Hód-Mező-Vásárhely, 1877. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1877-10-14 / 41. szám

ill-ik évfolyam. 180­. 41-ik szám. Vasárnap, október 14-én. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben : v.t­íz évre 4 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft. Megjelen: minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő­höz, I. tized, 1176. br. a. Bany Gy.-féle ház, külden­dők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak : A háromhasábos petitsorért egyszeri beiktatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr, többszöri­nél 4 kr. Bélyegdij minden beiktatás után 30 kr. A nyilt térben a háromhasá­­ábos petitsor díja 20 kr. Az előfizetési pénzek, hir­detések és ezek díjai a szerkesztőhöz küldendők. Tisztelettel fölhívjuk előfizetőinket s lapunk pártolóit az október—december év­negyedre előfizetéseik megújítására, nem­különben lapunknak becses köreikben szí­ves támogatására és terjesztésére. Az előfi­zetési díjt. évnegyedre f irtat, h­elyben el­fogadja szerkesztőségünk, továbbá C­­oi­fs­ber­ger Rezső könyvkereskedő úr a fő­utcán (Politzer-ház) s elfogadják nyugtat­­vány mellett lapkihordóink. Vidéki 1. előfizetőinket kérjük, hogy új előfizetéseiket, a netalán fentlevő hátra­lékkal együtt, egyenesen a szerkesztőség­hez H.-R.-Vásárhelyre címezve (postautal­ványon) intézzék. A városi közköltség­ előirányzat tervezetéhez a jövő 1878-ik évre. (Három cikk.)* II. A tervezet tartalmi fogyatkozásainak megros­­tálgatásánál nem tagadhatjuk meg általában a ter­vezettől azon jelleget, hogy az alig négy-öt tétel kivételével azon nótára megy a tavalyival, ikertest­vére a múlt évieknek. Szóról-szóra, sok helyütt még a számjegyekben is ismétlődnek itt is ugyanazon tételek, mint a korábbi évek tervezeteiben. Mindez azonban nem lenne valami nagy kár. Reményt nyújt legalább arra, hogy mint a múltban, úgy a jövőre is csak fogunk valahogy élni,­­ ha jobban nem, de rosszabbul sem megy majd sorunk. A­ki adott mára, ismét ad holnapra. És ha „nem mutathatunk is majd föl városi életünkben ragyogó, brillánt eredményeket, azért csak megmaradunk ezen­túl is, ha eddig megmaradhattunk, önálló törvény­hatósági városnak.“ Ez önvigasztalást már csak azért is megemlít­jük, mert nem régen ugyancsak egy, a város bajai­val foglalkozó közönséges városi képviselőtől hallottuk így kimondani. Meg ám, édes atyánkfia, — attól ne is tartson kelmed, hogy egyhamar ismét a megye esztrengá­­jába kerülhessünk, még ha még egyszer annyira vágyakoznánk is oda vissza, mint ahogy nem vágya­kozunk. — A megye­ az, ha jól sejtjük, örül, csak­hogy egyszer megszabadulhatott tőlünk; nem igen szeretné, ha onnan felülről megint gyám­oltjává ten­nének; — van neki különben is elég baja, —még mikor édes gyermeke voltunk és boldog kiskorúságunkat éltük, a szülei kötelmek jócska tehert róttak vállaira, nevelteté­sünk nem kevésbe került szegénynek ; azóta meg már az otthon maradt két testvérünk is ugyancsak nekika­­maszkodott, nem kevés bajt okoz szegény árva fejé­nek. Olyas­valamit sejtet mindkettő, mintha meg­unták volna a szülei hatalmát, s emancipálni akarnák magukat az alól, bár még kevés jelét adják az érettség azon fokának, amely az önállóságra jogosítást megkövetelné. Nem lehetetlen azonban, hogy ha e két test­vérnek valahogy sikerülne ott hagyhatni a szülei gyámkodást, s ha valami úton-módon nagykorúsittat­­nának Szentes és Csongrád, akkor Csongrád megye nem lévén többé föltalálható Csongrád megyében : az árvaságra jutott anya újra ránk fogná vetni epedő szemeit s keblére hívogatna bennünket. Ez azonban, jegyezzük meg jól, ha nem lehetetlen is, de jó messze áll ma még attól, hogy valósuljon, így hát nincs egyéb teendőnk, mint okulva a múlt tanulsá­gaiból, figyelve a jelenkor igényeire, és csüggve a jövőn, igyekezzünk magunkon minden tőlünk telhető tisztességes úton segíteni, s mindenek előtt fölhagyni azzal a Pató Pál úr-féle gondolkodásmóddal, hogy »majd rá­érünk arra még!“ már t. i. lendíteni, amennyit csak lehet a magunk állapotán, „felhasz­nálni, ahogy csak képesek vagyunk, azt az önállósá­got s városi önkormányzatot, a­melyet a törvény *) Mait számunkban helytelenül állott a „két cikk“ kitétel; kérjük azt „háromra“ érteni. Jövő számunkban befejezzük e cikk­sorozatot. Szerk. szentesit és biztosit ugyan számunkra, de a­melynek kellő és ügyes fölhasználása egyenesen csak mi ma­gunktól függ, és épen ezért, már jegyezzük meg jól, nekünk önmagunk iránti legelső kötelességünk városi életünknek az önkormányzat által biztosított legelő­nyösebb alapon való fejlesztése, ezzel kapcsolatosan mindazon elemeknek előteremtése, vagy a már léte­zőknek továbbfejlesztése és ápolása, amelyek a szel­lemi és anyagi haladást, és így városi önálló létezé­sünk jövőjét egyedül biztosíthatják. És mely elemek vagy intézmények azok, ame­lyektől eme jövőnk függ, ha­nem a jó közigazgatás, a közbátorság, közegészség és községi tanügy oly hathatós fölkarolása, fejlesztése és biztosítása, hogy ezek tekintetében hátrább ne álljunk más velünk rokon önkormányzattal bíró városoknál, hogy ezek­kel együtt haladva betöltsük azt a szerepet, megfelel­jünk ama magasztos feladatnak, mely mint az állam­test egy tagjára, s az alkotmányos állami közkor­mányzat gépezetében egy nem éppen a legjelentékte­lenebb rugóra, vagy kerékre, m­aik köztörvényható­­ságra néz. Szándékosan említek első helyen a jó közigaz­gatást, mint legsarkalatosabb tényezőjét az állami élet egészséges fejlődésének, leghathatósabb eszközét a megyék és köztörvényhatósági joggal fölruházott városok haladásának s jólétének. Ezt hangoztatják mindég államférfiaink, ezt országunk elsőrendű gon­dolkodó fői; ennek adott kifejezést maga ő Felsége is, a magyar nemzet koronás fője, legközelebb a múlt szeptember hó 9-én Kassán, Abaujmegye küldöttsé­gének üdvözletére, intvén őket, hogy „igyekezze­nek a megye virágzó fejlődését, melynek egyik főtényezője a jó közigazgatás, ere­jük szerint előmozdítani!“ A mi városi közigazgatásunk évek óta, főkép mióta önkormányzati jogunk, köztörvényhatóságunk van, ha nem mondható is teljesen kifogástalannak, áll azon a színvonalon, hogy megállja a versenyt a többi városokéval. És a­mit jól esik örömmel ven­nünk tudomásul, a kor igényeinek megfelelőig, az állami törvényhozásnak a közigazgatás terén életbe­lépteig célzott reformjait időről-időre önkörében is behozni és foganatosítani kész. E tekintetben a jelen költségvetési tervezet is e nemű buzgalmáról tanús­kodik, mert míg a legközelebbi három évben, úgy mint: 1875-, 1876- és 1877-re közigazgatási tisztviselőink fizetésére 32,325 frt s az árvaszéki tisztviselőkére 6500 frt — vagyis összesen 38,825 forintot irányzott előre évenként, már a jövő évi költségvetés a közigazgatási tisztviselők fizetését 34,325 forintban, az árvaszéki tisztviselők fizetését viszont 8300 forintban állapítja meg, vagyis a közigazga­tási hivatalok szükségletét 42,625 forintban (3800 írttal nagyobb összegben a múlt három évinél) álla­pítja meg s terjeszti a közgyűlés elé elfogadás végett. Ki vonhatná kétségbe, hogy városi közigazga­tási életünkben a szükségletek napról-napra nőnek, hogy az államkormányzat által életbeléptetni szán­dékolt reformok az önkormányzattal bíró megyékre és városokra súlyos terheket rónak? E terhek alól nekünk sem lehet magunkat kivonnunk. Köztörvény­­hatóságunknak kötelessége az államkormánynak e tekintetben készséggel segédkezni. Csak így lehet megközelíteni ama magas célokat, a­melyek nemzeti jólétünkre és előhal­adásunkra irányulnak. A jó közigazgatás előteremtésénél legelső ténye­zők, nézetünk szerint, a szakértő, ügybuzgó és lelki­ismeretes szorgalmú tisztviselők. Hogy köztörvény­­hatóságunk ily tisztikarral bír, ezt bizonyítja a tisz­tikar férfiainak évek óta ismert munkássága, azon buzgalmuk, amelylyel lankadatlanul dolgoznak, mind­egyik a maga szakkörében folytonosan. E munkásság s a nem egyszer nem egy képviselőnk részéről ta­pasztalt önfeláldozás a közjó érdekében — méltó a jutalomra. „A pap az oltárról él!“ és „méltó az ő bérére!“ tartja helyesen a közmondás. Ha ők, kik a biblia szavai szerint „vigyáznak a mi lelkeinkért úgy mint számadók“ (Zsid. 13—17.) — egyenesen arra vannak utasítva, hogy megérdemelt dijaik s fizetéseik után éljenek, nekünk polgároknak kötelességünk e dijak s fizetéseknél nem szűkm­arkuskodni, — »hogy örömmel míveljék ők ama vigyázatot, és nem bánat­tal, mert az nekünk nem hasznos!“ Örömmel üdvözöljük tehát a költségvetési ter­vezet fentebbi tételénél a változtatást, de e kedvező véleményünk mellett sem hallgathatjuk el, hogy van­nak a tervezetnek néhány oly tételei is, amelyekre nem üthetjük rá a helyeslés pecsétjét, és hogy van egypár kifogásunk olyan, amelynek lehetetlen hangot nem adnunk. Egyelőre sajnálatunkat fejezzük ki afelett, hogy a tervezet, amint az október havi közgyűlés tárgy­­sorozatában céloztatik, az a hó 16-án tartandó közgyű­lésen tárgyalásra kerül. Ez azonban nem gátol ben­nünket, hogy többi nézeteinket is, melyek a terve­zetre vonatkoznak, jövőre előadjuk. Az új miniszteri rendtartás az elemi nép- és a polgári iskolák számára. Mint lapunk múlt számának újdonságai közt emlí­­tett új rendtartást adott ki a vallás- és közoktatásügyi minisztérium. E rendtartás azon mulasztásoknak akarja elejét venni, amelyeket a kormány az eddig kiadott nép­iskolai tanterv­ és rendtartás közül a kibocsátott minisz­teri rendeletek és utasítások dacára is­­tapasztalt. Az új rendtartás pontjai a következők I. Az elemi népiskolákban a népoktatási törvény 48. §-a szerint elrendelt két tanfolyam kivétel nélkül mindenütt felállíttassék; meg legyen nevezetesen: 1. a hat évig tartó mindennapi, és 2. a három évig terjedő ismétlő­ iskolai tanítás. Ehez képest szigorúan köteleztessék minden iskolai hatóság: a) Minden oly iskolaköteles gyermeket, ki a három avagy négy évi elemi oktatás után felsőbb tanintézetbe (polgári iskola, középtanoda) nem lép, s ott legalább két évig nem tanul, hat éves kora betöltésétől fogva 12 éves kora betöltéséig, a népoktatási törvény 4. §-ában meg­szabott büntetés terhe alatt, elemi népiskolába járatni. b) A mindennapi elemi iskolás­ gyermeket az ujo­­nan kiadott tantervben hat évi tanfolyamra kiszabott tanulni valókra, hat év elforgása alatt taníttatni meg. c) A hat évi elemi iskolai tanfolyamot bevégzett s 12 éves kort betöltött gyermekeket, ha felsőbb taninté­zetbe nem járnak, ismétlő­ iskolába járatni és az ismétlő­iskola három évi tanfolyamára kiszabott tantárgyakat nekik három évig taníttatni. 3. Szigorú felelősség alá veendők kivétel nélkül mind az iskolai hatóságok, mind az oly tanítók avagy tanító, kik az elemi népiskola hat osztálya számára ki­szabott tanulni valókat, sajnosan tapasztalt módon, négy évi tanfolyamra összeszorítani merészlik. 4. Mind az iskolai hatóságok, mind a tanítók hivas­sanak fel, hogy az elemi népiskolában a tanítás fősúlyát: a) az anyanyelvbeli oktatásra fektessék, s erre nézve különösen használják fel „a beszéd- és értelem-gyakorla­tokat“, valamint „az olvasókönyvekben csatolt olvasmá­nyok és mondatok értelmi taglalását“ ; a nyelv alakta­nának szabály szerinti mélyebb taglalásába ne bocsátkoz­zanak , e részben szorítkozzanak főleg a helyesírás meg­­taníthatására szükséges nyelvtani legfőbb alakok ismer­­tetésére. b) a földrajzi és tem­észettani ismeretek közlésénél kövessék a szó szoros értelmében a szemléleti oktatást, s kerüljék az e téren gombamódra termett rész kézi­könyvek betanultatását; átalában e tantárgyak tanítására nézve a gyermek kezébe könyvet csak akkor adjanak, midőn a tárgyakat földabroszról vagy a természeti tár­gyakról, vagy kísérleti megmutatás útján egészen meg­értették. 5. A magyar nyelv tanítása és megtanítása, minden oly elemi népiskolában, hol a tanítási nyelv nem a ma­gyar, kívánatos ; az oly elemi tanulókra nézve pedig, kik középtanodákba vagy polgári iskolába kívánnak lépni, elengedhetlenül szükséges. II. A polgári iskolákra nézve követendő főbb rend­szabályok a következők : 1. Az iskolai év a polgári iskolákban szeptember 1-je napján kezdődik s tart a következő június hó végéig. 2. A polgári iskola első osztályába szabályszerűen csak oly tanuló léphet be: a) ki legalább 9 ik évét betöltötte; b) kinek az elemi népiskola negyedik osztálya szá­mára kiszabott tantárgyakban elegendő jártassága van.

Next