Katonai Szemle 1956/2
1956 / 8. szám - PÁRTPOLITIKAI MUNKA - Kovács László őrnagy: Gyakorlatiasabb pártpolitikai munkát a nyári kiképzés feladatainak biztosítására
A nyári kiképzés alatt a századok több gyakorlatot hajtanak végre önállóan és részt vesznek néhány magasabb kötelékben végrehajtandó gyakorlaton, kőkiképzésből az egyes harcos harcszerű lőgyakorlatait és a századkötelékben éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatokat lövik. Emellett a többi kiképzési ágból is befejezik a kiképzést. Ezekből több óraszám jut nyáron a testnevelésnek, a műszaki, vegyivédelmi, tereptani és gépkocsi kiképzésnek. A harckiképzési feladatok végrehajtásának politikai biztosítására a politikai helyetteseknek tervet kell készíteniük. E terv alapja: az egység- (alegység-) parancsnok harckiképzési terve, a Harckiképzési Program és az egység (alegység) helyzetének konkrét ismerete. Az egységparancsnok harckiképzési terve egy kiképzési időszakra szól. Ennek alapján készül a politikai biztosítás távlati terve, ugyancsak az egész kiképzési időszakra. Ezen belül havonta meghatározzák az adott hónap harckiképzésének legfőbb feladatait, s hogy ennek biztosítására milyen politikai munkát terveznek. Például a P-1 egységnél, ahol a parancsnok politikai helyettese Popovics tiszt elvtárs, májusban és júniusban a századkötelékben éleslőszerrel végrehajtott harcgyakorlatok, júliusban az egység támadó harcászati gyakorlata állnak a távlati terv középpontjában. Ugyanakkor feltünteti a terv a különböző lövésre kerülő főszámokat, a kulturális versenyek idejét, MHK próbázások és haditorna-jelvényszerző versenyek idejét. Ezek mellett — természetesen még csupán nagy vonalakban, vázlatosan — ott áll, hogy a feladatok biztosítására a pártpolitikai munka milyen módszereit, formáit fogják felhasználni. Ennél az egységnél az ezrediskola politikai helyettese, Bodó tiszt elvtárs is elkészítette a nyári kiképzési időszakra a harckiképzést biztosító politikai munka távlati tervét. Ebben, az iskola előtt álló kiképzési feladatoknak megfelelően, a következők szerepelnek, például május hónapra: — politikai kiképzés; — az SZKP XX. kongresszusának anyaga, kiselőadások az anyagból. Szemléltető eszköz készítése; — harcászati kiképzés; — „Lövészraj támadásban“ — csoportos beszélgetés, diafilm-vetítés a harcos és raj kötelmeiről. Párttaggyűlés: — „Géppuskás raj támadásban és védelemben“, csoportos beszélgetés és diafilmvetítés. Pártszervezeti taggyűlés a harcosoknál. — „Aknavető raj támadásban és védelemben.“ Csoportos beszélgetés és diafilmvetítés. Pártszervezeti taggyűlés a harckiképzésről. — IS kiképzés: — 3. sz. iskolai gyakorlat előkészítése. Kiváló lövők tapasztalatcsere értekezlete. DISZ-szervezet gyűlése: A lőkiképzés a harckiképzés egyik fő ága — és a diszisták feladatai. — „Tüzelés géppuskával széles területen elhelyezett célokra.“ Csoportos beszélgetés: DISZ-szervezeti gyűlés a lőgyakorlatról.