Hölgyfutár, 1862. január-június (13. évfolyam, 1-77. szám)

1862-03-22 / 35. szám

274 dobbanását, te élsz !J oh, ily remek művet nem alkotott a világ egy művésze sem, e remek művet a szerelem alkotá! Még*'tőled is meg kell válnom te élő rajz : száz aranyon fognak tőlem kiváltani! — ha ha! erre büszke lehetek, mert a főváros egy művésze sem lesz ily dú­san jutalmazva. Elragadnak tőlem téged is szerelmem teremtménye, még néked sem mondhatom többé, menyire szeretem az a lényt, kinek vonásait oly csalódásig természetesen viseled és az ifjú fájdalmától áthatva műve felé borult!! VI. A Darvay családban egy idő óta nem uralkodott azon vidám és megelégedett szellem, mint azelőtt. Gizella a család öröme, szemefénye naponta busább és halványabb jön. A jó, gondos szülők komolyan kezdenek aggódni, Halmayt, ki azelőtt gyakran látogatá a családot, már három hete, hogy sem náluk, sem azon estélyeken, hol rendesen meg szokott jelenni, nem láttak. Gizella napról-napra szomorúbb jön. Ő bevallá magának, hogy szereti Halmayt, nagyon szereti, tán el sem fog élhetni nála nélkül! De az ifjú viszont hajlam­ában kétkedett. Bár Halmay nem szólt eddig neki szerelemről, de volt modorában valami szívélyes, és hangjában, pillanatában valami oly kifejezés, mi e leánykát véghetlen boldogítás. Utóbbi időben azonban Halmay igen megváltozott, Gizella társaságát látszólag kerülte, és utósó találkozásuk alatt modora oly hideg, majd­nem gúnyoros volt, hogy szinte borzadt reágondolni. Ez Gizella arc­képének átadásakor történt. Darvayné az ifjú festész művészetét bá­muld, és az arckép hasonlatossága feletti öröme anyira elérzékenyíte­tt, hogy könyeresszemekkel köszönte meg Halmay fáradságát. Gizella pedig pirulva várt egy hízelgő megjegyzést az ifjú részéről, — de ez fejét büszkén hátrahajtá, szárazon és gúnyosan viszonozván; nincs mit köszönni nagyságos asszonyom, hisz keresetem ez! — és azzal meghajtva magát, Darvayné szives marasztalása és Gizella kérő te­kintete dacára gyorsan távozott, ezen idő óta nem is látta őt többé. Mi szülte e változást az ifjú modorában ? miért kerüli őt ? midőn azelőtt egy alkalmat sem mulasztott el, őt láthatni. -Ijt Xiiuuuj tti ti g j­ uiui oiuj iciiitii iulife 11161 o ii an iai la^aszi^od­a­som, és ezért kerül engem — szólt fölpirulva a büszke önérzettől a leányka, sokszor anyja keblén könyezé ki fájdalmát. — Kedves anyám ! igy szólt — én igen háladatlan gyermek vagyok. Te és jó atyám menyire szerettek engem, fénynyel és kényelemmel halmoztok, nincs oly becses tárgy, mivel én már rég nem bírnék; évi pénzem, mit édes atyám hercegi bőkezűséggel számomra kitűzött, azon vágyamat is ki­elégítheti, hogy szegényebb sorsú embereken is segíthetek, már ez maga elég volna a boldogságra, és én mivel hálálom jóságtokat? azzal, hogy levertségem és búskomolyságom által titeket is jó szü­leim lehangoltak ; oh, bárcsak ismét a régi vidor Gizelláddá lehetnék, ki bohó ötletével atyám megnevetteté, és a te szelid ajkidra is mo­solyt csalt. — Hidd el jó anyám, bármiként igyekszem, nem lehetek többé vidám. Oh, hogy is változhattam meg anyira ! Darvayné szivére ölelé gyermekét, bár az nem mondá, mi búsitja szivecskéjét, ő azért tökéletesen értette; nem tett neki szemrehányást őszinteség hiánya miatt, nem késztette vallomásra; ő tudta, hogy vannak a szívnek oly érzeményei, melyeknek oly igen nehéz szavakat kölcsönöznünk. Mit is mondhatott volna Gizella? hogy ő véghetlen szeret, de fél, hogy szerelme nem viszonztatik m ily vallomást tenni, habár anyának is, mindig ellenkezik önérzetünkkel. Darvayné maga sem foghatá föl az ifjú magaviseletét, és külö­nösen elmaradásának okát, mert ő úgy volt meggyőződve, hogy Hal­may szereti gyermekét, egy anyának pedig e tekintetben igen finom és biztos tapintata van! Az ifjúról különben többféle hír szárnyalt, de felőle senki bizo­nyosat nem tudott. Az egyik azt mondta, hogy az ifjú művész utóbbi időben egészen más emberré változott, őt most semmi társaságban nem lehet találni, nyilván valami ismeretlen szép foglalja el azelőtt barátai közt fölosztott idejét. A másik azt állítá, hogy Halmay egy nagyszerű festménybe kezdett, és annak kidolgozására szánja az élét nappalt. A harmadik úgy gyaníta, hogy ő most nincs is a főváros­ban, családi ügyek rendezése miatt elutazott, és csak néhány hét múlva fog ismét visszatérni. Egy estély alkalmával Darvaynét néhány nő társaságában a terem egyik szögletében találjuk, közelében pedig Gizellát egy sereg udvarlótól környezve. — Hol van érdekes művészünk, Halmay ? már rég nem láttam az adouiszt! Csak nem fog ma is hiányozni körünkből? — kérdi Darvayné szomszédságában egy éhtes nő, rózsaszín selyem ruhába öltözve, és őszülő haját lecsüngő gyöngyvirággal elfödni akarva, a mellette álló házi­gazdától. Gizella visszafojtott lélekzettel figyelt. — Sajnálattal kell mondanom nagyság, hogy kedves művészünk ma sem fog megjelenni. Már magam is kiváncsi voltam megtudni, mi vonja el őt társas körükből, és e végett fölkerestem lakásán. Azonban inasától azon feleletet nyertem, hogy gazdája nincs honn, és már vissza­térni készültem, midőn a belső szoba ajtaja kinyílt és B. tanár jött elembe. Ettől tudtam meg tehát a dolog szomorú mibenlétét, szegény ifjú, igen beteg, ideglázban szenvedett, és B. tanár valamint a főváros legügyesebb orvosai, kikkel tanácskozott, kétkedtek fölüdülten, de hála az égnek, ifjú ereje győzött és most már egy kissé jobban van, de sem­iesetre sincs még veszélyen kívül; orvosa tiltja, bárkit is a be­teghez bocsájtani, mert mint állítja, a legcsekélyebb fölindulás veszé­lyes reá nézve. Darvayné a háziúr beszédje végeztével gyermekére tekintett; ennek szemei pillanatnyira, mint valami égető fájdalom érzetétől le­csukódtak. — Szabad kérni nagysád a harmadik keringőt nekem tetszett ígérni. —• szólt egy kiparfümörozott uracs Gizellához.? Ez öntudatlanul hagyá magát a táncosok közé vonatni, de mie­lőtt a termet egyszer körültáncolná, elszédült. Táncosa egy támlány­­hoz vezeté a sápadt leánykát. Darvayné, ki őt szemeivel kisérte, rögtön ott termett. Koszul ér­zed magad gyermekem? kívánod, hogy a termet elhagyjuk? — Oh igen, kedves anyám, — szólt alig érthető hangon Gizella. —• kérlek, menjünk haza, nem jól érzem magam. Darvayné egy közelében álló inast vite magához, kitől a kártya­teremben lévő férjét hozzájönni kéreté, egy másik által kocsiját paran­oisin­utatni, a kérdésekkel ostromlóknak pedig azt mondta, hogy Gizellát, kinek a nagy hőség megártott, a mellékszobákba vezeti, hol odébb a levegő, egy kis narancs vagy citromlé tökéletesen helyre­­ fogja őt állítani, és a hozzá siető Darvayval együtt a termet elhagyák. ■¥■ * * Ki tudná az emberi szív érzelmeit megfejteni ? Darvay Gizellá­nak , midőn a szeretett ifjú veszélyes betegségét meghalld, tüstént elenyésztek minden kételyei. Gondolata, kivonata csak egy hő imá­ban öszpontosult: hogy a mindenható az ifjú művészt életben meg­tartsa ! E kérése meg is hallgattatott, Halmay egészség javulásnak in­dulván, és midőn egy reggel, az öreg Darvay, ki maga is igen ked­velte az ifjút és többször személyesen kérdezősködött hogy létéről, azon hírrel toppant a szobába . Halmay ma már fölkelt és a szobában sétál, akkor Gizi örömé­ben egész nap oly vidáman csevegett, mint a régi jó időkben! VII. Egy szép téli nap déltájában, karácson ünnepe előtt két nap­pal, Darvayné örömtől sugárzó arccal, egy nyitott levelet szorítva keblére, sietett férje szobái felé, ezeket egy nagy előterem különzé az ő lakosztályától, és épen midőn ezen előtermet szándékozott átlépni a szemközti ajtó kinyílt és előtte Halmay álott! — Oh kedves Hal­may, tehát már egészen helyreállt egészsége — szólt Darvayné az ifjú­nak szívélyesen kezet nyújtva — valóban sok szomorúságot okozott ne­­k­jük betegsége, különösen Gizellának, a jó gyermek a nagy teremben van, menjen hozzá, szegényke eleget szomorkodott betegsége fölött, szivéből fog örülni, ha önt ismét láthatja, én is mindjárt jövök, fér­jemmel kell előbb valamit közlenem, és nyájasan kezével intve eltűnt a lelkes házinő, mielőtt Halmay szóhoz jutott volna. Nagy betegség után, midőn a sír széléről ismét az életbe lépünk, többnyire más szempontból tekintjük az életet és az embereket. Hal­mayt Darvayné szívélyes, kedves fogadása és a részvét, melyet a csa­lád és különösen mint hallotta, Gizella irányában tanúsított, mélyen meghatották, és először jutott eszébe, hogy még­sem volt dicséretes

Next