Honismeret, 1996 (24. évfolyam)
A MAGYAR ISKOLA EZER ÉVE - Pásztor Emil: Karacs Teréz a szülői házban
ban vörös himlős lett, azután vízibetegségbe esett, s ezért egy évig és nyolc hónapig nem látogathatta az iskolát. A mai Kálvin téren akkor még nem volt meg a templom, csak egy imaház állott és mellette a kis iskola. Fiúk és leányok vegyesen jártak oda, az egész tanulósereg 20-25 fő lehetett. Terézzel járt iskolába Somogyi Károly (később esztergomi apát kanonok, a szegedi Somogyi Könyvtár megalapítója) és Csécsi Nagy Erzsébet (később Tóth Gáspárné, Petőfi költeményei első kiadásának elősegítője). Tanítójuk a lelkész káplánja (a segédlelkész) volt, akit a gyermekek „professzor úr"-nak hívtak. Az első tanítót, Zilahy Imrét később Szikszay József követte. Teréz öregkori visszaemlékezése szerint mindkettő kedves modorú, jó oktató volt. (A debreceni református kollégiumban végeztek, ahol a neveléstudományt is tanulták.) Szikszay fáradhatatlanul foglalkozott körülöttük. Teréz annyiban a választottjai közé tartozott, hogy amíg Szikszay tanító úr a hat-nyolc főből álló kezdőket oktatta a szótagolás művészetében, reá bízta, hogy a 12-14 főből álló nagyobb társaival ismertesse meg a falon függő Európa-térképen levő országokat és azoknak nevezetesebb városait. Amikor a kis Teréz szerénykedve mentegetőzött a megbízás teljesítésétől, Szikszay bátorítólag mondta: - Csak rajta, kis Karacs, te legjobban érted a mappákon való járást, hiszen atyád készítette és ajándékozta azokat az iskolának. 1819 húsvétja után Teréz tizenegy évesen befejezte iskolai pályáját, ahol a tanító állítása szerint a jó tanulók közé tartozott. Édesanyjával ekkor egy vidéki városban (túl a Dunán) lakó rokonukhoz ment. Ott valószínűleg hosszasabban időzött, ugyanis később leírta, hogy rokonuk szomszédjában lévén az iskola, őt a tanulás tovább is érdekelte, és eljárt a rektor úrékhoz. „Még ezen városban időzésem alatt tartatott az iskolai vizsgálat. A jó rektor úr mcét hívott engem is, s én örömmel jelentem meg. — A gyermekek - fiúk és leányok - az akkori modor szerint, szó szerinti bemagolással kitűnően feleltek. Egyik fiú nagy hangon a tanító kérdésére kézikönyve szerint így felelt: - A Föld gömbölyű, mint egy narancs, és éppen úgy be van horpadva két végén, mint a narancs. Én közel ülvén a felelőhöz, kérdem tőle: - Láttál már narancsot? - Kérem a lássan, nem láttam! - jön a válasz. A jelen lévő tiszteletes úr megsimítá fejemet, s mondá: - Helyesen, kis Karacs, nem lehet mindenki oly boldog, mint te, kinek apja földgömb-metsző. Biz' a kézikönyvben is helytelenül van az oly gyümölcshöz hasonlítva, melyet a mi népünk, a magyar nép még alig ismer. Ezután felhívás következtében én, a 11 éves leány megmagyaráztam a fiúnak, hogy a narancs olyan alakú, mint az alma. íme, a véletlen másodszor is a tanítói pályára léptetett." Teréz nagyon szeretett volna tovább tanulni, de a fővárosban akkor még nem volt olyan nyilvános leányiskola, ahol az elemi iskolánál magasabb szinten és magyar nyelven juthatott volna hasznos ismeretekhez, a magánintézetek pedig szintén idegen tanítási nyelvűek s amellett célszerűtlenek és igen drágák voltak. Az akkori közgondolkodás sem tartotta fontosnak a leányok középfokú iskolázását: elég, ha a fiúk tanulnak tovább a latin nyelvű iskolákban. Teréz szülei érdeklődtek a kettős fővárosban: Budán és Pesten működő - leányokat oktató és nevelő - magánintézetekről, de magyaros érzésviláguknak nem tetszett, hogy ezeknek a vezetői többnyire francia eredetű hölgyek voltak, akik növendékeiket inkább csak az idegen nyelvek begyakorlására szorították, mintsem hogy általános műveltségüket gyarapították volna.