Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-10-07 / 230. szám
Megjelenik , ünnep- f vanérhipet kivévén , mindennap délután ,divatkép 3 k- s egyéb műmellékletekkel. Szerkesztőiségi sz áll ás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Budapest. 2-ik év 2-dik fele.2 3® Kedd, oct. 7. 1851. főrtöny’ az irodalom, társaséi c, művész,el. és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. Előfizetési díj: Postán : Egész évre 16 fr., fél évre 8 ír. 30 kr . évnegyedre 4 fr. 30 fr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr , fél évre 7.fr., évnegyedre 4 fr , egy hónapra 1 fr.0 fr. Egyes szám ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. ■ Mi van kék szemedben ?! *) (Költői verseny Tóth Kálmánnal.) Mi van kék szemednek tündöklő egében. Hová dalhangon visz az én lelkem szárnya; S mint egy napba rontó aranysas az eget — Bűbájos világát zajosan bejárja? Fényes levegőjén ezen mennyországnak — Ragyogó lelkűtlen, keresztül repülve : Szállnak rám sugárok csábitó örömmel, A hetedik égnek napjaiból szőve. Ott látom a jövő mesés ábrázatját. Kifestve az édes fájdalom színével . . . Melly a reményeket súgja vágyaimnak A felmelegült szív lázas beszédével. Ott lelem a múltak minden szenvedését Egy fehér felhőnek habsirjába vetve — Fuvatag kebleden, hol fájdalmaimnak Setét halottjai vannak eltemetve ! Ott látom játszani lelkem örömeit, E szép göndörfürtös szőke gyermekeket . . . Mint a bárányfelhők lejtenek előttem S meghullámoztatják rám merengő szemed. Ott száll alá lelkem ... ott emelkedik fel . . Fel a boldogságnak szédítő öléig . . . S lemerül a gyönyör gyöngyeiből felforrt Ölelkező örvény vakitö mélyéig. S tündér tollából a sólyomgondolatnak Gyönyörittas lelkem szárnyat ölt magára — Utána repül a véghetetlenségnek . Hogy boldogságának ne lenne határa. . . . S bejárja lelkednek azt a szép világát, A hol elfáradni üdv az utazónak; S elpihen egy tündér vidékén szivednek, Hol zengő szárnya nő vágynak , hangnak, szónak. Mi van kék szemedben . . lenvirág szemedben ? . . . . Nap, mellynek sugári szerelemtől égnek ; A szeretet lángja ég a napfényben is Kerekboltozatján az isten egének. — Tóth Endre. Mi van kék szemedben? (Költői verseny Tóth Endrével.) Mikor szebb, tisztább volt, mint az örök hűség Elmerengve néztem sokszor már az eget . . . *) Egy alföldi derék magyar hölgy egy gyönyörű tárcát külde hozzánk jutalmul a jobbnak ítélendő költemény szerzője számára. A bírálat eredményét jövő szombaton nyilvánitandjuk. Szerk. Midőn a csillagok, mint a lángbimbók között A tójut repülő sóhajként lebegett. Elmerengve néztem . . . jaj de azt találtam : Szebb a te kék szemed én kis virágszálam ! Láttam én már sokszor szép nefelejts bokrot Mellyen egy eltiprott érzés színe égett . . . Le akartam törni . . . csankadott kezem . . . Oda képzeltelek lelkem lelke téged ! Olly szép kék virágok, olly szép nefelejtsek Bokrukba csak hüllő könyedtől eshettek. Tagadtam a lélek halhatatlanságát — S fájt, hogy jobb részünknek sorsa el van fedve. Most már elenyészett régi merengésem Mióta benéztem ragyogd szemedbe. Hogy ha lelked tükre az a szép két kék szem : Halhatlan a lélek! . . . annyi láng nem vész el! Melly majd minden percben éleleret zúzhat, Minek alig lehet egy kebelbe férni; Eget szégyenitő kék szemedben látom Egy költőnek összes fájdalmait égni . . . S látok szép szemedben néha egy egy könyet, Melly hogy ott haljon meg, száz örömet tör meg. Kék szemedben van a szenvedés, s boldogság Bűbájos alakban összeforró képe . . . Ha nézem . . . úgy tetszik mintha ottan jövőm Sorsából alkotott panoráma égne . . . Szép kék szemeidből lehet sejtheni, néznem : Elbírható lesz a jövőm, szenvedésem ! Hiába veszed föl a kedv álarcáját — Elárul kis leány lázban égő szemed . . . Ott látom az átkos földi viszonyoktól keresztre feszítve titkolt szerelmedet . . . Mint nap a tengerben nyári alkonyon át : Úgy tükrözi vissza ott fájdalmad magát. Talán hulló csillag volt ez a két kék szemleletes szellemek tündér országában , Vagy égő szövetnek az ősi eszméknek Földiektől megirigylek hazájában? . . Hogy benne képzelem az ősköltészetet Mit el nem rongáltak még művészi kezek. Ennyit, s többet láttam egyszerre szemedben. Többször el nem birta szemem a lángerőt — S én ki többször néztem szembe a halállal . . . Szemlesütve állok most szemeid elött. Nagy lehet az isten mindenhatósága ! Hogy annyi fényt teremt két szem világába !!! Tóth Kálmán: A vad leány. X. (Folytatás.) Norberték azonban nem tudák: váljon szóba hozzák e kérdéses beszélgetések tárgyát e személy jelenlétében. A lovag észre véve zavarodásukat és kárörvendő gyönyör érzetével törekvők annak meghosszabitásán. — Becsületemre, uraim — kezdő a legtökéletesb elfogultlanság hangján — nagyon fontos okok kívántattak arra, hogy e zajlongó és forradalmi időben utazásra szánjam el magamat. . . Tuluztól fogva Foa városáig fegyveresek állítanak meg bennünket több, mint tízszer, újságokat akarván tudni tőlünk. Egy nem messze levő faluban meg letartóztatni is akarának bennünket; ügy tökkel ütött polgármester gyanús bonapartistáknak tarta bennünket s mindenkép egyistállóba akara záratni, —a melly községi börtönül szolgált arca falviban. — — E rendszabály — monda a lelkész mosolyogva — önre lovagol s különösen e fiatal hölgyre nézve nagyon kellemetlen eredményeket vonhatott volna maga után. —Hogy az ördögbe ne ! hiszen fel valók fegyverkezve — viszonzá a leány heves és fenyegető mozgalommal. A lelkész felszökkenő székéből ezen amazoni feleletre. Montesz kacajra fakadt. — Látja ön, a 7 . . helységbeli nemzetőrség és hatóságnak ugyancsak meg- gyűlt volna a baja velünk! — mond a legjobbkedvüség hangján; — de magokba is szálltak ám az emberek s tova bocsátanak bennünket utunkra. Bálint égett nyugtalanságában és az illemi udvariság semmi tekintete nem volt képes hosszabb hallgatásra bírni őt. — Ön jól tudá uram — monda határozottan — hogy szent kötelesség hivá önt e helyre s azért semmiféle akadály által, nem hagyhatá visszariasztani magát. — Még a 7 . . helybeli polgármester istállója által sem, úgy ő bizony? — jegyző meg Villareal gúnyos hangsulyzással — én azonban méltánylom Ön nyugtalanságát Norbert úr —folytatá felhagyva tréfás beszédmódjával — s nem akarok gyönyörködni annak meghosszabitásán, minthogy valóban fontos ügyről van szó. . . Ön minden tartózkodás nélkül szólhat a kisasszony előtt, ő értesülve van idejövetelem céljáról s érdekelve van általa.