Honművész, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-01-24 / 7. szám
Pesten vasárnap januar 14kén 1841. 7. KÖLTÉSZET. Az árva fiú. Anyátlan bolyg a' kis fiú , Olly bús olly szomorú , Képén arasznyi léptivel Sulyosbul a' ború. Tán apja nem vön fa-lovat, 'S nem mond bűvös regét ? Talán kemény, ’s ez dúlja fel Kedélye víg egét? Nem; anyja nincs, ki kéjjel öt Ringatta karjain, Ki hévvel őt melengető Hó-mellje halmain . Ki térdein hintálvá őt Fűszerzé álmait, ’S csókkal ragasztá be síró Piczinke ajkait. Bár hol van, felkutatja őt Hogy enyhi legyen baján , Pedig rég, ah rég nyelte-el A’ sír ik, a’ kaján. Halad, ’s nem fél a' kormos éj Setét rémvázitól, Nem a’ gyászfűzek óriás Halálszin árnyitói. Csak a’ csillagvilág felé Mered tekintete , Miként ha tőle eldené Anyját bus érzete. „Amott — rebeg — a’ kékes ég Felett van egy tanya, Atyám mondá : ott van a’ szám- Imádta jó anya. „Pedig mondják, olly messze , ’s nagy, Hogy benne nincs határ, Ab lenne szárny , felszállanék Én árva kis madár !