Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-05-05 / 102. szám
Budapest 9-dik évf folyam. 102. Szerda, Májusb.n. 1858. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep- és vasáárnapot kivéve , mindennap délután , évenként 30 —40 önálló műmelléklettel,műlapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, és genre képekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. MAXIV. AKADÉMIA JAJ Felelős szerkesztő, és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij : Postán, egész évre..........................16 frt félévre .................................9 évnegyedre............................ n Budapesten, házhozküldetéssel egész évre....................................13 frt félévre..................................7 évnegyedre............................4 „ Egy hónapra . . . frt. 30 kr. KUN-VILÁG MAGYARORSZÁGON. (Történeti beszély). Vértesi Arnoldtól. (Folytatás.) A királynő a kán vezér után is futárt akart küldeni, ki őt útjából visszahívja. — Nem bizol bennem ? szólt sértődve Bors. — Több kar többet tehet,viszonzá a királyné; hadd jöjjön ő is. Szorongó szívem azt mondja, hogy a kard fejünk fölött lóg , hogy nem üres álom e félelem. — Úgy van, felséges asszonyom, több kar többet tehet. Küldj azonnal Tatár után, siettesd, nehogy későn érjen ide. Én addig fölfegyverzem, kiket itt találok. Mikor kiment Bors, első gondja volt gyors lovasokat küldeni szét, kik az utat elállják. — Egy lelket se bocsássatok át, parancsolá. Vigyázzatok a királyné futárára, át ne szökjék köztetek, azt el kell fognotok. Bors lovasai már lesben álltak, mikor a királynő futára elindult— Te sem kerülsz ki körmeim közül, gondola Bors utána nézve. Aztán fegyvereseit összegyűjteni ment. Új meg új csapatok jöttek egymásután , mindenfelé kard, kapja csillogott. — Nézz körül, szólt Bors a királynéhoz, félsz-e még? A királyné látta a tömérdek népet és mégis félt. XXIV. Szegény Krisztina ezalatt a borzalmas helyen, zord férfiak rabságában ült csüggedten. A rémület idegeit elbágyasztotta, fejét elkábitotta. Nem szőtt a reményét vesztett hölgy terveket sem, miként menekülhetne, hiszen a menekülés lehetlen. Fájdalomtól megdermedten, némán ült egy mohos kövön. Hallgatnia kellett az irtózatos emberek vérfagylaló beszédét; látnia kellett a kardot, a kést, melyet Istvánra fentek. A király talán meghal, ha meg nem szabadítja és nem szabadíthatta meg. Olvashatta a perceket, mik a drága életből még hátra vannak , minden perccel rövidebb rövidebb. Éjféltájban megjelent Bors. Vállairól bíbor palást függött, homlokán korona ragyogott, egészen királyi díszbe volt öltözve. — Krisztina, szólt parancsolólag, ha élted kedves, engedelmeskedni fogsz. Te előre megysz s kopogtatsz a király hálószobájának ajtaján; szavadra megnyitják azt. Akkor bebocsátod legbátrabb embereimet magad után ; azok majd fogják tudni, mit tegyenek. — Nem, kiáltott a hölgy; ölj meg engem is, orgyilkos! Bors intett, s egyike cinkosainak széles pallost vont elő, s a hölgy szemei előtt megsuhogtatta, mintha a vágást próbálná vele. — Teljesited-e akaratomat? kérdé most Bors. Krisztina összerázkódott. Hideg borzadály futott végig erein a vér megállt szivében s nem lüktetett, de egy perc alatt a félelmet legyőzte s bár nem remegés nélkül, de elhatározottan, nyújtotta nyakát a pallos alá. — Ölj meg! — Ne bántsátok, szólt Bors. Hozzátok magatokkal. S előre mentek mind a királyi udvar felé. Az udvar, a csarnokok, a körülfekvő tér, fegyveres néppel váltak boltivá. Néhányan közülök lassan, csendesen, a palota azon részéig mentek, hol a királyt biv testőrei őrizték. Azokat kérték, hogy nyissák föl az ajtókat; a királylyal akarnak szólni, hamar, míg a pártütők ide nem érnek. — Be ne bocsássatok senkit, hangzott belülről Adelháid szava. Löjjetek le mindenkit, aki közel jön ! — Itt az idő, szólt akkor Bors és jelt adott népének. A tömeg vad orditással rohant előre. Bent a palotában pedig ágyában feküdött a király. Kardja ott volt mellette s nem birt fölkelni, hogy kezébe vegye; szörnyű kint állott ki. — Adelhájd, kedves Adelhájd, szólt bágyadtan nejének, ki reá borúit, vond ki hüvelyéből a kardot s tedd mellém, ágyamba. Adelháid úgy tőn, mint férje mondotta. Aztán egy másik kardot önmaga vett kezébe ; meg sem értette, mikor fölemelte, hogy az a kard a legerősebb férfi kezéhez készült. A király szótlan hallgatott az iszonyú éji harcra. Jól hallotta a fegyverek csörömpölését; jól hallotta a lázadt nép kiáltását: — Éljen Bors király ! XXV. Nem messze a királyi palotától állt Csilla fényes palotája. A kúti hölgy rég az álom karjaiban szendergett már, selyem ágyon, illatos szobában, midőn az egetverő zajra fölébredett. Szolganői már akkor ébren voltak , jajveszékelve futottak mind hozzá. — Oda vagyunk, sikoltozának , lázadás, háború , vérontás ! A királyi palotában küzdenek. — Hamar , hamar , fegyveremet ! kiáltott Csilla, fölugorva ágyából. S jól roszül fölöltözvén, fogta a kardot s az ivet és csatlósait rendelte elő. Szolganőt nem akarták elbocsátni. Esdekelve átkulcsolták térdeit, ne menjen a halálba s különös vonása volt a női hiúságnak, hogy még itt, a vész pillanatában is eszékbe jutott, hogy ily hanyag öltözetben, szétszórt hajjal csak nem mehet ki. Csilla félretaszitotta őket útjából. — Jertek utánam István királyt megmenteni! szólt csatlósaihoz. De azok nem mozdultak. — István többé nem király, szólt egyikök ; talán nem is él ? Hallod, mit kiált a nép ? Csilla oda hallgatott s megértette a lázadók rivalgását: — Éljen Bors király ! A kard kihullt kezéből, egy pillanatig sápadtan , mozdulatlan állt egy helyben a hölgy. — A király szeretőjéből megvetett nő leszek, sóhajtott föl; szerencse, ha száműzésbe nem hajtanak. Mily közel álltam a trónhoz, és most arany álmaimnak egyszerre vége! _ Új évnegyedes előfizetéseket teljes számú példányokra folyvást elfogadunk, és pedig apriltöltini 11 szeget, helyben 4, vidékre 5 pírral.