Ifjú Kommunista, 1972. (16. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG VIl­. KONGRESSZUSA ★ BUDAPEST 1971. XII. 8—11. ★ KRÓNIKA DECEMBER 8. Az ünnepélyes megnyitó, a küldöttek és a vendégek üdvöz­lése után a kongresszus meghallgatta dr. Horváth István szóbe­li kiegészítését a központi bizottság írásban előterjesztett be­számolójához. Az ezt követő vitában elsőnek Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke kért szót, majd üdvözölte a kongresszust J. M. Tyazselnyikov, a Lenini Komszomol közpon­ti bizottságának első titkára, Nguyen Thi Ngoc Khanh, a Ho Si Minh Dolgozó Ifjúsági Szövetség titkára, Roberto Viezzi, a DÍVSZ elnöke, Dusán Ub­ak, az NDSZ elnöke is. A plenáris ülés nyilatkozatot fogadott el az Indokína ifjúságával, népeivel való szolidaritásról. DECEMBER 9. A kongresszus plenáris ülésen folytatta munkáját. A résztve­vők számos küldött, hazai és külföldi vendég felszólalását hall­gatták meg. Ezen a napon köszöntötték az ifjúkommunisták ta­nácskozását a magyar kisdobosok és úttörők képviselői is. A kongresszus nyilatkozatot fogadott el Európa békéjéről és biz­tonságáról, a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás ellen és a nemzeti függetlenségükért harcoló népek ifjúságának támogatá­sáról, Latin-Amerika ifjúságának harcával, továbbá az arab népek ügyével és igazságos harcával vállalt szolidaritásról. DECEMBER 10. A küldöttek és meghívottak szekcióüléseken vitatták meg az üzemekben, a közlekedésben, a kereskedelemben, a hivatalok­ban dolgozó; a mezőgazdaságban tevékenykedő és falun élő; az egyetemeken és főiskolákon tanuló; a középiskolákban és a szakmunkásképző intézetekben tanuló fiatalok, továbbá az úttörőmozgalom sajátos problémáit, feladatait. Külföldi ven­dégeink részvételével több ifjúsági nagygyűlés zajlott le Bu­dapesten és vidéken. A küldöttek látogatást tettek a minisz­tériumokban, az országos főhatóságoknál. Ebből az alkalomból 110 fiatalt, KISZ-vezetőt tüntettek ki. DECEMBER 11. A kongresszus plenáris ülése meghallgatta a szekciók elnö­keinek jelentését az előző napi eszmecserékről, majd további felszólalások következtek. A vita lezárása után dr. Horváth István foglalta össze a tanácskozást. Ezután a kongresszus elfogadta a központi bizottság írásos beszámolóját, mint hatá­rozatot, a szóbeli kiegészítést és a vita-összefoglalót, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését, valamint a szervezeti szabályzatot, és felhívással fordult a magyar ifjúsághoz. Majd zárt ülés következett, ahol a küldöttek megválasztották a KISZ új központi bizottságát és központi pénzügyi ellenőrző bizottságát. A központi bizottság első ülésén megválasztotta az intéző bizottságot, a KISZ kb első titkárát és titkárait. A pénz­ügyi ellenőrző bizottság is döntött az elnök és a titkár szemé­lyéről. A kongresszus Szabó János zárszavával ért véget.

Next