Hölgyek Lapja, 1879 (3. évfolyam, 1-52. szám)

Borítóoldalak

FÜRDŐI LEVELEK. Palics, Július hóban. „Oly kellemetes az élet itt, hogy itt, a lombos fák hűs árnyékában kívánnék meghalni“, így szólnék, ha érzelgős akarnék lenni, de hála az égnek­ ehhez semmi hajlamom nem lévén, egy­szerűen csak azt mondom, hogy az élet élvezetes itt. Nem tudom, melyik írói tekintély mondta, hogy „soha­­sem jó, ha az ember előre kép­zelődik és légvárakat épít magának, mert akkor több­nyire csalódi­k.“ Én szentül tartot­tam ezen elvvel és mondhatom, ez csak előnyömre szolgált, mert Palics reám sokkal kedvezőbb hatással volt, mint képzelem. Az igaz, nem voltak e tekin­tetben eget-földet túlszárnyaló képzel­géseim ; nem gondoltam Palics alatt kis paradicsomot, vagy a hetedik meny­országot, hanem egyszerűen egy kis, kellemes helyet, hol az ember pihenhet és szórakozást, talál. És Palics ennek teljesen megfelel. Nem kell kéjelygőnek lenni és Palics tetszeni fog. Nem szabad azonban összehasonlítanunk a regényes B.­Füreddel, vagy Gmunden, gyönyörű, hegyes vidékével. Egészséges vidék, kellemetes hely és a­mit szintén tekintetbe venni méltó, sok szép nő gyülhelye Palics. Különösen vasárnap, midőn számosan jönnek a kör­nyék szépei ki­látogatóra, egy kis cseve­gésre és egy kis kokettirozásra ide. Itt nincs oly feszes etiquette, nem járja úgy a pletyka (?), két hétig voltam itt és csak háromszor keveredtem egy kis ártatlan „pourparle­r“-ba. Gonosz nyelvek pletykának nevezik ezt külön­ben, de itt ártatlan „pourparler“ a neve. Két hét alatt háromszor s ez nem is sok. A kis erdő sok érdekes helyi re­génynek volt már tanúja, de ha az egyes fák beszélni tudnának, mind megannyi levél, érdekes anyagot szolgáltatnának egy hatásos regényhez, melyben Amor istenségnek nem háladatlan szerep jutna. Hány ifjú ábrándozott itt több tikkasztó júliusi délutánt végig, míg az őrködő mama, nagynéne, vagy más hivatalos gardedame árgus­ szemei pár perczig le­csukódtak és álmodott honn­­agyott gyermekekről, cselédekről, takarításról, befőttről és férje uráról, ki azalatt a tanyán mulat s ki tudja, hogy mulat ? Én is sokat el-el sétáltam a park­ban, legázoltam elég ügyetlenül néhány uszályt,bocsánatért esedeztem mindannyi­szor, hallottam szép zenét és bizonyára gyönyörködöm is benne, ha nem vagyok e tekintetben nagyon is laikus, hogy felfogjam a jövő zenéjét. Mert Rácz Palit nagyon kedveltem. Patikárusékkal is megszoktuk egymást érteni, szót sem szólok tehát itteni zenéről, mert könnyen rám foghatnák, hogy zenekritikát aka­rok írni. Tehát hol is hagytam? Úgy hiszem, a szép nőknél? ezekkel akarom tehát czikkemet befejezni; remélem, hogy mél­tóbb befejezést nem is választhatnék. Vannak itt szép, mélabús szőkék, obuigát szende kék szemekkel és korai piros ajkakkal, igéző barnák, tüzes szemek­kel és koromsötét hajfonattal, suhogó selyem ruhás, gyűrűs ujjas mamák és egy néhány­­ szúnyog. Tessék mérlegbe venni, hogy nem-e szükséges dolgok ezek az élet felüdítésé­­hez, hol a rózsa nem lehet tövis nélkül, hát akkkor hol van még a kristályhabos gyógyfürdő, az üde lóg és a jól sikerült koszorúcskák, melyek a heti mulatságok szép és nevezetes sorát képezik. Rengei Mylander, Párád, 1879. Július végén. Az idén különösen víg az élet Pá­rádon. Az Anna-bál a timsósban kitűnőn sikerült; sok kedves, szép nő vett részt benne; emlékezet után pár kedves nevet leírok. Ott voltak: Sólyom-Fekete Ferenczné Déváról; Danielovics Pálné Egerből; Losteiner Károly­né Párádról; Polgár Mihályné s Kirchknopf Mártonná a fővárosból; Gul­yás Jánosné és Marzsó Lőrinczné Pá­rád­ról; Sir Lajosné és Sir Rózsika Eger­ből ; Kelemen Istvánná és Kelemen Ilo­nka Szegedről; Zettner Aranka Ká­­pol­náról; Kis nővérek, Sipos Ilonka és Szu­hányi nővérek Egerből; Brunhuber Gizella Aradról; Gyürky Cecil Gyön­gy­ösről; Erdélyi nővérek; Mészá­ros nővérek, Losteiner Ida, Szlovák nőv­érek Parádról; Béresy nővérek Deb­­recz­enből sat. Fürdő vendégek száma folyó hó 25-ig 425 volt. — Bál, mulatság, kirán­dulás van minden héten. Szóval: vígan élünk itt. K. L. Borszék, 1879. Július végén. A borszéki fürdő-idény az idén igen élénk; nagyon elegáns közönsége van. Külföldiek nagy számban vannak ez el­ragadó szép fürdő helyen, de meg is ér­demli a pártolást; balzsamos illatú leve­gője, világhírű hideg fürdője, gyö­nyörű erdei sétányai, vadregényes he­lyek, hol a lélek áhítattal tellik el, az egész közel vidéket ide vonza. A legele­­gáns­abb közönség mulat­ott Salamon bűv­ös zenéje mellett, így a többek közt: gr. Hallerék, gr. Telekiek, gr. Toldala­­giék, Tolnainé szül. Wesselényi Jenke, gr. Lázár Eszter, Herczeg Bubiána, Dr. Nagy Józsefné, Vályi Gáborné, Soly­­m­osy Jánosné,édes­anyával,özv. Ferenczi Józsefné és unokahuga Evinger Laurá­val, Szentiványiné, Mihály Lászlóné, Jenei Albertné kedves leányával, Dr. Cseh Károly sat. és sok derék örmény család Kolozsvárról és Sz.­Miklósról. Mindenki oly nehezen hagyja el eme feledhetlen, kedves helyet s távozás­kor mindenki azzal búcsúzik : „A viszonlátásra a jövő évben!“ Mercur. Külföldi hírek és vegyesek. — A párbajvívóknak. Saint-Ger­­m­ainban két katonatiszt párbajt vívott, m­ely alkalommal az egyik halálos sebet kapott. Ezért a segédeket két heti fog­ságra ítélték. A felsőbb bíróság azonban nem hagyta helyben az ítéletet, mert az illető tiszteknek későbbi előmenetelére rosz hatással volna a büntetés, bármi okból kerültek is fegyelmi eljárás alá. Az ezredes megkegyelmezett nekik, de egyszersmind kijelenté, hogy bár­melyik tiszt idézzen elő sértegetés által párbajt, mérsékeletlen modoráért tiszti rangjától megfosztatik. Ez hatásos leczke lesz. — A véres újj. Páris egyik kül­városi utczáján egy véres ujjat találtak papírba göngyölve. Mivel utóbbi időben a gyilkosoknál divatba jött az áldozatot darabokra vágni és különböző helyen szétszórni, a rendőrség azt hitte, most is hasonló bűntény nyomába fog akadni s az egy ujj után különböző utczákba rátalál majd mind a tíz ujjra, karra, fejre, lábra stb. Elvitték a bűnjelet a Morgueba és megkezdődött a kutatás. Nem maradt eredménytelen. Sőt szerencsés megol­dásra vezetett, a­mi a rémes történetek kedvelőit nem nagyon elégítette ki. Egy favágó ugyanis szórakozottságból a fa helyett ujjára ütött a fejszével s egyet egészen levágott. Mivel az orvosok nem tudták neki visszahelyezni, eldobta az utczán. Nem mulatságos, de nem is rémes történet. — Siketnéma itélőszék. Két siket­néma összeveszett és bíró elé mentek igazságot keresni. De mivel a rendes bíróság nem értette meg őket, siketné­mákból alakítottak törvényszéket, hol a bírák, vádló, ügyvéd, tanúk mind siket­némák voltak. A vádlottat hosszas, de néma tár­gyalás után elítélték pénzbírságra. És még csak zajt sem csaptak mellette, sem botrányt nem csináltak belőle.­­ A jegyesek találkozása. A politi­kai körök már régebben emlegetik, hogy Alfonz spanyol király és Mária Krisztina osztrák főherczegnő közt házasság jövend létre. E czélból utazott Rudolf trónörö­kös is Spanyolországban. A spanyol törvények szerint a királynak nem szabad hosszabb időre távol lenni az országból, tehát Spanyol­­ország határa közelében létesítik a jegye­sek találkozását. A spanyol udvar a franczia határ­szélhez közel eső Luipuzconban marad, honnan meglátogatja a főherczegnőt, ki anyjával Biarritz fürdőben időz. Izabella ex-királynő, nagyon óhajtja a barátságos összeköttetést az osztrák házzal. — Ég és föld között. Bordeauxban öt ember felment a Szent­ Lajos templom tornyának tetejére dolgozni. Még be sem végezték munkájukat, mikor az állvány megcsúszott s lezuhantak a mélységbe. A szerencsétlen emberek hatvan méter magasságból estek, hármat közü­­lök darabokra zúzott az esés, egy később halt meg, az ötödik pedig esés közben szerencsésen felakadt valami gerendán és ezer aggodalom közt, szédítő magvas­ságban lebegve, várta be, míg segítenek rajta. — Titkos kéziratok. Heine kiadat­lan verseiről sajátságos hírek járják a lapokat. Heine Henrik ugyanis megírta élettörténetét, gyermekkorától kezdve ecsetelte a napokat, melyeket Berlinben, Göttingában és Párisban töltött. Két kö­tet már 1847-ben készen volt s magában foglalá az 1830—1836-ig terjedő esemé­nyeket és néhány gúnyos költeményt a Habsburg család ellen. Heine még egy harmadik kötetet akart csatolni hozzá, mely az 1846-ig ter­jedő időt foglalta volna magában, de megbetegedett, képtelen volt dolgozni rajta. Ekkor bátyja, Gusztáv 5000 frtot kölcsönzött neki a készen levő kéziratra és elvitte magával Bécsbe. Kevéssel azután Heine Henrik meg­halt. Özvegye hiába­ kérte vissza Gusz­távtól a kéziratot, az nem volt hajlandó

Next