Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-07-22 / 58. szám
— 230 hogy Arábiában 's a’ szomszéd országokban a főhatalmak Byzantzium és Persia, ki voltak merítve ’s Arábia északi részében a' hadakozó néptörzsekek közti kitűnő villongás uralkodott, midőn délen a’ régi himrákia birodalom mintegy hálra feküdt. A* karazai csata után, mely mint az első czikben említettük, a negyedik század végére esik s mint látszik Közép-Arábia néptörzsökéit a’ jemeni felsőség alól kivonta, nyomult bé még Dsu Navas északarábiai vezér, kit a’ byzáusziaiak Dunaánnak neveznek,s az utolsó törvényes tobbát vagy királyt megbuktatta, birodalmát pedig valamint vallását is, melynek zsidónak kellett lenni, Jémentől egész a’ persiai öbölig terjesztette. Ő a’ keresztényeket üldözni kezdette, mely által Aethiopiából nyakára vonó Neguszt (jNedsas) ki Dsu Navast két tengeri csatában megverte, melynek következésében Dsu Navas magát kétségbeesve vízbe fulasztotta. Abraka, vagy mint Kazemnek nevezi Abrice, mint Negusz helytartója Jemenben maradt’s mosleni történeteiben híres számos táborozást vitt véghez Mekka ellen, hihetőleg azért, hogy Jemennek hajdani tekintetét azon tartományokban megint helyreállítsa, de élelemhiány ’s al koraisiták ellentállása viszszavonulásra kénszeriték, mi csak hamar rendetlen gyalázatos futássá vált. Hogy egy himjáritát Persia megint királyi székbe segített, feljebb már említettük, de a birodalom ereje viszszahozhatatlanul veszve volt, mit a persa király nem gyámolíthatott. Abrehe eleste után a* kereszténység ’s a’ birodalom a’ persák oltalma közben elesett, így Iohamed követőinek az út itt is megnyílt, legalább ettől fogva az islám elterjedése semmi akadálytól sem tarthatott. Arábia és tartományai jelen viszonyai megítélésére még nagy fontosságu az is, hogy Hedsásban és Közép-Arábiában egy uralkodó ház sem állt soha elő, bárha sokféle politikai viharok köztt, állandóul a’ törzsökök főnökei uralkodtak ’s azok is csak a’ Kaaba védelmezője neve alatt, mely szentség eredete az izraelita arabsok köztt az őskor homályában elenyésző ismeretlen időkre megyen fel. A’ sajátságos arabs törzseknek ez aristocratico-theocratiai szellem volt változhatatlan bélyege ’s Mohamed maga is csak erre vonatkozólag használta fel 's képzette ki a’ maga idejebéli elemeket. Monarchiai igazgatás alatt a’ Mohamed felemelkedése merőben lehetetlen lett volna, mert egy örökös monarcha a’ szent Kaaba nevében, mint azt egy ideig a’ koraisiták is próbálták Mohamed tudományát, mely azt tanítja, hogy gazdag, szegény, király és szolga egyaránt Alla hatalma alatt van s úgy szólva egy papi hatalom alatti társaságot képeznek, erőhatalommal elnyomta volna, így pedig Mekkában a külömböző főnökök tekintete egyensúlyban áll ,s habár a korai siták utoljára Mohamed élete ellen öszszeesküdtek ’s őt futásra kénszeritették, atyjafiai ’s hozzá szítéi az ő tekintetét ’s béfolyását mindég fenntartották, mi királyi hatalom alatt lehetetlen lett volna. Mohamed mint tudjuk vallásos enthusiasmus ’s ravaszszámítás jellemzavaréka volt. Vallásos nézeteit részint Syriából és Palaestinából hozta, részint egyenesen az Ó-testamentumból merítette ’s ha a mint ő reménytette az ő Mekkából Medinába szaladása után a’ zsidók azon is környéken mellé álljanak, a’ helyett, hogy őt a’ korai sitákkal megtámadták, vallása talán egészen más fordulatot vett volna, így pedig a’ zsidóktól nyomattatva az arabsokra kelle támaszkodnia ’s a’ Kaaba régi szentsége megerősítésén iparkodni. A’ monda e' szentség alapítását Abrahámnak tulajdonítja; annyi legalább bizonyos, hogy annak eredete a’ kereszténység kezdetén feljül esik’s azon körülmény, hogy Mohamed előtt hét századdal egy himrárita király alapította Kaabában az első templomot, eléggé bizonyítja, hogy már akkor igen nagy tiszteletben állott Kaaba, melyhez dsulidse hónapban, azaz: a’ zarándoki járás hónapjában, a’ zarándokok egész Arábiából öszszesereglettek ; 360 bálványszobor veszi körül, talán mint az év jelképei, mivel az islám előtti arabsoknak nem volt a’ mostani holdévejök. Bizonytalan, hogy e’ szentséget mi tette a’ hajdani arabsoknak, főképp az északiaknak egyesülő pontjává , de bizonyos az, hogy nem csak az északi és közép-arábiai, hanem még a’ déli néptörzsekek is, kik nyelvökre nézve a’ többiektől valamennyire külömböznek, mindenkor Mekkába gyűltek öszsze, ott, valamint Okadhban is, költői versenyeket tartottak ’s Mohamed is azon gyűléseken talált legtöbb követőkre. Azon költői versenyek dalaikban ’s recitatioikban nemcsak az arabs lovagias szellemet fejezik—ki bámulatosan ’s meglepőleg, hanem a’ nemzet e’ központosulás által tudományos kiképződést is nyert, mely őket a' nyelv szépsége és gondolatok felemeltsége iránt igen fogékonynyá téve. Midőn Mohamed Mekkában a’ Korán második furészát a' Kaabára kifüggesztette, az agg Zébid levővé onnan maga jutalomdalát, mely mint az islam előtti időben élt arabsok legderekasabb és kitünőbb költeményei egyike ott akkor éppen kifüggesztve volt s moslemmé lett, mondván, hogy úgy csak Istentől ihletett költő írhat. Nem csodálkozhatni tehát, hogy Mohamed, mihelyt az első nehézségeken győzelmeskedhetett, oly sebessen haladott