Hód-Mező-Vásárhely, 1874. február-december (4. évfolyam, 6-52. szám)

1874-03-22 / 12. szám

Vasárnap március 22-én. 1874. — 12-ik szám. IV-ik évfolyam. r ~ .......­ Hirdetésere Előfizetési ár:­­ Vidékre postán s hely- t, hin házhoz hordva, egész évre . . 4 fit. félévre .... 2 út. negyedévre . . 1 út. Egyes szám­ára V -- KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint, egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi rész­ét illető mindennemű közlemények, úgy a hir­­detésk is a szerkesztőnek küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A H.-III.-Vásárhelyi Deák párt. Felelős szerkesztő: Lecluier IlasiA 6. 3 hasábos petit sora­n­ji vagy annak helye |s egyszeri hirdetésnél 1 is 5 kr. többszörinél 4­­ kr. — Bélyegdíj min­­i­den beiktatásért 30 krajcár. ... .. . A nyilHerbert 3 hasábos petit sor iktatási díja 15 kr. — Az előfizetési pénzek Feket­e László úrhoz a ref. nagyiskola épületében, a lap szétküldését illető felszólalások a szerkesztőhöz intézendők, hol a lap egyes számjai is kaphatók. H.-M.-Vásárhely márc. 18-án. Többször hallottam a panaszt, hogy városunk­ban a fölolvasásokkal tett kísérletek dugába dőltek, hogy a mi közönségünk egyáltalában nem érdeklődik a tudomány színezetével biró eszmék iránt. Nem vol­tam hajlandó ezt elhinni, s kételkedem benne most is. Azért örömnel üdvözlöm a’‘kaszinó választmánya által kinevezett bizottságot, mely hivatva van az alapszabályok értelmében gondoskodni azon módoza­tokról melyek nemcsak lehetségessé teszik a felol­vasások tartását, hanem egyúttal gondoskodik arról is, hogy azok látogatottak legyenek és megkedvel­tessenek. Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a felolvasások helyesen vezetve városunk társadalmi életében mozgást, életet, pezsgést idéznek elő. Nem­csak a­ férfi társaságot értem az érdeklettek zömé­ben, hanem bájos, mívelt női közönségünket is, kik még nagyobb mérvben érzik szellemi életünk pan­gásának káros voltát, mint mi, kik hivatalból, vagy azon kívül eszmékért harcolunk, s azok által élünk. Intéztetett is hozzám nem egyszer kérdés , midőn a múlt évben tanári értekezleteink felolvasásairól a nagy­­közönség hallomás után értesült, hogy miért rejte­getjük magunkat a nyilvánosság elől, miért nem osztjuk meg szellemi élvezetünket a nagy­közönség­gel is. Megvallom vártam, hogy valaki belevigyen engem is az eszme gyakorlatiasabbá tételére, de erre más alkalom nem kínálkozott, mint a felnőttek szá­mára kezdett előadásaink sora, mely, hogy nem lett oly nagymérvű, mint illett volna — nem tudom, vagy nincs bátorságom hozzá kimondani, hogy mi az oka?! De „quod differtur non afertur“ — tehát ideje, hogy gondolkozzunk, és tegyünk. Én a föl­olvasások rendszeresítésében irányváltozást vélek föl­fedezni , mert eszmék adatnak a köz­gondolkozás elé, melyek fölött kicseréltetvén az egyéni nézetek, azok csak üdvös eredményűek lehetnek. E felolvasások a műveltségi igényekhez képest különböző helyiségekben tartatnának azon tudományos kérdésekről, és oly vívmányokról, melyek századun­kat annyira jellemzik, s oly hatalmasan emelik. Is­merem városunk mívelt űri osztályát, többeknek bí­­rom határozott ígéretét, hogy csak legyen valami, ezer örömmel sorakoznak. Addig is tehát, míg a bi­zottság megállapodásáról tisztelt olvasóinknak beszá­molhatnék , bátorkodom becses figyelmüket fölhívni ez eszme megbeszélésére, hogy az érdeklődés fokozott­­ságában biztos életre keljen a rég óhajtva várt, köz­­mívelődési hézagot betöltő eszme, a tudományos nép­­szerű fölolvasások tartásában. Leelmer: Harminc évvel. (Pest, 1871) Vigadjatok barátim ! Mosolygjon ajkatok! Az ifjúság határin, Oly szépek a napok , Válás előtt, a búcsú ünnepi A férfi-kor, mind ezt eltemeti. . Kí­ny és mosoly vegyüljön, A hattyúdal közé! A múlt s jövő kerüljön — E perc a jelené. Felgyöngyöző kupát ragadjatok! Igyunk reá! oly szépek e napok . . Vigadjatok, barátim! Csapongjon kedvetek ! Az ifjúság határin Mindent feledjetek . . . Felgyöngyöző kupát, lángvérü bort! Igyunk reá dicső halotti tort.. . Emlékezet ne bántson ! Ne is tervezzetek, Ha néha egy szép lányon Akad meg eszetek ! Kupát elé ! lángvérü bo­­t belé! Izzót, milyen minden szerelmesé . . . Modern betegségeink. .. A világ reánk fogta, hogy mi demokrata nép va­gyunk, és ez igaz is, mert: szeretjük a sült verebet, a töltött káposztát, mely a poroszok veszedelmes hátul töltött puskájánál is hatalmasabb fegyver, — és a jó ebédekkel járó gyűléseket. Szeretjük az egylet-fabrikálást, melynek jeles fő- és alelnökei vannak, de tagjaik , — ha csak uniformist vi­selni nem szabad — nincsenek Kedveljük a potyát, — de a magunk pénzével a közjónak csak akkor áldozunk, ha 100% hasznunk van belőle. Pártoljuk az irodalmat s nagy áldomásokat, az iro­dalmat pedig, melynek szellemi elfoliasadásunkat s az ebből folyó anyagi hasznot köszönhetjük ,­ fitymáljuk s míg egy étlapnak ezer olvasója akad,addig a hírlapo­kat és könyveket csak azok forgatják, kik a vasúti me­netrendet akarják tudni, mert hát most minden ember olyan okos mint Cicero. Mondunk fejtetőre esett toasztokat, mi már oly ret­tenetes őrjöngő mániává vált, hogy ha esetleg a magyar ember egyedül csípi le magát, hát könnyebb neki , h­a falon mutatkozó árnyékjára emelhet poharat. Táncolunk, eszünk dologban elfáradt éhes hazánk­­­ fiai javára, nem törődvén vele, h­a a csömörletig vitt­­ fényelgés és luxuriosus kiállítás miatt a papiros többe kerül is a beletakarandó pecsenyénél. Élünk-halunk a személy- és vagyonbátorságért, mely miatt most már az embert nem a Bakonyban, hanem a káposztás kertek alatt ütik agyon, még pedig nem is valami tisztességes fegyverrel , hanem csak úgy hala­Az ifjúság szerelme Hevítse képzetünk . Még mielőtt letelne­k pár nap — élvezünk . . . Igyunk tehát­­ a búcsú ünnepi — A férfi-kor, mindezt — eltemeti! . . . A számok titka. Pythagoras egykor azzal lepte meg tanítványait, hogy megtalálta a mindenség titkainak zárt birodalma­­i­hoz a kulcsot. E kulcs a szám, a meglett dolgok ura. Testünk minden íze, porcikája , a szerves és szere­­­vetlen természet minden képlete számokon alapuló be­osztás; a csillagok myriádja számok rhyzmusa szerint végzik pályafutásukat, ép úgy mint az ének , melynek léte, titka helyesen kiszámított időközökön nyugszik. Az ó­kor költői lelkű bölcsésze a szám hatalmának fölismerése, folytán vélte a sphärek zengzetét s a csillagok mozgá­­­sának harmóniáját hallani. Századokon át lemosolyogtuk a jó öreget, s bölcse­­ségét mysticismusnak tartottuk. S ma újra hirdetjük, hogy a világ legnagyobb hatalma — a szám! Általa sikerült mélyére tekinteni a legbonyolultabb­­ viszonyoknak , s a kutatások és vállalatokban a legna­gyobb biztossággal haladni előre. Ma számtabellák nél­kül államférfit, vagy nemzetgazdászt képzelni lehetetlen, honnan venné országo­s népisméjét. Az üzlet embere va­lószínűségi számításokra támaszkodik, az életbiztosító, kármentő stb. társaság a tudomány biztosítékát, a szá­mok hatalmát követik. A statistika mai napság a tudo­mácscsal a füle tövénél kopogtatnak, hogy szabad-e. Bi­zony ma­ holnap háziny­ulaknak nézzük egymást. Barátai vagyunk a nyaktörő utaknak, mert már politikai- és magánéletünkben hozzászoktunk a „salte mortalek“-hoz. Vannak olcsó frakkereink, kik a városon kívül­­fe­kvő legközelebbi téglavetőig 5 iitot kérnek. Kérkedhetünk ezen tejjel mézzel folyó országban drága tejes asszonyokkal, kik nemsokára oly drágán is mérhetik silány fejüket, mint a sampányét. Ezelőtt 12 évvel elítéltük az aranyzsinóros sapkát, mert azt előbb beamterek és katonák viselték, ma pe­dig már annyira ment a majmolás, hogy még a lámpa­gyújtogató- és pipitér-szedő-egyleteknél is örömest visel valaki hivatalt, csak aranyos sapkát hordhasson. Gyönyörűségünket leljük a bécsi divatban, azért csillagvizsgáló tornyot hordozunk fejünkön. Lábszárainkon szarvasbőr kertjüket viselünk. (De nem én !) A lószőrt pedig, erre hívatott pamlagjainktól el­vonva , leányaink fejére halmozzuk. Társadalmilag tömörülünk olyanformán, hogy egy jelentéktelen kis városban csak a féle kaszt van, mert hát mi elméletileg, azaz szájjal mind testvérek vagyunk, hanem azért, ha esetleg valamelyikünknek egy szilvafá­jával kevesebbje van a másiknál, s talán nem­ is tud annyi őst kimutatni , mint mi , akkor attól elfordulunk, s ha éppen kénytelenségből érintkezünk is vele, vagy balkezet nyújtunk neki vagy pedig kis újunkkal szeren­cséltetjük; mert hát isten nagy érdeme van a csikónak is abban , ha esetleg nem meklenburgi, hanem angol fajból ered. Nem is csoda, hogy így azután a folytonosan előt­tünk lebegő példák után indulva, az iparűző inasa állva eszik az asztalnál­, mert ülése a legényekre nézve felségsértés volna, kiket, ha a szegény ördög Ferenc helyett Francinak szállítana, többet kellene ezen becsületsértés miatt szenvednie a toponári medvénél. A gazda­g ez már felvilágosodottabb, hanem, ha valami városi tisztségre jut, örökre hátat fordít az üz­letnek és az ugorkafa tetejéről vissza se tekint, sőt még alattomban azt is elállja, ha valaki véletlenül megs­tensurazza­­mányok tudománya lett, mindenben, s pedig gyakorlati következményeiből csupán ezt vonhatjuk le elvül, hogy a szám korunk főhatalmassága! És ez csak azóta van így , mióta a természettudományok virágzásnak indultak. S ez nagyon világos, mert az emberek a természettudo­mányokból tanulták meg a számokat ismerni. A termé­szetvizsgáló mér , mérlegel, oszt, számlál, munkája eredményét számokba foglalja, mert maga a természet számokban alkot. A természet számai mindig egyezők, s a benne levő örök igazságokat fejezik ki, mert a ter­mészet törvényszerűen jár el. A számok e szerint a ter­mészet törvényeinek kifejezései, s mert a nagy minden­­ségben a törvények mindenütt jelen vannak , azért az állam és társadalmi életnek látszatra szabálytalan inga­dozásait is helyre lehet ütni a számok arányának kellő alkalmazásával. Hogy a­ természetben fölismerhessük az örök követ­kezetességet , vegyük szemügyre mindenekelőtt a termé­szettudományok koronájában a legszebb gyöngyök egyi­két , a vegytant. E tudományban kézzelfogható lesz előttünk a számok hatalma és teremtő ereje. Az nagy szerepet játszott alchimiával szemben, a „divide et im­­pera“ (darabolj és uralkodj) elvét érvényesítvén, minde­nekelőtt az egyes elemeket, vagyis az egyszerűbbé nem tehető alapanyagokat különbözteté meg egymástól, kimutatván , hogy égen, földön minden élet és tenyészet az elemek összetételéből , egymáshozi viszonyulásából származik. A titokzatos anyagvilágból egymásután kerül­tek szépen a tudomány ítélőszéke elé a nem ismert, nem méltatott erők. Egyenként vizsgáltattak meg alapjuk és összeköttetéseikben; tulajdonaik alaposan tanulmányoz­ta­ttak , s minden fölfedezés alapkövét képezte azon di­cső építménynek, mely tudomány nevet nyert. Ma már hatvankét elemet ismerünk, azonban ezek nagy­Csalaghy.

Next