Honművész, 1834. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1834-02-27 / 17. szám
daláról. „Örömmel jelenti a’ tekintetes Pest vármegye részéről levő igazgatóság, hogy fővárosunkban álló nemzeti játékszínünk mind eddig rendben tarthatta magát a’ folyt bérletekből, ’s igy a’ tisztelt és vármegye járásaiból gyűlt segedelempénzhez nyúlni még éppen nem kellett. A’ múlt octoberi, novemberi jövedelem feleslege pótolta a’ farsangi hiányt. Egyébiránt is Buda városából is kedvezőleg jelent meg folyvást a’ nagy érdemű közönség. És ha majd a’ Duna hídja könnyen ereszti által ns Pest városának is Magyarjait, nincs kétség , hogy a’ két városból divatozó folyamat ne eredne.“ Kedves érzéssel közlöm e‘ sorokat minden tiszta keblű honosimnak , mert azok fővárosunkban felledezni kezdő nemzetisedésünkre ’s azon szilárd lelkű buzgalomra hivatkozván, mellyel Pest vármegye ’s hazánk fővárosa kebelében játék-szinünket pártolja, régtől táplált reményünk teljesedését ígérik, ’s egyszersmind vidéki honosinkat is mintegy szállitják , hogy e’ fogantó nemzeti intézetünket — hazánk díszére és javára — itteni mulatósukkor meglátogatván, részvéttel tartós virágzásra segéljék. P. Károly*. Marmaros-Szigetben. (Végzet.) Árpád , az Ázsiából kijött magyar sereg kapitánya személyében készít láttuk, de képes-e e annak szerepét illőleg felfogni, ki vig, ’s komoly' darabokban egyforma vér-alkattal áll a' színpadon , — kinek szembetűnő érzéketlensége már majdnem elhiteti velünk, hogy ő is ollyan színész, mint kiről mondatik, hogy életében csak egyszer volt tűzben, akkor tudni illik, midőn szerencsétlenségből a’játékszín meggyűlt. Ő ezen benne majd nem természetté vált hibát kedvező külseje által hiszi kipótolni , ’s önhittsége feledteti véle a’ színészi tökéletesedésre törekedést. — Tuhutumot Harmatit szittyás nyerseséggel ábrázoló , főkép midőn leányát Lehel kapitánnyal egybe kelni fontos okainál fogva gátolja , de utóbb annak karjai közé zuhintja. — Harmathban egy hű színészt ’s hasznos tagot bir a’ társaság. Ellenben Szathmárit — ezen önhittségű és sokaknak méltatlan pártfogása által már annyira elvakitott szinészt , hogy a’ fák miatt az erdőt se látja, ezúttal is nagy' szerénytelenséggel vádolhatjuk azért , hogy egy' rabot (még soha színpadon nem volt bérlett személyt, midőn Árpád lábaihoz talán ügyetlenül borult, adott szabadságát meghálálni — a’szánakozásig fejénél fogva a’ földre nyomott. Ha illyen finomtalan tettek által hiszi a’ köz figyelmet gerjeszteni — nagyon csalatkozik; azon kívül is már sokszor említett idegen szólejtésére nézve inkább Szvatoplugot képzeltük benne mint Szabolcs magyar kapitányt. — Lehel kapitány személyében egy vendég-színész ’s helybeli táncz-művész Thúri János lépett fel, ’s nem éppen szerencsétlenül. Eljárt toborzó táncra látásakor azon szent eskü futotta keresztül gondolkodó erőnket, hogy soha idegenre nem mozdul lábunk. — Lendvainé (Habilán Tuhutum leánya) helyes játékáért két tapsot nyert, Rákossy pedig (Káréi főpap) játék végén kihivatott. — Harmathné, (Beilia Gela oláh király leánya)