Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)

1857-10-14 / 234. szám

PÁRISI LEVELEK. (A pénzkérdés. A boulognei erdő. Manin. A festett szentkép. Puskaporos versek. Az opera és la Ferraris.) Csalódik, ki azt hiszi,hogy ifj. Dumas Sán­dornak 1857. évi január hó 31-én a Gymnase- Dramatique szinházban legelőször adatott „Pénzkérdés“ című öt fölvonásos darabjáról szándékom írni. Charzay, Giraud (kit Lesueur oly reme­kül ábrázolt, miszerint egész Páris M... arra rögtön ráismert) , Roncourt, Durieu és család­ja , Cayolle és Savelli grófné mind csak tör­téneti személyek már. A „Pénzkérdés“, mely­ről szólok , most foly le. Ez azután a valósá­gos , nem amolyan színpadi pénzkérdés, mert Carpentier , Grellet, Parot Guerin urak­tól már sept. 22-ike óta egyre kérdik a bí­rák : „Hol a pénz?“ Bizony furcsa kérdés! Kérdjék meg a párisi plutridtól, a „pokol“ utcában lévő börzétől. Kérdjék meg Dubát Felicité k. a.-tól, azután Rolet Georgette­­től. Mily szép új komédiát lehetne mindezek­ből összeállítani e cím alatt: „A valósá­gos pénzkérdés.“ A nevezett személyeken kívül Báró Rothschild , de Dalion marquis , Hottinguer és Delebeque uraknak , bíráknak, rendőr-fogdmegekneknek, egy turma tanúnak, a börzének is jutna szerepe. Az első felvonás Párában, a 2-ik az északi vaspálya pénz­táránál , a 3-ik a pokolban vagyis a tőzsdén, a 4-ik New­ Yorkban és Livverpoolban, az 5-ik a Conciergerieben, a 6-ik a la Anicet és Bourgeois valamelyik bagnoban *), a 7-ik? No enyire még nem ment a civilisatio , a 7-ik : előjáték helyett akárhol... folyhatna le. Csak azt röstellem, hogy ezek a franciák szokásos fanfarom­ade-dal az egész világ fülébe kiált­ják, hogy ezen Carpentier féle „Pénzkérdés“ - ben 8 millió forog kérdésben. Potomság ! Itt mind csak bankó pénzről beszélnek, Pesten legfölebb 3­­/2 milliót tenne az egész Miután rövid idő óta — szinte — divattá válni látszik, hogy a pénztárnokok csak a „kapu­félfától“ vegyenek búcsút, váljon érdemes, hogy az érdekelt pénzmatadorok „tant de bruit“ anyi zajt ütnek pimasz millió fo­rintért? Beh jó lenne, ha csak tized részét mondhatná magáénak minden hírlap szer­kesztő. Látnánk aztán „Pénzkérdést, kivált ha sok fizetlen kontója lenne mindegyiknek. A boulognei erdő, minden fája ijedté­ben szinte megbolondult, anyira földicsérte volt Barthélémy per öt hasáb a hivatalos „Mo­­niteur“ban. Hja! miket nem beszél összevissza az öreg úr „Les bois de Boulogne“ című töm­­jéndejében (értsd: dicsérő költeményt, szintén új szó)! Tornyát mond Feruk Khán­­ról és Baranyát ezer és egy éjből. Megvallom, a boulognei erdő valamicskével szebb a pesti „Stadtwaldli“nál; de tisztelet, becsület, a por itt is, ott is bőven ingerli a tüdőt. Bart­­hélémy úr ezen költeményével... csizmadiát fogott, milyen más hangzatú spanyol merész­ségű gondolata Petőfinek, midőn az isten kalapjáról, és ennek bokrétájáról szól! Bart­­hélémy „Les bois de Boulogne“ költeménye sejdítteti az olvasóval, hogy az öreg költő vagy elköltötte költészetét, vagy pedig a költői tehetség kiköltözött a költő tollából. Sept. 33-kán temették el M­a n i­n t, az­ ­­ÁRCA. ismert forradalmárt. Hajdan a dogok palotájá­ban élt, itt az olasz nyelvből adott leckéket s Danteból tartott fölolvasásokat; 24-kén vitték a montmartrei temetőbe. Körülbelől 1800-an kisérték utósa nyughelyére. Beszédet nem tartottak. A rendőrség ámbár nem oly föl­­tünőleg , mégis épen úgy vigyázott, mint Bé­­ranger temetésekor. — Rachel k. a. szintén halálán van. Egy s más falu lakóiról sok furcsát be­szélnek. Hanem jut a franciáknak is kis osz­­tályrészök. Múlt napokban egy falusi közön­ség két emberét küldte Parisba, rendelnék meg a falu védnöke képét valamelyik festő­nél. El is jártak becsületesen benne, mégis alkudták az árát. Midőn menni akarnának a festő kérdi tölök: „Uraim, hogy fessem , él­ve, vagy halva?“ Már erre nézve ők nem kaptak utasítást haz onnan. Egy ideig tana­kodtak. Ekkor mondja az okosabbik : Tyip­­tor (pictor) uram! fesse csak élve, mert ha otthon élve nem szeretik, agyonüthetjük majd.“ — E legalább szép logica... *) Belmontet a császári költők egyike a chalonsi tábor dicsőítésére rengeteg trom­bitás , harcias ódát küldött a „Moniteur“hez, de ez nem adhatta, mert nagyon puskaporos az egész. A hivatalos lap ezen elővigyázatát méltányolja a ki tudja, hogy a „Moniteur“ nem­régiben meg — az­az leégett. Az operában e napokban a „Cheval de bronze“ című dalművet — még pedig b­a­­­­letizálva — adták. Bécsben se tetszett, pedig ott „Das Pferd von Erz“nek keresztel­ték. Az opera színház igazgatósága mindent megtett, hogy az érc vagy réz ló kis ezüst­pénzt hajtson. Hasztalan igyekezet! Az első fölvonást a működő személyzet rontotta el, a második fölvonás sem járt jobban, ezt csak Ob­in úr éneke mentette meg a végsőtől. A harmadik fölvonás pedig a legszerencsétle­nebben bukott volna fel, ha Ferraris lábai lábra nem állítják. Ah! La Ferraris ! Ez az­után declamál, énekel elragad, elbolondit, elbódít a... lábával. A közönség zenét, zene­kart, lovat, színfalat, mindent, de mindent feledett. Furcsa mégis! A hallétben rendesen több férfit, a lovardákban megint rendesen több nőt lehet látni. Fejtse meg ennek okait a legközelebb egybegyülekezendő természet­vizsgáló egyletek valamelyike. Vá­n­d­or, aztán a szó elhallgatott, hogy a tények be­széljenek. Rögtön összegyűlt egy csinos ösz­­szeg , melyhez irodalmi, és művészi jóté­konyságairól ismeretes Kurcz Ferenc ur­cp­sfttal járult , s mi levénk megbízva, hogy az adományt átadjuk a nyugdíjintézet 1. jegyzőjének, azon óhajtással, hogy e kézbe­sített összeg kizárólag Lendvai segélyzésére fordítassék. * Emlékeztünk már más rovatunk­ban a közelebbi kis színházi tűzről, és mond­tuk már, hogy ez alkalommal a közönség leg­nagyobb része nyugodtan viselte magát. Ha­nem bizony voltak néhányan, a­kiknek inába szállt a bátorság, s ezek rohantak ki zártszé­keken, zenekaron, és mindenen keresztül. Így jön, hogy egy termetes férfiú nagy zavarában agyonhágta Ridley Kohne jeles hegedűjét. S ezen áthágás ellen még csak port se le­het indítani! * A koron­a­kávéházat újra fel­kárpitozták, kidiszítették, ellátták új játék­termekkel , fölszerelték párisi servicékkel, sat. A koronakávéház tehát csak ismét koro­nája marad kávéházainknak, melynek párja kétségkívül a birodalomban sem található. *A­mi a gesztenye után most leg­több a fővárosban,az külföldi kereskedő. Eze­ket Buda, és környéke jó szüretének híre hoz­ta ide, hogy bevásárlandó borainkkal azután ők is szüreteljenek. * Egy tudósunk külföldről neveze­tes megbízást kapott. Él ugyanis Leydenben egy bölcs koponyász, a­kinek már min­den nemzetbéli koponyája van, csak cigány­koponyája nincs. Ezért fordult a derék férfiú a mi tudósunkhoz, hogy adandó alkalommal küldjön neki egy igénytelen cigányfejet. *Nem is jelentettük, pedig már ez megilleti a n­a­g­y embereket, hogy M­u­r­­p­h­y úr elhagyta a fővárost. S képzelhetik a nyájas olvasóink, hogy most hol van, és mit csinál. Hát bizony Murphy úr most Prágában van, s azt csinálja, hogy ott egy színházban fölolvasásokat tart életéből, s felvonás közben a balletszemélyzettel­­ táncol. A kedves! * Most vesszük a helybeli dalárda közgyűlésének eredményét. A közgyűlésben a többi közt elhatároztatott, hogy a legköze­lebbi téli félév alatt az egylet által kibérlett redoutépület termeiben havonként egy ének­estélyi mulatság, és farsang alkalmával egy­leti bál is rendeztessék. A társulat titokno­­kául dr. Eisert Otto ; pénztárnokul Krenner Károly ; irattárnokul Heyek Adolf választa­tott. Választmányi tagokul huszonnyolcan lő­nek elválasztva. *) Oda persze csak a rémdrámárok (új szó !) tennék, mert valóságban Parota ló­­kupec ma már szabad ember; Grellet nyolc évi „correctió“t; Carpentier és Guerin öt évi fogságot... fogtak. Éljen a gyors gazdago­, dás ! Vándor. 1023 Budapesti hirharang. * Az „Erzsébet album“ már most műárusi utón is megszerezhető, és pedig Ró­zsavölgyinél. Jeles tartalmát Ábrányi, Brand, a Dopplerék, Huber, Székely Imre, Them, szóval a legjobb hangköltők művei képezik. Ezenkívül ajánlja a zenealbumot azon körül­mény is, hogy az egész jövedelme a b­öl­cs­ő­d­e részére fordíttatik. * A jótékonyság ott is talál magá­nak alkalmat, a­hol az ember legkevésbé gondolná. A napokban egy kis kirándulást tettünk a császárfürdőbe, s útközben a gőzös fedélzetén szóba jött nemz­ színházi nyug­díjintézetünk állása, s nevezetesen az, hogy az eddigi adományok kamatjából nyugdíjazot­­taink még anyira nem segélyezhetők, hogy betegebb helyzetben kellő ápolásuk eléggé biztosítva volna. Szóba jött nevezetesen Id. L­e­n­d­v­a­i, ki Grefenbergben a költséges vizgyógymódot használja. Lendvai nevére *) Szépen járnék, ha valamely kalendáriom e miatt plágiummal vádolna ; pedig kezem írá­sát adom, hogy nem naptárban olvastam. Vándor. Vidék. Miskolc, október elején. — Monte Christo és a miskolciak elvrokonság­ban. — A színészet ügye és Latabár. — Színház, melyből a hiúság par force száműzetett. — A színpad ártatlan „kisértet“-ei. — A kedves Mát­rai testvérpár. — Jánossiné, és a többiek. — Ke­vés olla potinda modorosságról, egyenítésről, já­tékrendről. — Kegyes óhajtások a vendégszerep­lésekre nézve. — Társaséletünk rózsaszín jövője. — Kaszinónk fekete jövője. — Egy házasság a a „nagyvilágban“­. Monte Christo mondá: „Az élet titka várni és remélni.“ Mi is megtanultuk az élet­e titkát, (a mis­kolci társaséletben,) vártunk és reméltünk, és hála istennek nem csalatkozunk. Állandó színházunk megnyílt, s vele szebb napjaink jöttek. *

Next