Hunnia, 1994 (50-61. szám)
1994 / 54. szám - dr. Benyó Dezső: Budapest védelme, 1944-45
HUNNIA csendőrök kilőtték a tizedik páncélost is, majd elhallgattak. Az oroszok vad „Huri" ordítozással rohantak az épületre. A katonanők rohamkéssel. De egy lelket sem találtak. E sorok írója reméli, hogy mindhárom csendőr átvészelte a vérzivatart, és ha egyszer lesz emlékmű a budapesti védők emlékére, a Magy. Kir. Csendőrség is méltó módon lesz megörökítve. Megérdemlik! Január 15-én már a Nagykörút volt a harcvonal. 17-én a közös magyar-német parancsnokság minden fegyveres egységet átvezényelt Budára. Még 17-én este levegőbe repítették Budapest minden hídját. Pesttel megszakadt minden összeköttetés. Illetve hébe-hóba megszólalt a telefon, és pestiek keresték budai családtagjaikat, így szereztünk értesülést arról, hogy a hadifoglyok ezreit, lett légyen az 15 éves lány, vagy 14 éves fiú, kalauz vagy postás, esetleg sebesült katona, gyalog hajtják őket kelet felé. így értesültünk az asszonyok és lányok meggyalázásáról, az emberek kirablásáról, és egyéb felszabadulási „örömökről", de Zilahy Lajos az „Új Szó" (a Vörös Hadsereg hivatalos magyar nyelvű lapja) vezércikkének azt a címet adta: „Krisztus arcú szovjet katona"| Buda Mindezek a hírek elképzelhetetlenül elkeserítették a magyarokat, és még erősebben fogták fegyverüket. A németek már fásultak, fáradtak voltak, és Buda utcáit is összekeverték a térképükön. Január 28-ára elesett Kelenföld, Solymár és a Római fürdő környéke. Február 4-én elfoglalták a Gellérthegyet és a Fogaskerekűt. A Vérmezőn már kézi fegyverek ropogtak. Ezzel megszűnt még az a gyér ejtőernyős utánpótlás is, ami addig jött. Február 8-án elfoglalták a Széna teret és a Tabánt. Már csak a Várhegy és egy-két utca volt német-magyar kézen. Minden további ellenállás csak a végső pusztulást helyezte kilátásba. 1945 február 12-én dél felé határozták el a magyar és német vezetők, hogy nem tűzik ki a fehér zászlót, hanem megkísérelnek kitörni a bicskei vagy székesfehérvári vonalig. Azonnal megindult a különböző csoportok szervezése. Talán du. négy óra lehetett, mikor az első német csoport elindult a Széna tér és az Olasz fasor felé. Majd Lónyi Hugó vk. százados három magyar tankból álló egysége és több ezer gyalogos. Kun András páter a Szentháromság téren gyűjtötte a fegyvereseket. Reverendáján derékszíj, benne négy kézigránát, a nyakában géppisztoly és kezében fakereszt. „Jézus Krisztus segíts bennünket!" kiáltással indultak a Déli pályaudvar felé. Miközben a szovjet propagandisták hangszórók százaival kürtölték a jól ismert dalt: „Hiba menekülsz, hiába futsz, sorsod elől futni úgysem tudsz!" Borzalmas csapda lett valamennyiök sorsa. (Itt meg kell jegyeznem, hogy Kun pátert 1945 végén kivégezték, mert a református papból a szovjetek által elnökké ütődött Tildy Zoltán visszautasította kegyelmi kérelmét. A páter akasztása után Pfeiffer Zoltán igazságügyi államtitkár táviratilag köszöntötte Tildyt határozatáért! És ezek voltak a nagy demokraták!) Hindy Iván törzsével együtt csatlakozott Pfeiffer-Wildenbruch vezérkarához. A Kissvábhegy mellett az Ördögárok vonalán kísérelték meg a kitörést. Nem sikerült. Minden elképzelést felülmúló ágyú, akna és Sztálin-orgona, valamint gépfegyvertűz zúdult rájuk. A szűk budai utcákon emberi-állati tetemek ezrei hevertek gépkocsi- és faltörmelékekkel keveredve. A Széna tér és Széll Kálmán tér teljes területe borítva volt halottal és súlyos sebesülttel. Itt esett el Lónyi Hugó vezérkari százados is. A Vérmező északi részén egy többezres német csoport (Wolf német ezredes) áttörte a szovjet vonalat és a Kissváb-hegy és a Tabán közt verekedte át magát a Fogaskerekű és a megsemmisülés felé. Az ágyúk, aknavetők, Sztálin-orgonák, nehéz és könnyű gépfegyverek, kézi fegyverek tüze egész éjjel hallatszott a Budavártól a Kelenföldi állomáson át a János-hegyi kilátón keresztül Solymáron át egészen Bicske határáig. Zsámbéktól Budakesziig valóságos lángkoszorú vette körül Budát, és a halál aratott. Utószó 1945 február 12-én a szigetvári hős példája alapján elindultak: Kun páter páncélosával, Hindy Iván a törzsével, Lanyi Hugó pár páncélosával, a csendőrök kakastollas kalpaggal és feltűzött szuronnyal, a rendőrök rövid karabéllyal és gumibottal, a magyar honvédség tagjai kézigránátokkal, géppisztollyal. Purcel Ferenc honvéd önkéntes, aki még két hónappal azelőtt D-dúr szonátákat komponált, most géppisztollyal a nyakában azt harmonikázta: „Bajtárs előre, csak öt perc az élet, és jön a legszebb halál!" Herkovics Béla negyedéves orvostanhallgató, Bíró Feri MÁV tiszti tanfolyamos, Hajagos Tóth Károly bácsi, a kispesti fuvaros, Zsíros József hét fiával kerékpáron, s velük együtt több mint 10 000 magyar hős, mentek az örök megdicsőülés, Csaba serege felé. Arra még gondolni sem akartak, hogy megadják magukat Sztálingrád, Odessza, Kijev, Varsó és később Berlin - ahol sokkal erősebb és korszerűbb fegyverekkel felszerelt, jobban kiképzett német erők védték a bekerített városokat, egyik sem tudta magát 52 napig tartani. És mindegyik megadta magát. Budapest elesett, vele együtt több mint harmincezer magyar, és kb. ugyanannyi német harcos, de soha meg nem adta magát! És ha reálisak akarunk lenni, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezzel a meg nem alkuvó hősiességgel két hónapig tartották föl az orosz arcvonal déli részét - s mentették meg Ausztria nagyobb részét, valamint Bajorországot a vörös megszállástól. dr. Benyó Dezső' 35