Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)

1883-04-22 / 16. szám

küldi sogos Dosics Péter úrral együttes működésre felhívja. ‘ 7. A törvényczikkek kihirdetetnek, mivel azonban a vadászatról szóló törvény a város közönségét közelebbről érdekli, erre vonatkozólag vélemény kívántatik be a tanácstól a további teendők iránt. Az ügyész pedig megbízást nyert, hogy ezután nézze át az érkező törvényeket és tegyen előterjesztést, ha valamely irányban teendő merül fel. (Folyt, következik.) Ez a mi szegény óvodánk. (Folytatás.) Az 1877-ik évben a kisdedovó-egylet tapasztalván, hogy a kisdedovó intézetek felkarolása világszerte nagy mérvű felkarolásban részesül s hazánkban is a legörvendetesebb mozgalom indult meg arra nézve, hogy ezen igen hasznos nevelőintézetek a legkisebb falukban is felállíttassanak, másrészről fájdalommal látván, hogy egyedül e nagy város az, melyben a 17 év óta fennálló egyetlen ily célű intézet társadalmi uton nem képes a kellő mérvű anyagi körülmények közé emelkedni s szép feladata hű teljesítésével sem bírja sem a hatóság, sem pedig a vagyonosabb egyesek rokonszenvét tetemesebb áldozatokra, alapítványok tevésére rábírni, úgy gondolkozott, hogy ha társadalmi uton a város társadalmi életének zsibbadtsága, fejletlensége mellett a jobb sorsra méltó intézet jövőjét nem képes máskép anyagi tekintetben teljesen biztosítani, épületével s felszerelésével együtt, mely mintegy 5500 forintnyi értéket képvisel, felajánlja a törvényhatóságnak örök tulajdonát, csupán azt kötvén ki, hogy az intézet eddigi czéljától el ne vétessék, hanem legyen örök időre e város közös óvodája, melybe továbbra is felvétessenek rang és hitfelekezetre való tekintet nélkül a 3—6 éves kisdedek, s hogy — a mi nem csak méltányos, de természetes föltétel is volt — a nevelő személyzetet megtartván, annak az egylet által biztosított fizetéseit s jogait ismerje el s továbbra is hagyja épségben. Más község talán megilletődéssel fogadta volna el az ilyen ajánlatot, de a mi törvényhatóságunk tagjai között többen találkoztak akkor olyanok, kik ahelyett, hogy e nagyon is természetes és semmi megszorításokba nem ütköző feltételeket két kézzel fogadták volna, azt hitték, hogy a 17 évig nagy áldozatokkal fentartott és hivatásának a legnyomasztóbb anyagi körülmények mellett is példányszerűen megfelelő intézet olyan gazdátlan, potom jószág, a mely örülhet, ha a város ingyen kegyelemből átvállalja s mindjárt azon kezdték, hogy hát az épület jó lesz felső leányiskola helyiségéül, az intézet vezetőnek pedig legalább is felényire leszállítják fizetését, s az óvodát „népies alap“-ra fektetik s a nép gyermekei számára egészen másként rendezik be. A törvényhatóság egy bizottságot küldött ki, mely a kisdedóvó-egylet képviselőivel azon módozatokat állapította volna meg, miként lehetne az átveendő óvodát úgy felszerelni, hogy az a nép (!) gyermekei számára is alkalmas legyen. Egyik biz. tag erősen hangoztatta, hogy az intézet az eddigi felszerelés mellett nem felelne meg a kívánalomnak, egészen más módszer szerint vezetett óvoda kellene városunkban, a másik biz. tag olyanformán beszólt, hogy ha átvenné a város az intézetet, akkor csak a nép (!!) gyermekei járhatnának oda, az úri osztály pedig csinálhatna magának megint társadalmi úton egy másik óvodát. Hanem mikor megkérdezték ezektől a jó uraktól, hogy minő felszerelést kívánnának a város által átveendő óvodában s minő módszer szerint óhajtanák vezettetni? arra már nem tudtak felelni. De nem is tudhattak, mert az ő észrevételük merő absurdum volt, minthogy a felszerelés minden rendes kisdednevelő intézetnél egyforma elvek szerint szokott történni s a módszer sem lehet más a paraszt gyermekek által s megint más az úri osztály gyermekei által látogatott óvodákban, s végül okoskodásukat nevetségessé tette az a körülmény, hogy az említett urak soha, de soha nem voltak a kisdednevelő intézetben, s igy a felszerelést nem láthatták és az alkalmazott módszert nem ismerhették. Az átvételből aztán semmi sem lett. A kisdedóvó-egylet tagjai tovább is vitték a terhet, áldoztak, küzdöttek a hatóság helyett, nehogy az óvoda végelgyengülésben kimúljon a város szégyenére. Csakhogy minden buzgalom és kitartás mellett sem tudott olyan erőt kifejteni, hogy az évről-évre nagyobb mérvben előállott deficitet elenyésztethette volna, mert az mindenekelőtt tudva van, hogy városunkban semmiféle jótékonyszél érdekében nem lehet valami sok jövedelmet biztosító mozgalmat indítani, nem lehet a fejletlen társadalmat nagyobb áldozatra bírni. Minden város társadalmi életét legbővebben a társadalmi intézmények miként felkarolása tünteti ki. S hogy e nagyváros egyetlen óvodája 23 évi fenállása óta sem bírt vagyoni tekintetben felvirágozni, annak oka egyedül társadalmi életünk fejletlenségében s zilált állapotában keresendő. De, hogy mégis fent bírt állani, az csak azt bizonyítja, hogy szükségessége kétségen kívül áll és sem a közöny, sem pedig a részakarat sem bírta megbuktatni. Pedig mind akettőből bőven kijutott a szegény óvodának. El lehet mondani, hogy csaknem fennállása óta alig volt szerencsés néhány olyan érdeklődő látogatót fogadhatni, aki tüzetesen meg akart volna ismerkedni czéljával, s a módszerrel és azzal, hogy mily körülmények között tartatik fel, mivel foglalkoznak benne a gyermekek s mig idegenek megtudták látogatni, sőt illetékes helyeken példánykép említették fel ezen intézetet s vezetőjét még magasabb helyről is kitüntették, itthon csak annyit tudtak róla, hogy küzd a szegénységgel, várja a méltó pártfogást, amelyben senki sem részesítette. Nem volt egyetlen egy olyan pártfogója a két alapítón kívül, aki legalább egy 100 frtos alapítványnyal járult volna fentartásához, nem volt Szinnyja, aki egy falusi óvoda alapjára 45 ezer frtot hagyományozott, nem volt Chernelje aki Almosdon 25 ezer forinttal véte meg alapját az óvodának, nem volt... De miért számlálnék el azon kitűnő emberbarátok neveit, akik az emberszereteten alapuló óvodai intézetekért nagy áldozatokat hoztak ; miért számláljuk el azon községi elöljáróságokat és törvényhatóságokat, melyek ezrekkel áldoztak óvodákra, adót vetettek ki a megyére, hogy minden községében felállítathassák az óvoda? A napi sajtó majd mindennap tesz említést megható példákról, hol a földesúr, a hatóság vagy egyes nevelésbarátok tekintélyes összegeket, adományoztak óvodai czélokra, úgy aztán lehet óvodát fenntartani. Nekünk elég volt volna, ha törvényhatóságunk a hiába kidobott összegeknek csak a morzsalókját juttatja óvodánk javára. De a 200 írtnál s a m. év óta 350 írtnál egyébbel nem járult óvodánk gyámolitására s még ezért is kikötötte, hogy 20 szegény gyermeket dij nélkül óvodáztathasson, holott a szegény gyermekeket az óvoda különben is mindig ingyen fogadta be. (Folytatás köv.) köszig s akkor a második ülésszak az ünnepek előtt bezáratván, az országgyűlés őszig elnapoltatik. Egy interpelláló intéztetett Füzesséry képviselő által a belügyminiszterhez az iránt, hogy van-e tudomása arról, hogy a gráczi rendőrség egy biztosa járt Budapesten, hogy egy állítólag itt tanyázó tolvajbandát kinyomozzon, melynek tagjai között egy országyűlési képviselő neve is előfordul. Ez interpellate a ház minden tagjára igen kínosan hatott, de különösen Polonyi Gézára, mint akinek személyéről volt szó. Ennél fogva ő nem is késett összehivatni a függetlenségi pártot s vizsgálatot kérni maga ellen. A botrány, zavar mindaddig tartott, mig a belügyminiszter a megnyugtató feleletet megadta, mely után Füzesséry a háztól és Polonyitól bocsánatot kért s ezzel az ügy a képviselőházban szerencsés véget ért. De nem igy a függetlenségi pártban, hol Füzesséry nyilatkozata szerint Verhovay Gyulát vétkesnek találván, őt magát és lapját a „Függetlenséggel a pártból kizárták. A német császár a birodalmi gyűlést egy üzenetével rendkívül meglepte. Ugyanis a császár leiratában kijelenté, hogy mindenkor első kötelességének ismerte a birodalom munkás osztályáról gondoskodni s kifejezte abbeli meggyőződését, hogy a törvhozásnak nem szabad egyszerűen csak rendőri és büntető rendszabályokra szorítkozni, hanem oly reformokat is kell teremtenie, melyek a munkások jólétét elősegítik s az erre czélzó törekvéseknek első eredményeként tekintendő Poroszországban a két legalsó osztály adójának eltörlése. A leirat nagy hatást tett. Francziaország egy chinai fenhatóság alatt álló országot akar meghódítani, az „expeditió“ (foglalás) költségeire 5 millió forintot szánt. Különben most már a miniszterválság véget ért, hanem megint a nép kezd forrongni és pedig antisemitikus irányban. Páris több negyedében nagy falragaszok jelentek meg, melyeken felhivatnak a francziák, hogy miután a nyomor növekszik s ennek egyik oka a zsidó faj, melynek határtalan hírvágya az összes nemzeti vagyont fölemészti, jöjjön össze egy gyűlésre az összes nép s foglaljon állást a zsidók ellen. Angliában folyton a fénnekkel foglalkoznak, az ír gyilkosok közül kettőt már halálra ítéltek s a dinamit merénylők perének tárgyalását megkezdték. Az orosz czár koronázására nézve megint bizonytalanságban vannak. Nagyban készülnek ugyan rá, a jelvényeket nagy pompával már el is szállították s a czár maga is nagy tevékenységet fejt ki, de a nihilistáktól sok oka van remegni, pedig az utóbbi időkben 2000 nihilistát indítottak Szibériába, hogy ott legyenek, mig a koronázásnak vége lesz, melyre a kirendelt katonaság száma oly roppant lesz, hogy csak tábornok 121 fog állni a csapatok élén. Gazdaság tehát közöljük: ki lettek tüntetve a hármas ekék közül a Krumpach-féle, kettős ekének is tetszés szerint használható hármas eke elsősorban, a Kotzó-féle másod sorban, Kiss József vásárhelyi iparos saját készítményű 3-mas ekéje harmad sorban. A kettős ekék közül: Lábosi János t. szentmiklósi lakos saját találmányu kettős ekéi közül az 1-es és 2-es számú 3 kerekű kettős eke első sorban, Howard-féle másod sorban, Tóth Sándor vásárhelyi lakos saját készitményü kettős ekéje harmad sorban. Az egyes ekék közül: Fekete János szentesi iparos saját készitményü 2. számú talpcsuszó nélküli ekéje első sorban, ugyan az talpcsuszóval harmad sorban, Tóth Sándor vásárhelyi lakos saját készitményü kukoriczavetővel egybekötött egyes ekéje másod sorban. A többi kisiparosok is örvendetes haladást tanúsítottak s ezeknek is a bizottság elismerését tudomásukra hozni nem késik, különösen dicsérettel emelvén ki a Száraz Nagy Sándor vásárhelyi lakos saját készitményü ekéit. — Vetőgép és eke próba Vásárhelyen. Az ápril 15-ére kitűzött vetőgép és eke próba csakugyan megtartatott, Propper Samuel Szabolcsi nagybirtokos személyes vezetése mellett. Ez alkalommal be lettek mutatva Sack Rudolf Plagwitz lipcsei gépgyáros különböző földművelési eszközei. Sack Rudolf mint gazdasági gépész kitűnő speczialista, s e téren Európa szerte ismert hírnévnek örvend, s a gazdasági gépészet elhaladásában valóban elvitázhatlan érdemei vannak. Ezt különösen bizonyítja azon számtalan első rendű jutalomdíj, amelyek különböző országok versenyein részére kiszolgáltattak. A bemutatott földműveleti eszközök következők : 1. Hármas ehe, az utóbbi esőzések által megnehezült talaj daczára igen szép és jó munkát végezett, s hat ökör által igen könnyen vonatott, melyből következtetni lehetett, hogy alkalmasabb talaj mellett jó négy ökörrel is lehet vele folytonosan dolgoztatni. A mi viszonyaink között különösen nyári ugarlásra kitűnőnek bizonyult. 2. Kettős eke, kiemelő,szerkezet nélkül egyszerűen és szilárdan csupa vasból és aczélból előállítva. Oly módon, mint az egyes ekét a béres a forgónál könnyen kivetheti a földből. Szép és jó munkát csinált vonására 6 ökör kívántatik. 3. Egy igen könnyű, hajtott vasból szilárdan szerkesztett vasborona; minden körülmények között két ló könnyen dolgozik vele. 4. Egyetemes mélyítő eke 10 hüvelyk mélyen kitűnő munkát csinál, de lehet vele 4—6 stb. tetszés szerint szántani, könnyebb talajban, nehezebb talajon 6 ökörrel. Ezen eke Sack ekegyártmányai között határozottan az első helyet foglalja el* Egészen aczélból és vasból van szerkesztve kitűnően fordít és porhanyit, úgy hogy munkája többet ér, mintha ugyanazon föld ásóval lenne megművelve. Ezen * A tudósító által ennyire kiemelt ekére vonatkozólag, bármilyen jó legyen is különben, nem mulaszthatjuk el megjegyezni a jelen volt gazdák szavai után, hogy a Németh Pál ur jól művelt földjén még a fa-eke is könnyen szántana, s ezen eke kitűnőségét csak akkor lehetne kellőkép demonstrálni, ha mindenféle talajban könnyen mozogna. Szerk. egy ismeretlen férfi minden rimánkodásai, orditozásai, minden körmölései, harapódzásai és rugdalódzásai ellenére mint az arkanzászi lókötők hirtelen elcsípni és csodás alkotású kocsijába bepakolva villámgyorsan elrobog. Ott állok, mint a sóbálvány, nem tudva ébren vagyok-e vagy álmodom, míg egy mellettem elrobogó négyes fogat szemem közé csapott sara fel nem riaszt kínos merengésemből, hogy ez csakugyan szörnyű való. TARCZA: Takate szomorú vége. Irta: Somogyi Károly. Nincs olyan czimbora heted-hét országon, mint Jakab. Még a tiszaeszlári eset sem rendítette meg köztünk a barátságot, ami pedig nagy szó. Holdvilágos éjszakákon sokszor éjfélig is elmerengünk a rezgő fényben úszó természet tarkabarka képein. Az éj sötét költészete leng közöttünk s bűvös ujjai csodásan játszanak szivünk rezgő húrjain. Képzelmeim a múltba ragadnak, hol annyi fájó kép, annyi meg nem érdemelt bánat és annyi átkos keserűség vonul végig lelki szemeim előtt. Mily különbség a tegnap és ma között!.. Mily egész más érzelmek dagaszták keblemet, míg lelkem szent oltárát össze nem morzsolta a halál durva keze. Mennyi önbizalom, mennyi dicsvágy, mennyi boldogság megfért ebben a kis szívben, mely tegnap még maga is egy egész világ volt közepén a gyönyör édenkertjével. . . . Ma, hogy az özvegység bús napjait élem, csüggedő remények, megtört vágyak, szétfoszlott balga ábrándok, füstbe ment csalfa álmok hacsa gomolyog körültem. Tegnap még a boldogság ege terült el fölöttem rózsaszínü fellegeivel, ma a komor jövő sötétlik előttem zord, kétségbeejtő sivatagával... Mig tépett lelkem így vergődik a bánat tengerén, addig Jakab neki keseredve, oly búbánatos dalt zeng a méla holdvilág felé, hogy szomszédaink a bájos hang hallatára le nem irható negligóben, mezítláb, furkós botokkal rohannak az éji dalnok bűvös lantjának elnémítására. Mennyit kelle veszekednem a jámbor szomszédokkal, különösen a 60 évet túlhaladott Bocskor Pannival és a jegyes homlokú Csutka Borosával, kik hittel erősítették, hogy Jakab bűbájos danájában valami túlvilági sejtelem nyilatkozik . A képviselőház a középiskolai törvjavaslat részletes tárgyalását bevégezte s a javaslatot nagy többséggel elfogadta. A jelen ülésszak folyamán több kisebb törvényjavaslat s ezek után az adókezelésről szóló fog letárgyaltatni valószínűleg ponaz valamelyik szomszédnak sírhata leend. Susták Matyi és Bagó Miska hátulsó szomszédaink pedig vonyitásnak merészelték keresztelni Jakab hatalmas, csengő hangját s már-már azon voltak, hogy házukat, földjüket eladva, itt hagyják ezt a vérrel áztatott magyar hazát s Amerikába vándoroljanak uj hazát alapítani, hol Jakab lantja nem fogja felzavarni az éj titokzatos csendjét. Mind a mellett Jakab mégis a legjobb teremtés a föld kerekén. Ha lefekszem oda telepedik nadrágomra s azt ugyan ne próbálja halandó elvinni, mert Jakab utolsó csepp véréig védelmezné; még a kettős homloku cseh szolgálónk is „Bozsemojjal“ kunyerálja ki tőle reggel, ha kefélni akarja. Kávéházakban, sörcsarnokokban rendesen az én vendégem, velem fizetteti a kontóját, mert az a rosz kutya szokása van, hogy fizetni nem szokott soha senkinek. Akárhová megyek, Jakab mindenütt velem tart, mint a középkori dárdás az ő urával, ha gyalog, ha lóháton, ő folyvást velem kutyagol és még ekkoráig soha nem panaszkodott az út roszasága, hosszadalmassága miatt. Most már mindennek vége! Servus éjjeli ábrándozás, isten veled csillagos éjszaka!! ... és ti is nagyalvó Lusták és Bagó komák aludhattok már akár az ítélet napjáig, az éji dalnok nem fogja többé zavarni édes élmaitokat !! . . . Szörnyű és rettenetes eset ami most következik. I * * * Egy őszi übereziher a mostani hideg ellen, öt Virginia az unalom ellen, egy jókora husáng a vásárhelyi harapós kutyák ellen és egy vedlett bicska az idei karczos ellen, ez az mivel fölszerelve november hó elején nekivágtattunk a makóvásárhelyi országútnak. Az út hosszú, unalmas és prózai, kivált egy gyalog, ahogy mi Jakabbal teszszük. Különben is az őszben nincs semmi költészet, hiába csiripolnak ilyenkor a fűzfapoéták, hitemben meg nem tántorítanak. Szakadozott szürke fellegeket űzött tava fel A szentesi ekeverseny lefolyásáról lapunk múlt számában közölt tudósításra vonatkozólag kijelentjük, hogy az abban foglalt adatok tévesek, bár mi azokat megbízható kézből vettük. Ennélfogva midőn sajnálatunkat fejezzük ki a velünk közlött adatok beküldőjének helytelen eljárása iránt, a szerkesztőségünkben megjelent Tóth Sándor és Száraz Nagy Sándor helybeli kovácsmester urak felvilágosító adatai nyomán tudomásra hozzuk, hogy az ekeversenyen az ekék súlyait megmérték ugyan, de a mérők nem lévén hitelesek, az ekék súlyait biztosan nem lehetett meghatározni s e szerint a közlött adatok sem helyesek. S most a versenyen kitüntetett ekékről a „Szentesi Lap“ után a következő hiteles adatunk felett az északi szél a messze terülő avaron, s néhány makacs bokorral birkózott a szélnek is beillő őszi szellő; az öreg nap csak hébe-hóba pislantott alá rongyos függönyei mögül s a kilátszó fehér tanyákból idegrázóan hallatszik a vén tanyai kutyák tompa üvöltése. Nehány száz ölnyire az első utkaparótól hat erős komondor kapta közre Jakabot, amikor is nekem jutott feladatul a szorongatott hőst a fogcsikorgató vérebek dühös táborától kimentenem. Ami különben nem épen könnyű feladat, azonban a husáng megtette hatását, csupán az überezihez egyik ujja maradt vissza a szőrrel borított csatatéren. A vén kuvaszok szégyenkezve vonultak vissza a harctérről, csak messziről üvűtöttek reánk, míg a távol kék köde el nem takart előlük. Alig hogy a kutyák ugatása elnémult, a nagyreményű kanászok rüpök tábora veszi körül a már úgyis megijedt Jakabot. Az örök igazság önérzetes hangján figyelmeztettem rüpek kanászainkat a nemzetközi jogok és szerződések tiszteletben tartására. Kinevettek. Sőt a kissé szemtelenebbek nyelveiket öltögették reám. Mit volt mit tennem, két kézre kaptam harczban kipróbált gerundiumomat s az üldözött ártatlanság védelmére, megforgattam a levegőben Ez hatott. A nyelvöltögető had a szélrózsa minden irányában szétfutott. Csak távolról hallatszott az „áj-váj zsidó, mi van eladó?“ kellemes titulus, melylyel a suhanczok részéről megtiszteltetem. Tovább haladtunkban itt-ott komor bika emeli fel méltóságosan fejét, s mély bömböléssel teszi irtózatossá a letarolt vidéket. Ilyenkor azután nem csak Jakabnak, de nekem is jól esnék egy kis biztatás, de végre is ennyi veszélyek után, mint a jó Peleskei nótárius Budapestre, mi is haza vergődünk Vásárhelyre. Tehát haza értünk. Ott, hol a kiszöltés felől jövő utcza derékszögben metszi át a csomorkányi utczát, Jakabot Szegény Jakab! hová tűntél el, mi lett belőled! Jakab rejtélyes eltűnése mélyen lesújtott s nyakamba véve a várost, kikutattam minden zegzugot; elembe tünedeztek a középkor kasza tömlöczei, a kínzó eszközök, melyekkel hű barátom valószínűleg gyötörtetik s midőn ismerőseimmel találkozom, mély meghatottsággal mondám el Jakab hű társam regényes elrablását. A gyengébb nem szivét átható a szörnyű esemény s Jakab tragikus sorsa felett bőven hullatták a sötét bánat keserű könyeit. Kimerülve értem szállásomra, hol kipihenni véltem magamat. Még kitörést sem engedhettem könyeimnek, midőn kopogtak az ajtón és egy nyomdász gyerek átnyújta egy kérelmet élelmes főnökétől, hogy a gyászjelentést nála nyomassam. Még a szedő gyereket az ördög kegyeibe sem ajánlhatom, már ott volt egy ügynök, aki ,a temetkezési vállalat részéről jött meginstálni. És azután jöttek a kiváncsiak megtudni, hogy milyen lesz a temetés s jött lélekszakadva egy laptudósító aki arra kért, hogy a megrendítő eseményt lennék kegyes elreferálni, mint sensationalis hírt. Szegény Jakab, kinek végzetes sorsáról végre az uj rendőrség páratlanul ügyes fáradozásai folytán, sikerült megtudnom a valót, csakugyan áldozatául esett egy rettenetes intézménynek és a városon kívül statarialiter agyonüttetett. Igen is, mert Jakab egy olyan kutyácska volt, melyet nekem még a szegedi katasztrófa előtt az öreg Jassinger ezen szavakkal ajándékozott: — Sido gutya, jó gutya. Heti krónika.