Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)
1864-05-05 / 53. szám
Szerkesztői szállás : P (hova a kéziratok bérment pve küldendők) ? földfa-utca 11. az. ^ Kisidó-hivatal: ? (hova az előfizetési és hirkeztési dijak küldendők) . Kertész József könyv 1 nyomdájában, 3 földmasor II. az. j. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét ivén. Évenként két nagy műlap- és számos műmelléklettel. pnnnnn sn srx^n. rí n nn qri 2 Előfizetési díj: ? (vidékre vagy helyben egy ?aránt) j) Egész évre . 16 frt Félévre .... 8 frt Évnegyedre . . 4 frt Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltetnek. L, XV. évi folyam. I. félév. 53. szám. Csütörtök, május 5. 1864. Ütközet után. (IVToore X.) Győrök utat elállta és, A dombra villám fénye száll, Hol a letiprott gyenge fél Szilárdul áll még, törve bár, A honfi hajába hitt, remélt, Buzgalma többé nem hevül; Oh jaj ! veszité mindenét Élet- s becsületen kivül. Utolsó perce közeleg Szabadság szent óráinak ... Ok várnak, amig jó a regg, Meghalni hogy láthassanak. — Van más világ, hol senkire Békét nem verhet zsarnok ur, S oh, ha halál vezérl ide, Ki élne még földön rabul? Lehr Zsigmond: Beszélj ! (Beszélj.) Irta Csepely Sándor. III. (Folytatás.) Nem tűrhetve tovább Frqvillé gúnyos élceit, majd esetlen s annál sértőbb megjegyzéseit, miket a legnagyobb kíméletlenséggel ellene lövöldözött, csak Hogy Victort nevetségessé , s magát feltűnővé tegye: nemes boszut akart állani e gyöngédtelen lovagon. Elnyomva kimondhatlan fájdalmát, s megemlékezve Valéria szavaira: oly vigan akart elbúcsúzni e szigettől, mint elsőben idejött. Elkezdett beszélni, tréfálva, enyelegve, mint eddig szokott, s kacaj követé minden szavait; de nem azért, mit mondott,hanem magát nevették ki, mert akadozott, hebegett. — Hallgasson! — szólt Valéria. S Victor elhallgatott. A jelenlevőknek ez fel se tűnt. De az érzést, ami Valéria arcán tükröződött, s jóságos kék szemein beszélt, mint e szót kimondá: csak Victor fogá föl, érté meg annyira, hogy ez egy szó bűbája és ereje által e pillanattól elnémult, szavát többé senki nem hallá. . . Ez nem mese, de megtörtént. Volt egykor a szerelemnek oly varázs hatalma, hogy a kinek lelkét egyszer átvillanyozá, az nem ismert semmi áldozatot nehéznek, annak nem kellett több, mint imádottjától egy tekintet, egy szó, s ment életre halálra. De a hölgy is egykor nem érte be azzal, hogy a kit lovagjául választott, cifra szavakban, epedő sóhajok közt imádja, de tetteket, áldozatokat kivánt érdemül. S ki oly tettekre vállalkozott, mik a férfit lealázzák, a szerelem Don Quichotteja, s nevetség tárgya jön. De a ki hölgyéért küzdelmekkel szállt szembe, mik megkisérték a lélek minden erejét — ez lovagja lett a szerelemnek, így lettek hősökké a lovagok egy imádott hölgy által! így tevék hősnővé a gyönge női bajnok lovagai. Gyönyörű regényes kora a szerelemnek, mikor a legszebb hölgyek csak a legszebb tettek jutalmául adák oda sziveiket; mikor a legszebb hölgyért, a legszebb pályán, hol a szív bátorsága s a lélek ereje, küzdelmei között tündökölt, szabad volt mindenkinek versenyre kelni... S a pályatársak közül nem a legszebb, nem a leggazdagabb, nem a leghizelgőbb, de a szívben legbátrabb, a lélekben legerősebb, s küzdelmei közt legdiadalmasabb nyerte el a hölgy kezét, minél nagyobb kitüntetést, drágább jutalmat nem ismert. . . Gyönyörű lovagkora a szerelemnek, midőn még a hölgyek igy tanultak s tudtak szeretni: miért tűntél el? Nem élnénk ily kalmár világban, hol a legmagasztosabb, a lélek, a legdrágább, a szív is megvásárolható! Az ifjú csak azt nézi: a leány gazdag-e? S a leány annak adja szivét, ki ezt drágábban megveheti. A szülők pedig jó előre elzárják az alkalmat is, hogy az ily pályatársak közé valami oly versenyző ne keveredjék, kinek nemes szivénél s szép lelkénél nincs egyebe. Gyönyörű lovagkora a szerelemnek! Egy egy párbaj hetvenkedésből, a hiúság megsértéséért, egy egy főbelövés, megmérgezés a csalódás miatt: ezek nyavajgós maradványaid, mik a hőst, s hősnőt egyiránt lealázzák. Más az a szerelem, mit e korban, áldozatokkal is, évekig kellett kiérdemelni, sokkal drágább volt, mint hogy egy pillanat alatt, egy szó által el lehetett volna veszíteni. A lovag ehhez életét köté, a hölgy ezért életét adá. Valéria így szerette Victort, Victor így imádta Valériát; mindketten érezék, hogy ez egy szóban: „hallgass!“ van kimondva életük és haláluk. Victor él, ha e kivánatot teljesíteni bírja. Valéria meghal, ha ez áldozatért Victornak örök szerelmét nem adja jutalmul. Ez volt az ok, amiért az ifjú elnémult. S meg volt győződve, hogy bár ez áldozat nagyobb, mint egy szerető szívtől kívánni lehet, de Valéria így kívánta! Ennyit tudni elég. Ez egy gondolaton megnyugodott, így kell lenni! A szerelem nem kíván lehetetlent, a szerelemnek nincs semmi lehetetlen! Előbb meghal, mintsem megszólaljon. . . Csak egy pillantással odá tudtára Valériának, mennyire áldja, hogy lovagai közt, őt tüntette ki legjobban, neki nyújtott legszebb alkalmat, szerelmének legfeláldozóbb bebizonyítására. . . Valéria megértette néma lovagját, s egy tekintettel, miben majdnem könye kicsordult, biztositá, hogy igaza van! A társasággal együtt Victor is távozott. Bucsuzásul még egyszer hölgyére függesztvén szemeit, mikből ez imádság volt olvasható: Istenem! ha kísértedbe vivéd e szép gyermekedet, őrizd meg minden léptem. . . Ez a néma ifjú története. „Hallgatni és szeretni!“ ez volt a jelszó, mit Valéria lobogójára irt. Már láttuk, miként tud hallgatni; még Valériával is találkozunk. De előbb Cornéliához kell visszatérnünk. IV. Tréport úr igen szomorú volt, hogy minden kísérletei süker nélkül maradtak. Cornélia észrevette levertségét, s kimondatlan fájlalá. — De meg volt mondva: csak egy tekintettel sem szabad elárulni, hogy az ifjú jelenléte változást okoz, mert ha észreveszi, rögtön távozik. SS ekkor a bácsika vigasztalhatlan lesz, s e boldogtalan ifjúval is mi történik? Élte legszebb kora, a tizenhetedik év ily öröm, ily fájdalom között folyt le, ami mindig egy gondolaton támadt s enyészett el: ki lehet ez ifjú, s miért nem lehetnek mindhárman oly boldogok, mint ő óhajtja?