Ifjúmunkás, 1949 (2. évfolyam, 44-54. szám, 7-40. szám)

1949-01-15 / 44. szám

TSIMKOVKAS A Párt és a dolgozó ifjúság egységes forradalmi szervezete TEOHARI GEORGE­SCU a R.M.P. Központi Ve­zetőségének tikára Bártunk Központi Vezetősé­­gének Plenárisán hozott Hatá­rozata mint vezérgondolatot hangsúlyozza ki az ifjúsági szervezetek számára a Párt ál­tali vezetés szükségességét. Ez a tény át kell hassa­n úgy a Pártszervezeteket és külön-kü­­lön minden párttagot, mint az ifjúsági szervezeteket is. A Párt az általa vezetett if­júsági szervezeten keresztül bevezeti politikai irányvonalát az ifjúság soraiba és az ifjúsá­got a munkásosztály ügye iránti határtalan ragaszkodás, a szo­cializmusért vívott harc szelle­mében neveli. A szervezet e magasztos cél zászlaja alatt az ifjúság előrehaladottabb ré­szét foglalja magába. Tevéke­nyen vesz részt a Párt harcá­ban,­­ az a tartaléksereg, amely a Pártnak ifjú és tapasztalt harcos kádereket ad, az ő mag­jából nő fel maga a Párt jövő­je. íme, miért kell a Pártnak közelről gondoskodnia az ifjú­sági szervezetről, miért kell azt szülői szeretettel nevelnie. Az ifjúsági szervezetnek a Párt általi vezetése döntő ke­zessége ez ifjúsági szervezet életének, eredményes fejlődésé­nek és tevékenységének. A Párt — mint a proletariátus élcsapata, amely a legelőreha­­ladottab elméletre, a marxiz­­mus-leninizmus alapjára épül és ilyen értelemben működik, amely vezetni tudja a proletá­­r­iá­tus és szövetségesei harcát, mert a munkásosztály legjobb elemeit foglalja magába — hi­vatott arra, hogy a pártonkívüli szervezeteket irányítsa a szocia­lizmusért és a kommunizmus­ért vívott harcban. Sztálin elvtárs arra tanít bennünket, hogy a Párt, mint a munkásosztály vezetőinek legjobb iskolája, az egyetlen szervezet, amely képes arra, hogy a pabletáriátus harcának vezetését központosítsa. Ugyan­csak, a régi és az ifjú káderek­ről szólva, Sztálin elvtárs rá­mutat, hogy a régi káderek „Magukénak mondhatják azt amiben az ifjú kádereknek nin­csen részük: hatalmas jártas­ságot a vezetés terén, marxista­­leninista elvi edzettséget, ala­pos ismeretét azon dolgoknak, amelyekkel foglalkoznak, tájé­kozódó képességét“. A saját országunkbeli törté­nelmi tanulságok, ténylegesen azt mutatják, hogy bármennyi­re is lelkesítheti a forradalmi lendület, a dolgozó ifjúság nem ---Ai­rv*—l.i­v A5? £L©t Ca az osztályharc tapasztalatait, nem uralja a társadalom fejlő­désének törvényeit és azokat a formákat, amelyeket az osztály­harc a proletár mozgalom kü­lönböző szakaszaiban ölt, és így könnyen eshetik a burzsoá­zia és a burzsoá ideológia há­lójéba. Ott, ahol hiányzik a Párt ál­tali vezetés, a burzsoázia be­szivároghatja az ifjúság so­raiba a polgári ideológia és er­kölcs, a nacion­alizmus és fasiz­mus mérgét. Ilyen helyen le­csökken az éberség, behatolnak és fészket raknak azok az ele­mek, amelyek ellenségei a mun­kásosztálynak és a dolgozó if­júságnak. A Párt összezúzza a dolgozó­­ ifjúság ellenségeit, meg­óvja az I ifjúságot a tapogatózástól és tévelygésektől, megszabja és megvilágítja számára a helyes utat. A Párt biztos kézzel ve­zeti a dolgozó ifjúságot, megta­nítja az osztályharc taktikájá­ra és sztratágiájára, továbbítja neki jártasságát és fel­fegyveres éberséggel. „A Párt «tali irányítás biz­tosítása, ez a legfőbb és leg­*) A „Scânteia“, a BMP Köz­ponti Szerve napilapjának 1321. számában megjelent vezércik­ke, fontosabbb dolog a komszomol egész tevékenységében!‘‘ — írja Sztálin elvtárs. „a komszomo­­listának tudnia kell, hogy ilyen irányítás nélkül nem tudja fő­­fel­adatát — a munkás és fa­lusi ifjúságnak a proletárdikta­túra és a kommunizmus szelle­mében­örténő nevelését véghez vinni“. A dolgozó Ifjúság öröm­mel követi a Pártot, mert tudja, hogy a Párt építi fel a holnap világát, a béke, bőség és fény világít minden dolgozó szármá­ra. A dolgozó ifjúság csodálja a kommunista harcosok hősies­ségét és férfiasságát, megtanulja tőlük gyűlölni a kizsákmányz­­ást,­ a rabságot, az igazságta­lanságot, megtanulja azt, hogy ne féljen a nehézségektől, hogy ne ismerjen legyőzhetetlen aka­dályokat A nagy Lenin, az ifjúságról beszélve, azt mondot­ta: „Nem természetes-e, hogy nálunk a forradalom pártjában az ifjúság van túlsúlyban? Mi a jövő pártja, vagyunk, a jövő pedig az ifjúságé. Mi az újítók pártja vagyunk, az újjitókat pedig mindig az ifjúság követi a leglelkesebben. Mi a régi rot­­hadság elleni önzetlen harc pártja vagyunk, az önzetlen harcban pedig mindig az ifjú­ság jár az élen“. A Bolsevik Párt tapasztala­tainak felbecsülhetetlen kin­­csesházából merítve tanulságo­kat, a Román Kommunista Párt a forradalmi harcok közepette, az első világháború után meg­teremtette a Kommunista Ifjú­munkások Szövetségét. A Párt által vezetett K.I.Sz. a bur­­zsoá-földesúri kizsákmányoló rendszer elleni osztályharc tü­zében nőtt fel és edződött meg. A Kommunista Ifjúmunká­sok Szövetsége — a hősi szov­jet ifjúság példáját követve — a reakció által kifejtett vad terror ellenére, tiszte­letet megérdemlő helyett fog­lalt el a Párt mellett min­den munkásmegmozdulásban. A Plenáris Határozata megem­lékezik a K. I. Sz. dicsőséges tetteiről. Ne felejtsük el mint párttagok, hogy sokan közülünk a mi szeretett kommunista if­júságunk soraiban harcoltak. Legyünk tudatában annak, hogy a harci tapasztalatunkat, politikai edzettségünket előbb a KISz-ben szereztük és nem egyszer volt meg nekünk, idő­sebb kommunistáknak a lehe­tőségünk arra, hogy csodáljuk ifjúságunk hősiességét és hogy népa­követésre méltó, áldozat­készséggé i­ott példáikat is lássuk. A K.I.Sz. a legnemesebb tra­díciókat vívta ki magának és jelentős hozzájárulásával a munkásosztály felszabadítá­sáért vívott harchoz, kiérde­melte ennek háláját. Ez an­nak köszönhető, hogy a K.I.Sz. állandóan , nem csak formailag hanem tevékenységé­nek lényegében is életet tudott önteni szervezetének a Párt ál­tali vezetésére. Annak köszön­hető, hogy tevékenységét a prole­tariátus osztál­yh­arcának elveire alapozta, annak köszön­hető, hogy a K.I.S.-be a leg­jobb munkás, földműves, egye­temista és középiskolások lép­tek be, és ezáltal a K.I.Sz. or­szágunk ifjúságának legelőre­­haladottabb részévé vált, ame­lyet a Párt a marxista-leninis­ta elmélettel fegyverzett fel. Követve a leni­nizmus tanait, Pártunk nem fél a hibáitól. Nyíltan és bátran bevallja őket, tanul belőlük, mert tudja hogy ereje és keménysége a saját hibái iránti ilyen magatartásá­ban rejlik. A R.M.P. Központi Vezető­ségének Határozata a Párt te­vékenységéről az ifjúság sorai­ban, a K.I.Sz. 1945-ben történt feloszlatását — olyan okból mintha túl ,,szűk" lett volna és egy osztályjelleg nélküli, új „szélesebb“ ifjúsági szervezet megteremtésért — „komoly hi­bának" minősíti. Később Pártunk megteremtet­te az Ifjúmunkás Szövetséget, azzal a hivatással, hogy egye­sítse és hogy a marxista-leni­nista tanok osztályharcos szel­lemében, a Párt iránti ragasz­kodás szellemében nevelje a gyárak és műhelyek ifjúmun­kásait. Az I. M. Sz., gazdag tevé­kenységének során, jelentős e­­redményeket ért el. Mégis, az ifjúság erejének számos szerve­zetbe való szétszórása miatt, az ifjúmunkásság nem tudott ele­get tenni a reá háruló feladat­nak, nem tudott a nemzetisé­gi különbségre való tekintet nélküli falusi és tanuló ifjúság élén haladni Ez a helyzet annál súlyosabb színezetet nyert, ha tekintetbe vettük, hogy Pártunk előtt a szocializmus építésének nagy feladata áll, amikor is a dolgo­zó ifjúság egy erős szervezete segítségének életbevágóan fon­tos jelentősége van. Ezért a Központi Vezetőség Határozata leszögezi, hogy az ifjúsági moz­galommal kapcsolatosan, a Párt legfontosabb feladata az ifjúsá­gi szervezeteknek a dolgozó ifjúság egy egységes, a R.M.P. által a marxista-leninista tanok szellemében megalkotott, veze­tett és nevelt szervezetbe tör­ténő egyesítésére való minél előbbi rátérésből áll. A városi és falusi ifjúság teljes szerve­zeti egységesítése jelentős hoz­zájárulást jelent majd orszá­gunk dolgozó népének politi­kai és erkölcsi egységéhez, a­­mely egységnek megvalósítása, a Párt politikájának egyik­e­(Folytatás let 4. oldalon) * 2 Az I.M.Sz. Központi Bizottságának a ship Központi vezenéhez intozett távirati A ROMÁN MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI VEZETŐSÉGÉNEK A Román Munkáspárt Központi Vezetősége 1949. december X—24 közötti plenáris ülésén hozott Határozatot a Párt tevé­kenységéről az ifjúság soraiban, a IMS* Központi Bizottaig* 1949 január 7—8-án megtartott bővített plenáris ülésén olyan történeti­ dokumentumként fogadta, amely hivatott hazánk ifjúsági mozgalma egész fejlődésének új és egészséges mene­tet biztosítani. A KMP Központi Vezetősége december 22—24 közötti plená­ris ülésén hozott Határozata a Párt tevékenységéről a Ifjúság koraiban, még egyszer bebizonyítja nekünk azt az állandó gondosságot és melegséget, amellyel a Párt az ifjúság kérdéseit felöleli, az ifjúság iránti forró szeretetét és azt a döntő fon­tosságot, amellyel a Párt általi ideológiai és poltikai vezetés bír az ifjúság szervezetei számára. A Határozat, eddigi tevékenységünk alapos elemzését adja és meghúzza azt a világos vonalat, amelyen a® ifjúsági mozga­lómnak haladnia kell, felfegyverzi a munkásbfjóságot és új erőkkel ruházza fel, hogy annál nagyobb lendülettel járul­hasson hozzá dolgozó népünk nagyszerű harcához, amely a munkásosztállyal az élen, a Román Munkáspárt vezetésével a szocializmus építéséért harcol országunkban. Mi az IMSz-be szervezett m­nkásifjúság nevében, vállaljuk, hogy a többi demokratikus ifjúsági szervezettel együtt lelkese­déssel dolgozunk » gyárak, falvak, iskolák, egyetemek és ka­szárnyák dolgozó ifjú tömegeinek egységes társadalmi­ szerve­zet« megteremtéséért, nemzetiségre való tekintet nélküli moz­gósításáért, a dolgozó ifjúság forradalmi szervezetének meg­teremtéséért, a Román Munkáspárt harci zászlaja alatt. Minden erőnket és energiánkat Hazánk dolgozó ifjúság* ne­velésére fordítjuk, a Román Kommunista Párt és * Kommu­nista Ifjak Szövetsége dicsőséges harci hagyományainak szel­lemében, a Román Munkáspárt, a dolgozó nép és * Román Népköztársaság iránti határtalan szeretet és odaadás szelle­mében. A Román Munkáspárt vezetése alatt, * lenini-sztálini Kom­­szom­ol hatalmas munka és harci tapasztalatait tanulmányoz­va, fáradságot nem kimélve nevelni fogjuk a dolgozó ifjúsá­got a munkásosztály nagy eszményeinek szellemében. * prole­­tarnemzetköziség, a nagy Szovjetunió és Sztálin elvtárs iránti szeretet szellemében. Minden erőnket összpontosítjuk majd, hogy a dolgozó ifjúságot új szellemben neveljük a munka iránt. Államunk iránt, a dolgozó nép közjavai iránt. Fáradhatatlanul fogunk dolgozni a dolgozó ifjúság mozgósí­tására a Román Népköztársaság 1949. évi Állami Gazdasági Terv teljesítéséért és túlteljesítéséért, szem előtt tartva folyto­nosan a párt által kijelölt feladatott, miszerint szüntelenül használjuk ki és ösztönözzük dolgozó ifjúságunk teremtő energiáját és találékonyságát, hogy országunk minden ifját a szocializmus öntudatos építőjévé változtassuk. Nem fogunk kímélni semmit a munkában és a harcban, hogy a dolgozó ifjúság jövő egységes forradalmi szervezetét a mun­kásosztály, a Pártunk, dolgozó népünk és szeretett Hazánk — a Román Népköztársaság büszkeségévé tegyük. AZ EFJUMUNKAS szövetség KÖZPONTI BIZOTTSÁGA AZ IJM­Hkft. SZOKtStg Központi Szottságának Közleméénye az 1949 január 7-8-án tartott kibővített plenáris ülésről Folyó év 7-én és 8-4 t irtot­ták meg az Ifjúmunkás Szö­vetség Központi Bizottságának kibővített plenáris ülését. A gyűlésnek, amelyen Gheor­­ ghe Hoiuioii »lMököit. » következő napirendi pontjai voltak:­­ A Végrehajtó Bizottság rövid jelentése az I.M.Sz. 1948- ban elvégzett munkájáról. A jelentést Pav«­ Lala elvtár», az I.M.Sz. titkára tette. 2. A R.M.P. Központi Veze­tősége plenáris ülése által a Párt tevékenységéről az ifjúság soraiban hozott Határozatának feldolgozása. Az előadást Petre Lupu elv­­társ, az I.M.Sz. titkára tartotta. Hozzászólások következtek, a­­melyek során az I.M.Sz. Köz­ponti Bizottságának tagjai ki­domborítottak a Román Mun­káspárt Központi Vezetősége plenáris ülésén hozott Határo­zat történelmi fontosságát. Az I. M. Sz. Központi Bizott­sága felhatalmazta a Végrehaj­tó Bizottságot, hogy ténylege­sen hozzáfogjon, a többi szer­vezet vezetőségeivel együtt, a­­zon feltételek előkészítéséhez, amelyek lehetővé tegyék a dol­gozó ifjúság egységes, forra­dalmi szervezetének megterem­tését. Ennek értelmében elhatáro­zást nyert az, hogy az I.M.Sz. Központi Bizottsága felhívást intézzen, az egyesítési munká­latokra való áttérés érdekében, a demokratikus ifjúsági szerve­zetekhez. Úgyszintén táviratot intéztek a R.M.P. Központi Vezetőségé­hez, amelyben az I.M.Sz. Köz­ponti Bizottsága a Párt iránti mérhetetlen szere­tetét fejezi ki és kötelért magát, hogy fárad­ságot nem kímérve alkalmazza a R.M.P. Központi Vezetősége Plenárisának Határozatát, azál­tal, hogy küzdeni fog a dolgozó ifjúság forradalmi egységes szervezete megteremtéséért. Közlemény a R.N.K. Demokratikus Ifjúsági Országos Szövetsége Központi Tanácsának üléséről Mircea Malita elvtárs, a­­ RNK főiskolai Szövetsége elnökének vezetése alatt, 1949 január 11-én tartot­ták a Román Népköztársa­ság Demokratikus Ifjúsága Szövetsége Központi Ta­nácsának 6-ik ülését. Az ülésen a következő napirendi pontok szerepel­tek: 1­ .Jelentés a RDIOSz tevékenységéről az elmúlt év folyamán. A jelentést Gh­ .Florescu elvtárs, a Szövetség elnöke tartotta. 2­ .Az ifjúsági szerveze­tek feladatai a Román Munkáspárt Központi Ve­zetősége plenáris ülése ha­tározatának szellemében, az ifjúság egységes forra­dalmi szervezete megterem­tésével kapcsolatosan. A jelentést Ilie Dragán elv­társ, a KDIOSz főtitkára tartotta. A jelentéseket vita kö­vette, amelynek keretében az összes ifjúsági szerve­zetek képviselői aláhúzták az ifjúság egységes forradal­mi szervezete megteremtésé­nek, fontosságát s kifejezésre­­juttatták azt a lelkesedést, amellyel a gyárak, falvak, iskolák, egyetemek és ka­szárnyák ifjai a Párt hatá­rozatát és az Ifjúmunkás Szövetség Központi Bizott­ságának az ifjúság egysé­ges forradalmi szervezete megteremtésére irányuló felhívását fogadták. Elhatározták, felmentik a Demokratikus Ifjúsági Szövetség végrehajtóbizott­ságát az eddigi feladatok végrehajtásától s ugyanak­kor létrehozták az ifjúság egységesítésére irányuló központi bizottságot, amely­nek feladata előkészíteni és vezetni azokat az akció­kat, amelyek a Román Munkáspárt Központi Ve­zetősége plenáris ülése Határozatának szellemében, a dolgozó ifjúság egységes forradalmi szervezete meg­teremtésére irányulnak. Az ifjúság egységesíté­sének központi bizottsága a következőkből áll: Gheorghe Florescu elnök, Canet Nicolae, Dragán Ilie, Malita Mircea, Manea An­ton, ,Petre Gheorghe, Lala Pavel, Lichiadopol Ghe­­ orghe, Petre Lupu, Trofim Virgil hadnagy, Cornea Paul, Asztalos István,, Ste­­fanescu Pascu, tagok. A Demokratikus Ifjúság Országos Szövetségének Központi Tanácsa felhatal­mazta a központi bizottsá­got, hogy képviselje orszá­gunk ifjúságát a Demo­kratikus Ifjúsági Világszö­vetség előtt, addig is, amíg az egységesítő kongresszus kimondja a gyárak, falvak, közép- és felsőiskolák, ka­szárnyák dolgozó ifjúságá­nak egységes, forradalmi szervezet megteremtésére irányuló határozatát. Táviratot küldtek a Ro­mán Munkáspárt Központi Vezetőségének, amelyben a Bizottság országunk egész demokrata ifjúságának ne­vében kifejezi a Román Munkáspárt iránti határ­talan odaadását és vállalja, hogy erőit nem kímélve fog harcolni a szocializmus építéséért országunkban. A Központi Egységesítő Bizottság első ülését ez év január 12-én 20 órára hív­ták össze. , ha ezzel a munkával gya­korlati eredményeket tud­nak elérni­“ (V. I. Lenin: ,,az Ifjúsági Szövetség feladatai, 26 old. — Az Oroszországi Kom­munista Ifjúsági Szövetség harmadik kongresszusán, 1920 október másodikán tartott beszéd.) Az állampolgári nevelés instenzív munkája révén új magatartást kell kifejlesz­teni az ifjúságban a munka iránt, a közjavak és a kö­zösség iránt, amelynek kö­rében dolgozik, a Román Népköztársaság állami szer­vei iránt, amelyeket a dol­gozó ifjúságnak teljes ere­jéből támogatnia kell A dolgozó ifjúság egységes szervezetének a legjobb és legbecsületesebb if­jakat ál­­landóan, be kell vonnia a szervezet felelős munkahe­lyeire. Hasonlóképpen ezek­nek a köréből kell toboroz­ni kádereket a üzemi bi­zottságokba, a szervezetek­be, szövetkezetekbe és a hadseregbe, és a közigazga­tási gépezet részére. Külö­nösen szükséges megerősí­teni a politikai munkát a leányok között, akiknek nem szabad kimaradniuk az ifjú nemzedék marxista­­leninista neveléséből. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezetébe fokozott mértékben kell toborozni a városi és falusi dolgozó lá­nyokat és fokozott mérték­ben kell merészen kiemelni a felelős munkára a ráter­­metteket. A dolgozó pa­rasztifjúsá­­got fel kell vragosítani a szövetkezetek fontosságáról és be kell vonni az ifjakat a szövetkezetek vezetőszer­veibe. A dolgozó parasztif­­júságot alaposan és türe­lemmel kell felvilágosítani arról, hogy a földeknek kollek­tív mezőgazdaságok útján történő kihasználása maga­­ sabbrendű és előnyösebb, mint egyéni kis gazdaság útján. Ezt a fiatalságot tá­mogatni kell az írástudat-­ lanság fölszámolásában és politikai s művelődési szín­­vonala emelésében A Párt­nak segítenie kell a fiatal-­­ságot abban, hogy a becsü­­­­letes és a munkásosztály-­­ hoz hű értelmiségi eleme­ket bevonják a dolgozó if­júság falusi szervezetei ne­­­velési és szervezési munká­jának támogatásába. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezete és a művé­szet és tájékoztatásügyi mi­nisztérium közti szoros e­­gyüttműködés révén bizto­sítani kell az állam mű­velődési és propagandaesz­közeinek terjesztését az if­júság tömegei között. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezete a legtelje­sebb figyelemét kell tanú­sítsa az ifjúság gazdasági és szakmai érdekvédelme iránt. Őrködnie kell, hogy az ifjak munkáját védelme­ző törvényeket minden vál­lalatnál betartsák. Arra kell nevelni tagjait, hogy azok lássák, hogy személyes ér­dekeik összefonódnak az or­szág és az állam általános érdekeivel, amelyeknek alá kell rendelni a személyes érdekeket A szervezetnek védelmeznie kell a magán­­vállalatoknál dolgozó váro­si ifjak érdekeit valamint a fiatal béresek és falusi félproletár elemek érdekeit a tőkés kizsákmányolással szemben. A dolgozó ifjúság egységes szervezetének ápol­nia kell az ifjak öntudatá­ban a forradalmi harckész­séget és az osztályéberséget a városi tőkések, a falusi kulákok és eszközeik min­den kísérletezésével szem­ben, amely a Román Nép­köztársaság törvényeinek megszegésére, vagy bármi­nő módon a dolgozók állam­hatalmának aláaknázására irányul. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezte, hogy előse­gítse az egészséges ifjúság kialakulását, foglalkozni fog az egészségügyi követelmé­nyek elemi ismereteinek el­terjesztésével a dolgozó if­­júság széles tömegei között, tevékenykedni fog a töme­ges testnevelés és sport megszervezése és kifejlesz­tése érdekében, különösen a falvakon, szélesebb körű­­vé fejlesztve ki ezen a té­ren eddig elért eredménye­ket. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezetének központi lappal kell rendelkeznie, a­­melynek magas ideológiai, kulturális és technikai szín­vonalon kell megjelennie. A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezetének feladata megteremteni és vezetni a pionirek (9-14 év közti gyer­mekek) szervezetét, amely a Szovjetunió pionirszerve­­zeteinek csodálatraméltó gyakorlatból kell ösztön­zést merítsen. A gyárakban, falvakban, iskolákban és egyetemeken dolgozó ifjúság teljes egy­ségének megvalósítása e­­gyetlen szervezet keretében az ifjúság tömegei közt foly­tatott komoly politikai fel­világosító akció eredménye kell hogy legyen. A Román Munkáspárt Központi Vezetősége szük­ségesnek tartja, hogy ezt a Határozatot az egész Párt feldolgozza. Pártszerveze­teink kötelessége tevéke­nyen segíteni a dolgozó if­júságot egységes szerveze­te megalakításában a Párt által megjelölt feladatok si­keres végrehajtásában. A Román Munkáspárt Központi Vezetősége 1948. december 22-24-i plenáris ülésének határozata a Párt tevékenységéről az ifjúság soraiban (Folytatás az 1­ oldalról) Előre, a dolgozó ifjúság egységes szervezetének megteremtéséért! A Párt vezetése alatt előre, a szocializmus megvalósításáért országunkban Az IMSz Központi Bizott­ságának felhívása a Román Népköztársaság demokrati­kus ifjúsági szervezeteihez. Gyárak, szántóföldek if­júmunkásai, középiskolá­sok, egyetemisták! Ma, mikor a Román Mun­káspárt vezetése alatt álló dolgozó nép megfeszített erővel új vívmányokért dol­gozik a szocializmus építé­sében, rendkívüli esemény állt be ifjúságunk életében. Válaszként a munkásosztály és a gyárak, szántóföldek dolgozó ifjúságának, közép­­iskolások és egyetemisták törekvéseire, a Román Mun­káspárt Központi Vezetősé­ge plenáris ülésének Hatá­rozata kijelöli a dolgozó ifjúság egységes szervezete megteremtésének feladatát, amelynek folytatnia kell, a szocializmus megva­lósításának körülményei között, a Kommunista Ifjú­munkás Szövetségnek dia­dalmas harci hagyományait. Ma, nagyszerű távlatok nyílnak meg a dolgozó ifjú­ság előtt, olyanok, amilye­neket a múltban egyetlen generáció se­m ismert orszá­gunkban. Mi, független, szabad or­szágban élünk, ahol — a Román Munkáspárt vezeté­se alatt — az embernek ember általi mindennemű kizsákmányolás felszámolá­sa felé haladunk. Az ifjúság előtt nyitva áll az út a munka, a tanulás felé, módjában áll hozzá­járulni egy bőségesebb bol­dogabb élet megteremtésé­hez, szeretet hazánk — a Román Népköztársaság — dolgozói számára. Hogy viszonozhassuk azt a szeretetet, amellyel a dol­gozó nép, a munkásosztály és a Román Munkáspárt el­halmoz bennünket, a dol­gozó ifjúságot, jellemző tűz­zel, lelkesedéssel és oda­adással, kell részt vegyünk a szocializmus építésében országunkban. Ezen az ú­ton, a Román Munkáspárt vezetése alatt álló dolgozó ifjúság egész sor sikert ért el, a szocialista versenyek­ben, a termelésben, az or­szágépítő és újjáépítő munkában, az ifjúságnak nevelésében marxista szel­lemben. De ,amint a BMP KV nek Határozata mutatja, az if­júságnak széttagolt szerve­zése akadályozta az ifjú­­mozgalom normális fejlő­dését, megakadályozta a munkásifjúságot abban, hogy betöltse azt a szerepét hogy, a Párt vezetése alatt irányítsa és szervezze a fa­lusi és tanuló ifjúságot, nemzetiségre való tekintet nélkül. A szocializmus építésének körülményei között orszá­gunkban, az osztályharc élesedésének körülményei között a kizsákmányoló ré­tegek ellen, szükség van egy olyan szervezetre, a­­mely a városi és falusi dol­gozó ifjúság teljes szerve­zeti egységének alapján áll, nemzetiségre való tekintet nélkül, egy olyan szervezet­re, amely hozzájáruljon a dolgozó nép politikai erköl­csi egységének megterem­téséhez. Ezért, Pártunk, amely a­­tyai szeretettel irányít és vezet bennünket egy fel­vi­lágosodott, boldog ifjúság nevelése felé, arra szólít fel bennünket, hogy való­sítsuk meg az ifjúsági moz­galom egy történelmi fon­tosságú feladatát: a gyárak és falvak dolgozó ifjainak, a középiskolások és egye­temisták egységes, forradal­mi szervezetét. GYÁRAK, SZÁNTÓFÖL­DEK IFJÚMUNKÁSAI, KÖZÉPISKOLÁSOK, EGYETEMISTÁKI A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezete, a Párt által, a megbékíthetetlen osztály­harc szellemében, a marx­ista-leninista ideológia szel­lemében nevelt forradalmi szervezetnek, nagyszerű fel­adatokat kell megvalósíta­nia. Mi egy lelkes, forradalmi osztályöntudatos ifjúságot kell neveljünk, amely senk­milyen erőfeszítéstől nem riad vissza, az Állami Gazdasági Terv teljesítése és túlteljesítése terén, egy olyan ifjúságot, amely új magatartást tanúsít az Ál­lam iránt, a dolgozó nép közvagyona iránt, amely minden munkaerejét, alko­tóerejét a szocializmus és a kommunizmus építése nagyszerű ügyének szolgá­latába állítja. Élesztenünk kell az ifjú­ság soraiban a tanulás, tu­dás, az ismer­etek állandó tökéletesítése iránti forró vágyat. Követnünk kell STALIN elvtársnak, azokat a tanulásra, a tudomány várának elfoglalására irá­nyuló irányításait, amelye­ket ő a Komszomolnak nyújtott. A Párt legfontosabb se­gítsége , kell legyünk a Pártot szemevilágaként szerető, a belső és külső osztályellenséget, az új há­ború imperialista bujtoga­­tóit, a munkásosztály és a dolgozó parasztság kizsák­mányolásából táplálkozó­kat kisméletlenül gyűlölő ifjúság megteremtésében. Ki kell fejlesszük ifjúsá­gunk tudatában a proletár nemzetköziség szellemét; a Szocializmus Nagy Orszá­ga iránti a dolgozó emberi­­ség zseniális tanítója, az if­júság nagy barátja, a Sztálin elvtárs iránti határ­talan szeretetet. Városi és fahisd ifjú dol­gozók, diákok és egyetemis­ták» A dolgozó ifjúság egysé­ges szervezetével, a Párt által a marxizmus leniniz­­mus szellemében nevelt és tanított forradalmi szerve­zettel becsülettel teljesít­­hejük majd az előttünk ál­ló nagyszerű feladatokat. A dolgozó ifjúság egységes, forradalmi szervezetének a megteremtésével mozgósí­­tani tudjuk majd az ifjú­ság tömegeinek millióit, országunk szocialista állam­má történő átváltoztatásá­nak óriási művéhez. Az Ifjúmunkás Szövetség­nek, mint a legharcosabb ifjúság szervezetének, a Párt irányításaira támasz­kodva az a megtisztelő fel­adat jut, hogy az ifjúság egységes, forradalmi szer­vezete építésének az élén álljon . Az Ifjúmunkás Szövetség Központi Bizotsága felhív­ja a Romániai Demokrati­kus Ifjúság Országos Szö­vetségét alkotó minden if­júsági szervezetet, hogy azonnal térjenek át a mun­kásosztály Pártja által meg­határozott történelmi fel­adat gyakorlati megvalósí­tásához. Tanulmányozzuk alaposan a Román Munkáspárt Köz­ponti Vezetőségének Hatá­rozatát és készítsük elő azt az eljövendő kongresszust, amely végrehajtja szerve­zeteink egy egységes a gyá­rak, falvak, iskolák, egyete­mek kaszárnyák dolgozó ifjúságát magában foglaló szervezetbe történő tömö­rülését! Teremtsünk meg egy o­­lyan szervezetet, amely a diadalmas leninisztálini Kom­szomol tapasztalataiból tanuljon" Folytassuk becsü­lettel a Kommunista Ifjak Szövetségének, a forradal­mi harc dicsőségteljes zász­lója önfeláldozó hordozói­nak, a kommunista ifjú­ságnak hősi hagyományát! Teremtsünk egy olyan szervezetet, amelynek so­raiban a legjobb ifjak a munkásnép legjobb fiai lépjenek be, amelyre minden ifjú büszke legyen, amelyet minden dolgozó ember szeressen és értékel­jen. Élesszük dolgozó ifjúsá­gunk soraiba a Párt iránti határtalan...szeretetet, mint a szocializmust'építő erő és siker biztosítékát" Legyünk a belénk­­vetett bizalom magaslatán, teljes lelkesedésünkkel, viszonoz­zuk a Párt felhívását! IFJÚMUNKÁSOK" A dolgozó ifjúság egysé­ges, forradalmi szervezeté­nek megteremtse tisztele­tére feszítsük meg még jobban erőnket, hogy hoz­zájáruljunk az 1949-es Ál­lami Gazdasági Terv vég­hezviteléhez és teljesítésé­hez! Vessük bele magunkat teljes lendületünkkel a szo­cialista munkaverseny har­cába! Tekintsük harci felhívás­nak a Párt vezetőségének és a Kormánynak a Gh. Gheorghitu-Dej elvtárs ál­tal hozzánk intézett azon szavait, hogy mozgósítsuk összes forrásainkat az 1949 es Állami terv végre­hajtásáért és túlteljesítésé­ért folytatott munkában. Az élmunkások példáját követve haladjuk túl a normákat és emeljük ál­landóan szakmai ismere­teink színvonalát! Járuljunk hozzá teljes e­­rőnkkel ahhoz a harchoz, a­­melyet a munkásosztály a dolgozó parasztsággal szö­vetségben folytat a falusá­­gizsámányolók ellen, a me­zőgazdasági termelés eme­léséért, azoknak a feltéte­leknek az előkészítéséért­­amelyek lehetővé tegyék a mezőgazdaságban a szocia­lizmusra való áttérést! DIÁK ÉS EGYETEM­ISTA IFJAK" Sajátítsuk el a tudo­mányt, váljunk olyan ér­telmiségiekké, akikre a népnek szüksége van, mint a szocializmus építésének aktív, odaadó résztvevőire! Előre a dolgozó ifjúság egységes szervezetének meg­teremtéséért' Harcra a Párt vezetésé­vel a szocializmus meg­te­­­emtéséért hazánkban. FALUSI IFJAKB DOLGOZÓ

Next