Ifjú Erdély, 1925. szeptember - 1926. augusztus (4. évfolyam, 1-12. szám)
1925-09-01 / 1. szám
2 Ifjú Erdély 1925. szeptember. Meglepetések éjszakája. Laci letette a könyvet, amelyet olvasott és hozzám fordult: „Nem is tudtam, hogy ez olyan nevezetes ház, hogy még kisértete is van“ — szólt. „Igen, feleltem, egy kicsit büszkén, hogy ilyen rendkívüli tulajdonsága van a házunknak — mikor az apám megvette a házat, azután mondták a környéken. Persze, csak szóbeszéd az egész, de az itteniek nagyon hiszik.* „S mi a történet?“ „A rendes, amit a babonás emberek ilyen helyen mesélni szoktak. Egy régi tulajdonos, akit állítólag itt megöltek, s aki most néha megjelenik a házban és végigjárja a szobákat Persze még senki sem látta, bár sokan állítják, hogy beszéltek emberekkel, akik látták. A szakácsnő úgy fél tőle, hogy kifutna a világból, ha emlegetik.“ „Úgy szokott lenni ezekkel, felelt Laci, s én szeretném látni magam is egyszer, hogyan nézhet is ki egy ilyen kísértet, de magunkféle emberek előtt nem mutatkozik. Hátha ma éjjel megjelenik ?“ „Akkor költs fel engem is, mondtam kacagva, mert én is szeretném látni. — Hanem Ferinek ne szóljunk a dologról, — folytattam. Nem szabad izgalmaknak kitenni Jó, hogy külön szobábán alszik, ha nekünk lesz is találkozásunk a kísértettel, ő nyugodtan alhat.“ Így folytattuk a beszélgetést tovább, félkomolyan, féltréfásan, egy szép kellemes nyári este. Itt kell megmondanom, hogy csak hárman voltunk az egész házban. Laci, aki tanulótársam és legjobb barátom volt, s a szomszéd városból átjött meglátogatni pár napra, Feri és én. Feri mindnyájunk legkedvesebb és legokosabb barátja, akire mindenki hallgatott, ezt a hónapját a vakációnak nálunk töltötte; az iskolai év alatt megviselt egészsége számára az orvos nyugalmat és jó levegőt rendelt. Egy külvárosi házban laktunk és a szüleim pár napra épen elmentek egy rokonunk meglátogatására. S ez nyári este volt, s mialatt beszélgettünk, bejön Feri is s néhány percig mindenféle dologról eltrécselve, még hallottuk, amint tizet ütött a város egyik tornyában az óra. Mivel ez volt az idő, hogy Ferinek le kellett feküdni, elbúcsúztunk tőle, s mi is felmentünk a szobánkba, hogy lefeküdjünk. Kinyitottuk az ablakot és szokásunk szerint a nyitott ablak mellett nagy lélekzeteket vettünk a pompás esti levegőből, aztán, mikor öreg szakácsnőnk, Anna néni, kivitte a cipőinket takarítani, lefeküdtünk. Még vagy fél óráig beszélgettük suttogva, még mindig a régi kisértetes meséről, aztán eloltottuk a gyertyát és elaludtunk. úgy tetszett, hogy alig hunytam be a szemem, mikor arra a nyomasztó érzésre ébredtem fel, hogy valaki jár a folyosón az ajtónk előtt. Az ajtó nyitva volt s én oda tekintve a félhomályban megláttam egy fehér ruhás alakot, amint csendes léptekkel közeleg az ajtó felé. Megráztam Lacit aki morogva kérdezte: ,,Mi az?“ Az alak a mozgásra megállott, s mi Lacival, akinek a szemébe pár suttogva kiejtett magyarázó szavamra kimen az álom, elhatároztuk, hogy megvárjuk, míg közelelebb jön, s rárohanunk és lefegyverezzük Csendben figyeltünk a kisértet pedig megint megindult befelé. Az egyik karját kiterjesztette előre épen, mint a régi történetekben. Alig ért azonban a szoba közepére, kiugrottunk az ágyból és egy egy párnával felszerelve neki rontottunk. Egy pillanat s a kisértet lerogyott, s mikor a párnába szétrúgta, felismertük benne Ferit. ,,Mi az ördögöt csináltuk az emberrel“, kiáltotta, mikor szóba juthatott, „mért támadtok meg így?“ A kimagyarázkodások során kitűnt, hogy nem tudott aludni s meg akarta gyújtani a gyertyát, hogy olvasson, de nem volt gyufája. Tudta hogy a mi szobánkban bizonyosan kap, ezér szép lassan, hogy fel ne ébresszen, ki akarta hozni a gyufát a szobánkból. ,,S ti, mint valami vadállatok, úgy ugrótól az emberre, el nem tudtam gondolni, mi bajátol van.“ Elmagyaráztuk az esetet, s mivel az áron kiment a szemünkből és éhesek voltunk, azt javasoltam, hogy menjünk le és együnk valamit. „Az éléskamrában kell először kereskednünk“, mondtam s arra felé vettük az utunkat. Mikor a konyha mellett elhaladtunk, láttam, hogy az ajtó nyitva van, s a helyiségen keresztül áthúzódik az est levegő „Ni, az ablak nyitva van a konyhában mondtam a fiuknak, ezt Anna néni nem hagy hátrá így!“ Megdöbbenve néztünk egymásra, egyszerre az éléskamrából egy vékony, félénk hang szólalt meg: „Maga az, Sanyika?“ „Igen mi vagyunk, hát maga mit keres a kamarában Anna néni ?“ Erre csikorgott a zár, s az öreg szakács néni jött elő reszketve a kamara mélyéből. Sápad és ijedt volt és egész testében remegett. „Mi történt?“ kérdeztem „Tőlünk ijedt meg Nem tudtunk aludni éhesek vagyunk s lejöttünk hogy valami ennivalót kapjunk Talán nem tőlünk ijedt meg annyira?“ Ezalatt az öregasszony magához jött valamennyire, de még mindig reszketett a hangja mikor megszólalt: „Soha életemben meg nem ijedtem ennyire, mondta. Nem is egy, hanem ké ijedtségen mentem át.“ „Mondja el hogyan történt“, sürgettük „Egy óra körül felébredtem, és zajt hallottam a konyha felől, úgy tetszett, mintha valak egy ajtót nyitott volna Lefelé indultam, s miko az ebédlő ajtaja előtt elmentem, benéztem s higyyék el, egy embert láttam odabent, a szekrény elői térdelni, az asztalon meg ott voltak felhalmozv az ezüstnemük“. Csodálkozva néztünk egymásra. Én felkiáltottam: „Betörő járta házban“. „De hát azután ír