Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)

1850-10-07 / 81. szám

Nyitott könyv volt. . . . Nyitott könyv volt előtted Múltam és jelenem , Nem is volt okom tőled Semmit elrejtenem. Mit szenvedek a múltban , Mit láttam üdveket, Tövisét és virágot Megmutatok neked. Nem voltam mint a tenger , Mellynek ha gyöngye van Elrejti minden szemtől Setét hullámiban. De voltam ollyan tiszta Mint kristály zuhatag, A dús arany-országban Egy kincshajtó patak. Melly a mit általlátszó Vizén ragyogva hord, Nem tudja elrejteni A fényes arany-port. Sz. K. Váltót Imre legújabb regényéből. III. A huszártiszt — és családja. (Folytatás) — Kedves jó szüleim! — ismétlődlek a viszonlátás magasztos kéjérzetével, s viszszaemlékezve egész életpályájára, egyik szeméből a fájdalom, másikból az öröm gyöngyét vegyíté nemzőinek könyözönébe. Sára asszony újra és újra rákezdé hangos zokogását, s bár mennyire ellenzé is fia, ennek még kezét is csákókkal halmozá el, s az apjokkal együtt egy ideig még csak tegezni sem merték őt, mintha ösztönszerüleg akarnák kijelölni a rangkülönbség azon határvonalát, mellyet közéjük a sors olly távolitó mélységben húzott. Hogy megcsodálták ők, s milly gyönyörrel méregetek végig már egész örökség óta nem látott s irányukban olly szédítő magasságra fölemelkedett kedves fiukat, szemök fényét, életök büszkeségét, s egyedüli boldogságát. S midőn már a rendkívüli öröm és meglepetés szivrengető vulkánjának első kitörései megszűntek, s csak a lenyugodt tűz melegségét hagyták fen kebleikben, a bódultságából magához térni kezdő Dániel gazda, egyre fián legeltetve kisírt szemeit, a kimerültség tompa hangján, s összekulcsolt kezekkel, s fejét édes mosoly közt rázva, igy szólalt meg : Mi lett belőle, mi lett belőle. Ezen nyelvoldásra alkalmas themát Sára asszony pedig ekkép variálta: — Jóságos ég, 9 esztendő alatt milly szépen kinőtte magát, hogy megemberesedett, — hogy megváltozott az eszemadta , — jaj apjuk, mintha nem is ő volna! — Én istenem, én istenem — mivé lett a mi Elek fiunk! — s erre ismét zokogni kezdett. — Ne sírjon már kedves jó anyám, — végre bizony még elhiteti magával, hogy váltott gyermek vagyok — széla Elek szokott szelíd mosolyával — valóban szinte bánni kezdem ostoba tréfámat, mert nem csak szemükből , de tartózkodó maguk viseletéből is látom édes szüleim, hogy kissé még most is kételkednek bennem, s mintha még mindig idegenek volnának irántam. Erre Elek egy kis leckét tartott az Öregeknek, miszerint vessenek ki szívekből minden idegenkedést, s csak olly bizalmasak legyenek iránta, mint voltak 9 évvel ezelőtt, s e tekintetben ő maga menvén elől jó példával , csakhamar minden ismét a régi kerékvágásban volt, noha Sára asszony az aranyos ruha látására ollykor ollykor mégis kibillent abból. Különösen, midőn kerülgetve azt nyilvánitá, hogy finom ételekhez szokott fiának talán tán a vendéglőből kellene ételt s italt hozatni, mert az ő főzte csak ollyan szegényes, parasztos. — Elek, ki különben is jól tudá, hogy anyja remek magyar gazdasszony, ismét megdorgáld őt, — és a megpirított Sára asszony engesztelő szavak közt sietett ki a konyhára, hol szolgálója segélyével a csakhamar pattogó patkatűz körül olly gyorsan kezde működni, mintha egyszerre 12 keze nőtt volna ki. Az apjuk pedig gondosan elhelyezvén fia lovait, kocsiját és málháját, kezében lopétekkel sietett a pincébe. Elek a jó meleg házban kényelmes pongyolára vetkőzött s miután apja a szolgalegény segélyével két kancsó bort poharakkal együtt az asztalra helyezett, igy szólaő: — No mármost édesapám — félre minden teketóriával , vesse le azt a meleg dókát, mit még a nagyságos bajtársam tiszteletére öltött fel, nyomja fejébe megszokott kis báránybőr sipkáját, és pipát cserélve, apám az enyémből, én az apáméból gyújtsunk rá, aztán telepedjünk le az asztalhoz s imádkozzuk el, hogy , ,mi atyánk isten — nagy korsó ! ” Dániel gazdának igen tetszett ezen ínyére eső felhívás, s tapasztalván, hogy fia még mindig az, a ki volt, sőt ar létére is nagyon megférhető ember, csakugyan nem sokat teketóriázott, hanem neki vetkeződék — s borjuszáru bő ingéből még most is izmos karok duzzadoztak ki — kedves báránybőr sapkáját fejébe nyomá, s fiától a gyönyörű tajtpipát és gyöngyös dohányzacskót átvéve, odaadta neki a maga cseréppipáját és zsiros hólyagba burkolt dohányát, s a magyaros csere után jóízűen kezdtek pöfékelni, egymással szemközt a borral megrakott asztalhoz helyezék magukat, és régi szokásukként összekoccinták poharaikat, s kölcsönös „adjon isten“ köszöntések közt többször ürüzgeték tartalmát. Miután Dániel gazda Elek felhívására azóta lefolyt életpályájuk némelly fontosabb eseményeit röviden megemlítő, fia különféle kérdéseket intéze hozzá rokonai, ismerői, s főleg földesuruk, a gróf, a grófné és leánya iránt. Az utóbbiakra vonatkozólag büszkélkedve adá elő az öreg, miként földesurasága az egykor annyira gőgös grófi főispán nagyon megjuhászodott az időtől fogva, mióta Elek fia az ő kis leánya életét a halálos veszélytől megmenté, mondá, hogy távolléte alatt a gróf gyakran megállt kocsijával házuk előtt, s nyájasan kérdezősködött tőle Elek sorsa felől; a grófné pedig és kisasszonya ollykor még be is jöttek a házba s szüntelen Elek után tudakozódtak , hogy mikor jön már haza szabadsággal, s midőn Taliánországból küldött arcképét megláták, össze vissza csókolták ezt, s lemásoltatás végett elkérték tőle. — — Képzelem — jegyzé meg az áthevült hősfi, — milly nagy, milly szép lehet most már a gróf leánya. — Jaj fiam rá nem ismernél arra, épen úgy volnál vele, mint mi voltunk veled. Mondhatom , gyönyörű egy teremtés, hét vármegyében is ritkítom a párját, — olly sugár növésű mint a cédrus, — ábrázatja szebb a fejelő harmatos rózsánál —, bőre, ollyan, akár a legfinomabb patyolat, egy szó mint száz, a ki csak látja, mind megcsókolja őt, s falunkban nem is hívják másként, mint bűvös-bájos Tündér Ilonának; és minthogy sok szegény és nyavalyás emberen segít, a pápisták isten mennyből küldött angyalának nevezik őt. — E költői ismertetés Elek egész figyelmét megragadó s különös érzelmeket támasztott benne a gondolat, hogy épen azon hölgyről beszélnek igy, ki apja után neki köszönheti életét, kinek bájképe a távol ködéből is úgy tűnt föl előtte, mintha csak gyermeke, vagy inkább testvére volna az. — Alig vára a pillanatot, mellyben az olly rendkívül szépnek és jónak festett grófhölgyet megláthassa. E pillanat közellétének örömére nagyot ivott Elek, s apjával együtt élteté a grófnét és leányát; azonban Dániel gazda a gróf egészségéért nem akart poharat üríteni. — A gróf nem emberem — monda ő — hiába hízeleg mind nekem , mind neked, utálom őt il-ik félév. Megjelenik, ünnep-s vasárnapot s kivévén, mi mindennap délutáni divatképeks egyéb vanmellék- 5letekkel. » HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Magy Ignác. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth( - ház, első udvar, 3-iki . emelet, ahová a kéziratok utasitandók. | VA/WA/WA/WA/WA/'íj Budapest, 1850. 81. Hétfő, okt. 7.