Hóman Bálint: Második könyv: XIII-XIV. század 2. A magyar nagyhatalom - Harmadik könyv: XV. század 1. A nagybirtok uralma - Hóman-Szekfű: Magyar történet 2. (Budapest, 1936)
Harmadik könyv: XV. század 1. A nagybirtok uralma
ZSIGMOND KIRÁLY korszakához átalakító és fejlődéstörténeti jelentőség tekintetében csak Szent István és II. András kora hasonlítható. Szent István félszázada a nyugati keresztény kultúrközösségbe vezette be a magyar nemzetet. II. András kora átmenet a keresztény középkorból a lovagkorba. Zsigmond uralkodása a lovagkor és a renaissance határmesgyéje volt. Trónraléptekor még Nagy Lajos lovagjai, az öreg Szécsi Miklós, Lackfi István és társaik álltak mellette. Virágkorában prérenaissanceállamférfiak — Garai Miklós, Cillés Hermann, Maróti János, Ozorai Pipó — vették körül. Halálakor Macsó kormányzatát —a honnét egykor az öregebb Garaiak is elindultak az emelkedés felé — a XV. század derekának hatalmas nádora, Garai László vitte s mint egyszerű csapatvezérek, udvari vitézek álltak a király mellett Hunyadi János és Cilléi Ulrik, a legifjabb Garai korának vele együtt legfőbb szereplői. A három nemzedék egy egész századot képviselt, a nápolyi győzelmes bevonulás és Nándorfehérvár 1456. évi visszafoglalása közt eltelt századot, mely válaszfalként és összekötő korszakként ékelődött két egymással merőben ellentétes világ, más eszméknek, ideáloknak és célkitűzéseknek hódoló két világtörténeti korszak, a lovagkor és a renaissance közé. Ennek az átmeneti vajúdó korszaknak volt reprezentánsa maga Zsigmond király, a prérenaissance-nemzedék egyik legkimagaslóbb alakja. Zsigmond egyéniségében világosan felismerhetők a megelőző korból, apjától és főleg apósától átöröklött lovagi vonások. Sokszor bizonyított személyes bátorsága, sőt vakmerősége, a lovagkirályokra jellemző nyájas bőkezűsége, a lovagkori eszmék — kereszteshadjárat, hitvédelem, az egyház egységének szolgálata, a nőtisztelet — iránt való lelkesedése, a lovagi életformák — pompás udvartartás, lovagi tornák — kedvelése, Szent Lászlónak, a magyar lovagkirály eszményképének nála is megnyilvánuló tisztelete lovagi gondolkodásra vallanak. Politikájában és etikájában viszont a renaissance-morál nyilatkozott meg. Ezt az átmeneti korok eszméinek és erőinek forrongására és kiegyensúlyozatlanságára visszavezethető kontroverziót végletekig fokozta Zsigmond csapongó fantáziája, szertelen indulata és határtalan könnyelműsége, egyéniségének, lelkének egész sajátos alkata. A XIV. század eleje óta tüneményes gyorsasággal emelkedő, de a IV. Károly-kori kulmináció után éppily hirtelen hanyatlásnak indult luxemburgi Arlon-ház utolsó sarjadékai — Vencel, Zsigmond, Jodok és Prokop — tagadhatatlanul szép tehetséget és sok fejedelmi erényt örököltek őseiktől. A személyes bátorság és kedélyes közvetlenség mellett mindegyiküket pazar bőkezűség, a fejedelmi pompa és finomabb élvezetek szeretete, a tudomány és művészet iránt való érték, nagystílű tervek iránti fogékonyság jellemezte. Ezek az egyéni tulajdonságok magyarázzák meg híveik egy részének minden körül