Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-05-04 / 85. szám

tés nézett le azokból teára . . . ajkai remeg­tek — uram! — s kezeivel intett a távozásra — uram, semmire sincs szükségem­. — De ha lesz nagyság! — folytatom, mintha észre sem venném mozdulatait, — ha lesz! ? — — S ha lesz ? — Akkor sem fog ön hozzám fordulni ? — Soha ! — monda határozott hangon, s gyermekét kezén fogva eltávozott előlünk, büszkén, fölemelkedve, mint fényes csarnokai közepett valaha­ .XVI. Visszatértünk. Mélyen elfoglaltak gondolatim . . . Kértem Palit, fejtse fel, mi oka e ret­tenetes romlásnak ? — Az igen egyszerű, — válaszold — rendkívüli kiadások tönkre tették Széplakyt. Széplaky jelenleg fogva van. Himesyné nem segítheti Matildot, mert a mellett hogy még egy leánya van . . . s két fia excellens kor­hely, és a valót szólva, nem segítheti, mert önmaga is — a hosszas fényűzés után — kol­dus. Matild, hogy a magas világ szemeit el­kerülje, melly egykor annyira hódolt előtte, Budán e félreeső utcában fogadott szállást, s megmaradt női ékszereiből tengődik. — Isten ujja, Csomboré! ki tudja, mi van a jövő lapjára írva ! ? XVII. Még azon este Linához siettem. Szivem hangosan dobogott, midőn ke­zemet az ajtó kilincsére tettem ; ott ü­lt a szép teremtés öt árva gyermek között, játszva, da­lolva közlök. Köszöntésemből már megismerő hango­mat, felugrott, elémbe szaladt, megölelt . . . Isten hozta önt Csombord úr! valahára mégis... — S ön óhajtott engem édes, édes Linám! ? — Óh igen Csombord úr! óhajtottam önt látni, hiszen ön olly gyöngéd volt hozzám, és . . . Aurél úrhoz. Hangja remegett az utolsó szavaknál, szemeit lesü­té, . . . fényes gyöngy égett a­­zokban! — Nézze ön, Csombord úr — folytató, mintha gondolataitól szabadulni akarna, néz­ze ön gyermekeimet, nemde szépek ? és jók! meg kell őket ön előtt dicsérnem! Linának szót fogadnak, Linát szeretik, és Lina is őket igen, igen nagyon. S összecsókolta az árvákat. — Terhes foglalatosság ez Csombord úr! öt gyermeknek apja, anyja, és nevelője lenni! terhes, oh de édes! Oh szegény, szegény jó Biedermanné anyám! te nem fogsz bennem csa­latkozni. Órákig elnéztem volna e gyönyörű nőt szivének e szent áradozása között, mint a szeplőtelen anya ragyogott előttem szent hi­vatalában , mintegy dicsőült védangyal kiter­jesztve fényes szárnyait elhagyatott kisdedei felett! — S ön meddig marad itt? nemde ven­dégünk lesz ? holnap délre , reggelre , vagy este, vagy délben, reggel, és este!? önnek nem szabad bennünket megvetni! mi szívből adunk mindent, oh igen, igen tiszta szívből! — S érdemesnek talál­t engem Lina, hogy kiegészítsem e kedves társaságot? — Ah uram! ne szégyenitsen ön meg bennünket előre ! elég dolgot fog úgyis talál­ni holnap, mit megjegyzés nélkül nem ha­­gyand! A szakácsnő legöregebbik gyermekem Mari, ön megfogja látni, mi ízletesen tud min­dent készíteni, ha vendége olly kedves, mint — bocsánat a széptevésért, — mint ön Csom­bord ur ! Az asztal körül, mint kitanult inas, Imre fiam fog sürgölődni, ah­o­l kétszerezni fogja ügyességét, hogy ön mint régi vitéz, el­mondhassa felőle : katonának való vagy fiam! a többi apróságok,—meg mi ketten a vendég­ség meghívottjait alkotjuk, ugy­e eljő Csombord úr ? — — Minden bizonnyal kisasszony. — Hanem az égre kérem önt! üljünk le, míg annyit csevegek felettem, hogy talán ön mégis unta a szobor szerepét játszani ? Lina leült a divánra, én előtte egy szék­re, a gyermekek Maria vezénylete alatt egy más szobába tértek. Körülnéztem. Minden egyszerű, de igen tiszta, igen szép­ nemes ízlést, s a divatosabb kényelmek minden jeleit láttam , s mint szemeimet körül­ hordozom, egy képen fennakadtak azok. Sírt képezett a rajz, körül rácsolva, hant­jain virágok illatoztak, keresztjén nem babér, nem koszorú, hanem vékony vaslemez, mellyre fekete betűkkel volt írva: „Csendesen nyugodjál A­ur­é­l.“ Lina szemeit kerestem, de azokat elfor­dító tőlem. — Se kép? — kérdezem a leányt, megfogva remegő kezeit, s­e kép ? Lina ? — Aurél úr sírja. — S hogy e sír olly szép, az ön műve ? — Igen. — Óh Lina! te ártatlan tiszta teremtés! van é férfi szív a földön, melly megérdemel­hetett téged! ? van é szív, melly olly forróén szeressen! S olly kitartólag emlékezzék arra kit szeretett! Gajzágó Salamon. (Folytatása követk.) ről megemlékezhessem . — válaszolt a házi­asszony. * Válogatott társaság ollya­­nok számára, kik hypochondriá­­b­a­n s­i­n­l­ö­d­n­e­k . 1- ször. Egy asszony, ki férjét rendkívül szerette, s azt pár nap előtt temette el. 2- szor. Egy férfi, kinek minden gazda­sága birkából állott, s nyáját a métely öt hét alatt utolsó darabig kipusztította. 3- szor. Aranyérben sínlődő egyéniség, ki annak minden simptomáit szereti elbeszélni. 4- szer. Vérmes fiatal ember, kinek gyomra már féléve nem emészt. 5- ször. Ollyan aszkóros decemberben, ki márciusban bizonyosan elvész. 6- szor. Ollyan nő, kinek férje az Antil­lákon utazik, s ki azt négy hete minden perc­ben várja. 7- szer. Hajadon, kinek kedvese három nap múltával életre, halálra duellál. 8- szor. Tökéletesen siket egyéniség. 9- szer. Hatósági személy, ki ebédel, ebéd után pedig kobozni akar. 10- szer. Orvos, ki a sínlödőnek Daró­­con tengeri fürdőket ajánl. 11- szer. Őszinte vendég, ki a házigaz­dának szembe megmondja , hogy nagyon sá­padt, s roszul néz ki. 12- szer. Végre ollyan látogató, ki je­lentékenyebb halálozásokról értekezik. * Valaki gyomorégésről panaszkodott, akadt, ki haladéktalanul szolgált tanácscsal. — Vegyen ön egy darab krétát, vakar­jon róla a pohárba, töltsön rá vizet s igya meg. — Ugy látom, miként ön szeretne en­­gemet meggyilkolni. A mostani gyomorégé­semnek is a kréta az oka. Eddig elő krétára ebédeltem, s miután nem fizettem, most már nem kapok ebédet, s igy kénytelen vagyok koplalni. Már pedig az én gyomorégésemnek egyedül az éhség az oka! — válaszolt a pa­naszkodó. Butter Flórián. 351 Szatmári mogyoró. * Generalis vadászaton suta ezet lőtt a táblabiró. A Forstmeister haladéktalanul meg­rohanta , hogy mert az átalános szabály ellen cselekedni. — Engedjen meg az ur, de feltettem magamban, hogy bakot soha többé nem lövök. A minap vicespán urnái voltam ebéden, azt állították hogy bakot lőttem, és szemtől szem­be kikacagtak. * Bizonyos kedélyes de szegény fickó, gazdag rokonának levelet írt, mellyben név­napjára gratulál s egyszersmind felkéri, segí­tené meg egy pár száz forinttal. A rokon ró­zsaszínű papíron csak ennyit válaszolt : — Higyy, remélj és szeress! A lefözött visszaküldötte a bölcs, de olcsó tanácsot, s ezt írta alá: — Hiszem hogy mindnyájan meghalunk; szeretném ha ez rajtad mielőbb megtörténnék, akkor legalább reményem lehetne, hogy én is kapok valamicskét. * Kávézás közben felforgatta nindzsáját bizonyos szeleburdi. A kiömlött kávé egy ré­sze a háziasszony kedves majmát, másik ré­sze pedig a szeleburdi fehér mellényét pisz­­kolta be. Haladéktalanul törplékendőről gon­doskodtak. — Köszönöm! — szólt az ügyetlen — a világért sem törülöm le, hadd maradjon ott emlékül, valahányszor e foltra tekintek, e­­szembe fog jutni nagyság szeretetreméltó tár­sasága. — Akkor én sem tisztítom meg majmo­mat, — nálam is legyen valami, mi által ön­ Hirb­arau­ft — Az ideiglenes német színház meg­nyitása máj. 1-jén ment véghez, melly alka­lommal Albert c­s. k. katonai, s pol­gári kormányzó u­r és H­i­l­d­e­g­a­r­d­e c­s. k. Főhercegnő é F­e­n­s­é­g­e­i­k je­lenlenni kegyeskedtek, a közönség által lelkes fölkiáltásokkal fogadtatván. Az előadott szín­mű Schiller „Orleansi szűz“c. A színház bel­seje pompásan van kiállítva. — A Dreyschock által zenedénk javára adott hangverseny tiszta jövedelme 130 pert. — A virágo­s­k­e­r­t­i termény­­kiállítás megnyitása a magyar nemz. mú­zeum épületében május 5-kén déli 12 órakor történik, és tart a kiállítás négy napig, t. i., május 8-áig bezárólag. A kiállítás megtekint­hető pénteken és szombaton reggeli 9 órától, vasárnap déli 12 órától délutáni 6 óráig. Be­meneti díj 12 pkr. Roszul lesz, ki meg nem látogatja. — Gróf Andrássy Manó úti nap­lója nemsokára elhagyja a sajtót. Kiállítását illetőleg volt alkalmunk a kinyomott mű egy részét látni, s mondhatjuk, a legpazarabb kül­földi díszkiadásokkal is kiállja a versenyt.­­ A városerdei tó bérlője megint két sajátságos, Marseilleben készült csónakot vett a gőzhajó-társaságtól, s a közönség úgy látszik az időtöltés e­leme iránt rokonszenv­­vel viseltetik. Május 1-jén mintegy 50 csónak lebegett a ló tükrén, némellyikben három, s négy személyivel.

Next