Ifjú Kommunista, 1966. (10. évfolyam, 1-12. szám)
1966-07-01 / 7. szám
A BIZALOM JEGYEI Naponta érkeznek friss hírek, melyek újabb és újabb munkasikerekről számolnak be. Ipari üzemekben, mezőgazdaságban dolgozók eredményeit és felajánlásait ismerhetjük meg, melyek a napi, az „elvárt” munka többleteit jelentik. Keveset mondunk azzal, hogy „önként vállalt, többletmunkáik”. Azzal egészítenénk ki, ami legalább ennyire lényeges: ezek a bizalom biztos jegyei is. Nemcsak a párt, az ország népe is készül a kongresszusra. Már eddig is számtalan siker született a IX. Pártkongresszusra való készülődés jegyében, születik ma és az elkövetkező napokban. Minőségjavítás, határidők csökkentése, ésszerűbb ötletek kidolgozása, újabb feladatok végrehajtása és szorgalmasabb munka — ezt olvashatjuk ki az egyremásra érkező hírekből. Szükségtelen kihangsúlyoznunk, hogy a munkasikerekben és a felajánlásokban megtaláljuk a fiatalok keze nyomát is. Ifjúságunk zöme, mint az elmúlt évek során annyiszor, most is bizonyítani akar. Bizonyítani tehetségét, hogy komoly részt vállal az ország építéséből; hogy magának vallja azokat a politikai és gazdasági célkitűzéseket, melyeket a párt megjelölt. Sorolhatnánk a helyeket a Váci úttól Salgótarjánig: kik, milyen feladatok elvégzésére vállalkoztak. A nevek és adatok azonban keveset mondanának az egészről. A kongresszusi verseny, a munkával való készülődés annyira általános. Mert a kongresszuson nem egyszerűen a párt, hanem az egész ország életéről, közös dolgáról, jövőjéről lesz szó. HANKÓCZI SÁNDOR A Csepeli Kerékpárgyár termékei itthon és külföldön egyaránt ismertek. Az üzemrész fiataljainak vállalása, a megrendelők igényeinek kielégítése, a gazdaságosság fokozása. A Csepeli Formaöntödében Tarján Béla újítása után a forgattyúsházak egy része új eljárással készül. Évi 250—280 ezer forintot takarítanak meg.. A Láng Gépgyáriak vállalása: határidő előtt készül el az új turbina. A Vörös Csillag Traktorgyárban a dömperszerelde fiataljai elsőrendű feladatnak a minőségi munkát tűzték ki célul.