Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-01-15 / 7. szám
Budapest 14-dik évfolyam. 7. Csütörtök, januárius 15 én 1863 HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből Felelős szerkesztő: BALÁZS FRIGYES. Főmunkatárs: LAURA GUSZTÁVSzerkesztőség : Kalap utca 17-ikszám. (Ferenciek terén 7. sz. földszint küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 ujfrt .Félévre 9 Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek : egy has, hozott sorért 5 ujkr. fizetendő Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féléven, másodnapi szétküldéssel ; évenként két nagy indlal és számos mümelléklettel. Szerkesztő szállása : Kalap-utcal7-iksz. földszint hová minden szerkeszőségi kézirat bérmentve ujtalandó Az előfizetési és hirdetttési dijak Emich Gusztáv úr kiadó - hivatalába PASSIO-DALOK. 1. Az istenember szenvedett : Mért ne szenvedhetnék én ? Oh szivem, hordd keresztedet Föl sem jajdulva, békén. Mert őt is nyomta a kereszt A világ bűne, vétke. S ha egy kis súlyt reád ereszt: Mit zúgolódnál még te ? A rózsa, nézd szűz, tiszta, szép , De arcát vér befolyja ; S sebét, mit öntüskéje tép, Ő szelíden mosolyogja. Viseld nyugton keresztedet, Kezed szájadra tévén! Az ur is némán szenvedett, Vergődve hálái révén! II. Rágalmak nyila sebz ; pedig Én senkinek sem ártok. Szivemet kopók kergetik. — Nyomomba mire jártok? Szivem mind jobban megriad, Mellemben nincs lehellet. Nyomom nedves a vér miatt, De nem kérek kegyelmet. Kit a gonoszok nyila bánt, Az ártatlan tűz könnyen : Mert tudja, hogy erény gyanánt Számítják azt be mennyben. . . Szász Károly. KLAUDIA. Irta: Antony. I. Mint mikor a kedvelt vendég színész utoljára lép fel, vagy hamvazó szerda előtt az utósó táncmulatságot tartják, olyasvalami fordult már elő Péteren Péteryéknél. A háziasszony ugyanis nemrég kimondta, hogy a következő vasárnapon a téli idényre a fővárosba költöznek. Az egész szomszédság a megelőző csötörtökre mintegy légyottot adott magának Péteryéknél, a vidék mulatságainak ezen központjában. Tán kedves háziúr, kellemes háziasszony, vagy szép házi kisasszony volt az, minyi embert e házba ellenállhatlanul vonzott ? Egyik sem. Pétery minden inkább volt, mint kedves háziúr. Miatta ki s bejöhetett, anélkül, hogy látta, tudta volna, akárki, nem szeretett elfogadni, elbúcsúzni, étellel itallal kínálni, kalapot emelni, bókokat mondani, kérdésekre felelni, várakozni, legjobban szeretett karszékéében ülni, hallgatni, nézni és azután ha az álom rájött, hortyogni. Pedig ezt mind nem otrombaságból tette, csak a kényelmet, a fesztetelenséget, melyet nála mindenki érezhetett ,a maga számára is a legnagyobb mértékben igénybe vette. Péteryné első pillanatra egyike volt a legkiállhatlanabb teremtéseknek. Korával ellentétben mindig világos és kivágott ruhába öltözködött, képét pirosra festette, hamis fogai voltak,parókát hordott és sátoros ünnepek alkalmával, mikor a templomba ment, kitömött kolibri madarat viselt fejkötőjén. Keveset beszélt, szinte, mint élete párja, de annál jobban szerette, ha neki beszélnek. A csárdást szenvedélyesen reggelig eljárta volna, csakhogy e szerencse még nem érte. Az idegen akaratlanul mosolygott látására, de közelebbről a világ legjobb teremtésének megismerte. Csupa szív , persze, mint a fáról lepotyogott édes mandola, melynek, mielőtt feltörjük, zöldjét is le kell hámozni előbb. Péteryék lányai már rég férjhez mentek, az egyik egy szegény mérnökhöz, a másik egy kisebb birtokoshoz teljes megelégedésükre kiházasittatván és távol lakván, a szülői háznál nem igen alkalmatlankodtak. Péteryék fiai ifjabbak mint alányok,az egyik bizonyos tábornoki sógorság miatt katonának, a másik egy püspöki rokonság oltalma alatt papnak neveltetett, mindketten intézetben ingyen, úgy, hogy esztendők óta a péteri határban nem is mutatkoztak. Nagy kaszárnya volt a Péteryék kastélya, hoszas négyszegletre épitve, a világrészek mind a négy szélének tárva nyitva, belől ismét két egyforma négyszögre felosztva, melyek közepét egy oszlopos tornácu ha képezte. A ház egyik felének felét Péteryék, a többit örökös vendégek lakták. A felosztásban és háztartásban sok roma volt, még a tepidariumról és kalidariumról is volt gondoskodva, az izzadságot ugyan e fürdőben nem tűz és víz, hanem bor, kártya és pipafüst mozdította elő. Hogy az így szervezett háznak mindig voltak látogatói, most már felfogja az olvasó, és hogy a nap, melyen az ily nyílt ház az egész téli időszakra elzárkózni készül, a vidéken epochát képzett, talán el is hiszi. Ha helyünk és időnk engedné, igen érdekes képeket lehetne e gyülekezetekből összeállítani, eredeti egyéniségeket lerajzolni, de az nem feladatunk ; én egy búvár haranggal ezen sok salakon keresztül egyenesen a piszkos tenger aljára szólok, hogy onnan két drága gyöngyöt vonjak elő egy leány és egy férfi alakjában. Nem is untatom az olvasót az akadályokkal, melyek a gyöngy, feltalálásul előgördülnek, hanem bemutatom őket mindjárt készen, amint a Péteryéknél rögtönzött búcsúzó ünnepen a teremek egyikében közel egymáshoz ülnek. A férfi első nyeri meg a kettő közül rokoszenvünket, amint ragyogó fekete szemein az átellenben ülő hajadon szerelmes pillantásai elpattannak. Külseje nyugodt, míg belseje felette izgatottnak látszik. Karcsú magas termet, nagy tiszta homlok, barna kissé ritka hajfürtök, sűra és hegyesre kipödört bajusz, semmi szakál, a halovány arc közepén mintegy mesterségesen alakult rózsa, a kemény inggallér, a mellüük emelték az öltözet elegantiáját, a fodrozott ingujak alól nőnek is beillő szépségű két kéz nyúlt ki, az újakon gyűrűk csillogása vetekedett a tiszta hosszú zémmel, elasszonyosodott, elpuhult, férfi nemde, főkép