Ifjú Kommunista, 1985. (29. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Rég volt, amikor nagykorú állampolgárként először járultam az urnák elé, hogy leadjam szavazatomat lakókörzetem tanácstagjára és országgyűlési képviselőjére. Emlékszem a pillanat ünnepélyességére (számomra az volt), ám azt, hogy milyen módon készültem fel erre az alkalomra, már nem tudom felidézni. Jelölőgyűlésen nem voltam, a neveket, amelyek a szavazócédulán szerepeltek, nem ismertem. Maradt emléknek a Magyar Népköztársaság címere a szavazóhelyiség falán, a piros drapériával letakart asztal, a szavazatszedő bizottságban ülők ünnepélyes arca és ünneplő ruhája. Valószínűleg hasonló ünnepélyességgel zajlanak majd le ebben az évben is az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások. Az új választási törvény azonban éppen abban játszhat szerepet, hogy a választó emlékében ne az ünnepélyesség maradjon meg, hanem a meggyőződés, hogy szavazatát nem hiába és nem véletlenül adta le arra, akiben valóban megbízik, akire rábízhatja a maga és a közösség érdekeinek képviseletét. A kötelező kettős jelölés, persze, önmagában még nem garantálja az igazi választás lehetőségét. Főleg a fiatalabbaknak kell egyre jobban megismerkedni olyan fórumokkal, mint lakóbizottság, jelölőgyűlés, tanácstagi beszámoló, szóval ahol információkat szerezhetnek és saját érdekükben hangjukat is hallathatják. Mert ezekről a fórumokról eddig leginkább a fiatalok hiányoztak. Meggyőződésem, hogy mindannyiunk közös feladata mindent elkövetni annak érdekében, hogy a szavazatok leadása majd a választás tudatosságával történjen meg. Mindenkinek csak egy szavazata van, és éppen ez adja meg a szavazat értékét. Ne pazaroljuk el azzal, hogy szavazócédulánkat meggondolatlanul, automatikusan dobjuk az urnába. Mert ha a megválasztottak a jelölőgyűlések aktivitásának következményeként érzik a választók felelősségét, a követelménytámasztó bizalmat, akkor válik majd az ő munkájuk is felelősségteljesebbé, akkor válnak majd mindannyiunk érdekeinek elkötelezettebb képviselőivé.