Hunnia, 1994 (50-61. szám)

1994 / 54. szám - dr. Benyó Dezső: Budapest védelme, 1944-45

HUNNIA csendőrök kilőtték a tizedik páncélost is, majd elhallgattak. Az oroszok vad „Huri" ordítozással rohantak az épületre. A katonanők rohamkéssel. De egy lelket sem találtak. E sorok írója reméli, hogy mindhárom csendőr átvészelte a vérziva­tart, és ha egyszer lesz emlékmű a budapesti vé­dők emlékére, a Magy. Kir. Csendőrség is méltó módon lesz megörökítve. Megérdemlik! Január 15-én már a Nagykörút volt a harcvo­nal. 17-én a közös magyar-német parancsnokság minden fegyveres egységet átvezényelt Budára. Még 17-én este levegőbe repítették Budapest minden hídját. Pesttel megszakadt minden összeköttetés. Illetve hébe-hóba megszólalt a te­lefon, és pestiek keresték budai családtagjaikat, így szereztünk értesülést arról, hogy a hadifog­lyok ezreit, lett légyen az 15 éves lány, vagy 14 éves fiú, kalauz vagy postás, esetleg sebesült ka­tona, gyalog hajtják őket kelet felé. így értesül­tünk az asszonyok és lányok meggyalázásáról, az emberek kirablásáról, és egyéb felszabadulási „örömökről", de Zilahy Lajos az „Új Szó" (a Vö­rös Hadsereg hivatalos magyar nyelvű lapja) ve­zércikkének azt a címet adta: „Krisztus arcú szovjet katona"| Buda Mindezek a hírek elképzelhetetlenül elkeserí­tették a magyarokat, és még erősebben fogták fegyverüket. A németek már fásultak, fáradtak voltak, és Buda utcáit is összekeverték a térképü­kön. Január 28-ára elesett Kelenföld, Solymár és a Római fürdő környéke. Február 4-én elfoglal­ták a Gellérthegyet és a Fogaskerekűt. A Vérme­zőn már kézi fegyverek ropogtak. Ezzel meg­szűnt még az a gyér ejtőernyős utánpótlás is, ami addig jött. Február 8-án elfoglalták a Széna teret és a Tabánt. Már csak a Várhegy és egy-két utca volt német-magyar kézen. Minden további ellen­állás csak a végső pusztulást helyezte kilátásba. 1945 február 12-én dél felé határozták el a ma­gyar és német vezetők, hogy nem tűzik ki a fehér zászlót, hanem megkísérelnek kitörni a bicskei vagy székesfehérvári vonalig. Azonnal megin­dult a különböző csoportok szervezése. Talán du. négy óra lehetett, mikor az első német cso­port elindult a Széna tér és az Olasz fasor felé. Majd Lónyi Hugó vk. százados három magyar tankból álló egysége és több ezer gyalogos. Kun András páter a Szentháromság téren gyűjtötte a fegyvereseket. Reverendáján derék­szíj, benne négy kézigránát, a nyakában géppisz­toly és kezében fakereszt. „Jézus Krisztus segíts bennünket!" kiáltással indultak a Déli pályaud­var felé. Miközben a szovjet propagandisták hangszórók százaival kürtölték a jól ismert dalt: „Hiba menekülsz, hiába futsz, sorsod elől futni úgysem tudsz!" Borzalmas csapda lett valamennyiök sorsa. (Itt meg kell jegyeznem, hogy Kun pátert 1945 végén kivégezték, mert a református papból a szovjetek által elnökké ütődött Tildy Zoltán visszautasította kegyelmi kérelmét. A páter akasztása után Pfeiffer Zoltán igazságügyi ál­lamtitkár táviratilag köszöntötte Tildyt határo­zatáért! És ezek voltak a nagy demokraták!) Hindy Iván törzsével együtt csatlakozott Pfeiffer-Wildenbruch vezérkarához. A Kissváb­­hegy mellett az Ördögárok vonalán kísérelték meg a kitörést. Nem sikerült. Minden elképzelést felülmúló ágyú, akna és Sztálin-orgona, vala­mint gépfegyvertűz zúdult rájuk. A szűk budai utcákon emberi-állati tetemek ezrei hevertek gépkocsi- és faltörmelékekkel ke­veredve. A Széna tér és Széll Kálmán tér teljes területe borítva volt halottal és súlyos sebesülttel. Itt esett el Lónyi Hugó vezérkari százados is. A Vér­mező északi részén egy többezres német csoport (Wolf német ezredes) áttörte a szovjet vonalat és a Kissváb-hegy és a Tabán közt verekedte át ma­gát a Fogaskerekű és a megsemmisülés felé. Az ágyúk, aknavetők, Sztálin-orgonák, nehéz és könnyű gépfegyverek, kézi fegyverek tüze egész éjjel hallatszott a Budavártól a Kelenföldi állo­máson át a János-hegyi kilátón keresztül Solymá­ron át egészen Bicske határáig. Zsámbéktól Budakesziig valóságos lángko­szorú vette körül Budát, és a halál aratott. Utószó 1945 február 12-én a szigetvári hős példája alapján elindultak: Kun páter páncélosával, Hin­dy Iván a törzsével, Lanyi Hugó pár páncélosá­val, a csendőrök kakastollas kalpaggal és feltű­zött szuronnyal, a rendőrök rövid karabéllyal és gumibottal, a magyar honvédség tagjai kézigrá­nátokkal, géppisztollyal. Purcel Ferenc honvéd önkéntes, aki még két hónappal azelőtt D-dúr szonátákat komponált, most géppisztollyal a nyakában azt harmonikáz­­ta: „Bajtárs előre, csak öt perc az élet, és jön a leg­szebb halál!" Herkovics Béla negyedéves orvos­­tanhallgató, Bíró Feri MÁV tiszti tanfolyamos, Hajagos Tóth Károly bácsi, a kispesti fuvaros, Zsíros József hét fiával kerékpáron, s velük együtt több mint 10 000 magyar hős, mentek az örök megdicsőülés, Csaba serege felé. Arra még gondolni sem akartak, hogy megadják magukat­ Sztálingrád, Odessza, Kijev, Varsó és később Berlin - ahol sokkal erősebb és korszerűbb fegy­verekkel felszerelt, jobban kiképzett német erők védték a bekerített városokat, egyik sem tudta magát 52 napig tartani. És mindegyik megadta magát. Budapest elesett, vele együtt több mint har­mincezer magyar, és kb. ugyanannyi német har­cos, de soha meg nem adta magát! És ha reálisak akarunk lenni, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezzel a meg nem alkuvó hősi­ességgel két hónapig tartották föl az orosz arcvo­nal déli részét - s mentették meg Ausztria na­gyobb részét, valamint Bajorországot a vörös megszállástól. dr. Benyó Dezső' 35

Next