Hunnia, 1992 (27-37. szám)

1992 / 27. szám - Arany János: A régi panasz

A régi panasz „Eh! mi gondod a jövőre? Eh! a múlttal mi közöd? Könnyel a múlt sírja dombját S a remények száraz lombját Hasztalan mit öntözöd? Századoknak bűne, átka Mind csak téged terhel-e? Nem talán még sokkal érzőbb, Nem talán még sokkal vérzőbb Honfitársad kebele?..." Oh, tudom, de bánatomban Meg nem enyhít társaság; Mint születlen több gyerekre Osztatlan száll s mindegyikre Az egész nagy árvaság. Sőt azáltal súlyosb részem, Hogy míg a tett melege Más sebét enyhébbé teszi: Ó, szegény csak kínját érzi - A lant méla gyermeke. Hogy reméltük i­s mint családánk! És magunkban mekkorát!... Hisz csak egy pontot kerestünk: Megtalálva, onnan estünk, így bukásunk lelki vád. Mennyi seprő a pezsgésben, S mily kevés bor!... Volt elég, Kit nagy honszerelme vonzott Megragadni minden koncot, Nehogy más elkapja még. Mennyi szájhős! mennyi lárma! S egyre sűlyedt a naszád. Nem elég csak emlegetni: Tudni is kell jól szeretni, Tudni bölcsen a hazát. Vagy nekünk már így is, úgy is Minden módon veszni kell? Egy világ, hogy ránk omoljon? Kül­ erőszak elsodorjon?... Vagy itt­ benn rohadni el? Arany János 1877 HUNNIAl

Next