Ifjúmunkás, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1960-01-07 / 1. szám
MUNKÁSDIÁKOK Két vállalat — MIKN 1Ш1М „MINÉL TÖBBET TUD VALAKI, ANNÁL ÉRTÉKESEBB EMBERT’ Veres Katalin, a marosvásárhelyi Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár fiatal munkásnője mondotta el a fenti szavakat, amikor valaki gúnyosan megkérdezte tőle : mit ért el azzal, hogy érettségizett, hiszen még mindig „csak“ kesztyű varrónő ? De Veres Kati a fentieken kívül elmondotta azt is, hogy a tanulás után jobban és könnyebben meg tudja oldani termelési feladatait. Így történt aztán, hogy amikor az üzemben — az RMP KV és a Minisztertanácsnak az esti és látogatás nélküli oktatásra vonatkozó határozata után—megalakították a tanulókat kiválasztó és javasoló bizottságot, a Veres Katihoz hasonló dolgozók igen nagy segítséget nyújtottak ennek a bizottságnak. S erre a segítségre szükség is volt. A több százas létszámú üzemben még nem minden dolgozó jutott el a Veres Kati által is kimondott igazság felismeréséig. Sokan örömmel vették tudomásul a párt és a kormány intézkedései folytán egyre szélesedő tanulási lehetőségeket, de eleinte az örvendezésen túl még nem jutottak. A rendszeres felvilágosító és agitációs munka azonban meghozta gyümölcsét: az előkészítő tanfolyam elvégzése után csak a VIII. osztályba 34-en iratkoztak be. De a bőrgyárban dolgozó munkások között nem egy IX., X. és XI. osztályos tanulót is találunk. Az esti és látogatás nélküli oktatásban tanuló munkások zöme fiatal, majdnem mind IMSZ tagok, párttagjelöltek. Ezért a pártalapszervezet irányításával az esti iskolások problémáit — mint a tanulmányi előmenetel, a munkahely és iskola kérdéseinek összeegyeztetése, fegyelem stb., több esetben vitattuk meg az IMSZ alapszervezet hibájának ülésein — mondja Kiss Zoltán mérnök, az IMSZ alapszervezeti titkárhelyettese. A kesztyűvarrodában és az üzem többi részlegén több váltásban dolgoznak a munkások, ezért nehéz volt a délelőtti műszakban biztosítani munkát minden esti tanulónak. De sikerült. Több gépet állítottak be, egyeseket saját kérésükre más munkahelyre tettek át. A közös viták és egyéni beszélgetések segítettek az olyan IMSZ tagok magatartásának megváltoztatásában, mint Molnár Sándor, aki eleinte nem járt rendszeresen az előkészítő tanfolyamra, később pedig az órákra. Mint mindenhol, a Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyárban is akadtak hitetlenkedők, gáncsoskodók, akik azt állították, hogy a heti öt délutánt lefoglaló tanulás a termelő munka rovására megy majd. Hogy ez nincs így, arra élő példa az, hogy Mihály Margit, Sipos Anna, Miklós János, Kari Péter — fiatal párttagjelöltek és IMSZ-tagok — nemcsak a tanulásban érnek el jó eredményt, de nevüket a termelési értekezleteken is mindig az élenjáró dolgozók között emlegetik. — A félévi vizsgákon üzemünk tanulói közül egyetlenegy sem bukott meg. Ez szép eredmény, de mégsem szabad elbizakodottá tegyen bennünket. A bizottság már megkezdte a jövő oktatási év tanulóinak toborzását, kiválogatását az arra érdemes és jogosult dolgozók közül. Eddig több mint tíz név szerepel a listán, köztük Nyilas Rozália, Balogh Mária ifjúmunkások is, akik mint „újak“ mind a tanulásban, mind a termelőmunkában példát vehetnek a „régiektől“ — fejezte be a beszédet a titkárhelyettes. NEM A TÜKÖR A HIBÁS, HA CSÚNYÁT MUTAT ! A marosvásárhelyi városi pártbizottság és a néptanács tanügyi osztálya a közelmúltban értekezletet szervezett az esti és látogatás nélküli oktatás színvonalának megjavítása céljából. Ezen az értekezleten a 2-es számú Autójavító Műhelyt komoly bírálat érte. A kritika jogos. A bírálat elhangzása után kerestük fel a vállalatot, de változásról sajnos nem beszélhetünk. Szinte elképzelhetetlen — de sajnos a tény az —, hogy sem Luciu Gelu IMSZ titkár, sem Lata Maria, a személyzeti osztály főnöke nem tud pontos kimutatást adni az esti munkás-középiskola hallgatóiról. Egyegy nevet, esti iskolás dolgozót kapásból, emlékezetből mindenik megemlít, de hogy hányan iratkoztak be a felsőbb osztályokba, hányan járnak, kik hiányoznak vagy milyen a tanulmányi előmenetele a hallgatóknak, azt egyikük sem tudja elmondani. Az IMSZ alapszervezeti titkár, Luciu Gelu például csak nemmel tud válaszolni a következő kérdésekre : elbeszélgetett-e a büró azokkal, akik időközben kimaradtak az iskolából ? próbálták-e meggyőzni, lelkesíteni azokat, akiket az első kudarc elkedvetlenített ? beszéltek-e a vállalat vezetőségével azok érdekében, akik a váltás miatt nem tudtak délután tanulni járni ? Nem ! Luciu Geliu elismerte, hogy a pedagógusok, tanítók, tanárok gyakran felkeresik őket a munkahelyükön, hogy tájékoztassák a tanulók előmeneteléről, az esetleges hiányzások okait fürkészik stb. Így derült ki pl. az is, hogy Máthé István esti iskolás IMSZ tag 24 óráról hiányzott igazolatlanul. Ha tanárnak, nevelőnek fáj ez a fegyelmezetlenség, akkor a vállalati IMSZ alapszervezet titkárának és vezetőségének tízszeresen kellene hogy fájjon. Az említett értekezleten a 2-es számú Autójavító Vállalat vezetősége, IMSZ alapszervezete és üzembizottsága kijelentette: a jövőben mindent megtesznek azért, hogy az esti oktatás megfeleljen annak a célnak, amelyért életre hívták, hogy a közvetlenül a termelésben dolgozók közül minél több magas szakképzettségű és általános műveltségű munkás, technikus és mérnök képzéséhez járuljon hozzá. Ideje volna rátérniük ennek az alapvető kötelességnek a teljesítésére. Új esztendő kezdődött. Új feladatok és új sikerek állanak dolgozóink előtt. Az, aki lebecsüli a tanulást, vagy nem viseli szívén a tanuló munkások problémáit, az nem tud eleget tenni ezeknek a feladatoknak. Lajos Rozália /v f / I i = f e n n i Egy furcsa mondattal bíbelődöm néhány napja. Tizenhárom éves lány mondta: a nők sokáig szeretnek élni. Arról beszélgettünk, hogyan írta a verseit. Mindössze öt költeménye van. Az egyiket azért írta, mert nagyon kedvelte a tanárnőjét, a másik akkor született, amikor az édesapja vidékre ment és ő látta, hogy az édesanyja szomorú. Hadd vigasztalódjon ! A többinek is hasonló az indítéka. A versírás okáról, módjáról beszélgetve, végül igen természetesnek tűnt akérdés : milyen pályára készülsz ? Nehezen szólt róla, s először csak annyit: nem választhatom azt a pályát, amit szeretnék. Miért ? Tűnődtem és mosolyogva fontolgattam magam-* ban : valaki tiltja a verseléstől, nem érzi magát elég erősnek, tehetségesnek. Az utóbbi meglett korban is ritka, a tizennegyedik esztendőben meg hihetetlen. — Atomfizikus szeretnék lenni — mondta nagykésőre, szégyenlősen. Kiderült, hogy mindenki, akinek nagy álmát említette — jól lehet a kislány kitűnő matematikus — eltanácsolja választott pályájától, mondván : a nők sokáig szeretnek élni, az atomfizikus pedig rövidebb életű, mint mások. De miért él az ember ? Azért, hogy sokáig éljen ? Vagy azért, hogy tegyen valamit. .. Azt, amit szeret! Lehet, hogy hangosan akkor mondta ki először ezeket a kérdéseket, de érzett rajtuk, ahogyan kiejtette — nem először töpreng így. Mennyire időszerűtlen, suta indok : a nők sokáig szeretnek élni- Ha 15—20 éve mondják a katolikus legényegyletben, tán fel sem tűnik. De most, belecseppenteni egy ilyen nyárspolgári szennygondolatot egy gyermek nemes lelkesedésébe ! A válasz, amely a kérdésekben fogalmazva állt, megnyugtatott. Versnél szebb : miért élljen az ember ? Azért, hogy sokáig éljen ? Vagy azért, hogy tegyen valamit ? Tizenöt esztendeje még álomnak tűnt, hogy bőven lesz kenyér s betű minden munkás és parasztházban Sokkal nagyobb nyűgök szorultak a gondolatokra. Lehulltak. A harc, a munka dandárja gúzst szakít, s falakat emel. A gondolatok, amelyek kották fényében, új tömbházak emelése közben születnek, a teremtők telkéből valók, életünk minden atomját átjárják, megtörpítik a visszahúzókat és egyszerű szavakkal szólnak : élni, tenni kell ! Györgyjakab János Zeneaudiciók, irodalmi viták, könyv- és filmismertetők töltik ki a nagyváradi 4. számú középiskola hallgatóinak szabad idejét a vakációban Egy a sok ezer közül Torongós, csapadékos ősz volt, 1940-et írtak. A halmi állomáson fárról csatakos, középkorú, fáradt arcú asszony és egy morcos kisfiú várta a szatmári vonat indulását. Alig volt csomagjuk, pedig hosszú útra indultak. Menekültek. Ekkor kezdődött, a néhány hetes korában apa nélkül maradt Puiu Joan vándorélete. Arad... Édesanyja nagy nehezen bejutott a konzervgyárba. Kettő helyett is dolgozott, egy év múlva mégis kitették. Halmiból azért kellett távozniuk, mert románok voltak. Aradot (majd később Temesvárt) pedig azért kellett elhagyniuk, mert Joan édesanyját leánykorában Vasvárinak hívták. A háború teljében kisfiával Resicára került a reményevesztett aszszonyában ekkor még nem volt tizenhárom esztendős. Az anya nagyon nehéz munkát végzett, csakhogy fiát taníttathassa. Szervezete azonban nem volt olyan erős, mint akarata. Sokat b betegeskedett. Joan hat elemi elvégzése után kénytelen volt beállni lakatosinasnak a resicai acélműhöz. Az alacsony, alig tizennégyéves fiú hihetetlen szívóssággal kezdte tanulni a szakmát. Itt, a forró acél városában került kapcsolatba a nép szabadságáért, igazáért harcoló munkások legjobbjaival — a kommunistákkal. Aztán ismét őszi napok jöttek sorra. De nem a négy évvel ezelőtti borongás, szomorú ősz napjai voltak ezek. 1944-et írt a kalendáriumban tudta, hol a helye. Az első szabad május elsejét mint a Kommunista Ifjúsági Szövetség tagja köszönti. Nem sokkal később sorai közé fogadja a Kommunisták Romániai Pártja. I kiegyensúlyozott, nyugodt vonású arc, mély tekintet. Paiu Ioan, a kolozsvári műépítész magyaráz. Olyan alapossággal, akárcsak egy idősebb profeszszor. Hébe-korba jobb kezével gesztikulál. Harminc esztendős múlt, de nem néz ki annyinak. Másfél évvel ezelőtt végezte el a bukaresti műépítészeti tervező intézetet. Hogyan lett az egykori lakatosinasból tervező mérnök ? Semmilyen csoda nem történt. Hosszadalmas lenne pontosan nyomon követni az egykori resicai lakatos útját. Az országnak építőkre volt szüksége. A párt a legöntudatosabb resicai ifjúmunkásokat, köztük Puiu Jeant is Temesvárra küldte kétéves építészeti technikai iskolába. Itt ismerkedett meg az építés szépségeivel, varázsával. Szenvedéllyel tanult, éjt nappá téve birkózott a mértannal és matematikával, a fizikával, a műszaki rajzzal. Munkásbecsülettel megállta a helyét, aminek bizonysága, hogy az iskola egyetemre javasolta. Két évet végzett el a temesvári építészeti főiskolán. A precíz számítások, grafikonok nem voltak idegenek számára, de éppen ezek világában döbbent rá arra, hogy ő mégis mást szeretne. Érvényre juttatni elképzeléseit, fantáziáját, mai életünkhöz méltó városrészeket, tágas, világos lakóházakat, büszke palotákat akar tervezni. S mivel erősen akarta, teljesült is a vágya. Tudott küzdeni érte, mert egy pillanatig sem volt egyedül. 1958 nyarán kiváló eredménnyel államvizsgázott a bukaresti műépítészeti tervező intézetben. Tele tervvel, sok-sok elgondolással, nagy munkakedvvel hagyta el a főiskolát„ Ide kérem, miért jegyez — fordul hozzám csodálkozva —, amit én csináltam, ugyanazt megtette ezer és tízezer hozzám hasonló fiatal. Nem mondok ellent. Igaza van. A főiskola elvégzése után Bukarestben akarták tartani tanársegédnek. Ő azonban visszautasította a meglehetősen előnyös ajánlatot. Akkor mondott volna le álmairól, amikor már megvalósulni tudta őket ? Kérte, hogy helyezzék vidékre. Akkor érkezett Kolozsvárra, amikor az építkezések üteme nem adott lehetőséget a hosszas tervezgetésekre, gyors, de pontos és alapos munkát kívánt minden szakembertől. S a fiatal műépítész egyre-másra készítette a lakóháztömbök és a városrendezés tervrajzait. Gyorsan és mégis megfelelő alapossággal, elmélyültséggel. Négy tömbház, mintegy száz lakosztállyal a Párizs utcában, kettő a Horea úton, a Béke teret a város díszévé átformáló nagyszabású tervrajz. Kolozsvár központjának átalakítási tervei... Elképzelései ezekben jutnak érvényre. — Ebben az évben még szebb, kényelmesebb és olcsóbb lakosztályokat tervezünk. Egyre többet. Szeretnénk minél hamarabb megelőzni a növekvő igényeket. Együtt örvendezik az új lakókkal, boldog, mert elégedettséget olvashat le azoknak az arcáról, tekintetéből, akik átveszik valamelyik általa tervezett lakosztály kulcsát. r ppit az ország. Állványok, daruk emelkednek mindenfelé. Paiu Jan és társai tervezik városaink, az ország új arculatát. ...Hozzá hasonló fiatalember ezer és tízezer van hazánkban. A felszabadulás utáni első resicai nemzedék szinte mind ilyen. A zöme ma is munkás, kiváló szakember. De az egykori resicai inasok közül mérnökök, orvosok, minisztériumi főtisztvielők, diplomaták is kikerültek szép számmal. Paitt ban egy ezek közül. Az acél városában kapta a legértékesebb utcaiadót az életre. S hű maradt ehhez mindenütt, minden körülmények között. Lázár László floreta Anuta, a bt ríadi golyós csapágygyár egyik legjobb minőségi ellenőre