Honművész, 1834. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1834-04-27 / 34. szám
SPLIBSIIFNII. vasárnap április 27-én 1834. TERMÉSZETI TÖRTÉNET. Vadászat egy óriás veres orangutangra. A’,,Mary Anne Sophia“ nevet viselő brigg-hajó kapitánya a’Sumatra-i dél-tenger mellékén hajózván egy csónakot küldött ki vízért , a’ kiszálló hajósok bizonyos helyen, hol sok mivelt föld , de kevés fák voltak , a’ fák egyikén egy óriási majmot pillantanak meg. A’ mint az emberek hozzá közelebb jöttek, lejött a' fáról, de mikor űzni kezdék, ismét egy másik fára menekedett. Termete egészen hasonló valt egy karcsú emberéhez, teste ragyogó fekete szőrökkel fedve, járása bizonytalan és biczegő volt, néha kezeit velé segédül, néha egy doronggal lóbálta magát odább. A’földön nem volt látszólag természetes járása; hogy ügyességét eléggé méltánylani lehessen, a’ fákon az ágak közt kellett őt látni. Midőn végre egy jó formán magánosan álló fára szorittaték, egyetlen ugrással egy igen magas ágra veté magát, mellyen evet (Eichhorn) könnyűségével lóbálá magát ide ’s tova. Ha a’telek fákkal vala beültetve, megmenekedését aligha lehetett volna gátolni, minthogy egyik fáról a’ másikra olly sebességgel haladott, mint akármelly ló a’ földön; de még azon kevés fák közt is olly sebesek valónak szökdelései, hogy őt jól czélba venni igen nehéz volt; Jzeji csak az által juthatának birtokába, hogy egymásután a’ fákat legvagdosván mind inkább szűkebbre szokták. Miután öt golyót kapott már testébe, ereje fogyni kezdett, ellankadva támaszkodék egy ághoz, és sok vért vesztett. A’ vadászoknak most elfogytak lövő szereik, ’s kénytelenek valónak a’ fát levágni, mert erősen hivék, hogy annyi vérvesztés után már lehetetlen leend tovább szöknie. De miként bámultak, midőn a’ fa ledülvén a’ majom előbbi sebességével más és ismét más fára veté magát. Valóban valamennyi fát le kelle vágniok, mielőtt arra hozhatók őt, hogy a’síkon állná ki a’csatát üzőjivel. Az Orangutang még itt is bámulatos erőt mutatott, ’s egy reá hajított dárdát.