Hód-Mező-Vásárhely, 1877. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1877-10-14 / 41. szám
ill-ik évfolyam. 180. 41-ik szám. Vasárnap, október 14-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben : v.tíz évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőhöz, I. tized, 1176. br. a. Bany Gy.-féle ház, küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasáábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Tisztelettel fölhívjuk előfizetőinket s lapunk pártolóit az október—december évnegyedre előfizetéseik megújítására, nemkülönben lapunknak becses köreikben szíves támogatására és terjesztésére. Az előfizetési díjt. évnegyedre f irtat, helyben elfogadja szerkesztőségünk, továbbá Coifsberger Rezső könyvkereskedő úr a főutcán (Politzer-ház) s elfogadják nyugtatvány mellett lapkihordóink. Vidéki 1. előfizetőinket kérjük, hogy új előfizetéseiket, a netalán fentlevő hátralékkal együtt, egyenesen a szerkesztőséghez H.-R.-Vásárhelyre címezve (postautalványon) intézzék. A városi közköltség előirányzat tervezetéhez a jövő 1878-ik évre. (Három cikk.)* II. A tervezet tartalmi fogyatkozásainak megrostálgatásánál nem tagadhatjuk meg általában a tervezettől azon jelleget, hogy az alig négy-öt tétel kivételével azon nótára megy a tavalyival, ikertestvére a múlt évieknek. Szóról-szóra, sok helyütt még a számjegyekben is ismétlődnek itt is ugyanazon tételek, mint a korábbi évek tervezeteiben. Mindez azonban nem lenne valami nagy kár. Reményt nyújt legalább arra, hogy mint a múltban, úgy a jövőre is csak fogunk valahogy élni, ha jobban nem, de rosszabbul sem megy majd sorunk. Aki adott mára, ismét ad holnapra. És ha „nem mutathatunk is majd föl városi életünkben ragyogó, brillánt eredményeket, azért csak megmaradunk ezentúl is, ha eddig megmaradhattunk, önálló törvényhatósági városnak.“ Ez önvigasztalást már csak azért is megemlítjük, mert nem régen ugyancsak egy, a város bajaival foglalkozó közönséges városi képviselőtől hallottuk így kimondani. Meg ám, édes atyánkfia, — attól ne is tartson kelmed, hogy egyhamar ismét a megye esztrengájába kerülhessünk, még ha még egyszer annyira vágyakoznánk is oda vissza, mint ahogy nem vágyakozunk. — A megye az, ha jól sejtjük, örül, csakhogy egyszer megszabadulhatott tőlünk; nem igen szeretné, ha onnan felülről megint gyámoltjává tennének; — van neki különben is elég baja, —még mikor édes gyermeke voltunk és boldog kiskorúságunkat éltük, a szülei kötelmek jócska tehert róttak vállaira, neveltetésünk nem kevésbe került szegénynek ; azóta meg már az otthon maradt két testvérünk is ugyancsak nekikamaszkodott, nem kevés bajt okoz szegény árva fejének. Olyasvalamit sejtet mindkettő, mintha megunták volna a szülei hatalmát, s emancipálni akarnák magukat az alól, bár még kevés jelét adják az érettség azon fokának, amely az önállóságra jogosítást megkövetelné. Nem lehetetlen azonban, hogy ha e két testvérnek valahogy sikerülne ott hagyhatni a szülei gyámkodást, s ha valami úton-módon nagykorúsittatnának Szentes és Csongrád, akkor Csongrád megye nem lévén többé föltalálható Csongrád megyében : az árvaságra jutott anya újra ránk fogná vetni epedő szemeit s keblére hívogatna bennünket. Ez azonban, jegyezzük meg jól, ha nem lehetetlen is, de jó messze áll ma még attól, hogy valósuljon, így hát nincs egyéb teendőnk, mint okulva a múlt tanulságaiból, figyelve a jelenkor igényeire, és csüggve a jövőn, igyekezzünk magunkon minden tőlünk telhető tisztességes úton segíteni, s mindenek előtt fölhagyni azzal a Pató Pál úr-féle gondolkodásmóddal, hogy »majd ráérünk arra még!“ már t. i. lendíteni, amennyit csak lehet a magunk állapotán, „felhasználni, ahogy csak képesek vagyunk, azt az önállóságot s városi önkormányzatot, amelyet a törvény *) Mait számunkban helytelenül állott a „két cikk“ kitétel; kérjük azt „háromra“ érteni. Jövő számunkban befejezzük e cikksorozatot. Szerk. szentesit és biztosit ugyan számunkra, de amelynek kellő és ügyes fölhasználása egyenesen csak mi magunktól függ, és épen ezért, már jegyezzük meg jól, nekünk önmagunk iránti legelső kötelességünk városi életünknek az önkormányzat által biztosított legelőnyösebb alapon való fejlesztése, ezzel kapcsolatosan mindazon elemeknek előteremtése, vagy a már létezőknek továbbfejlesztése és ápolása, amelyek a szellemi és anyagi haladást, és így városi önálló létezésünk jövőjét egyedül biztosíthatják. És mely elemek vagy intézmények azok, amelyektől eme jövőnk függ, hanem a jó közigazgatás, a közbátorság, közegészség és községi tanügy oly hathatós fölkarolása, fejlesztése és biztosítása, hogy ezek tekintetében hátrább ne álljunk más velünk rokon önkormányzattal bíró városoknál, hogy ezekkel együtt haladva betöltsük azt a szerepet, megfeleljünk ama magasztos feladatnak, mely mint az államtest egy tagjára, s az alkotmányos állami közkormányzat gépezetében egy nem éppen a legjelentéktelenebb rugóra, vagy kerékre, maik köztörvényhatóságra néz. Szándékosan említek első helyen a jó közigazgatást, mint legsarkalatosabb tényezőjét az állami élet egészséges fejlődésének, leghathatósabb eszközét a megyék és köztörvényhatósági joggal fölruházott városok haladásának s jólétének. Ezt hangoztatják mindég államférfiaink, ezt országunk elsőrendű gondolkodó fői; ennek adott kifejezést maga ő Felsége is, a magyar nemzet koronás fője, legközelebb a múlt szeptember hó 9-én Kassán, Abaujmegye küldöttségének üdvözletére, intvén őket, hogy „igyekezzenek a megye virágzó fejlődését, melynek egyik főtényezője a jó közigazgatás, erejük szerint előmozdítani!“ A mi városi közigazgatásunk évek óta, főkép mióta önkormányzati jogunk, köztörvényhatóságunk van, ha nem mondható is teljesen kifogástalannak, áll azon a színvonalon, hogy megállja a versenyt a többi városokéval. És amit jól esik örömmel vennünk tudomásul, a kor igényeinek megfelelőig, az állami törvényhozásnak a közigazgatás terén életbelépteig célzott reformjait időről-időre önkörében is behozni és foganatosítani kész. E tekintetben a jelen költségvetési tervezet is e nemű buzgalmáról tanúskodik, mert míg a legközelebbi három évben, úgy mint: 1875-, 1876- és 1877-re közigazgatási tisztviselőink fizetésére 32,325 frt s az árvaszéki tisztviselőkére 6500 frt — vagyis összesen 38,825 forintot irányzott előre évenként, már a jövő évi költségvetés a közigazgatási tisztviselők fizetését 34,325 forintban, az árvaszéki tisztviselők fizetését viszont 8300 forintban állapítja meg, vagyis a közigazgatási hivatalok szükségletét 42,625 forintban (3800 írttal nagyobb összegben a múlt három évinél) állapítja meg s terjeszti a közgyűlés elé elfogadás végett. Ki vonhatná kétségbe, hogy városi közigazgatási életünkben a szükségletek napról-napra nőnek, hogy az államkormányzat által életbeléptetni szándékolt reformok az önkormányzattal bíró megyékre és városokra súlyos terheket rónak? E terhek alól nekünk sem lehet magunkat kivonnunk. Köztörvényhatóságunknak kötelessége az államkormánynak e tekintetben készséggel segédkezni. Csak így lehet megközelíteni ama magas célokat, amelyek nemzeti jólétünkre és előhaladásunkra irányulnak. A jó közigazgatás előteremtésénél legelső tényezők, nézetünk szerint, a szakértő, ügybuzgó és lelkiismeretes szorgalmú tisztviselők. Hogy köztörvényhatóságunk ily tisztikarral bír, ezt bizonyítja a tisztikar férfiainak évek óta ismert munkássága, azon buzgalmuk, amelylyel lankadatlanul dolgoznak, mindegyik a maga szakkörében folytonosan. E munkásság s a nem egyszer nem egy képviselőnk részéről tapasztalt önfeláldozás a közjó érdekében — méltó a jutalomra. „A pap az oltárról él!“ és „méltó az ő bérére!“ tartja helyesen a közmondás. Ha ők, kik a biblia szavai szerint „vigyáznak a mi lelkeinkért úgy mint számadók“ (Zsid. 13—17.) — egyenesen arra vannak utasítva, hogy megérdemelt dijaik s fizetéseik után éljenek, nekünk polgároknak kötelességünk e dijak s fizetéseknél nem szűkmarkuskodni, — »hogy örömmel míveljék ők ama vigyázatot, és nem bánattal, mert az nekünk nem hasznos!“ Örömmel üdvözöljük tehát a költségvetési tervezet fentebbi tételénél a változtatást, de e kedvező véleményünk mellett sem hallgathatjuk el, hogy vannak a tervezetnek néhány oly tételei is, amelyekre nem üthetjük rá a helyeslés pecsétjét, és hogy van egypár kifogásunk olyan, amelynek lehetetlen hangot nem adnunk. Egyelőre sajnálatunkat fejezzük ki afelett, hogy a tervezet, amint az október havi közgyűlés tárgysorozatában céloztatik, az a hó 16-án tartandó közgyűlésen tárgyalásra kerül. Ez azonban nem gátol bennünket, hogy többi nézeteinket is, melyek a tervezetre vonatkoznak, jövőre előadjuk. Az új miniszteri rendtartás az elemi nép- és a polgári iskolák számára. Mint lapunk múlt számának újdonságai közt említett új rendtartást adott ki a vallás- és közoktatásügyi minisztérium. E rendtartás azon mulasztásoknak akarja elejét venni, amelyeket a kormány az eddig kiadott népiskolai tanterv és rendtartás közül a kibocsátott miniszteri rendeletek és utasítások dacára istapasztalt. Az új rendtartás pontjai a következők I. Az elemi népiskolákban a népoktatási törvény 48. §-a szerint elrendelt két tanfolyam kivétel nélkül mindenütt felállíttassék; meg legyen nevezetesen: 1. a hat évig tartó mindennapi, és 2. a három évig terjedő ismétlő iskolai tanítás. Ehez képest szigorúan köteleztessék minden iskolai hatóság: a) Minden oly iskolaköteles gyermeket, ki a három avagy négy évi elemi oktatás után felsőbb tanintézetbe (polgári iskola, középtanoda) nem lép, s ott legalább két évig nem tanul, hat éves kora betöltésétől fogva 12 éves kora betöltéséig, a népoktatási törvény 4. §-ában megszabott büntetés terhe alatt, elemi népiskolába járatni. b) A mindennapi elemi iskolás gyermeket az ujonan kiadott tantervben hat évi tanfolyamra kiszabott tanulni valókra, hat év elforgása alatt taníttatni meg. c) A hat évi elemi iskolai tanfolyamot bevégzett s 12 éves kort betöltött gyermekeket, ha felsőbb tanintézetbe nem járnak, ismétlő iskolába járatni és az ismétlőiskola három évi tanfolyamára kiszabott tantárgyakat nekik három évig taníttatni. 3. Szigorú felelősség alá veendők kivétel nélkül mind az iskolai hatóságok, mind az oly tanítók avagy tanító, kik az elemi népiskola hat osztálya számára kiszabott tanulni valókat, sajnosan tapasztalt módon, négy évi tanfolyamra összeszorítani merészlik. 4. Mind az iskolai hatóságok, mind a tanítók hivassanak fel, hogy az elemi népiskolában a tanítás fősúlyát: a) az anyanyelvbeli oktatásra fektessék, s erre nézve különösen használják fel „a beszéd- és értelem-gyakorlatokat“, valamint „az olvasókönyvekben csatolt olvasmányok és mondatok értelmi taglalását“ ; a nyelv alaktanának szabály szerinti mélyebb taglalásába ne bocsátkozzanak , e részben szorítkozzanak főleg a helyesírás megtaníthatására szükséges nyelvtani legfőbb alakok ismertetésére. b) a földrajzi és temészettani ismeretek közlésénél kövessék a szó szoros értelmében a szemléleti oktatást, s kerüljék az e téren gombamódra termett rész kézikönyvek betanultatását; átalában e tantárgyak tanítására nézve a gyermek kezébe könyvet csak akkor adjanak, midőn a tárgyakat földabroszról vagy a természeti tárgyakról, vagy kísérleti megmutatás útján egészen megértették. 5. A magyar nyelv tanítása és megtanítása, minden oly elemi népiskolában, hol a tanítási nyelv nem a magyar, kívánatos ; az oly elemi tanulókra nézve pedig, kik középtanodákba vagy polgári iskolába kívánnak lépni, elengedhetlenül szükséges. II. A polgári iskolákra nézve követendő főbb rendszabályok a következők : 1. Az iskolai év a polgári iskolákban szeptember 1-je napján kezdődik s tart a következő június hó végéig. 2. A polgári iskola első osztályába szabályszerűen csak oly tanuló léphet be: a) ki legalább 9 ik évét betöltötte; b) kinek az elemi népiskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van.