Honismeret, 2013 (41. évfolyam)

2013 / 5. szám - KRÓNIKA - Székely András Bertalan: "Polak, węgier, dwa bratanki" : a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára helye és pozíciója a magyarországi nemzetiségi kulturális intézmények között, valamint a gyűjtemény szerepe a történelmi lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítésében és a magyarországi lengyelek kulturális örökségeinek megőrzésében

ságtudat kognitív elemeit. Természetes tehát, hogy a tájház gyűjtőnévként említhető kiállítóhelyek a hazai nemzetiségek identitás-megőrző és átörökítő intézményei sorában kiemelkedő szerepet játszanak. A magyarországi tájházak száma európai viszonylatban is jelentős, működtetőjük többnyire valami­lyen szintű önkormányzat, esetleg civil szervezet vagy magánszemély. Mintegy negyedük (!), kb. 220 helytörténeti gyűjtemény és tájház valamely nemzetiségekhez köthető. Ezek több mint fele a budaörsi Heimatmuseum által koordinált német és 25 százaléka a szlovák anyagot őrző, bemutató intézmény. Természetesen horvát, román, szerb, szlovén és kisnemzetiségi - lengyel, ruszin, ukrán, örmény - kiál­lítóhelyekről is tudunk, igaz kisebb számban. Fenntartójuk legtöbb esetben a helyi önkormányzat, illet­ve a települési nemzetiségi önkormányzat. Működésükhöz az állam az országos muzeológiai szakfel­ügyelet segítségével szakmai iránymutatást és pályázati úton anyagi támogatást biztosít. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon 2009 szeptemberében avatták fel az Első Roma Táj­­házat. A falu cigánytelepén lévő tájháznak otthont adó kétszobás épület és néprajzi gyűjtemény a pályá­zati támogatások segítségével a Rromanes Egyesület gondozásával valósulhatott meg. Jelenleg Ma­gyarországon ez az egyetlen olyan, a múlt század közepére jellemző lakhatási körülményeket bemutató tájház, ahol kiállítás keretében nyerhetnek bepillantást a látogatók a romák kultúrájába, szokásaiba, és megismerkedhetnek a használati tárgyaikkal is. A hazai lengyel állandó kiállítóhelyekről dióhéjban Az utóbbi évtizedben sikerült lerakni­­ a többi nemzetiség mellett - a magyarországi lengyel nemze­tiség kulturális autonómiájának is az alapjait. Az ezt jelképező intézmények egyike a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára, amelyet az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat 1998-ban alapított. Ahogy Sutarski Konrád rámutat,­ elsőként jött létre a hazai polónia (határon túli lengyel di­aszpóra) intézményeinek sorában. A jelentős magyar és lengyel állami támogatásnak köszönhetően (amely megközelítőleg fele-fele arányban érkezett), a múzeum épületét 2005-2006-ban sikerült átala­kítani: a korábban földszintes épületre egy emeleti szint került. A bővítés kétszeresére növelte a kiállító­teret és a kiszolgáló helyiségek alapterületét is. Ilyen módon az időszakos kiállítások helyszínét elkülö­nítették az 1998 óta működő állandó kiállítás termétől. Ez utóbbi eleinte a magyarországi polónia tár­gyi és történelmi emlékeit mutatta be különböző vetületekben: a királyi kapcsolatok, a néphagyomány­ok, a városi élet, a hadi kapcsolatok terén. Már a múzeum működésének első éveiben kiderült, hogy az ezeréves lengyel-magyar kapcsolatok teljes felvázolása nélkül a polónia történelmének bemutatása is hiányos. Ennek okán az épület 2005-ben elkezdett felújítását a kiállítás átalakítására is felhasználták, a magyarországi és lengyelorszá­gi múzeumokban, archívumokban, illetve magánszemélyeknél kutatták fel a szükséges kiállítási tár­gyakat. Az átalakított épület 2006. évi átadásakor a kibővített állandó kiállítást az alábbi megváltozott névvel nyitották meg újra: ,ysz 1000 éves lengyel-magyar kapcsolatod’. A kiállítási anyag Lengyelor­szág és Magyarország kapcsolatrendszerének minden történelmi vonatkozását felölelte, az alábbi egy­ségekre bontva: ,K­irályi és állami kapcsolatod,,Barátok a bajban"; „Gazdasági kapcsolatok"; kul­turális és vallási kapcsolatok"; ,Új magyar polónia tevékenysége". Ez az egyetlen múzeum a világon, amely - a bemutatott téma vonatkozásában - nem csupán mellékesen foglalkozik a két nemzet hosszú múltra visszatekintő kapcsolataival, hanem a kengyel, magyar két jó barát!" ismert szólás gondolatát állítja a kiállítás középpontjába. A 2010/11-es év újabb újdonságokat eredményezett: a múzeum kiállí­tási anyagának bővítésére és korszerűsítésére (ez alkalommal meghatározó módon magyar és kisebb mértékben lengyel állami forrásból) ismét költségvetési támogatáshoz jutott. A múzeum történetével összefüggésben fontos fejleményként említi Sutarski igazgató úr azt a tényt, hogy a budapesti székhelyű múzeum Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - 2003-as alapítással - két tag­­intézményt is létrehozott.­ Egyiket Andrástanyán (Dolna Drenka), a kis lengyel községben, a másikat a hajdanán kényszerűen megszüntetett lengyel falu, Derenk területén. A közigazgatásilag Ládbesenyő­­höz tartozó Andrástanyán berendezett Derenki Emlékházat egy hagyományos tornácos parasztházban működtették. Az egyik helyiségben főként Derenkről származó, falusi mezőgazdasági eszközök voltak láthatók: többek között takácsműhely, szövőszék, háztartási eszközök, gabonaszerelő gép és más mező­­gazdasági eszköz. A másik két, közös előtérből nyíló szobát lakószobának rendezték be. Az egyikben derenki bútorok találhatók: ágy, asztal, székek, szekrény. Az egykori Derenken szőtt szőnyegek borítot­ták a padlót, a falakon régi derenki lakosokat ábrázoló fényképek függtek. A másik szobába olyan búto- 3 Sutarski, Konrád: A Magyarországi Lengyel Múzeum és Levéltár állandó kiállítása. „A lengyel-magyar kap­csolatok 1000 éve” és a lengyel népszokások. In: Dr. Székely András Bertalan (szerk.): Tanulmányok a ma­gyarországi bolgár, görög, lengyel, örmény és ruszin nemzetiségek néprajzából 8. (2011). Magyar Néprajzi Társaság, Bp., 2012. 163. 4 Sutarski i. m. 169-169. 59

Next