Ifjúmunkás, 1960 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1960-01-07 / 1. szám

MUNKÁS­DIÁKOK Két vállalat — MIKN­ 1Ш1М „MINÉL TÖBBET TUD VALAKI, ANNÁL ÉRTÉKE­SEBB EMBERT’ Veres Katalin, a marosvásárhe­lyi Petőfi Sándor bőr- és kesztyű­gyár fiatal munkásnője mondotta el a fenti szavakat, amikor va­laki gúnyosan megkérdezte tőle : mit ért el azzal, hogy érettségi­zett, hiszen még mindig „csak“ kesztyű varrónő ? De Veres Kati a fentieken kívü­l elmondotta azt is, hogy a tanu­lás után jobban és könnyebben meg tudja oldani termelési feladatait. Így történt aztán, hogy amikor az üzemben — az RMP KV és a Minisztertanácsnak az esti és látogatás nélküli oktatásra vonat­kozó határozata után—megalakí­tották a tanulókat kiválasztó és javasoló bizottságot, a Veres Ka­tihoz hasonló dolgozók igen nagy segítséget nyújtottak ennek a bi­zottságnak. S erre a segítségre szükség is volt. A több százas létszámú üzemben még nem min­den dolgozó jutott el a Veres Kati által is kimondott igazság felismeréséig. Sokan örömmel vették tudomásul a párt és a kor­mány intézkedései folytán egyre szélesedő tanulási lehetőségeket, de eleinte az örvendezésen túl még nem jutottak. A rendszeres felvilágosító és agitációs munka azonban meghozta gyümölcsét: az előkészítő tanfolyam elvégzé­se után csak a VIII. osztályba 34-en iratkoztak be. De a bőr­gyárban dolgozó munkások között nem egy IX., X. és XI. osztályos tanulót is találunk. Az esti és látogatás nélküli ok­tatásban tanuló munkások zöme fiatal, majdnem mind IMSZ ta­gok, párttagjelöltek. Ezért a párt­­alapszervezet irányításával az esti iskolások problémáit — mint a tanulmányi előmenetel, a munka­hely és iskola kérdéseinek össze­egyeztetése, fegyelem stb., több esetben vitattuk meg az IMSZ alapszervezet hib­ájának ülésein — mondja Kiss Zoltán mér­nök, az IMSZ alapszervezeti titkár­helyettese. A kesztyű­varrodában és az üzem többi részlegén több váltásban dolgoz­nak a munkások, ezért nehéz volt a délelőtti műszakban biztosítani munkát minden esti tanulónak. De sikerült. Több gépet állítottak be, egyeseket saját kérésükre más munkahelyre tettek át. A közös viták és egyéni beszélgetések se­gítettek az olyan IMSZ tagok magatartásának megváltoztatásá­ban, mint Molnár Sándor, aki eleinte nem járt rendszeresen az előkészítő tanfolyamra, később pedig az órákra. Mint mindenhol, a Petőfi Sán­dor bőr- és kesztyűgyárban is akadtak hitetlenkedők, gáncsos­­kodók, akik azt állították, hogy a heti öt délutánt lefoglaló tanu­lás a termelő munka rovására megy majd. Hogy ez nincs így, arra élő példa a­z, hogy Mihály Margit, Sipos Anna, Miklós Já­nos, Kari Péter — fiatal párttag­jelöltek és IMSZ-tagok — nem­csak a tanulásban érnek el jó eredményt, de nevüket a terme­lési értekezleteken is mindig az élenjáró dolgozók között emlege­tik. — A félévi vizsgákon üzemünk tanulói közül egyetlenegy sem bukott meg. Ez szép eredmény, de mégsem szabad elbizakodottá tegyen bennünket. A bizottság már megkezdte a jövő oktatási év tanulóinak toborzását, kiválogatá­­sát az arra érdemes és jogosult dolgozók közül. Eddig több mint tíz név szerepel a listán, köztük Nyilas Rozália, Balogh Mária ifjúmunkások is, akik mint „újak“ mind a tanulásban, mind a termelőmunkában példát vehet­nek a „régiektől“ — fejezte be a beszédet a titkárhelyettes. NEM A TÜKÖR A HIBÁS, HA CSÚNYÁT MUTAT ! A marosvásárhelyi városi párt­bizottság és a néptanács tanügyi osztálya a közelmúltban értekez­letet szervezett az esti és látoga­tás nélküli oktatás színvonalának megjavítása céljából. Ezen az ér­­tekezleten a 2-­es számú Autója­vító Műhelyt komoly bírálat érte. A kritika jogos. A bírálat elhang­zása után kerestük fel a vállala­tot, de változásról sajnos nem beszélhetünk. Szinte elképzelhe­tetlen — de sajnos a tény az —, hogy sem Luciu Gelu IMSZ tit­kár, sem Lata Maria, a személy­zeti osztály főnöke nem tud pon­tos kimutatást adni az esti mun­kás-középiskola hallgatóiról. Egy­­egy nevet, esti iskolás dolgozót kapásból, emlékezetből mindenik megemlít, de hogy hányan irat­koztak be a felsőbb osztályokba, hányan járnak, kik hiányoznak vagy milyen a tanulmányi elő­menetele a hallgatóknak, azt egyikük sem tudja elmondani. Az IMSZ alapszervezeti titkár, Luciu Gelu például csak nem­mel tud válaszolni a következő kérdések­re : elbeszélgetett-e a büró azok­kal, akik időközben kimaradtak az iskolából ? próbálták-e meg­győzni, lelkesíteni azokat, akiket az első kudarc elkedvetlenített ? beszéltek-e a vállalat vezetőségé­vel azok érdekében, akik a váltás miatt nem tudtak délután tanulni járni ? Nem ! Luciu Geliu elismerte, hogy a pedagógusok, tanítók, tanárok gyakran felkeresik őket a munka­helyükön, hogy tájékoztassák a tanulók előmeneteléről, az eset­leges hiányzások okait fürkészik stb. Így derült ki pl. az is, hogy Máthé István esti­ iskolás IMSZ tag 24 óráról hiányzott igazolat­lanul. Ha tanárnak, nevelőnek fáj ez a fegyelmezetlenség, akkor a vállalati IMSZ alapszervezet titkárának és vezetőségének tíz­szeresen kellene hogy fájjon. Az említett értekezleten a 2-es számú Autójavító Vállalat vezető­sége, IMSZ alapszervezete és üzembizottsága kijelentette: a jö­vőben mindent megtesznek azért, hogy az esti oktatás megfeleljen annak a célnak, amelyért életre­ hívták, hogy a közvetlenül a ter­melésben dolgozók közül minél több magas szakképzettségű és általános műveltségű munkás, technikus és mérnök képzéséhez járuljon hozzá. Ideje volna rátérniük ennek az alapvető kötelességnek a teljesí­tésére. Új esztendő kezdődött. Ú­j fel­adatok és új sikerek állanak dol­gozóink e­lőtt. Az, aki lebecsüli a tanulást, vagy nem viseli szívén a tanuló munkások problémáit, az nem tud eleget tenni ezeknek a feladatoknak. Lajos Rozália /v f / I i = f e n n i Egy furcsa mondattal bíbelő­döm néhány napja. Tizenhárom éves lány mondta: a nők soká­ig szeretnek élni. Arról be­szélgettünk, hogyan írta a ver­seit. Mindössze öt költeménye van. Az egyiket azért írta, mert nagyon kedvelte a tanárnőjét, a má­sik akkor született, amikor az édesapja vidékre ment és ő látta, hogy az édesanyja szo­morú. Hadd vigasztalódjon ! A többinek is hasonló az indítéka. A versírás okáról, módjáról beszélgetve, végül igen termé­szetesnek tűnt a­­kérdés : milyen pályára készülsz ? Nehezen szólt róla, s először csak annyit: nem választhatom azt a pályát, amit szeretnék. Miért ? Tűnődtem és moso­lyogva fontolgattam magam-* ban : valaki tiltja a verseléstől, nem érzi magát elég erősnek, tehetségesnek. Az utóbbi meg­lett korban is ritka, a tizenne­gyedik esztendőben meg hihe­tetlen. — Atomfizikus szeretnék len­­ni — mondta nagykésőre, szé­gyenlősen. Kiderült, hogy mindenki, aki­nek nagy álmát említette — jól lehet a kislány kitűnő matemati­kus — eltanácsolja választott pályájától, mondván : a nők so­káig szeretnek élni, az atomfi­zikus pedig rövidebb életű, mint mások­. De miért él az ember ? Azért, hogy sokáig éljen ? Vagy azért, hogy tegyen valamit. .. Azt, amit szeret! Lehet, hogy hangosan akkor mondta ki először ezeket a kér­déseket, de érzett rajtuk, aho­gyan kiejtette — nem először töpreng így. Mennyire időszerűtlen, suta indok : a nők sokáig szeretnek élni- Ha 15—20 éve mondják a katolikus legényegyletben, tán fel sem tűnik. De most, bele­­cseppenteni egy ilyen nyárspol­gári szennygondolatot egy gyermek nemes lelkesedésébe ! A válasz, amely a kérdések­­ben fogalmazva állt, megnyu­gt­­atott. Versnél szebb : miért éll­jen az ember ? Azért, hogy so­káig éljen ? Vagy azért, hogy tegyen valamit ? Tizenöt esztendeje még álom­nak tűnt, hogy bőven lesz ke­nyér s betű minden munkás és parasztházban Sokkal nagyobb nyűgök szorultak a gondolatok­ra. Lehulltak. A harc, a munka dandárja gúzst szakít, s fala­kat emel. A gondolatok, ame­lyek kották fényében, új tömb­­házak emelése közben születnek, a teremtők telkéből valók, éle­tünk minden atomját átjárják, megtörpítik a visszahúzókat és egyszerű szavakkal szólnak : él­ni, tenni kell ! Györgyjakab János Zeneau­diciók, irodalmi viták, könyv- és film­ismertetők töltik ki a nagyváradi 4. számú középiskola hallgatóinak szabad idejét a vakációban Egy a sok ezer közül T­orongós, csapadékos ősz volt, 1940-et írtak. A halmi állomáson fárról csatakos, közép­korú, fáradt arcú asszony és egy morcos kisfiú várta a szatmári vonat indulását. Alig volt csomag­juk, pedig hosszú útra indultak. Menekültek. Ekkor kezdődött, a néhány hetes korában apa nélkül maradt Puiu Joan vándorélete. Arad... Édesanyja nagy nehezen bejutott a konzervgyárba. Kettő helyett is dolgozott, egy év múl­va mégis kitették. Halmiból azért kellett távozniuk, mert románok voltak. Aradot (majd később Te­mesvárt) pedig azért kellett el­hagyniuk, mert Joan édesanyját leánykorában Vasvárinak hívták. A háború teljében kisfiával Resi­­cára került a reményevesztett asz­­szonyá­b­an ekkor még nem volt tizenhárom esztendős. Az anya nagyon nehéz munkát végzett, csakhogy fiát taníttathas­sa. Szervezete azonban nem volt olyan erős, mint akarata. Sokat b betegeskedett. Joan hat elemi el­végzése után kénytelen volt be­állni lakatosinasnak a resicai acél­műhöz. Az alacsony, alig tizen­­négyéves fiú hihetetlen szívósság­gal kezdte tanulni a szakmát. Itt, a forró acél városában került kap­csolatba a nép szabadságáért, iga­záért harcoló munkások legjobb­­jaival — a kommunistákkal. Aztán ismét őszi napok jöttek sorra. De nem a négy évvel ez­előtti borongás, szomorú ősz nap­jai voltak ezek. 1944-et írt a ka­lendárium­­b­an tudta, hol a helye. Az első szaba­d május elsejét mint a Kom­munista Ifjúsági Szövetség tagja köszönti. Nem sokkal később so­rai közé fogadja a Kommunis­ták Romániai Pártja. I k­iegyensúlyozott, nyugodt vo­­nású arc, mély tekintet. Paiu Ioan, a kolozsvári műépí­tész magyaráz. Olyan alaposság­gal, akárcsak egy idősebb profesz­­szor. Hébe-korba jobb kezével gesztikulál. Harminc esztendős múlt, de nem néz ki annyinak. Másfél évvel ezelőtt végezte el a bukaresti műépítészeti tervező in­tézetet. Hogyan lett az egykori lakatos­inasból tervező mérnök ? Semmi­lyen csoda nem történt. Hossza­dalmas lenne pontosan nyomon követni az egykori resicai lakatos útját. Az országnak építőkre volt szüksége. A párt a le­gönt­udat­o­­sabb resicai ifjúmunkásokat, köz­tük Puiu Jeant is Temesvárra küldte kétéves építészeti techni­kai iskolába. Itt ismerkedett meg az építés szépségeivel, varázsával. Szenvedéllyel tanult, éjt nappá téve birkózott a mértannal és ma­tematikával, a fizikával, a mű­szaki rajzzal. Munkásbecsülettel megállta a helyét, aminek bizony­sága, hogy az iskola egyetemre javasolta. Két évet végzett el a temesvári építészeti főiskolán. A precíz számítások, grafikonok nem voltak idegenek számára, de éppen ezek világában döbbent rá arra, hogy ő mégis mást szeretne. Érvényre juttatni elképzeléseit, fantáziáját, mai életünkhöz méltó városrészeket, tágas, világos lakó­házakat, büszke palotákat akar tervezni. S mivel erősen akarta, teljesült is a vágya. Tudott küz­deni érte, mert egy pillanatig sem volt egyedül. 1958 nyarán kiváló eredménnyel államvizsgázott a bu­karesti műépítészeti tervező inté­zetben. Tele tervvel, sok-sok el­gondol­ással, nagy munkakedvvel hagyta el a főiskolát„ Ide kérem, miért jegyez — fordul hozzám csodálkozva —, amit én csináltam, ugyanazt megtette ezer és tízezer hozzám hasonló fiatal. Nem mondok ellent. Igaza van. A főiskola elvégzése után Bu­karestben akarták tartani tanár­segédnek. Ő azonban visszautasí­totta a meglehetősen előnyös aján­latot. Akkor mondott volna le álmairól, amikor már megvaló­sulni tudta őket ? Kérte, hogy helyezzék vidékre. Akkor érkezett Kolozsvárra, ami­kor az építkezések üteme nem adott lehetőséget a hosszas tervez­­getésekre, gyors, de pontos és ala­pos munkát kívánt minden szak­embertől. S a fiatal műépítész egyre-másra készítette a lakóház­tömbök és a városrendezés terv­rajzait. Gyorsan és mégis megfe­lelő alapossággal, elmélyü­ltséggel. Négy tömbház, mintegy száz lak­osztállyal a Párizs utcában, kettő a Horea úton, a Béke­ teret a vá­ros díszévé átformáló nagyszabású tervrajz. Kolozsvár központjának átalakítási tervei... Elképzelései ezekben jutnak érvényre. — Ebben az évben még szebb, kényelmesebb és olcsóbb lakosz­tályokat tervezünk. Egyre többet. Szeretnénk minél hamarabb meg­előzni a növekvő igényeket. Együtt örvendezik az új lakók­kal, boldog, mert elégedettséget olvashat le azoknak az arcáról, tekintetéből, akik átv­eszik vala­melyik általa tervezett lakosztály kulcsát. r p­pit az ország. Állványok, daruk emelkednek minden­felé. Paiu J­an és társai tervezik városaink, az ország új arculatát. ...Hozzá hasonló fiatalember ezer és tízezer van hazánkban. A fel­szabadulás utáni első resicai nem­zedék szinte mind ilyen. A zöme ma is munkás, kiváló szakember. De az egykori resicai inasok kö­zül mérnökök, orvosok, miniszté­riumi főtisztvi­­elők, diplomaták is kikerültek szép számmal. Paitt b­an egy ezek közül. Az acél vá­rosában kapta a legértékesebb utcaiadót az életre. S hű maradt ehhez mi­ndenütt, minden körülmények között. Lázár László floreta Anuta, a bt rí­ad­i golyós csapágy­gyár egyik legjobb mi­­nősé­g­i ellenőre

Next