Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-05-04 / 101. szám
Budapest 9-dik évi folyam. 101. Kedd, Május 4-én. 1858. A 4. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivéve , mindennap délután , évenként 30—40 önálló műmelléklettel, műapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-s. sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből-Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre..........................Ift frt félévre .................................y évnegyedre............................5 n Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 frt félévre ........................... 7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . 1 frt. 30 kr. Uj évnegyedes előfizetéseket teljes száml példányokra folyvást elfogadunk , és pedig ápriltól június végéig helyben 4, vidékre 5 pfttal. Gyötrődés. Járok kelek, mint az Orbán lelke , A szivemet, tudja ki, mi lele ? úgy érezem, mintha Nevetne, de mindamellett sima. Azelőtt a delet várva vártam, És most? — nincs egy mákszemnyi étvágyam; Borra sem szomjazom, Ami fölött nagyon csodálkozom. Nem tudok sem ülni, sem állani, Úgy háborgat, úgy gyötör valami ; Se látok, se hallok . . . Ilyen dolgot az apám se hallott! Én teremtem, mi lesz végre ebből! ? Aggodalmam mindegyre öregbül, Bizony attól félek, Ha soká tart, holtomig sem élek. Hej kis leány, te vagy oka ennek ! S ha mégis mást boldogít szerelmed, Úgy cseppet se bánom, Hogyha meg nem érem a halálom ! Vida József: KUN-VILÁG MAGYARORSZÁGON. (Történeti beszély). Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) Bors és a hölgy némán haladtak egymás mellett egészen a kripta ajtajáig. Az ajtó zárva volt. — Mit sem tesz, szólt Bors ; nekem van hozzá kulcsom. S az előkeresett kulcsot megfordította a zárban. A nagy vasajtó csikorogva nyílt fel. Büzhödt lég ömlött ki a nyilason. A hölgy lehelletét értette elszorulni s megborzadott, a mint a lépcsőkön le a sötét űrbe nézett. Bors ezalatt sok keresés után szövétnekre talált s azt meggyujtotta. Aztán hirtelen bezárta az ajtót. — Mit csinálsz ? szólt reszketve Krisztina. — Bezártam az ajtót, viszont a hidegen Bors. Nem akarom, hogy valaki utánunk jöjjön s hívatlan tanú legyen. A lépcsőkön leérve egy hosszú folyosóba léptek. Egyszerre Krisztina megállt. — Én azt hiszem, a kripta jobbra van s te engem balra vezetsz. — Csalódol, felelt Bors, mindjárt elérjük a sírbolt belsejét. Látod ott azt a lámpát csillogni. A távolban valami csakugyan csillogott. Mikor közelebb értek, jól kivehette Krisztina néhány zord férfi alakját, kik két-három szövétnek fénye mellett, körben álltak. — Kik azok ? kérdő ijedten a hölgy. — Jó barátom, szólt Bors s megragadva a hölgy kezét előre vonszolta. — Innen többé nem menekülsz. Még jókor jutott eszembe őrizet alá tenni, hogy el ne árulhass. Addig itt maradsz, mig szükségem lesz reád. Bors a félig elalélt hölgyet ott hagyva, visszasietett. XXII. A király még betegebben tért vissza az Iván elleni harcból, mint azelőtt volt. A kór ágyhoz bilincselte egészen, mozdulni alig tudott. Ily állapotban volt most is, midőn a királyné hozzá jött. — Mit keressz itt ? kiáltott ingerülten nejére. Azért jöttél, hogy sajnálkozzál rajtam. Nem akarom hallgatni. — Érted forog veszélyben, István, szólt Adelhájd; azért jövök, hogy megmentselek. — Ismét párütés ? szólt boszúsan a király. Még kevés embernek üttettem le fejét. Mondd el, hamar. — Én megnevezni nem tudom , kik törnek ellened , válaszolt Adelhájd, de óvakodjál, tarts közeledben számos sereget. — Asszonybeszéd! viszontá megvetőleg a király. — Oh uram, hallgass reám ! Ne várd el fejedre a veszélyt, mert eljön az. Nem üres félelemmel rémítelek ; szörnyű ármány készül ellened. — Elég, Adelháid; ha többet nem tudsz, ezzel el nem ijesztesz. Ki törne életemre ? Ne őrizz te engem oly nagyon. — Csak most egyszer kövessed szavaimat! esdekelt kényezve Adelhájd. Tartsd meg drága éltedet! — Meguntam már e sírást, szólt kifakadva a király; nem lesz ennek vége, asszonyom ? Adelhájdnak nem fájt most e méltatlan sértés ; csak az fájt neki, hogy Istvánt meg nem mentheti. —• Ha nem hallgatsz reám, szólt végre, legalább azt engedd meg, hogy oldaladnál maradhassak. Veled akarok meghalni. —• Én nem akarom, viszonzá a király s elfordította fejét. Adelháid zokogva ment ki az ajtón. A királyné eltávozta után néhány kún jött, köztük Tatár. — Mi hírt hozsz, Tatár ? szólt a király. Csak nem jösz te is rémíteni? — Rokonaimhoz akarok menni, uram király, ha elbocsátasz, felelt Tatár. — Menj el, viszonzá a király, s ha visszatérsz, hozd magaddal Turult. — Ha életben találom, szólt búsan Tatár. Szomorú napok jöttek a kúnokra; nem biztos többé egyikünknek élte sem. A beteg oroszlánytól nem fél többé senki; nem félnek a magyarok tőled. Uram király, maholnap kiirtva lesz kún néped; minden nap új áldozatok báknak el. Sok, igen sok vér elfolyt, mióta te ágyban fekszel. Én látom nemzetem végromlását és reszket a szív mellemben, mert tudom, hogy ez a föld a kún nemzet temetője lesz. És az ősz vezér elkezdett sírni; a többi kúnok vele együtt sírtak. — Ne félj, Tatár ! biztató a király. Minden meggyilkolt kúnért tiz magyart öletek le, ha fölgyógyulok.