Ifjú Kommunista, 1970. (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
2 LENIN AZ IFJÚSÁGRÓL Lenin a dolgozó fiatalokról “Rengeteg az ember és nincs ember; ebben az ellentmondó formulában foglalták egybe már régen a szociáldemokrácia szervezeti életének és szervezeti szükségleteinek ellentmondásait. S ez az ellentmondás most különös erővel nyilvánul meg: egyformán gyakran halljuk mindenfelől, hogy szenvedélyesen új erőket követelnek, panaszkodnak a szervezetekben megnyilvánuló emberhiányra, s ugyanakkor mindenütt látjuk, hogy rengetegen ajánlják fel szolgálataikat, gyarapodnak az ifjú erők, különösen a munkásosztály soraiban. Az a gyakorlati szervező, aki ilyen körülmények között emberhiány miatt panaszkodik, ugyanabba az illúzióba esik, amelybe a nagy francia forradalom fejlődésének csúcspontján madame Roland esett, aki 1793-ban azt írta: Franciaországban nincs ember, körös-körül csupa törpe. Aki így beszél, az a fáktól nem látja az erdőt, az beismeri, hogy az események megvakították, hogy nem ő, a forradalmár uralkodik felettük öntudatával és tevékenységével, hanem azok uralkodnak felette, azok igázták le őt. Az ilyen szervezőnek jobb nyugalomba vonulni, helyet adni az ifjú erőknek, akiknél az energia gyakran pótolhatja a tapasztaltság hiányát. (Az „Új feladatok és új erők” c. cikkből, 1905.) * A moszkvai proletariátus a decemberi napokban nagyszerű leckét adott nekünk a katonaság eszmei „megdolgozásából” — például december 8-án a Sztrasztnaja téren, ahol a tömeg körülvette a kozákokat, összeelegyedett, barátkozott velük, és rábeszélte őket, hogy forduljanak vissza. Vagy 10-én a Presznján, ahol két munkáslány, akik egy tízezer főnyi tömegben vörös zászlót vittek, a szembejövő kozákok elé vetették magukat, és odakiáltották: „Öljetek meg! de élve a zászlót nem adjuk oda!” A kozákok zavarba jöttek, elvágtattak, és a tömeg utánuk kiáltotta: „Éljenek a kozákok!” A bátorság és a hősiesség e példáit be kell vésni a proletariátus tudatába. („A moszkvai felkelés tanulságai” c. cikkből, 1906.) * A munkásosztálynak, amely az egész világon nehéz és szívós harcot folytat a teljes felszabadulásért, szüksége van tekintélyekre, de, természetesen, csak abban az értelemben, hogy a fiatal munkásoknak szükségük van az elnyomás és kizsákmányolás ellen küzdő régi harcosok tapasztalataira, akik számos sztrájkot hajtottak végre, akik számos forradalomban vettek részt, és akiket bölcsekké tesznek a forradalmi hagyományok és a széles politikai látókör. (Kautsky: „Az orosz forradalom hajtóerői és távlatai” c. brosúrájának orosz fordításához irt előszavából, 1906.) * Az 1905-ös decemberi felkelés ötödik évfordulója is elmúlt már. Ezt az évfordulót akkor fogjuk megünnepelni, ha megemlékezünk az ellenség ellen folytatott harcban elesett élenjáró munkásokról. Azzal a kéréssel fordulunk a munkás elvtársakhoz, hogy gyűjtsenek s küldjenek be emlékezéseket az akkori harcról, és kiegészítő adatokat Babuskinről és más olyan szociáldemokrata munkásokról, kik elestek az 1905-ös forradalomban. Brosúrát akarunk kiadni az ilyen munkások életrajzával. Az ilyen brosúra lesz a legjobb válasz minden kishitűnek és az Oroszországi Munkáspárt minden lekicsinylőjének. Az ilyen brosúra lesz a legjobb olvasmány az ifjúmunkások számára, akik megtanulják majd belőle, hogyan kell minden öntudatos munkásnak élnie és cselekednie. (Az „Iván Vasziljevics Babuskin” c. megemlékezésből, 1910.) * Csak az egész országon végighömpölygő tömegsztrájk hullámai, az orosz—japán imperialista háború kemény leckéivel társulva rázták fel a parasztság nagy tömegeit letargikus álmukból. A „sztrájkoló” szó egészen új jelentőségre tett szert a parasztoknál: valami lázadó, forradalmárfélét jelentett, mint régebben a „diák” szó. De mivel a „diák” a középső rendhez, a „tanultakhoz”, az „urakhoz” tartozott, idegen volt a nép szemében. A „sztrájkoló” viszont a népből került ki, maga is a kizsákmányoltak közé tartozott; ha kiutasították Pétervárról. igen gyakran visszatért falujába, és beszélt falusi társainak arról a tűzvészről, amely elborította a városokat s amelynek mind a kapitalistákat, mind a nemeseket meg kell semmisítenie. Az orosz faluban új embertípus jelent meg: az öntudatos fiatal paraszt. Érintkezésben állt a „sztrájkolókkal”, újságot olvasott, beszélt a parasztoknak a városi eseményekről, megmagyarázta falusi társainak a politikai követelések jelentőségét, harcra szólította őket a nagy nemesi földbirtokosok, a papok és a hivatalnokok ellen. A parasztok csoportosan gyülekeztek, megvitatták helyzetüket, és lassan-lassan bekapcsolódtak a harcba: tömegesen vonultak a nagy földbirtokosok ellen, felgyújtották kastélyaikat és majorságaikat vagy elvették készleteiket, elvitték gabonájukat és más élelmiszereiket, rendőröket gyilkoltak meg, és követelték, hogy adják át a népnek az óriási nemesi birtokok földjeit. 1905 tavaszán a parasztmozgalom csak csírájában volt meg, a kerületeknek csak elenyésző részét, körülbelül egyhetedét ragadta magával. (A zürichi munkásifjúság gyűlésén „Az 1905-ös forradalomról” címmel mondott beszédéből, 1917.) * Nagy hiány mutatkozik erőkben, pedig a tömegekben vannak erők, olyan erők, amelyeket fel lehet használni. Nagy bizalommal kell lenni a munkástömeg iránt, s értenünk kell ahhoz, hogy erőket merítsünk belőle. Ennek az a módja, hogy az ifjúság köréből és a szakszervezetekből bevonjuk a pártba a rokonszenvezőket. Még ha késlekedés lesz is a tagdíjak befizetésében — ez semmiféle veszéllyel nem jár. Ha hatezret a frontra küldünk és helyettük tizenkétezer újat vonunk be — nem lesz nagy veszély. Az erkölcsi befolyást pártunk növelésére kell felhasználni. Nyilvános gyűléseinken igen kevés fiatal erő szólal fel, pedig kívánatosak volnának az ilyen erők, beszédeikben az élet hangjai csengenek majd. Valahogyan ügyesen kell megszervezni a munkásifjúságot. Szükség van arra, hogy a munkástömeg ellenőrzést gyakoroljon. Maga az élet követeli, hogy a párt sok tagja menjen a frontra, amíg a japánok és az amerikaiak még meg nem vetették a lábukat Szibériában. A régiek helyébe új erőket kell adni: ifjakat. (A párt moszkvai bizottságának ülésén mondott beszédéből, 1918.)