Honismeret, 2003 (31. évfolyam)

2003 / 5. szám - EMLÉKEZZÜNK - "Parasztkenyérből, vízzel, bor nélkül" A hit szerepe a lágerélet elviselésében (Penckoferné Punykó Mária)

Mindezt akár a kormányzópárttal kötött megállapodás felrúgása, Románia külföldi megítélé­sét befolyásoló döntés árán is? Mikor e sorokat írom Aradra várják egyeztető tárgyalásra a két koalíciós partner, az SZDP és az RMDSZ képviselőit. Ismét a nagypolitika kezében a döntés. Pedig 2003-at írunk és nem 1956-ot. Nagyon remélem, valamennyien reméljük, kiknek becses ez a hányatott sorsú műemlék, hogy az elfogultságon felülkerekedik a józanság és az európai gondolkodás. Ennek eredmé­nyeként a hagyományos október 6-i megemlékezésen a korábban vidéki zsibvásár képét mu­tató, megújult Tűzoltó téren ott állhat délcegen Zala György örökérvényű remekműve, a his­torikus szobrászat európai gyöngyszeme, az egyetemes szabadság jelképe. Akkor nyugodt szívvel elmondhatjuk: ez jó mulatság, férfimunka volt. Puskel Péter Irodalom, Alföld. Arad, 1867. június 16. sz.; dr. Barabás Béla: Emlékirataim 1855-1929. Arad, 1929.; dr. Kovách Géza: Az emlékező város. Arad 1849-1999. Alma Mater Alapítvány. Arad, Wieser Tibor Alap. Arad, 1999.; Puskel Péter: A Szabadság és a Kossuth-szobor utóélete. Arad redivivus. Alma Mater Alapít­vány, Wieser Tibor Alap, Arad, 1998.; Puskel Péter: Nyugati Jelen cikksorozat 1999-2003. „Parasztkenyérből, vízzel, bor nélkül" A hit szerepe a lágerélet elviselésében Dr. Molnár Ambrus emlékének ajánlva /óra megy minden, jóra megy minden, Ha Isten vélünk, Csak bízzunk benne. Ő kézen fogva Más menedékünk Vezet, míg élünk. Ugyan mi lenne? (Id. Balog Sándor) A kárpátaljai magyarság XX. századi történelmének legmegrázóbb, legfájóbb időszaka a negyvenes, ötvenes évek. Háború, hadifogság, „három napi munka", határmódosítás, kollek­tivizálás, kényszermunka... Ha kiragadunk egy-egy gondolatot az e korról folytatott beszélgetésekből, hű képét kapjuk azoknak az éveknek. „Nem kívánom én azt az ellenségemnek se"; „Legalább egy levelet küldött vóna"; „...Semmi se vét, elfújta a szél, és ott maradt"; „Kilenc nap hajtottak bennünket, mint a csor­dát "; „Nem vót kímélet semmi"; „ Én legjobban felejteni akarnám..."; „Mindent elvittek, még az utolsó metsző­ollómat is!"; „Ha nem írod alá, megy a széles vágányra"; „Úgy emlékszem, talán 38 napot vittek hajón Magadánból"; „Mindenféleképpen féltünk... „Ahogy a kasza a mező­n kaszál, úgy akarták kiir­tani a magyarokat".­ Kétségtelen, hogy e kor legtragikusabb kárpátaljai eseménye a magyar férfiak elhurcolása a hírhedt „három napi" munkára, amelyből évek lettek, sokuknak pedig mindörökre. A katonai parancsnokság 1944. november 13-ai parancsa következtében több mint 40 ezer kárpátaljai magyart és svábot zártak lágerbe. Ukrajnai, belorussziai, kaukázusi és más mun­katáborokban pusztult el az elhurcoltak 70 százaléka.­ A deportálásról, nemzetünk meggyalázásáról hallgatni kellett. A hivatalos vélemény sze­rint mindez nem létezett. 1 P. Punykó Mária: Reggelt adott az Isten. A szenvedés évei kárpátaljai népi elbeszélésekben. Debrecen, 1993. 9. old. 2 Zelei Miklós: A kettézárt falu. Dokumentumregény; Ister, Bp., 2000. 147. old. 3 Botlik József-Dupka György: Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Bp.-Ungvár, 1991.55. old. 49

Next