Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-01-14 / 10. szám
lyogva a szenvedély miatt gyermekké lett kapitányra. — Oh igen, igen, ezt olvastam én le angyalarcodról, midőn megmentettelek a haláltól és a gyalázattól mi rettenetesebb a halálnál is, isten küldött engem a vad csapat közé , hogy megvédjem legjobb angyalát , adta volna az ég hogy anyád is megmenthettem volna. Xenicénél nagy meleg könycsepp ült szempilláira, egy könycsepp , melly érzelmei tengerének mélységét, nagyságát hűséges tükör gyanánt megmutatá. — Xenice szólj, tudnál é te szeretni, ha téged valaki lelke egész hevéből imádna. — Igen igen atyám, én szeretem az istent, ki gondot visel reánk, szeretem anyámat a sirhalomban is , szeretlek téged, mert jó vagy, atyámmá lettél. — Nem nem Xenice, van egy más, egészen másszerű szeretet, mi lángolóbb tüzesebb ennél, ez a napvilág, az a csillag, mikor ez az égen van, akkor azok elhalaványulnak, nem látszanak, a szerelem ez Xenice, a szerelem, miről neked én olly sokat beszéltem, olly sokat olvastam. A leány elmerült e szavakra, érzé hogy e szenvedélyt birja egész hevében, de alaktalanul, nincs kép melly sugaraiban élne, mint a folyondár a pusztán, nem találva fát mire felfuthasson, virágtalan összeomolva borul a földre. A leány ez alaktalan érzeménnyel küzdött, teremtett magának egy ideált mellyre ez érzelmet koszorúként fűzte, s ez ideál előtte állt nappal, előtte állt éjelenkint, a holdsugárai vezették álmaihoz. A kapitány mindig többet beszélt ez érzelemről, mindig tüzesebben, mindig szenvedélyesebben. Xenice látta hogy e férfi érzi a mit beszél, s tán épen ő iránta, de e gondolatra összeborzadt, valami rejtelmes ösztönszerű érzés azt sugá neki, hogy ez érzelmet tartsa meg más számára, ne pazarolja el könnyelműen, mert virág az melly egyszer nyilik illy teljesen az életben, a többi az élet késő idejében halványabb, nem olly édes, nem olly illatos. Sugár Kálmán. (Folyt. köv.) Vidéki élet. Győr, jan. 8. Átestünk az ó éven, s beleestünk az újba; csakhogy aztán ebben meg ne essék nekünk, vagy ha épen úgy hozná a sors, hogy elessünk, legyen legalább egy könyörülő szív, melly megessék rajtunk! — Karácson a múlt évben is meghozá szokásos fácskáit azoknak, kiknek a fűtőn kivül egyéb fára is juttatott valamicskét a szerencse. — Hej csak szép dolog is az a jó mód! Ha mi aféle hatalmas sors volnánk, kel szép mulatságot csináltunk volna magunknak és az emberek fiainak, igy karácsonkor! Állítottunk volna egy roppant karácsonfát, mellyen legelőször is t. szerkesztő úr számára lógott volna legalább is tízezer előfizető. Az az hogy nem épen az előfizetők lógtak volna, hanem azoknak tallérjai, húszasai, aranyai, a Hölgyfutár számára írók számára lógna nehány kiadó, kik a zsiros honoráriumokat anticipando fizetnék. Színészek számára mind ócska darabok, mellyeket már súgó nélkül is elmondhatnak, hogy újak betanulásával magokat meg ne erőtessék; énekesek számára minden percben, ad lubitum berekedhető torok; táncosnők számára pedig ruganyos pamlagon ültökben megszájulható tyúkszem! Férjék számára terjedelmes papucsok lógnának , mellyekben azonban néha félre is lehetne lépni; hölgyek számára pedig néma imádók, kik sok haszontalan fecsegés helyett minden teketória nélkül egyenesen csak házassági szerződéseket nyújtanának — át, hódolatul! — Hát a szegény vidéki levelezőknek mit juttatnánk ? Egy tucat házbetörést, néhány lábkitörést, — ugyanannyi kocsigázolást, utcai verekedést stb. — Mi azonban biztosítjuk szép olvasónőinket, hogy jelen tisztünkben a sorsnak ezen szeszélyes ajándékait igénybe nem vennék, hanem iparkodnánk szelidebb, érdekesb tárgyakkal mulattatni , amint hogy ott jelen év folytán szerkesztő úr engedelmével, néha néha meg is kisértendjük! — Karácson után mindjárt jöttek az ,apró szentek, még pedig virgással, hogy kelésünk ne legyen. No hisz ezt még elszenvedjük , csak az öregek ne dorongoljanak majd közibénk! Különben az apró szentek közöl is jobb szeretjük részünkről azokat, kiknek mi adhatunk virgást, mint kik minket virgáznak. Végre feltűnt az új év csinosan hízelgő mosolylyal, mint egy déli vőlegény házassága első reggelén. Egyébiránt még nagyon a mézes hetekben vagyunk, hogy valami igazat, valót, komolyan szólhatnánk felőle. Elég az hozzá, hogy felcsaptunk vele egy évre, s ő örömében egygyel meg is toldja az idén napjait. Működését figyelemmel kisérendjük, különben csak végén csattan az ostor! Első vendégeküt ez évben Gáspár, Menyhárt és Boldizsár látogatának meg bennünket vízkereszt napján. Hajdan tömjént és mirhát hoztak, s a világ nem is kívánt többet tőlök; most kedvesebbek volnának, ha Kaliforniából jönének arany rudakkal terhelve, s viz helyett borral keresztelnék a szomjas torkokat! így változik a világ! — S ime most már annyira haladánk , hogy épen a farsang küszöbén állunk. Azonban a terem ajtai még zárvák, a zenekar csak öszhangzásra készül hozni műszereit, a lámpagyújtogatók most kezdik gyújtogatni a varázsfényű csilárokat. Innét még semmi érdekest nem hozhatunk. Addig nézzünk kissé körül a színházban! Színésztársaságunk folyvást dicsérendő szorgalommal működik, s egyremásra adja az új színműveket. Közönségünk azonban úgy látszik, jobban szereti a régieket, mert még eddig Szapáry Péter, Peleskei nótárius és legközelebb Notre-damei toronyőr örvendhettek legszámosabb nézőnek. Hegedűs Rózsa királynője átalában nem tetszett, a Hulla férje is lehullott oda, honnét színpadunkon nehezen fog feltámadni, — most már az ,éji zenét várjuk nagy epedve, tán ez mégis kellemesebb — harmóniával lependi meg füleinket. Hunár úr is, ki már több félévénél, hogy hivatalosan elfogadott drámája adatását Pesten hiába várja, mint halljuk a jövő szombaton itt fogja azt először adatni, melly alkalommal ha jó kedvünk lesz , egykét szót mi is szólandunk a pesti színészek és írók irodalmi monopóliumáról. Felekiné felgyógyulta után, holnap fog először föllépni. Virgásimények tarkáiknak, kocsik robognak szerte estélyekre, bálokba menő piperés néppel. Megnyílnak a táncteremek ajtai, megpendíti a táncra ingerlő zene, s az érzés, a jó kedv élénk jelbeszéde a tánc, mint gátját szaggatott hegyi patak szilajon tör elő. S míg ott benn az életvidor ifjú nép piros kedvvel, piros arccal, a zene hevítő hangjainál, egymás karjain a tánc csábos mámorának adja át magát, otthon isten szabad ege alatt a sötétejben is szállongó hópelyhek kerekednek táncra a vihar zenéje mellett. Kivül belől mulat a világ! Múlt vasárnap véve kezdetét idei farsangi évszakunk. Az ekkor tartott több táncestélyek közt volt a nőegyleti első álarcos táncvigalom is. Ha a nagy számmal összegyűlt közönség után szabad ítélnünk, úgy látszik a mulatási vágy nem halt még ki az emberekből. Az ideiglenes német színház termei, mellyek ez estére célszerűen átlőnek alakítva, már tíz órakor megteltek báli közönséggel. Később pedig az álarcos és nem álarcos nép miatt a terem annyira zsúfolva jön, hogy a szó valódi értelmében mozogni is alig, de táncolni épen nem lehetett. A belépő szerencsésnek tarthatá magát, ha e hullámzó embertömegen átvergődve, az oszlopzat alá menekülhetett, honnét mint biztos révpartból, ha az egyéneket nem is, de legalább a tarkálló tömeget kiveheté. A páholyok már jól előre ki voltak bérelve, s kölcsönös mulatság fejében, míg a páholybeli közönségnek minket, azaz a valódi bálközönséget, volt alkalma bámulhatni , ezt legalább mi is viszont kényünk kedvünk szerint megtehetők. Egyébiránt az erdő miatt nem igen láttuk a fát. Ha Pestnek olly nagy mulatni vágyó közönsége van, legalább lenne hozzá illő tévés tereme is, vagy ha nincs, vetnék ki körülbelül mennyi ember fér meg együtt anélkül, hogy egymásnak terhére lenne, s csak annyi jegyeket adnának el. Mert furcsa táncestély ám az, hol táncolni épen nem, de egymás tyúkszemeit letapodni annál több alkalmunk van. Két zenekar, a Morellyé és Sárközyé felváltva mulattaták a közönséget. Mig az elsőt, mellynek zenetársasága nyílt emelvényen foglalt helyet, nagyon is hallhatok, az utóbbinak zenéjét, melly az oszlopok alatt — mint valami fészer alá volt bedugva — épen nem élvezhetők. A közönség érdekében kérjük az illetőket, ezután tegyenek célszerűbb elhelyezést. Némelly szenvedélyes csárdás táncospár, azon a pár lábnyi téven mit a közönségtől kirimánkodhatott, vagy kiöklözhetett , amúgy magyarosan amint Sarközy lábuk alá húzta, meg is aprózta volna, de a ,,három a tánc“ fájdalom! kimaradt a sorozatból. E nélkül pedig magyar embernek a csárdás csak böjti imádság! Nő és férfi álarcosok szép számmal jelentek meg. Volt arlequinünk, görögünk, zsidónk, kertészlányunk, jósnőnk, két csikósunk , két rococo öltözékű nőnk, fekete, fehér, kék és rózsaszínű dominóink sat. kiknek nagy része az illető öltözéken, egy pár fehér karon s tüzes szemeken kivül mit sem hozott magával, persze a ruhakölcsönzőnél egyúttal, szellemet s elmésséget nem lehet bérelni. . A maszkok közt legérdekesebb volt két fekete domino , kik több nyelven szórták szét elmenőségök szikráit, aztan e rózsaszínű s egy phantasie másé, via 39 Pesti tárca. Farsang van. Mulat a világ ! Az utcasarkokon különféle bálhirdet