Hód-Mező-Vásárhely, 1874. február-december (4. évfolyam, 6-52. szám)
1874-03-22 / 12. szám
Vasárnap március 22-én. 1874. — 12-ik szám. IV-ik évfolyam. r ~ ....... Hirdetésere Előfizetési ár: Vidékre postán s hely- t, hin házhoz hordva, egész évre . . 4 fit. félévre .... 2 út. negyedévre . . 1 út. Egyes számára V -- KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint, egyszer, vasárnap reggel. A lap szellemi részét illető mindennemű közlemények, úgy a hirdetésk is a szerkesztőnek küldendők. Laptulajdonos és kiadó : A H.-III.-Vásárhelyi Deák párt. Felelős szerkesztő: Lecluier IlasiA 6. 3 hasábos petit soranji vagy annak helye |s egyszeri hirdetésnél 1 is 5 kr. többszörinél 4 kr. — Bélyegdíj miniden beiktatásért 30 krajcár. ... .. . A nyilHerbert 3 hasábos petit sor iktatási díja 15 kr. — Az előfizetési pénzek Fekete László úrhoz a ref. nagyiskola épületében, a lap szétküldését illető felszólalások a szerkesztőhöz intézendők, hol a lap egyes számjai is kaphatók. H.-M.-Vásárhely márc. 18-án. Többször hallottam a panaszt, hogy városunkban a fölolvasásokkal tett kísérletek dugába dőltek, hogy a mi közönségünk egyáltalában nem érdeklődik a tudomány színezetével biró eszmék iránt. Nem voltam hajlandó ezt elhinni, s kételkedem benne most is. Azért örömnel üdvözlöm a’‘kaszinó választmánya által kinevezett bizottságot, mely hivatva van az alapszabályok értelmében gondoskodni azon módozatokról melyek nemcsak lehetségessé teszik a felolvasások tartását, hanem egyúttal gondoskodik arról is, hogy azok látogatottak legyenek és megkedveltessenek. Tökéletesen meg vagyok győződve, hogy a felolvasások helyesen vezetve városunk társadalmi életében mozgást, életet, pezsgést idéznek elő. Nemcsak a férfi társaságot értem az érdeklettek zömében, hanem bájos, mívelt női közönségünket is, kik még nagyobb mérvben érzik szellemi életünk pangásának káros voltát, mint mi, kik hivatalból, vagy azon kívül eszmékért harcolunk, s azok által élünk. Intéztetett is hozzám nem egyszer kérdés , midőn a múlt évben tanári értekezleteink felolvasásairól a nagyközönség hallomás után értesült, hogy miért rejtegetjük magunkat a nyilvánosság elől, miért nem osztjuk meg szellemi élvezetünket a nagyközönséggel is. Megvallom vártam, hogy valaki belevigyen engem is az eszme gyakorlatiasabbá tételére, de erre más alkalom nem kínálkozott, mint a felnőttek számára kezdett előadásaink sora, mely, hogy nem lett oly nagymérvű, mint illett volna — nem tudom, vagy nincs bátorságom hozzá kimondani, hogy mi az oka?! De „quod differtur non afertur“ — tehát ideje, hogy gondolkozzunk, és tegyünk. Én a fölolvasások rendszeresítésében irányváltozást vélek fölfedezni , mert eszmék adatnak a közgondolkozás elé, melyek fölött kicseréltetvén az egyéni nézetek, azok csak üdvös eredményűek lehetnek. E felolvasások a műveltségi igényekhez képest különböző helyiségekben tartatnának azon tudományos kérdésekről, és oly vívmányokról, melyek századunkat annyira jellemzik, s oly hatalmasan emelik. Ismerem városunk mívelt űri osztályát, többeknek bírom határozott ígéretét, hogy csak legyen valami, ezer örömmel sorakoznak. Addig is tehát, míg a bizottság megállapodásáról tisztelt olvasóinknak beszámolhatnék , bátorkodom becses figyelmüket fölhívni ez eszme megbeszélésére, hogy az érdeklődés fokozottságában biztos életre keljen a rég óhajtva várt, közmívelődési hézagot betöltő eszme, a tudományos népszerű fölolvasások tartásában. Leelmer: Harminc évvel. (Pest, 1871) Vigadjatok barátim ! Mosolygjon ajkatok! Az ifjúság határin, Oly szépek a napok , Válás előtt, a búcsú ünnepi A férfi-kor, mind ezt eltemeti. . Kíny és mosoly vegyüljön, A hattyúdal közé! A múlt s jövő kerüljön — E perc a jelené. Felgyöngyöző kupát ragadjatok! Igyunk reá! oly szépek e napok . . Vigadjatok, barátim! Csapongjon kedvetek ! Az ifjúság határin Mindent feledjetek . . . Felgyöngyöző kupát, lángvérü bort! Igyunk reá dicső halotti tort.. . Emlékezet ne bántson ! Ne is tervezzetek, Ha néha egy szép lányon Akad meg eszetek ! Kupát elé ! lángvérü bot belé! Izzót, milyen minden szerelmesé . . . Modern betegségeink. .. A világ reánk fogta, hogy mi demokrata nép vagyunk, és ez igaz is, mert: szeretjük a sült verebet, a töltött káposztát, mely a poroszok veszedelmes hátul töltött puskájánál is hatalmasabb fegyver, — és a jó ebédekkel járó gyűléseket. Szeretjük az egylet-fabrikálást, melynek jeles fő- és alelnökei vannak, de tagjaik , — ha csak uniformist viselni nem szabad — nincsenek Kedveljük a potyát, — de a magunk pénzével a közjónak csak akkor áldozunk, ha 100% hasznunk van belőle. Pártoljuk az irodalmat s nagy áldomásokat, az irodalmat pedig, melynek szellemi elfoliasadásunkat s az ebből folyó anyagi hasznot köszönhetjük , fitymáljuk s míg egy étlapnak ezer olvasója akad,addig a hírlapokat és könyveket csak azok forgatják, kik a vasúti menetrendet akarják tudni, mert hát most minden ember olyan okos mint Cicero. Mondunk fejtetőre esett toasztokat, mi már oly rettenetes őrjöngő mániává vált, hogy ha esetleg a magyar ember egyedül csípi le magát, hát könnyebb neki , ha falon mutatkozó árnyékjára emelhet poharat. Táncolunk, eszünk dologban elfáradt éhes hazánk fiai javára, nem törődvén vele, ha a csömörletig vitt fényelgés és luxuriosus kiállítás miatt a papiros többe kerül is a beletakarandó pecsenyénél. Élünk-halunk a személy- és vagyonbátorságért, mely miatt most már az embert nem a Bakonyban, hanem a káposztás kertek alatt ütik agyon, még pedig nem is valami tisztességes fegyverrel , hanem csak úgy halaAz ifjúság szerelme Hevítse képzetünk . Még mielőtt letelnek pár nap — élvezünk . . . Igyunk tehát a búcsú ünnepi — A férfi-kor, mindezt — eltemeti! . . . A számok titka. Pythagoras egykor azzal lepte meg tanítványait, hogy megtalálta a mindenség titkainak zárt birodalmaihoz a kulcsot. E kulcs a szám, a meglett dolgok ura. Testünk minden íze, porcikája , a szerves és szerevetlen természet minden képlete számokon alapuló beosztás; a csillagok myriádja számok rhyzmusa szerint végzik pályafutásukat, ép úgy mint az ének , melynek léte, titka helyesen kiszámított időközökön nyugszik. Az ókor költői lelkű bölcsésze a szám hatalmának fölismerése, folytán vélte a sphärek zengzetét s a csillagok mozgásának harmóniáját hallani. Századokon át lemosolyogtuk a jó öreget, s bölcseségét mysticismusnak tartottuk. S ma újra hirdetjük, hogy a világ legnagyobb hatalma — a szám! Általa sikerült mélyére tekinteni a legbonyolultabb viszonyoknak , s a kutatások és vállalatokban a legnagyobb biztossággal haladni előre. Ma számtabellák nélkül államférfit, vagy nemzetgazdászt képzelni lehetetlen, honnan venné országos népisméjét. Az üzlet embere valószínűségi számításokra támaszkodik, az életbiztosító, kármentő stb. társaság a tudomány biztosítékát, a számok hatalmát követik. A statistika mai napság a tudomácscsal a füle tövénél kopogtatnak, hogy szabad-e. Bizony ma holnap házinyulaknak nézzük egymást. Barátai vagyunk a nyaktörő utaknak, mert már politikai- és magánéletünkben hozzászoktunk a „salte mortalek“-hoz. Vannak olcsó frakkereink, kik a városon kívülfekvő legközelebbi téglavetőig 5 iitot kérnek. Kérkedhetünk ezen tejjel mézzel folyó országban drága tejes asszonyokkal, kik nemsokára oly drágán is mérhetik silány fejüket, mint a sampányét. Ezelőtt 12 évvel elítéltük az aranyzsinóros sapkát, mert azt előbb beamterek és katonák viselték, ma pedig már annyira ment a majmolás, hogy még a lámpagyújtogató- és pipitér-szedő-egyleteknél is örömest visel valaki hivatalt, csak aranyos sapkát hordhasson. Gyönyörűségünket leljük a bécsi divatban, azért csillagvizsgáló tornyot hordozunk fejünkön. Lábszárainkon szarvasbőr kertjüket viselünk. (De nem én !) A lószőrt pedig, erre hívatott pamlagjainktól elvonva , leányaink fejére halmozzuk. Társadalmilag tömörülünk olyanformán, hogy egy jelentéktelen kis városban csak a féle kaszt van, mert hát mi elméletileg, azaz szájjal mind testvérek vagyunk, hanem azért, ha esetleg valamelyikünknek egy szilvafájával kevesebbje van a másiknál, s talán nem is tud annyi őst kimutatni , mint mi , akkor attól elfordulunk, s ha éppen kénytelenségből érintkezünk is vele, vagy balkezet nyújtunk neki vagy pedig kis újunkkal szerencséltetjük; mert hát isten nagy érdeme van a csikónak is abban , ha esetleg nem meklenburgi, hanem angol fajból ered. Nem is csoda, hogy így azután a folytonosan előttünk lebegő példák után indulva, az iparűző inasa állva eszik az asztalnál, mert ülése a legényekre nézve felségsértés volna, kiket, ha a szegény ördög Ferenc helyett Francinak szállítana, többet kellene ezen becsületsértés miatt szenvednie a toponári medvénél. A gazdag ez már felvilágosodottabb, hanem, ha valami városi tisztségre jut, örökre hátat fordít az üzletnek és az ugorkafa tetejéről vissza se tekint, sőt még alattomban azt is elállja, ha valaki véletlenül megstensurazzamányok tudománya lett, mindenben, s pedig gyakorlati következményeiből csupán ezt vonhatjuk le elvül, hogy a szám korunk főhatalmassága! És ez csak azóta van így , mióta a természettudományok virágzásnak indultak. S ez nagyon világos, mert az emberek a természettudományokból tanulták meg a számokat ismerni. A természetvizsgáló mér , mérlegel, oszt, számlál, munkája eredményét számokba foglalja, mert maga a természet számokban alkot. A természet számai mindig egyezők, s a benne levő örök igazságokat fejezik ki, mert a természet törvényszerűen jár el. A számok e szerint a természet törvényeinek kifejezései, s mert a nagy mindenségben a törvények mindenütt jelen vannak , azért az állam és társadalmi életnek látszatra szabálytalan ingadozásait is helyre lehet ütni a számok arányának kellő alkalmazásával. Hogy a természetben fölismerhessük az örök következetességet , vegyük szemügyre mindenekelőtt a természettudományok koronájában a legszebb gyöngyök egyikét , a vegytant. E tudományban kézzelfogható lesz előttünk a számok hatalma és teremtő ereje. Az nagy szerepet játszott alchimiával szemben, a „divide et impera“ (darabolj és uralkodj) elvét érvényesítvén, mindenekelőtt az egyes elemeket, vagyis az egyszerűbbé nem tehető alapanyagokat különbözteté meg egymástól, kimutatván , hogy égen, földön minden élet és tenyészet az elemek összetételéből , egymáshozi viszonyulásából származik. A titokzatos anyagvilágból egymásután kerültek szépen a tudomány ítélőszéke elé a nem ismert, nem méltatott erők. Egyenként vizsgáltattak meg alapjuk és összeköttetéseikben; tulajdonaik alaposan tanulmányoztattak , s minden fölfedezés alapkövét képezte azon dicső építménynek, mely tudomány nevet nyert. Ma már hatvankét elemet ismerünk, azonban ezek nagyCsalaghy.