HOLMI, 1998 (10. évfolyam, 1-12. szám)
12. szám - Petri György: Nagyapám abgangja - Tandori Dezső: „…az éj, a bor, a cigaretta”
1632 • Tandon Dezső: „...az éj, a bor, a cigaretta’ NAGYAPÁM ARANGJA Már nem ismert meg senkit. A lába és a feje egyenletesen, gyorsan reszketett. Én a felmenőim között álltam ágyánál, és azon morfondíroztam, hogyan sokkolom majd a felmenőimet, hiszen kénytelen leszek közölni velük, hogy a Papának már ennyi. És akkor átsuhant egy nővérke a kórtermen, a nagyapám feléje fordította tekintetét és tagoltan, érthetően így szólt: „Köszönöm, kisasszony, minden nagyon finom volt.” Hajnalban exitált. Most már soha nem fogom megtudni, miféle „minden” és milyen értelemben volt „nagyon finom”. Tandori Dezső „...AZ ÉJ, A BOR, A CIGARETTA” Kész gyötrelem a magam társasága, vagy, ez áll változatként a cetlin, kész gyötrelem már a magam társasága is, nemhogy akkor másoké. Értsd, gondolom: önmagam társasága. Mikori ez a feljegyzés? Weöres verseit olvasgattam, az „én”-ről, mely legbenső társasága, cellafala, elviseli estig, de mindörökre nem? De Vas Istvántól (írásom címadójától) a velencei eső költeménye is jó alap lehet az én feljegyzésdolgomhoz: még egyetemesebbé teszi a hasadt rosszkedvető, a nagyobb Úr, a Sors és akarata szálai ellenében vág fintort, mond cokit. Nem kér a fentebb rendelések társaságából, mondjuk. Mikori lehet, ez foglalkoztat most engem a leginkább, ez a kis tervezetem, hogy tudniillik erről, ebből, ilyen kiindulással írnom kellene valamit? A rossz vicc pisztolyantihős alakja juthat róla eszembe, ha azt mondom netán: e mostani napjaimra pontosan áll ez a tétel; a vicc lényege: túl sokat tudott. Túl sokat tudnék magamról, ha azt tudnám, „ma pontosan így vagyok ezzel”. Mert hogy „ma”, az addig rendben van.