HódMező-Vásárhely, 1890. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1890-05-04 / 18. szám

Huszadik évfolyam. 1890. h. *'n__________.._______ v Előfizetési díj: vidékre postán és helyben: egész évre 4 frt, félévre * frt, negyedévre 1 frt. Megjelelt : minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közremé- I nyek, valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijjai a szerkesztőhöz, (III-ik tized 828. sz. a.) küldendők. 18-ik szám. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, a k.-m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet“ közlönye. HM-Mező-Vásárhely, május 4-én A munkás kérdés. A rügyfakadás csodálatosan szép 1 lónapjának első napja eddig az ifjúság ünnepe volt, az idén azonban az eddig óhajtva várt kedves nap elé Európaszerte aggodalommal néztek, mivel a „munkások “ foglalták le maguknak a megújhodott természet viruló pompájával ékeskedő hónap első napját, hogy a „munka“ ünnepnapjává emeljék. A „világ összes munkásai egyesültek egy közös jelszó alatt, javítani akarnak sorsukon, emelni kívánják a munkabért s leszállítani a munkaidőt. Jogosult kívánság ez ott, hol a népek az agrikultúra mellett ezt messze túlszárnyaló, kifejlett iparral bírnak, a hol óriási gyártelepeken éjjeli nappallá tévő milliók küzdenek, fáradnak és szenvednek, hogy egyik napról a másik napra tengethessék életüket, akikre a hosszan tartó nehéz munka után agy napjaikra, mikor a munka után édes lenne a nyugalom, nyomor és koldusbot vár. A gyáripar egyes államokban, úgyszólván, örökös rabszolgaságra kárhoztatja a szegény népet; az iparverseny egyfelől s a tőke önzése másfelől azt eredményezte, hogy a munkabér alacsonyra szoríttatott s a szegény munkás annyit is alig képes keresni, a mennyivel önmagát fentarthassa, nemhogy még sok tagú családját is biztosítsa a nyomor ellen. S mikor ez a nyomor milliókra sulyosodik, akkor nem lehet közönyös a társadalom a munkások feljajdulásaival szemben s úgy a társadalomnak, mint minden rendezett viszonyok között élő államunk Kft tetteségerette- tönkbüti, hogy a kötelékébe tartozók közül azok, kik nehéz munkában pazarolják el erejüket, munkájukhoz mért anyagi jólét biztosíttassék. S ha ezt sem a társadalom, sem az államok kellő figyelemre nem méltatják, nem lehet csodálkozni, ha a munkás nép felemeli szavát s mozgolódik. Az utóbbi időben mind sűrűbben találkozunk a munkás nép mozgalmaival s ma már a munkások sorsának kérdése a legnagyobb politikai kérdéssé nőtte ki magát a művelt világon, úgy annyira, hogy a föld egyik leghatalmasabb államának császára jelentette ki, miszerint a munkások sorsán javítani kell. S ez a hatalmas szó a munkás-osztályt erősebb mozgalomra ösztönözte minden műveit államban s hazánk „munkásai“-t is arra buzdította, hogy tüntessenek a saját érdekök mellett s a külföldi államok munkás -szövetkezetéhez csatlakozva, május első napján lépjenek fel közös akcióra. A munkás kérdés olyan alakban , mint ez a külföldön már megdöbbentőleg előtérbe lépett, hazánkban a főváros kivételével, egy általában nem létezik ; gyáriparunk alig van s épen e miatt hiányzik is azon elem, amely a munka és tőke között eddig fennállott viszony helyébe egy újabbat, jobbat kivan állítani, hogy t. i. a munkások anyagi társadalmi igényeit jobban kielégítse; hazánkban az egyes mesterségek a kis ipar keretét nem igen lépik át s innen van, hogy a mesterek és segédek, vagyis sokalista nyelven szólva, a tőke és munka közötti viszony ma is a régi, iparos mestereink legnagyobb részénél a segédmunkás a mesterrel egy házban lakik, egy asztalról eszik s csak legújabban kezd szokásba jönni a házon kívüli lakás és étkezés mellett az otthoni munka is, de ez alig változtat valamit a dolgon , mindamellett, sőt éppen ezért s mivel hazánkban is e hó első napját a munkások a külföldiekkel szövetkezve tüntetésre használták fel, nem maradhatunk közönyösnek a munkásosztály mozgalmával szemben, alkalomszerűnek tartjuk foglalkozni a megdöbbentőnek jelzett kérdéssel annál inkább mivel sok betegségben sínylődő társadalmunkban az ilyen „munkás mozgalom“ néven ismeretessé vált kór ragályos s a mi alföldünkön és e mi városunkban is kerülhetnek, kik ennek csiráit már a lapokból Fentebb kijelentettük, hogy a külföldön, hol a népek kifejlett gyáriparral bírnak, s az óriási gyártelepeken a szegény munkások éjjelt nappallá téve az alacsonyra szorított munkabér mellett a mindennapi kenyeret is alig képesek megszerezni; jogosult a munkás mozgalom, de ezen nézetünk fentartsan mellotta a „munkások“ elfajult mozgalmait a mai kor betegségének tartjuk, mely a „munkásosztálynak“ is többet árt mint használ. Korunkban alegtöbb ember többet kiván, mint a mennyit adhat. A „nagyzolás“ szó a mai korban született. Sok ember s azok között az úgynevezett „munkás“ is túlontúl szeret urizálni s a dolog vastagabb végét megfogni nem akarja. Küzdünk az életfentartás nehézségeivel mindnyájan, kiknek eszünk vagy két kezünk után kell megélni s így mindnyájan munkások vagyunk. Az orvos, ügyvéd, mérnök, tanító stb., kik évek hosszú során tanultak és ezen idő alatt nem kereshettek, hanem költöttek magukra, a diplomával kezükben, agyuk lázas munkájával, szivök vérének csöppenként elhullajtásával keresik meg a kenyeret, melyhez a kéziparosok kevesebb tanulmány után rövidebb idő múlva juthatnak , s nem munkások-e ők is, nincs-e szüksége rájuk is a társadalomnak? S mert oly hosszú időn át folytatott tanulmány után sem képesek magoknak oly, existentiát teremteni, a mely` jocosiói vív colláraik. 1 ifit ce k is s.. . ^ ... mozgalmat indítsanak, követeljenek s háborút indítsanak a társadalom ellen ? Miféle joguk van éppen azoknak a munkásoknak, akik olyan nagyszerűen szervezték, egyedül hivatkozni elnyomott helyzetükre éppen hazánkban ? A közönségnek legnagyobb része dolgozik és erős munkát végez egy józan, szorgalmas, tisztító erkölcsű és takarékoskodó ember a mai nehéz időben is boldogulhat, legyen az iparos, vagy más pályán levő. _____—.----* r "’Nálunk tehát, józan értelemben vett a munkáskérdés nem létezhetik s a „munkás mozgalom“ nem indokolt. S hamégis vannak nálunk is, akik erőnek erejével csinálnák a munkáskérdést, azok nem igazi munkások.._azok munika-t kerülők. Nálunk nincs meg a vagyonnak az az óriási egyenlőtlensége, ami a művelt nyugati államokban tapasztalható s nem olyan sanyarúak a munkásviszonyok, mint ott. Nálunk is vannak szegény emberek, de olyan, aki tud, akar és képes dolgozni, nálunk nincs arra kárhoztatva, hogy egész életén át szegény maradjon. S itt iparosokhoz szólva, elismerjük, hogy a kis ipar tengődik hazánkban, száz és száz különféle ok összehatása folytán a helyett, hogy előre haladt volna, visszahanyatlott s ezen javítani kell, de munkás mozgalommal e nagy bajon nem lehet segíteni. Hogy a kedvező fordulat a hazai ipar terén mikor következhetne be, nem tudhatjuk, de azt ajánljuk a békétlenkedő s munkás mozgalomra hajlandó iparosoknak, hogy a folytonos tanulmány és kitartó munkásság útján haladjanak, ezen egyedül biztos a siker. Gondolják el, hogy van még Európában egy másik nemzet és ország, amelynek fiai hasonló körülmények közt küzdve, végre is kivívták, amit senki sem akart hinni, hogy a nagy franczia nemzet kézműves iparosai, a hatalmas gyáripar versenye mellett is virágzó kis ipart voltak képesek teremteni, mert buják azt a talizmánt, mely nélkül czélhoz nem juthatunk ez: a józanság, a kevéssel megelégedés és kitartás a munkában. Higgyék el, hogy hiába szállítják fel a napi munkaidőt akár 8 órára, hiába díjazzák a munkásokat akár a legfényesebben is, ha azok, akikből valaha szintén mesterek fognak lenni: a segédek nem józan életűek, hanem pazarlók és nincs kitartásuk Ezt vegyék szivükre az utóbbiak, tartsanak minél kevesebb „blaura ontag“-ot s higyyék el, csodákat fognak mivelni, mig ha továbbra is az eddigi rosz szokást tartják, ők maguk lesznek az okai, ha a hazai ipar nem bírja az idegennel a versenyt kiáltani s hogy a családok ezrei, kik azelőtt az iparból tisztességesen fenntartották magukat, teljesen szegénységre jutnak, a magyar ipar perdig végkép elhanyatlik. A községi népiskola. Múlt vasárnapi számunkban elmondottuk nézetünket azon iskolára vonatkozólag, melyet az unitáriusok akarnak felállíttatni „községi népiskola“ czimen a város közönségével csak azért, hogy abba járathassák saját gyermekeiket. A „Vásárhely és Vidéke“ czikkünkre válaszolva azt állítja, hogy az e tárgyban kelt miniszteri rendelet sokkal többet tartalmaz, mint amit mi belőle kiolvastunk. Mi a miniszteri rendeletnek érdemleges részét szó szerint idéztük, s miutánfelteszszük, hogy az illető miniszter, azt amit akart, ki is tudta fejezni, nem kívánt többet mondani, mint amennyi épen írva van és igy nem a mi hibánk, ha azt a „sokkal többet“ nem tudtuk kiokoskodni a rendeletiéiből, — hozzá lévén szokva ahoz, hogy se a törvénybe, se semmiféle rendeletbe a körülményekhez képest más-más értelmet bele ne magyarázzunk. De más tekintetben is úgy látszik, hogy mi a laptárssal csakugyan nem tudjuk egymást megérteni. Mi nem szólottunk egy hangot sem átalában a községi iskoláról, s nem is vontuk vétségbe a törvény és szabályrendeletek azon intézkedéseit, melyekre a laptárs hivatkozik, •nem szóltunk utó, hogy az olyan unitárra- t, a mikorr~TTTTK$—rrm:*WiV iJ-fífe*_ vhaza.muk voltak híveik, s azoktól az egyházi és iskolai adóktól való menekülés reményében szakadtak el, a város költségén nem emelhetünk iskolát, nem pedig annyival inkább, mert városunk lakóji részint saját felekezeti, részint községi iskolai czélokra már ez idő szerint is jóval többet fizetnek, mint amennyit a törvény követel. De nem Bosísíit hozhatunk ismétlésekbe. Amiket a múlt alkalommal, elmondottunk, azokat most is fentartjuk. Nem tehetünk róla, ha a laptárs magas évi áll áspontra helyezkedve a szikekről beszél s maga nem tud különbséget tenni a fehér és fekete között. Jól ismerjük azon miniszteri utasításokat is, melyekre a laptárs hivatkozik, csak azt nem tudjuk kideríteni, hogy ha a város közönsége az általa most fentartott községi iskolákra már most is többet fizet az egyenes állami adó 6 százalékánál, hol van az a laptárs által felemlített összeg, mely „a községi iskolák szükségeinek fedezésén fölül marad?“ Bár volna, hogy azt most meglévő községi iskoláink fejlesztésére fordíthatnék. Ebből azután a laptárs azt is megértheti, hogy a felekezeteknek adott segély nem abból a, sokszor hány forgatott 5 százalékból fedeztetik. De nagy tévedésben van a laptárs azokra az „egyéb forrásokéra nézve is, midőn azt hiszi, hogy azok a „jelentékeny számú birtokosok, akik helyben állandóan nem laknak és egyik felekezet iskolájának fentartásához sem járulnak egy fillérrel sem, volnának megadóztathatók az unitárius iskolára. A felekezetek ugyanis az egyházukhoz tartozó híveket, tekintet nélkül arra, hogy helyben lakók-e vagy sem, városunk határában lévő birtokaik után megadóztatták s a legnagyobb részben a kivetett adókat a legszigorúbban be is hajtották s a jövőben sem fognak ezen jogukról az unitáriusok kedvéért lemondani. Más alap tehát nem marad, mint a laptárs által is említett azon összeg, melyet az unitáriusok iskolai adó czimen fizetnének és a tandíj. No már ezen alap ellen csakugyan nincs és nem is lehet kifogásunk, mert ha ezen alapra támaszkodnak, ekkor majd építenek maguknak iskolát azok, akiknek arra szükségük van. Mást mi sem akarunk. Ez azután sem nem annyira „nevetséges“ sem nem annyira „szomorú" mint a „más nyakán való élősködés.“ De van a laptársnak egy nagy mondása is, melyet lehetetlen szó szerint nem idéznünk, azt mondja ugyanis: „Oly kötelességekkel szemben, melyeket a törvény a községre, mint ilyenre ró, képtelenség objektíve vitatkozni, ha a község lakosait felekezetek vagy osztályok szerint tagoljuk szét.“ Ez ■— úgymond— anarchiára vezet. Itt már megint megszállotta a laptárs czikkíróját a szabadelvűség szelleme és egészen elfogta a felekezetiességen való fölülemelkedés világossága annyira, hogy észre nem veszi, hogy midőn másoknak akar leczkét adni, maga a legmerevebb felekezetiességbe esik ezáltal, hogy, már akár kiváló előszeretetből, bár más érdekből, egyetlenegy felekezetet kivit, emelni a többiek rovására. És ez annál feltűnőbb, mert ennek a szörnyű nagy pártfogást kvett, nálunk egészen új felekezetnek a tagjai— a mi unitáriusaink — épen az által, hogy elhagyták előbbi egyházaikat, tanusították a legszembetűnőbb felekezeti gyűlöletet se türelmetlenséget. Aki az ilyeneket nem ioakodik észreteríteni, hanem még inkább láthaljad nekik, hogy mások is buzduljanak veszdelmes példáikon, az bizony nem szabja „szavainak súlyát a tisztesség és komolyság követelményeihez“, és a ki a töleges kitérés által tüntető vallásváltoztatókat fogadja védelembe, az ne menjen máshoz köjfeni-a „vallás szentélyét háborgató furva kezet“, és a ki némelyeket azzal kecsel, hogy bizonyos közterheket magukról lerázhatnak és azokat másokra rárakhatják, legbiztosabban készíti elő az anarchiát. Végre a „Szegedből a „Vásárhely és Vidéké“-be átvett ásásrrolyi czikk egyótahibán nem azt bionyitja, hogy az unitáriusok kérésejogos és ázságos, hanem csak azt, hogy a mi unitáriusaink nagy erőfeszítéssel mozgolódnak s náluk nem lelkiismeretbeli dolog a viszonyainkkal estigé nem ismerős jó szomszéd félrevezetése. Biany nem tisztességes dolog a szomszédot segítségül hívni, erőlködni. Még csak egyet a jövőre való tájékozás szempontjából. A laptárs fenyegetésétől nincs szándékunk megijedni s kilátásba helyezett mondanivalójára bizonyosan nekünk is lesz mondanivalónk. Az országos közegészségi égésület k.m.vásárhelyi osztályának kövülését. Az országos közegészségi egyesület k.m.vásárhelyi osztálya múlt hó 27-én, vasárnap délután Kovács Ferencz kir. tanácsos elnöklete alatt a város közháza tanácstermében tartotta meg rendes közgyűlését a tagok nagy részének részvételével s több vendég jelenlétében. Az elnök előterjesztette, hogy az osztály feladatának megfelelhessen, a titkárral egyetértőleg úgy intézte a dolgot, hogy a tagokat egy előadásban részesítsék a közgyűlés megkezdése előtt; az előadás megtartására Garzó Imre rendes tag vállalkozott, kit előadásának megkezdésére felkér. Garzó Imre ezután „Közegészségi viszonyok és társadalmi élet“ czímű munkájának felolvasásához kezdett, kiegészítvén azt egy szabad előadással. A lekötött figyelemmel hallgatott előadásban nagyszerű eszmék vannak felvetve, melyek felett méltó másoknak is gondolkozniok. A közgyűlés az elnök indítványára egyhangúlag jegyzőkönyvi köszönetét fejezte ki a felolvasónak s felkérte őt, hogy előadását leírva a jegyzőkönyv mellé csatolás végett és hírlapi közzétételre átengedni szíveskedjék. Az elnök most köszönetet nyilvánítva azoknak, kik mint vendégek a közgyűlésen megjelentek, hogy czéljaink nemes voltáról meggyőződjenek, felkéri őket az egyesület tagjai közé való belépésre s a közgyűlést megnyitja s Dr. Imre József orvost, az osztály titkárát az osztály első évi fennállásáról szerkesztett titkári jelentés felolvasására felkéri. Erre a titkár a következő jelentést olvasta fel: Tisztelt Közgyűlés! Egyesületünk ügyviteli szabályai kötelességemmé teszik, hogy a lefolyt egyesületi évről jelentést tegyek a t. közgyűlésnek. Könnyű feladat ha az elmondandó tények mennyiségét tekintjük, nehéz, ha az elmulasztottak elmaradásának okairól is számot kell adnom, - legnehezebb, ha egyszermind az ezután követendő módokról, a vállalt munka gyorsabb, erélyesebb végzésének módjairól és eszközeiről is kell szólanom. Márpedig hozzánk, kik társulattá alakultunk életbe vágó fontos kérdések kutatása és gyakorlatias tárgyalása végett, illik mindezekre kiterjeszkednünk -s mindezekről őszintén nyilatkoznunk. Az év végén illendő és szükséges dolog megismerni magunnkat és elgondolni jövőnket; ezt az első titkári jelentést legyen szabad nekem úgy fognom fel mint erre szolgáló eszközt. A lefolyt év 1. közgyűlés kevesebbet adott, mint amennyit remélni okunk volt. Eseményekben az egyesületi munkálkodás lényegében szegény volt ez év, de vannak olyan mozzanatok, melyek némi biztatást nyújtanak a jövőre nézve. Ilyen biztató körülmény mindjárt az országos egészségi egyesület helybeli tagjainak örvendetes szaporodása. A múlt év ápril 14-én 15 egyesületi tag jelenlétében tartottuk meg az alakuló gyűlést; jóformán hónapról-hónapra szaporodott a tagok száma, úgy, hogy az osztály ma már 21 rendes és 29 pártoló, összesen tehát 50 tagból áll. Legnagyobb számmal orvosok, tanárok és tanítók vannak közöttünk, de lelkészek, ügyvédek, tisztviselők s az értelmiség más tagjai is szép számmal vannak közöttünk; maga városunk közönsége pedig alapító tagul lépett be az orsz. közegészségi egyesületbe. E szerint Lapunk mai szántához egy fél iv van mellékelve. Hirdetési dijak 4 hasábos petit sor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 6 kr. kétszerinél 5 kr. többszörinél1 kr. Bélyeg dij minden beigtatás után 80 kr. A nyilt térben a 4 hasábos petitsor díja lő ki. A lapot illető ügyekben naponként csak dén 12 órától délután 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő.