Hon és Külföld, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)
1844-03-22 / 24. szám
Adj erőt és kedvet neki A’ terhes munkára ! Hogy számíthasson utal Örök hálájára. Küldj egy báj-tavaszt ö tőle Egy elcsüggedt népnek, 'S vezesd fel ezt fényhalmára A’ dicsőnek szépnek, ! 'S e’ tavasz gyöngy füzérébe Hagyj tűznünk egy nevet. A’ hon-tavaszt felbájoló TELEKI JÓZSEFET, ifj. Farkas Dániel. Katalin Alexjcwwa ckáriáé. (Folytatás). Örzőangyala volt Katalin a’ heves vad indulata Péternek. Értette ez is, mily kincsre talált e’ ritka hölgyben, ’s azért 1707-ben titkon házassági szövetségre lépett kedvesével. A’ következő évben u. m. 1708-ban Katalin egy leány gyermekkel Annával , és 1709-ben Erzsébettel ajándékozta meg a’ czért. Azután az 1710-k éven kezdve a’ czár udvarában nagyságos aszszony czimmel neveztetett, mely nevezet alatt Katalin a’ czárt mindenüvé kísérte, mintha az udvariakhoz tartozott volna. Az 1711-ben kiütött orosztörök háborúba indulásakor, Péter nyilván hitvesének vallotta Katalint ,s ugyanakkor leányait is, Annát és Erzsébetet törvényes ágyból származott gyermekeinek nyilatkoztatta. Egészen új dolog vola ez az oroszokra nézve, mert addig idegen nemzet leánya, czár hitvese soha sem volt. Péter maga vezette hadisergét a’ Pruth vizéhez a’ törökök ellen (1711-ben). Katalin, mint valódi örzőangyal, e szerencsétlenül folytatott hadba is elkísérte a’ czárt. Péter nyavalyatörés volt, mely szerencsétlen állapotba sötét többnyire nagy haragja, és az italban mértéket nem-tartás buktatta. Eszméletre térése után mindég oly vad komorság leptéi meg lelkét, hogy még a’ legbizalmasabb kegyenczei is kerülték. Csak egy női lény hangja és szemlélése űzhette el lelkéről e’ komor állapot súlyát, ’s e’ részben senki sem bírt több erővel ’s több hatással, mint Katalin, ’s éppen ezért nem is távozott a’ női kitartásnak e ritka példája Péter oldala mellől. A’ táborozásokba férjét többnyire lóháton kisérte, ’s a’ legszokatlanabb sanyaruságot is vidám arczczal állotta ki. Ezen örzőangyala okosságának köszönhette Péter, hogy a’ Pruth vize mellett egész sergével nem veszett el. A’ 40,000 főből álló orosz sergét, 270,000 török szorította volt a’ Pruth mellé. Rettenetes helyzetben vala az orosztábor, éhség, borzasztó éhség kínjait szenvedte ember és állat. A’ lovasság ilyeténképpen minden lovaitól megfosztva, gyalog kéntelenittetett harczolni. Kínos szomját sem olthatta az orosz sereg, mert noha a’ Pruth mellett állott, a’ törököknek egy hegyen kiszegzett ágyúi nem engedték, hogy az orosz katona vizet meríthessen. Azonban a’ török folytonosan háborgatta Péter sergét, melyet minden óra eltelése nagyobb veszélylyel fenyegetett. Bár hová pillantott Péter, mindenütt csak végveszély állott elötte. Vagy éhség miatt egész sergével elveszni, vagy a’ szultán tagjává lenni, csak e’ kettő köztt választható, mert viszszavonulnia vagy a’ török táboron átvágnia egyaránt sebetlenség volt. Gyalázat vagy halál vala a’ jelszó. Péter, tábora rettenetes helyzetét egész nagyságában látta. Egy hírnök által, kinek sikerült az ellenség előőrjei figyelmét elkerülve kilopódzni, a’ senatushoz levelet küldött, melyben megparancsolta, hogy mihelyt a’ senatus az ő fogságba esését megtudandja , ötét megholtnak tekintse, és semmire sem hajtva , mi a’ czár nevében, ha mindjárt saját aláirása alatt is, a’ senatushoz érkezhetne, az legottan új czárt válaszszon. Megszorult helyzete Pétert oly nagy kétségbe ejtette volt, hogy sátrába zárkózott és kemény parancsot adott, senki se merészeljen hozzája belépni.—Katalin ekkor valójában nagyon merész lépést tett ; a’ sátor köteleit elvágta ’s az őrök szemét elkerülve a’ czár sátrába lopódzott. Szavainak varázsereje a’ mély gondba merült Péter keblét új bátorsággal ’s reménynyel töltötte el, ’s reá bírta a’ makacs lét, hogy békéért a’ török nagyvezérhez folyamodjon. Egy ilyen napkeleti nagy úrhoz ajándék nélkül nem lehet közelítni; de hol találhatni illő ajándékot egy olyan megszorult táborban milyen akkor a’ czáré volt? Katalin már készen állott tanácsával, melyet legottan tettei is foganasitott. Minden drágakő ékszereit előhozta, és sok főtiszteket felszólított, adjanak ők is drága ékszereikből valamit, hogy így a’ nagyvezér és annak kegyencze, Ozmán aga számára egy oly bűvös erejű talisman készüljön , mely az ezekhez küldendő békességi levélnek kedvező elfogadását eszközölje. E’ levelet egy okos haditiszt vitte a’ török táborba. A’ drágakő ékszerek, vakító erővel hatottak a’ nagyvezérre. Előlegesen 6 óráig tartó fegyverszünetet adott, mely alatt az ajánlott n