Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-11-25 / 271. szám
Megjelenik , ünnep-t vasárnapot kivévőn , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmérsékletekkel. Szerkesztőségi sxáílás: hatvani utcai Horváth ház,második udvar,második emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadó hivatal: országút , Kunewalder ház , Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác, (oaszint, nova az dontetési és hirdetési díjak küldendők. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. HÖLGYFUTÁR. E 15 fizetési díj. Postán : Egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr. , évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. ,0 kr. Egyes számára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsain közöltétnek. Budapest, 2-ik év 2-dik fele. 291 Kedd, nov. 25. 1851. Előfizetési felszólítás. Jövő 1852. évben is, ünnep- s vasárnapokat kivévőn, mindennap megjelenik a 66 „HÖLGYFUTÁR közlöny az irodalom , társasélet, művészet és divat köréből, divatképek s egyéb mümellékletekkel. — Előfizetési dij postán: egész évre 16 fr., félévre 8 fr. 30 kr., negyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten : egész évre 13 fr., félévre 7 fr., negyedre 4 fr. , egy hónapra 1 fr. 40 fr. — Hirdetések soronként egy ezüst garasért közöltétnek. Egyes számnak ára egy garas. Az előfizetési dijak bér mentve küldendők illyóim alatt: „A .Hölgyfutár- tulajdonos szerkesztőjének Pesten, hatvani utcai Horvátházban.“ Az előfizetéseket mielőbb kérjük megtétetni, hogy műmellékleteinkre nézve előfizetőink számához képest jól előre intézkedhessünk. Előfizetőink névjegyzékét a félév végén közleni fogjuk. Gyűjtőknek hat előfizetés után a hetedikkel kedveskedünk. Nagy Ignác, a „Hölgyfutár“ tulajdonos szerkesztője. Az utolsó ffim. (Történeti beszély.) I. A hű tanácsnok. Ez ifjú, ki a fejedelmi palota kapuján e pillanatban lép ki, nagyon föl lehet indulva. Arcát a harag pirja borítja, s a csinos asztrahán kalpag, csak úgy ferdén van oda vetve a gyönyörű fekete hajra, melly ifjú arcát körül árnyékolja. Zöld bársony dolmányát sebes mentében meg meg legyinti a szél, s keze, mellynek fehére nem sokban különbözik a reá hajló ingfodortól, nem egyszer kap fényes kardjához. Az iQu egyenesen Kornis Gáspár házának tart. A várpiacon állongó kék testőrök közöl egy párt maga után int, kik tisztelettel hajlanak meg parancsoló szavára. Végre eltűnt Kornis kapuján, s nem sokkal azután újra megjelent, a két kék testőr Kornis apródját hurcolá utána. A tüzes ifjú megállita a testőröket, s ott gazdája ablaka előtt kezdé veretni a szolgát. — Gyalázatos eb — szitkozódék az ifju— miként merészeltél ellenemben hazug rágalmakra esküdni a fejedelem előtt! — üssétek! S az apród minden mentegetődzések dacára, — ugyancsak derekasan házaltatva a két izmos legénytől, —• szaggatott szavakat és felkiáltásokat ten. Nem sokára nép gyülekezett a ház elébe, s később egy sötét öltönyü, alig 13 éves fiatal közelge a vezetőhöz. — János barátom ! — szólt csitítólag — mit teszsz az égre ? — Hagyd el Mihály — szólt amaz boszosan — csak ezeket büntetem gazdájáért. Mert jól tudom — folytató emelt hangon, s a fejdelmi lak felé fordulva — hogy te voltál az igaz Kornis Gáspár, ki e rágalmazónak aranyat tettél nyelvére, — te kinek kezén bátyám és atyám vére párolog. A fejedelmi lak ablakaiból pár fő bukkant ki, melly később egyszerre eltűnt. E közben az apród jajkiáltásai Kornis Gáspár ablakát is megnyiták, s ott az ablaknál,fehér,ezüstszegett öltönyben egy angyal jelent meg. Fejét aranyló fürtök folyók körül, s a gyönyörű szemek könyvelve és könyörgön tekintettek alá. Az alant álló ifjú egyszerre elhallgatott, szemei a felséges látványra tapadtak, mintha a mennyei alaknak angyal szárnyai után kémlelt volna. Az angyal pedig midőn könyeit sikerteleneknek látta, kis kezeit tette össze, s könyörgőleg intett a jajgató apród felé. Az ifjú is fölemelte kezét s a verés megszűnt. Aztán a szégyen pírjával sietett el onnan, s nem mert fölnézni az ablakra, hol az angyal ajkai hálaszavakat rebegének. Lakába érvén egy kerevetre veté magát, s nagyot sóhajtott, melly a fellázadt indulatok végrobbanása — de a bánat sóhaja is lehete. Mig ezek történtek, addig a fejedelmi lak kék termében tanácskozás folyt. Az asztalfőt bíborvánkoson a fejedelem foglala el. 26 éves férfiú, sárgás haja az egyház szokásai szerint kerekre borotválva. Ajkán kegyes mosoly, szemeiben szelidség ült, nyakán a nagykövekkel rakott kereszt, arra emlékeztetett, hogy e fejdelem egyszersmind püspök is. Legközelebb hozzá Kornis Gáspár ült, kicsiny és bennfekvő, de ragyogó fekete szemekkel. Homloka kevés ráncot, ajka mindig derültséget mutat, arcának alsó részét azon szögletesség bélyegző, mellyet a kövérség ad. Vele szemben Sennyei Pongrác, komoly, negyvenes férfiú, kinek öltönye miként kedélye, mindenkor sötét volt. Alább a széplelkü Bánffy Gábor, a csalfa Bodoni, a hős Lázár, Ravazdi, s többen. Épen a Mihály vajdához küldendő követségről folyt a szó, midőn kívülről a zaj behallatszék. Kornis és Sennyei tekintenek ki, s az első, később hoszszasan súgott valamit a fejdelemnek, ki arra fejét csóválta meg, s homlokát ráncba szedé. A gyűlés folyamának e megszakítása után, az nemsokára be is fejezteték. A Mihály vajdával a szövetség létesítésére a fejdelem leghűbb emberét Kornis Gáspárt küldé. Nyájasan intett a távozó tanácsnokoknak, s szobáiba távozott. A lépcsőkön haladók, már haltak a szent hangokat, mellyeket a fejedelem szabad óráiban hárfája mellett szokott zengeni. Kornis Gáspár a fejedelemtől egyenesen Iffiu János szobáinak tartott. Ifim, mint a fejedelemmel anyáról édes testvér, a palotában lakott, s a testőrök, kik előszobájában állának, tisztelettel hajlottak meg Kornis Gáspár előtt. Kornis mosolyogva lépett be Iffiuhoz. — Kedves öcsém ! — szólt nyájason — örvendek hogy egyedül talállak — nos, kidühöngted eléggé magadat? Iffiu János, ugyanaz, kit kevéssel ezelőtt Kornis háza előtt mint itélőt és végrehajtót látónk egy személyben — meglepetve állott fel. — — Uram! szólt — e szemtelenséget meg nem foghatom. — Ki adott önnek jogot, hitem nélkül lépni át küszöbömön ? s ki adott önnek jogot, azon gyalázatos pletykára, hogy én ön leányát elcsábitni akarom? — Ne olly tüzesen ifjú barátom! — szólt Kornis. Legelőbb is — folytató — mint illyékes ember szabadságot veszek magamnak, s mit mint vendég megvárhattam volna, — kinálás nélkül leülök. S ezzel kényelmesen foglalt helyet egyik kereveten. — Nos — folytató — hogy, hogy mertem belőni, s ki bocsátott be ? . . Úgy lát-