Hölgyfutár, 1877 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1877-12-06 / 49. szám
de időben általános bukás vonult el Oroszország fölött, mely többé-kevésbé minden tőkét megcsipdelt, hanem Nikitát nem érinté, lévén a mi hősünk vagyona ezüst. S midőn látta, hogy neki huszonöt rubele van, még pedig érczben, s oda rejtve egy főfalnak halandó által nem ismert repedésébe, hosszasan eltörte a fejét, hogy mi tevés legyen e pénzzel. Oroszországban az egész család egyetlen nagy szobából álló épületben lakik, mely néha vékony rekesz által van több részre osztva. Ott van az egész ivadék sorban: nagyatya, nagyanya, nagynéne, atya, testvér, gyermek, unoka. S télen a tágas tűzhelyen, nyáron a hosszú falóczákon hálnak. Néha, nagy melegben egy-egy bátor, ki nem fél a meghűléstől, az istáló hiújában, ezen a légvonattól biztos helyen keres ágyat;—de ez oly fényűzés, mit csak kaszálás előtt lehet űzni, mert azután a széna kiszorítja helyéről az alvót, különben is az állat nem eszi az ember által meghevert takarmányt, tehát nem szabad elrontani ezt a drága áruczikket. Ily helyzetben Nikita nem látta kellően biztosítva az ő huszonöt rubelét. Még életben maradt fiának és leányának egész sereg gyermeke volt, kik végtére is bizonyára észreveszik kincse rejtekét, s fényes érczei egymásután tünedeznének el, mig zacskója egészen üresen maradna. Az öreg pár elhatározta magát, hogy még egyszer a városba megy. Elkérte fiától a taligát, s lovat, fölvetette inneplő báránybőr ködmönét, s másnap egészen fürgén, kissé ittasan, mellére nyomott kezekkel érkezett vissza. A kisdedek, kik alig voltak 10—15 évesek, ámuló szemeket vetettek az öregre. — Igen, kedves kis galambjaim, az én huszonöt rubelemből már csak egy darab papír van. Egy szép kis klaszin paprika, zacskómba varva! Nagytata ezzel fog hálni, s ti tudjátok, hogy ő ébren alszik! Vége, kedveseim, csak nekem maradt még balőlet Ej, ej! A kis gyermekek, kik valószínűleg vettek volt már azelőtt a rejtekből néhány képeket, nem osztották az öreg magas kedvét, mit ez látva, néhány jó rúgást intézett feléjük, megczibálta a két ifjabbat, s ezzel a tűzhelyre keveredett, hogy kialugja borát, s ezzel együtt a jó kedvét. S ezután a jó Nikita csak sütkérezett a napon, mig körülötte mindenki izzasztó munkában fáradozott. — Rajtatok a sor, barátim, monda fogai közt, amint azok munkára távoztak; én kifizettem adósságomat, én vagyont szereztem, én a világra hoztalak, s emberi korig neveltelek titeket... Most gondozzátok nagyatyátokat ! Majd, ha megvénültek, titeket is gondoznak gyermekeitek. És ilyenkor Nikita elővonta melléből a papiros-pénzes kis zacskót, forgatta, szagolta, tapogatta, s zörgette ujjai közt a kis papírt. Egyszerre hirtelen félelem szállta meg, hegyes kés után ment, aztán viszszaült a napra, s gondosan felvagdalta a varrást. Rettenetes gondolat futotta végig agyát. . . Ha valamely hunczsutság miatt a papír elvesztette volna értékét! Ha a klaszin papírt valami közönséges, haszontalan papírral cserélték volna ki. Reszkető kezei rosz szolgálatot tettek, kétszer szúrta meg ujjait, s utoljára is fogai segélyével nyitá ki a vékony zacskót. Nyugtalan tekintete a papír redőibe hatolt... A drága bankjegy még mindig klaszin volt! Még mindig huszonöt rubelt képviselt! Nikita egész rajongással bontotta ki, s tartotta napsugár elé; Így nézett rajta keresztül, míg tőkéje látásától, s a tavaszi nap jótékony melegétől lassan lassan megittasulva, édes, hálás szavakat suttogott papírjához. Egyszerre valami árnyék tolakodott a nap elé. Nikita ijedten emelte föl fejét, s félig vak tekintetét az elébe érkezett felé emelé; arcza kissé szelidebb kifejezést öltött, s leemelte kucsmáját a falu lelkésze előtt. — Nem szégyenled magad Nikita, szólt ez szigorú hangon, nem szégyenled magad, hogy ennyire szereted a pénzt? Gyermekeid vért és vizet izzadnak egy második ló hiányában, s te itt, zacskódban őrzed a segélyt ahelyett, hogy könyitnél rajtuk, s áldatnád magad általuk ! Nics valami jó szived! — Gyermekeim dolgozzanak Joakim atya, felelt Nyikita álszenteskedő hunyoritással, mert ez az igazság ! Bezzeg én is dolgoztam, de azért lovat senki sem adott! S különben is a ló elpusztulhat! Akkor aztán — isten veled, pénz! — De az embernek lehet egyebe is nem csak lova, felelt a pap. Ez a pap derék ember volt; kissé a bölcsészet felé hajlott, s örömest szóba ereszkedett híveivel, hogy — mint mondá — lássa, mi van azok sziveiben. — Te még soha egy gyertyát sem adtál a szent szűznek, vagy uradnak. Hiszed-e, hogy az ítélet napján imádkozzanak istenhez éretted ? — Van még időnk erre, felelt Nikita előbbi hideg vérével. — Hogyan, időd! kiált fel Joakim atya, vén bűnös! Hisz már a sír szélén állsz . . . — Még nem, atyám; igen jól érzem magam. — De, szerencsétlen, hány éves vagy ? — Nem tudom, tisztelendő atyám. — Hány éves voltál 1812-ben? — Lehettem úgy 30 éves. TÁRCZA. Mikoltfalasápicat találná az ó-tori lépek nevelésében, miként egészitik ezekek egymást, s mindenitet a tasztyén nevelés. A tulajdonképeni nevelés czélja: az erők, tehetségek minden oldalú, harmonikus kifejlesztése. Az ókor népeiről beszélve, figyelmen kívül hagyjuk a primitív és nomád állapotban élő népeket, mert azon eljárást, melyet ők alkalmaznak gyermekeik nevelésénél, nem lehet tulajdonkép nevelésnek mondani. A követelésnek csakis az ókor művelt népei felelnek meg, minek: a chinaiak, indusok, persák, egyptomiak, sémi népek, görögök s rómaiak, és még itt is bizony legtöbb helyt igen egyoldalú és sajátlagos czélu az. Csak lassan fejlődik, s nem is egy népnél, a nevelés, mígnem eléri tökélyét az uralkodó keresztyénségben. Mennyi időre volt szüksége, míg oda tudott hatni és emelkedni, hogy általánossá s emberiessé legyen. Egyik népnél úgy, mint a másiknál, az a nevelés is, a mi volt, csak bizonyos osztályra terjedt, a legtekintélyesebbre, a többi pedig úgy tekinttetett, mint alárendelt, melynek neveléséről, sőt annak szükségéről s lehetőségéről szó sem volt, így volt ez nemcsak az ind. egyptomi népnél, hanem a legtökéletesebb nevelésű görögnél is; pl. a heloták (rabszolgák) kizárattak a közös nevelésből. De nemcsak egyes osztályok, hanem még a nem is alá volt vetve a kivételnek ; így pl. a nők neveléséről igen mostohán gondoskodtak mindenütt, nem tekintvén őt egyenrangúnak a férfival. Ezen kívül volt még a nevelésnek mindenütt sajátos czélja is. Az egyént legtöbbször úgy tekinték, mint állambirtokot, s igen, annak neveléséről gondoskodtak, de csak, mint eszközéről az állam jóllétének, nagyságának, felvirágzásának, nem tévesztve soha szem elől a czélt, az állam dicsőségét. S igen természetesen a czélnak megfelelő volt a nevelés is. Testgyakorlás, politikai s erkölcsi természetű képzés, m ily alakban jelenik az meg Persiában és Spártában, s az erények közül is inkább a gyakorlatiaknak fejlesztése képezi az erkölcsi nevelést; Így a persáknál kiválóan az igazmondás, igazságosság, bátorság s önmérséklet korai meggyökereztetésére fordíták a fő súlyt, s pedig oly czélszerűen járva el, hogy egy két mozzanatot még ma is sikerrel alkalmazunk. Chinában a mily feltétlen ura alattvalóinak a császár, ép oly korlátlan hatalma van az apának gyermekei felett. A család s állam zsarnoksága előli a szabadságnak, erkölcsi s szellemi életnek minden csíráját, sőt még a vallás is gépekké törpíti őket, a menynyiben pantheistikus vallásukból következik a fatalismus. A nevelés végczélja az erény lenne, de a mint erre nevelnek, az nem egyéb, mint idomitás, kényszerités, s igy a czél elérésére nagyon rosz eszközt választottak; szabadság nélkül erényt nem lehet képzelni. — Az erkölcsi oktatás az erkölcsi szabadságnak puszta beemléztetéséből áll; az akarat kifejlesztésére még nem is gondolnak, s így igen természetesen náluk jellem nem fejlődhetik. Az indusoknál a nevelés megfelel az államszerkezetnek, s ha kimondjuk,hogy Indiában a régi kasztrendszer fentartja magát, egyszersmind megmondtuk, hogy a nevelés mit tesz Indiában. Minden osztály gyermeke, saját osztálya szükségei szerint neveltetik, minthogy a kasztból kilépni senkinek sem szabad. Általában az indus nevelést jellemzi a szemlélődő, vallásilag ábrándozó felfogás, úgy hogy az indusok nem annyira életundorságra, mint inkább imádkozásra, vallásos szemlélődésre igyekeznek nevelni. Igyekezzünk e két állam sajátságait összeegyeztetni; az egyiknek hibáit javítsa ki a másiknak erénye, adjuk végül hozzá a haladás jellegét s íme, a persák fognak előttünk állani. Az államszerkezet despotikus, mint a chinai; itt is meg van a papig — 386 —