Honvéd, 1946 (1. évfolyam, 1. szám)

1946-12-01 / 1. szám

ZENTAI: MIT KÍVÁN MAGYARORSZÁG A HONVÉDSÉGTŐL 3 listázás után megmaradt honvédség már nem a régi honvédség. Meg kell azonban állapítani azt is, ahhoz, hogy ez a honvédség való­ban demokratikussá váljék, még igen sok munkát kell elvégezni. Min­denekelőtt minden honvéd egyénnek tudomásul kell vennie azt, hogy párttagsági könyvvel a zsebében senki sem rója le kötelezettségét a de­mokratikus társadalommal szemben. Sajnos, még mindig számosan vannak, akik azt hiszik, hogy ehhez vagy ahhoz a párthoz való tarto­zása felmenti őt minden további kötelezettség alól. Ez a felfogás és mentalitás helytelen és káros. Mert ez semmi többet nem jelent, mint színvallást valamelyik politikai eszme mellett. Viszont azok a feladatok, amelyek a demokratikus Magyarország előtt állnak és amelyeket meg kell oldani, azok most már minden honvéd egyéntől több­et követelnek, mint puszta színvallást valamelyik eszme mellett. Mindenkinek mun­kával kell szolgálnia a demokráciát. A demokratikus Magyarország azt kívánja a honvédségtől, hogy minden tagja szolgálati helyén azzal a felelősségérzettel vállalja a köte­­lességteljesítést, hogy az példaadó legyen nemcsak bajtársai számára, hanem azon túl a polgári társadalom részéről szimpátiát, tiszteletet és megbecsülést eredményezzen. A honvéd egyének szolgálatban és szolgála­ton kívül oly magatartást tanúsítsanak és úgy viselkedjenek, hogy a pol­gári társadalmat valóban olyan érzés töltse el, hogy ez az új demokra­tikus honvédség őrzője és védelmezője az ország demokratikus rend­jének és azoknak az érdekeknek, amelyek Magyarországot felemelik a demokratikus népek sorába. Az önként vállalt fegyelmünkkel az egész katonai életünk megnyilatkozása révén a felénk forduló tekintetből su­gározzák az öröm és a megnyugvás. A polgári élettel való érintkezé­sünk olyan legyen, hogy az minden időben és helyen olyan nyomokat hagyjon hátra, amely példaadó és azt mintázza az élet felé, hogy ez a honvédség megértette a kor szavát, felismerte hivatásának kötelezett­ségeit, szerény magatartásával és serény munkájával egyik megingat­hatatlan pillére demokráciánknak. Országunk szegény ország. Ezt azért állapítjuk meg, hogy rámutas­sunk a fennálló nehézségekre. Ezeknek következménye felszerelésünk tökéletlensége, elhelyezési körleteink szerénysége, ellátásunk szűkös­sége. De figyelmeztetnünk kell, hogy ez a helyzet nemcsak nálunk áll fenn, hanem a polgári élet minden területén is, ahol ugyancsak súlyos nehézségekkel kell megküzdenünk. De éppen a magyar demokrá­ciába vetett hitünk és az önként vállalt fegyelem serkent bennünket arra, hogy erős akaraterővel és szerénységgel alátámasztott szívós munka árán teremtsük elő azokat a javakat, amelyek a jobb életkörül­mények alapjai. Vagyis a demokratikus Magyarország azt kívánja az új demokrati­kus honvédségtől, hogy magatartásával, fegyelmével és munkájával ol­dódjék fel a magyar demokratikus életformákban és akkor bizonyos az, hogy a magyar demokrácia áldozatkészsége az új demokratikus honvédség érdekében sem marad el. Zentai Vilmos honvédelmi államtitkár.

Next