Honvédelem, 1986. július-december (37. évfolyam, 7-12. szám)

1986-11-01 / 11. szám

HADMŰVÉSZET TÖRTÉNETE és elrendelte, hogy vegyék át az i. u. 7. csapatzászlaját, amely a katonai díszelgésben részt fog venni. Erre valószínűleg azért került sor, hogy egyrészt a frissen kapott csapatzászlót bemutathassák az állami és pártvezetőknek, másrészt mert akkor még kevés csapatzászló állt rendelkezésre. Az ünnepség nagyon jól sikerült. A hht. o. díszszakasza pedig különösen megnyerte az elnökségben levők tetszését. Ezért az ünnepség után a Honvédelmi Miniszter parancsban dicséretben részesítette az ala­kulatot. Azonban az 1946 augusztusában visszairányított ezred árkász szakaszokból az őszi szervezés során hadosztályközvetlen önálló utász századot szerveztek, amelyek egyben a volt hadosztály-közvetlen utász zászlóaljak jogutódai lettek. Ezért az 1. gy. ho. parancsnoka Vák­házy Oszkár völgy. (a Budai Önkéntes Ezred volt parancs­noka) 1947. április 25-én azzal a kéréssel fordult a Honvédelmi­­Miniszterhez, hogy ,,...az 1. u. 7.-nak a Székesfőváros által adományozott csapatzászlót, — amelyet jelenleg a hhj. o.-nál őriznek —, adják vissza a jogutód 1. 6. u. szd.-nak.” A HM telje­sítette a kérést és a katonai díszelgésre visszatartott zászlót átadatta az alakulatnak. Jó volna felkutatni ezt a csapatzászlót, mely a felszabadult nép és az új demokra­tikus hadsereg kapcsolatának első látható jele és jelképe. Jó lenne, ha ez az ereklye a Hadtörténelmi Múzeumban a többi történelmi zászlóval együtt állandóan látható lenne. 1946. augusztus 20-án felavatták a Szabadság hidat. A Déli összekötő vasúti híd szerelése befejezés előtt állt. Habár megjelent az új forint és vége lett az infláció­nak,a kormánynak csak szűkösen álltak az anyagiak rendelkezésére. Ezért a Közle­kedési Minisztérium nem volt hajlandó szeptember 1-e után tovább finanszírozni a Déli összekötő vasúti hídon dolgozó 1. és 3. u. 7.-ak fenntartási költségeit. Ezután a HM illetve a műszaki vezetési törzs alárendeltségében csak egy hídépítő zászlóalj maradt. Ez a 2. u. 7. folytatta a tiszaugi híd újjáépítését, amit 1947. november 7-én avattak fel ünnepélyesen. Hosszú és tekintélyes a hídépítési munkahelyek felsorolása, ahol a vasútépítő­hidász alakulatok dolgoztak. A Vörös Hadsereggel 1946. májusa és 1946. augusztusa között közösen építettek és fenntartottak négy rögtönzött hidat (ponton hidat) és nyolc ideiglenes hidat. A polgári hídépítők oldalán nyolc állandó híd újjáépítésében vettek részt, melyből négy a Dunán és négy a Tiszán épült. A dunai hidak közül 1946-ban befejeződött a Kossuth, a Szabadság és a Déli összekötő vasúti híd épí­tése, melyben jelentős volt a demokratikus hadsereg hidászainak munkája. A nehéz körülmények között együtt dolgozó vörös katona, magyar honvéd és hídépítő munkás egymás iránti tisztelete és barátsága ott keletkezett a zajló, morajló Duna és Tisza felett, amikor építették az új átkelő­helyeket és a jégzajlás ellen védték az ideiglenes hidakat. Együtt küszködtek a hídroncsok eltávolításán és a jégdugók megakadályozásán. Ezt a munkában összekovácsolódott barátságot és a közös célért való munkálkodást fejezte ki Stróbl Zsigmond a Gellért-hegyi Szabadság-szobor jobb oldalán levő domborműben, ahol közösen dolgozó szovjet katonát, magyar hidászt és hídépítő munkást láthatunk. Ezért nekem a Szabadság-szobor egyben a szovjet és magyar hidászok emlékműve is, melyet mindenkor megilletődéssel, elődeink férfias helytállására emlékezve keresek fel. Irodalom 1. Magyarország története. Gondolat könyvkiadó, Budapest, 1964. 2. Görgényi Dániel: Új hazám új hadsereg. Hadtörténelmi Közlemények. 3. Molnár Pál ny. altábornagy: A dolgozó honvéd című folyóirat.

Next