Hód-Mező-Vásárhely, 1883. január-június (13. évfolyam, 1-25. szám)
1883-06-10 / 23. szám
XIII-ik évfolyam 1883. Előfizetési dij: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 2 frt, negyedévre 1 frt. Meréden, minden vasárnap reggel Egyes számára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai azerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. SS-ik szám, Vasárnap, junius 10-én Hirdetési dijak: 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP: Az összetartás ereje. Általános a panasz, hogy a magyar társadalmi élet, főkép az utolsó évtized alatt, szemlátomást megváltozott. Vannak optimisták, kik e nagy változást előnyösnek, üdvösnek tartják s viszont vannak pesszimisták, kik a jelen társadalomban semmi örvendetest nem tapasztalnak, sőt kétségbe esnek a nemzet jövője felett is, mert mint mondják: a mostani emberek szokása, erkölcse, gondolkozásmódja kizökkent a régi jó kerékvágásból, melyen a magyar társadalom bár lassan, fokozatosan, de józan irányban és egészséges alapon haladt volna a tökéletesedés felé. Mi sem azokhoz nem tartozunk, kik mindent rózsaszínben látnak, mert tagadhatlan, hogy bár a társadalom túlságos sokat ölel fel abból, melynek megvalósítása a közjó előmozdítására válnék s lázasan iparkodik helyreütni mindazt, mit a régibb emberek lelkiismeretlenül elmulasztottak, de tettei rugóját legtöbbször nem az önzetlenség, hanem a feltűnnivágyás s az önérdek vezérlik, de azokkal sem érthetünk mindenben egyet, kik a mai társadalmat múlt századbeli pápaszemen át vizsgálják és szigorúan, föltétlenül elitélik minden tettéért, mert noha nem lehet tagadni, hogy az idealizmust az anyagiság váltotta fel s az a hév, mely a mai egyéneket újabb és újabb czélok megvalósítására ösztönzi, nem mindig a nemes szívből nyeri táplálékát s az egymásra halmozódó tarkábbnál tarkább eszmék, melyekkel napjainkban hivatottak és hívatlanok a nyilvánosság elé lépnek, nem mindig tiszta agyban szűrődnek át; el kell ismernünk, hogy a mai társadalom sok" jó és üdvös czélt testesített meg, melyek jótékonyan hatnak az emberiségre. Ha van hibája a mai társadalomnak, az szerintünk is csak az, hogy túl becsüli erejét, az egyesek úgyszólván rajongnak az egyesületekért s midőn a szövetkezésre kerül a sor, lenézik egymást, s mindenik magát helyezi előtérbe társai rovására, minek természetes következése az, hogy a kezdet határán túllépve a czél végpontját ritkán érik el. Pedig tagadhatatlan, hogy minél mélyebb gyökeret ver egy társadalomban az egyesületi élet, annál biztosabb, szilárdabb annak a társadalomnak létalapja. Minden szövetkezés az erők összegezése, minden egyesület egy szellemi és anyagi tőke; azt bizonyítja, hogy ez a társadalom, tehát a nemzet is még életképes, mert nemes eszmék talajra találnak keblében. S legyen az eszme csupán humanitást, öleljen fel bár nemzeti aspirácziókat vagy közművelődési czélokra szolgáljon, ha egyszer testet öltött, egy-egy kődarabja lett a nemzeti fejlődés és felvirágzás panteonjának, vagy legalább gátczölöpje a nemzeti hanyatlás pusztító áradatának. Ipar, gazdaság és kereskedelem csak egyesülve fejthet ki számottevő aktív ellenállást a beözönlő idegen termékek versenye ellen; nemzeti művelődés, népnevelés csak társulás, szövetkezés által izmosodhatik annyira, hogy bármerről fenyegető megrázkódtatást kiállhasson Ezt érzi a magyar társadalom. Az a sokféle egyesület, mely az utóbbi pár évtized alatt keletkezett, a magyar társadalom munkája. De hogy azon sokféle egyesület között nagyon sok van, mely a lét és nem lét között lebeg, az a magyar társadalom hibája, mely hiba az egyesek fenhéjázására, embertársainak lenézésére vezethető vissza A mai társadalom egyedeinél e hiba folyton öregbedik s az a szövetkezés szálait mindig szétesebb vonja. Vetkezzük le tehát e gyöngeségünket, simuljunk egymáshoz, tegyük félre azon czafrangokat, melyeket a köznapi élet rangoknak keresztelt, vezéreljen bennünket a közérdek iránti nemes lelkesedés és tettvágy, keressük egymásban a jót, méltányoljuk egymásnak üdvös törekvéseit, és szilárdítsa törekvésünket az összetartás ereje. A méhészeti kiállítás lefolyása Az a bátorság ,és nemes buzgalom, mely a „Bánfalvavidéki méhészegylet “-et városunkba hozta, hogy itt a méhészet iránt érdeklődést keltsen, fényesen meg lön jutalmazva közönségünk részéről. A méhészeti kiállítás s az azzal egybekapcsolt összejövetelek mind anyagi mind erkölcsi tekintetben oly eredményt tüntetnek fel, melyek felett a legőszintébb örömünknek adhatunk kifejezést. A siker minden várakozást felül múlt. Városunk közönsége oly életjelt adott magáról, mely a legkecsegtetőbb reményeket élesztheti felmindazokban, kik e város fejletlenségét s társadalmi életének ziláltságát ismerik. Az igazat megvallva, mi e szép sikerrel végződött mozgalom iránt nem voltunk valami nagyon erős bizalommal. Nem voltunk pedig azért, mert számtalanszor szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy nálunk a legkiválóbb érdekkel bíró ügyek is hajótörést szenvednek a közönség ösmeretes közönyével szemben. Lehet, hogy azok, kik e mozgalom élén állottak, más szemüvegen át nézik az itteni viszonyokat, de mi föltevésünkhöz az alapot, a tapasztalásokból merítettük. De térjünk át a méhészeti kiállításra, mely most már a múlté." Múlt szombaton délután mintegy 40—50 egyén sereglett össze a népkertben, hol a lövölde előtt Kovács Lajos a méhészeti kiállítást rendező bizottság elnöke a kiállítás czéljáról beszélvén, s a vendégeket bemutatván, a kiállítást megnyitottnak nyilvánította. Ezután Nagy Zsigmond bánfalvi ref. lelkész a méhészegylet szakavatott és buzgó titkára lépett elő s magvas beszédet intézett a jelen voltakhoz a méhészet felkarolására hiván fel őket. A beszéd méltán jó hatással volt a közönségre mely alig várta, hogy megnyíljék a mézkincsek tárháza. A lövölde helyiségébe belépők nem találtak ugyan valami nagyszerű kiállítást, mert ami ott volt az a legkevesebb igényű várakozókat sem elégítette ki mennyiség tekintetében, de a minőséget látva mégis örömüknek adtak kifejezést a fölött különösen, hogy városunkban is vannak már oly méhészek, kik a méhészet terén képesek kitűnő eszközöket s a méznek minden produktumait nagy sikerrel előállítani. Sajnáljuk azonban, hogy méhészeink közül nagyon kevesen vettek részt melleikkel s a méhészethez tartozó eszközeikkel, mézeikkel stb . kiállításon, pedig annyit mondhatunk, hogy a méhészettel városunkban igen sokan foglalkoznak. Maga a méhészeti kiállítás igen kevés helyen elfzét, de nagyon érdekes képet nyújtott. A nagy tálakhoz hasonló szép viaszok, a lépes és csurgatott mézek, a méhészet, a kezelési eszközök mind arról tanúskodtak, hogy a kiállítók szakférfiak. De volt itt egy gyönyörű, ügyes és finom kezekre valló viaszvirágcsokor is, mely valódi művészettel volt előállítva s méltán meglepte a nézőket. Örömmel írhatjuk ide, hogy e szép virágcsokor telt. Kiss Gyuláné és Bartha Róza úrnők műve. A kiállított tárgyakat a biráló-bizottság nagy részrehajlatlansággal vette bírálat alá s első helyen 5 db. aranynyal és oklevéllel Kovács Lajos tak. pénztári könyvelőt tüntette ki pontos méhkezelés, kitűnő termékek és a kiállítás körül kifejtett fáradhatlan buzgalmának elismeréséül. A második díjat 4 db. aranyat nagyon természetesen a méhészek legkiválóbb tagjának a méhészet apostolának , Nagy Zsigmondnak ítélte oda saját készítményű eszközei és igen olcsó és czélszerű kaptáraiért, valamint első rendű termékeiért. Annyi bizonyos, hogy Nagy Zsigmondot nem hiába nevezte ki a minisztérium méhészeti vándortanárrá, de érti is szakját s minden produktumán rajta van a mester keze. A 3-ik jutalom 3 db. arany Mihályi Gusztáv bánfalvi földbirtokosnak adatott ki 1880—83. évről kiállított első rendű és tisztán kezelt mézeiért. Szintén 3 drb. arany ösztöndíjban részesült Nagy Sándor helybeli földműves saját készitményű eszközeiért, s 2 drb. aranyat nyert Garai Szabó János helyb. lakos a méhészet terén kifejtett szorgalmáért és kezelési eszközeiért, s 1 db. aranynyal Hódi Márton mártély községi ref. tanító lett kitüntetve saját készitményű méhkasokért. Nyertek még Miskolczy Gyula helybeli asztalos jeles méhészeti eszközök előállításáért 2 drb., Félix Lajos 4 drb., Bodonyi A. 3 drb. s Wilheim Samu (Bánfalva) 1 drb. ezüst forintost. Végül Baki István, Bartha Róza és nővére Kiss Gyula gyógyszerésznő, Kovács Imre, Dr. Chrenka Dániel, Ujfalusi Zoltán méhészeti czikkeikért elismerő oklevelet. Szóval a kiállítók úgyszólván, mindnyájan ki lettek tüntetve, csupán egy Klein nevű mágocsi lakos nem, ki mohával békéit fakaptárt mutatott be, mely czélszeríűtlennek találtatott. A kiállítási helyiség legnagyobb részét azon nyeremény tárgyak töltötték meg, melyeket a kiállítás alkalmából s a kiállítás javára rendezett sorsjáték részére leginkább a gyengéd női nem legnagyobb részben mint saját készítményt ajándékozott. Itt aztán kalapot kell emelnünk, mert e kiállítás rendkívül meglephetett mindenkit nemcsak azért, mert a nyereménytárgyak között igen sok szép és értékes kézi munkát szemlélhettek, hanem főkép azért, mert közönségünk s különösen az igen tisztelt nőkoszorú fényesen bebizonyítá, hogy ha valamely társadalmi célt sikerrel akarunk megvalósítani, akkor mindenek előtt a nőket kell megnyernünk. Alig van városunkban az értelmiséghez tartozó nő, ki valami csinos tárgygyal nem gazdagította volna a nyereménytárgyak mennyiségét s valóban nagy zavarban vagyunk, midőn elő akarjuk számlálni ez értékes tárgyakat s megakarjuk nevezni azon tündér ujjak tulajdonosait, kik e tárgyakat annyi ízléssel és szorgalommal előállították. Nem is próbálkozunk meg e nagy feladat megoldásával; nem osztályozzuk, melyik kézimunka volt szebb, vagy értékesebb, hanem őszinte tisztelettel hajlunk meg a lelkes nő közönség előtt, kívánván, hogy a most bemutatott áldozatkészségét tartsa meg más helybeli nemes czélok kivitelére is! Szombaton este 8 órakor sűrűn hullámzott a közönség az utczákon, az Iparegylet felé tartva, hol a méhészeti kiállítás javára a szentesi dal- és zene egylet s a helybeli önképző iparos ifjúság dalárdája közreműködése mellett hangverseny feltedeztetett, mely szintén várakozáson felül sikerült. A közönség zsúfolásig megtölte az új termét, a hangverseny program zajának minden pontja nagy tetszésben részesült. Különösen nagy elismerést arattak Lázár Jolán és Gresz Kornél kisasszonyok zongora játékukkal, előadván a „Velenczei Karnevál “-t 4 kézre, s a szentesi dalárok összhangzatos dalai, melyek után eget verő tapsviharokban nyilvánult a közönség részéről az erkölcsi jutalom és tetszés. Másnap délelőtt 9 órakor Nagy Zsigmond előadást tartott a méhészetről a kiállítás helyén, hol a szabadban méhes volt felállítva több féle kaptárral és méhészeti eszközzel felszerelve. Az előméhek nagy zsongását sokan hallgatták s általában vasárnap egész nap a kiállítást tömérdeken megtekintették. Délben a méhészegylet tagjai s a vidékről érkezett vendégek tiszteletére társas-ebéd rendeztetett az Iparegylet helyiségében, melyen mintegy 50—60-an vettek részt. Az áldomás pohár köszöntések is megeredtek mint valami méhraj. Az első toasztot Kovács Lajos rendező-bizottsági elnök mondta ő felségeikért a magyar királyért s királynéért és a felséges királyi családért. Azután Nagy Zsigmond ivott H.-M.-Vásárhely város közönségéért. Sikerültebb felköszöntőket mondtak még Baloghi Soma, Balogh János Szentes város polgármestere, Garzó Imre és Eördögh Aurél ispán. És hogy annál emlékezetesebb legyen városunkban a méhészeti kiállítás, rendezett a bizottság egy hét országra szóló „dongó-bálát“ is, az Iparegylet új és régi nagy termeiben. A bál nagyszerűségéről fogalmat nyújt az, hogy a négyest 170—180 pár tánczolta. Népességre nézve e táncrvrgalommal a közel vidéken mostanában nem volt ily mulatság. Részt vettek benne az intelligenczia köréből is számosan, leginkább azonban az iparosok és gazdálkodók osztálya volt itt igen nagy számmal képviselve. A szünórát a sorshúzás vette igénybe, mely igen nagy érdekkel folyt le Póka László alkapitány mint hatósági kiküldött jelenlétében. A 2000 drb sorsjegyre 576 nyereménytárgy esett s igy sokan nyertek. Azután megint rágyújtott Fehér Poldi egy csárdásra s lett olyan fullasztó hőség, hogy még fagylalttal sem lehetett lecsillapítani. A kiállításon, társas ebéden és a bálban sokan vettek részt vidékről is, kik — hisszük — igen jó emléket vittek magukkal e városból, hol régóta zavarta úgy meg a társadalmi életben jelen levő közönyt és ridegséget bármiféle mozgalom, mint a méhészeti kiállítás, mely anyagi tekintetben is ritkítja párját, ugyanis: a sorsjátékból befolyt 600 frt, a kiállításból 178 frt, a hangversenyből 162 frt, a bálból 422 frt. Összes bevétel volt tehát 1362 frt. Az összes kiadás körülbelül 500 frt. A hangverseny tiszta jövedelmének fele a szentesi dal- és zeneegyletnek adatott. A megmaradt tiszta jövedelem a „Bánfalva vidéki méhészegylet és a helybeli méhészet fejlesztésén munkáló méhészeti szakosztály közt osztatott meg. Az evangélikusok ünnepélye. Budapesten, 1883. mujus 23. (Vége.) Szóló maga is azon helyzetben van, hogy bizalmi állást foglal el a politikai téren is; de nem képzelhet ma helyzetet, melyben a politikai élet követelményei ellentétbe jöhessenek azon állással, amelyet egyházában elfoglal, valamint azt sem tudja képzelni, miként hozhatná őt ellentétbe most elfoglalt tisztsége az ő politikai meggyőződésével. Határozottan kárhoztatná azt, ha valaki az egyházban elfoglalt ily állását politikai pártezésok elérésére akarná fölhasználni. Politikai meggyőződéséhez ép oly szilárdul ragaszkodik, mint a vallásos és egyházi téren vallott nézeteihez, s ezek közt ellentétet még csak képzelni sem tud. De ha fölmerülne jövőben mégis olyan ellentét a polititikai élet és azon állás közt, melynek követelménye, hogy ő az egyház érdekeit képviselje, ez esetben is, tudná mi a kötelessége. Nem volna szabad csalódniok benne sem azoknak, akik bizalmukkal megajándékozták a politikai pályán, sem azoknak, kik az egyházi térre szólították; legfölebb ő lehetne gazdagabb egy csalódással, mert tudnia kellene, hogy ott, hol elvi ellentét nem lehet, de a kötelességek összeütközése mégis felmerül: ott az egyén gyarlóságában van a hiba, és le tudná vonni ebből a kellő következtetést. Szóló a járt után kíván haladni, azok nyomdokain, akik ezen a téren neki dicsőségteljes elődei voltak. Itt lelkes szavakban emlékezik meg Zay Károly, dr. Prónay G. Zsedényi Ede és dr. Radvánszky A. elődeinek érdemeiről, hazafiságáról, hitbuzgóságáról és protestáns áldozatkészségéről az erkölcsi téren és az anyagiakban, és a jelen egyházi és politikai helyzet kellő fölismerésére reflektálva szól a magyar prot. egyház küzdelmes, de lélekemelő múltjáról, vázolja annak jelen helyzetét, elmondja erről nézeteit, s ezekből következtet annak jövőjére. Az egyház múltjára visszatekintve, elmondja, hogy a protestánsok elnyomására irányult s irányuló kísérletek, a vallásszabadság eltörlése mindig az abszolutizmus törekvéseivel álltak kapcsolatban. A harcz, amelyet prot őseink a vallásszabadság kivívásáért folytattak, egyszersmind a nemzeti alkotmányért, önállóságért vívott küzdelem is volt. Hálát adhatunk a mindenhatónak, hogy ma már jobb időket élünk. A gyengeség és a hatalom kegyétől való függés érzete volt az, ami az evangélikus hittestvéreket tömörülésre ösztönözte, s e tömörülés eredménye jön egyfelől az egyetemes felügyelőség felállítása, másfelől az egyetemes gyűlés alakítása. E két intézmény a múltban és a jelenben egyiránt jelentőségteljes. Az egyetemes felügyelőnek a múltban is, ma is fontos szerepe van; az van hivatva képviselni az egyházat szemben a kormánynyal, de ma a kormány parlamentáris és a Parlamentarismus elvénél és természeténél fogva esetleg rövid időközökben változó, és az egyház állását szabályozza a törvény és nem egyes ember kegyelmi tényei. Aki egy nagy testület élére van hivatva, annak gyakran kell az önmérséklés nehéz feladatát gyakorolni és attól óvakodni, hogy pártszempontok elfogulttá ne tegyék. Erre törekszik szóló is, és mindenkor súlyt fog fektetni arra, hogy ne legyen akadályozva abban, miszerint egyháza érdekeit az egyház nyilvánított óhajtásának megfelelően, ha kell, bárhol is képviselhesse. Az egyház jelen állapotát az állammal szemben, tehát kifelé vizsgálva rátér szóló a középiskolákról szóló s az országgyűlésen a közelmúltban letárgyalt s megalkotott törvényre. E pontnál két körülményre hívja fel hitsorsosainak figyelmét. Az egyik az, mely szerint igen kívánatosnak tartaná, ha ezen törvénynyel szemben a hazai evangélikus egyháznak mindenik kerülete, azonos eljárást, azonos magatartást követne, ily eljárással véli biztosíthatni az egyháznak még fenmaradt jogait a középiskolák ügyeire nézve. A másik, amire az egyház figyelmét felhívja, az, hogy ugyanezen törvény a 71-ik §-ában nem csekély biztosítékokat nyújt a prot. egyháznak. E szakasz ugyanis nem teszi lehetővé azt, hogy az állam befolyását iskoláinkra tovább terjeszthesse, mint ahogy a törvény egyes szakaszai, melyek világosan a felekezeti iskolákra vonatkoznak — azt megengedik stb. Hogy az állam közvetlen beavatkozása a felekezeti középiskolákra, így létrejöhetett, ennek egyik okát abban keresi a szóló, hogy a hazai közvélemény ezen beavatkozástól várja azt, amire ma legnagyobb súlyt fektet, a hazai kultúra hathatósabb terjesztését és a teljes biztosságot, hogy oly tendencziák, amelyeket a közvélemény méltán kárhoztat, az állam nem tűrhet, nem fognak többé hazánkban menedékhelyet találni! (Kétségtelenül a nemzetiségi, pánszláv, pangerman stb. tendencziákra czélzott itt a főfelügyelő). — Ez, folytatá tovább, oly kérdéshez vezet, melyet bár mellőzhetnék teljesen. De a bajt azzal, hogy szemet hunyunk előtte, el nem kerülhetjük. Az ev. egyház autonómiájának sértetlen föntartása, ma tényleg összefügg a magyar kultúra követelményeivel. Amily mértékben fog szolgálatot tenni az evangélikus egyház a nemzeti kultúrának, ugyanoly mértékben fogja biztosítani autonóm önkormányzati jogait az állammal szemben, és ez mily mértékben tudna terjedni azon aggodalom, amelyet ma alaptalannak tartok, hogy az evang. egyházi autonómia leple alatt oly törekvések is rejtőzhetnek, vagy menedéket találhatnak, amelyeket egy állam sem tűrhet, ugyanoly mértékben növekednék a veszély, mely az autonómiát is újabb támadásoknak fogná kitenni. Az egyházi önkormányzat különben is oly széles alapokon nyugszik, hogy már ezen körülmény is biztosítja az egyház bármily anyanyelvű tagjainak azt, hogy nyelvüket az isteni tiszteletnél és belügyeikben ott, hol erre szükségük van, szabadon használhatják. De nem szabad — mondá nyomatókkal a szónok — oly törekvéseimért felmerülni, hogy e törekvésekben azon magyar kultúra, mely ezen állam fennállásának egyedüli biztosítéka, e hon összes polgárai alkotmányos szabadságának terjedésében és megszilárdulásában akadályt találjon. E hathatós kijelentés után áttérve a szónok az egyház belületére. Az arra serkenti az egyház-