Hölgyfutár, 1859. január-június (10. évfolyam, 1-77. szám)
1859-01-15 / 6. szám
Budapest 10-dik évi folyam. Szombat, jan. 15-kén 1859. • • HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel ; évenként két nagy műlap, és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás: Szerb utca , 5. sz. 1. em. az egyetem mögött. Minden kézirat, előfizetési , és hirdetési dij ide utasítandó. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Felelős szerkesztő és kiadó : TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési dij: Vidékre, és helyben egyiránt: Egész évre . . . . 17 új írt Félévre.....................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések: Gyorsan közöltélnek : egy hasábozott sorért 5 uj krajcár fizetendő. Előfizetési fölhívás a „Hölgyfutár“ 1359-diki folyamára. A „Hölgyfutár“ jövője is a legnagyobb szépirodalmi lap marad, s az eddigi hat féliven a t. i. közönségnek minden másod nap fog szétküldetni. Számos rendes műmellékletein kívül ezúttal minden előfizetője egy pompás színezett műlapban részesül, ily cím alatt: „Csokonai a csikóbőrös kulaccsal.“ Gyűjtők minden hat előfizető után egy tiszteletpéldányban, 10 után pedig Petőfi újabb költeményeiben részesülnek. Előfizetési dij helyben úgy, mint vidéken: egész évre 16 régi vagy 17 uj forint; félévre 9, évnegyedre 5 régi, vagy uj forint. Az előfizetések a „Hölgyfutár szerkesztőségéhez szerb utca 5 sz. az egyetem mögött“ küldendők. Szerk. Léance. (Göthétel.) Itt van, hol az ABC hangjai Gyűléseiket szokták tartani. Skarlát palástba öltözve föl: A magánhangzók ülnek elől. Itt van az A , E , 1, 0 , U, Oly lármát csapnak, hogy iszonyú ! Feszesen jönek a mássalhangzók, S van mély hajlongás, van kérés, van bók ! Pártolja őket A úr, az elnök , S ki van mutatva, egy zugba, helyök. De némelyik csak hadd álljon félre, Mint Péhá, Téhá, és több affélé. Volt vita aztán, volt serteperte, Egyik a Cét, más a Zét verte. És az eredmény — ki tudná mi a ? — Ezt úgy hitják hogy — akadémia ! Szász Károly. HERR VON KRÄMER ÓRÁJA. (Elbeszélés.) K i s é r t ő 1. (Folytatás.) — Úm ! Csak szabad az embernek egy jó napot csinálni, vagy mi ? — Ne félj nem hányom föl, csakhogy ránk is gondolhatnál néha. — Vagy úgy, te is mulatni szeretnél! Miattam mulass, amenyit tetszik. — Köszönöm, ha neked is ezt mondanák, nem fájna tőle a fejed. — Már látom nem maradsz békén, hát mi kell, szólj. — Nekem nem kell semmi, de az a szegény lány tegnap este is mindig sírt, hogy még táncolni se taníttatjuk. Mondtam már neked, de te csak magadra gondolsz, pedig tánc nélkül csak nem nőhet föl. — Azt hiszed, nem gondoltam én már erre. De nekem azok a tánciskolák nem tetszenek. — Szegény öreg, mintha te olyan sokat jártál volna beléjök! — Fra von Krämer jónak látta egy kicsit gúnyolódni. — Ha nem jártam is, de anyi eszem csak van, hogy azt fölérem vele, ahol olyan sok könnyelmű fecskendi fiatal gyerek összejön, nem sokat tanul hír az egymástól. — Persze te azt szeretnéd, hogy mindenki olyan teszetusza legyen, mint a Náci Aztán meg nem tudom, mi rész ragadna ott Bettire, ahol én mindig mellette vagyok, de te azt hiszed, hogy annak a lánynak a sorsa nekem nem fekszik ép úgy a szívemen, mint neked ? — Jó, jó, csak ne porolj , nem bánom én, akármit csinálsz, csak nekem hagyjatok békét. Hanem énhozzám aztán panaszra ne jöjjetek ám, ha baj lesz. — Nem tudom micsoda baj lenne az, amit én el nem tudnék igazítani. Azt a boldogságot le is kellene írni tudni, melyet a papa engedékenysége Bettikénél előidézett. Régen kapott Herr von Krämer anyi cuppanós puszit, mint ma ; régen töltötték meg olyan gonddal a porcellán pipát, mint ezen a napon; a zöld géhrokkon nagyító üveggel se lehetett volna egy porszemet találni, kalapot és esernyőt nem kellett keresni, midőn az öreg a blaue Gansba indult, s Herr von Krumernek olyan jól esett ez a körülötte tett sürgés-forgás, hogy bizony nem bánta meg beleegyezését. Hanem már most az a kérdés, melyik tánciskolába menjen Bettike. Az, melybe a többi polgárlányok jártak, Fra von Krämer előtt nagyon közönségesnek tetszett. Bettiké szeretett volna oda menni, de a mama azt mondta, hogy vagy valami, vagy semmi; ha akar lenni, hát legyen. Herr von Krämer félig-meddig gazdasági szempontból azon véleményben volt, hogy ha már pénzbe kerül a mulatság, legyen egy kis lázatja, s menjenek oda, ahol Bettiké tanul egy kis finomságot is ráadásul. Mindezen tanácskozásoknak pedig az lett a vége hogy egy előbbkelő táncmester iskolájában vettek tanítási órákat; eleinte gonirozva érezte ugyan magát Bettiké, de később annál inkább örült a választásnak. A táncmester talpig udvarias ember volt, Frá von Krämernek nem röstellett bókokat mondani, miért Frá von Krämer egy csöppet sem neheztelt. Intézetébe csinos, eleven fiatal emberek jártak, kik közül egy a második estén oly jól mulattatá Bettikét, s oly ügyesen táncolt, hogy a kislányról minden eleinte érzett fesz lehullott, s mindinkább mutatkozó természetes elevenségéből látszott, hogy tetszik neki a mama választása. A többi fiatalok is anyi bohóságot s apró csintalanságot követtek el, hogy az ember alig győzte nevetéssel. Bettiké lovagja jogásznak mondta magát, s el volt ragadtatva, amint a mamának az udvarias táncmester egész etiquetteel bemutatta. Fra von Krämer hízott a dicsőségtől, midőn látta, hogy Bettiké szeretetreméltósága egy ügyes jogásznak szemébe ötlött. Arca diadaltól sugárzott, ha elgondolta, hogy a többi polgárleányok legfölebb kereskedő - segédekkel táncolhatnak. — Nem hiszem, hogy nagyság oly kegyetlen legyen, s megfoszszon az élvezettől, hogy Betti kisasszonyyal egypár bálban táncolhassak, — szólt simán a bemutatott jogász. — Lesz alkalma uraságodnak,! — felelt Fra von Krämer, kinek fülét kedvesen csiklandozta a nagysád megszólítás. — Óh mily szerencse! Rögtön enyagirozom a kisasszonyt, s mindent el fogok követni, hogy a körében töltendő boldog órákat élvezetesekké varázsolhassam. — S a kedves jogász ezen ragyogó phrázis után oly ügyes francia lépésekkel hacireozott a kis Bettihez, hogy öröm volt nézni. A hazakészüléskor lovagunk szeméből látszott, hogy egy kegyet