Ifjúmunkás, 1963 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-04 / 1. szám
— Legalább most légy !őszinte. Mondd, nem restelled magad ? Lehajtja fejét, hosszú, kínos másodpercek után válaszol csak. Épp, hogy sejteti ajkának mozgása a feleletet: — Igen ... Elhallgat. Harapófogóval sem lehetne ép mondatot, egy árva szót kihúzni belőle. A cinikus mosoly, mintha hirtelen támadt szél fújta volna el, lehervad arcáról, kezei lassacskán kikerülnek zsebéből, ajka meg-megrándul. Ki ismerné fel benne a munkatársainak nyakán élősködő, hangoskodó, trágár szavú „nagylegényt“. Ki gondolná róla, hogy a napokban még mit sem sejtő járókelőket támadott ki. Vajon mit jelent a meg-s szeppent „hős“ hallgatása ? Közel nyolcszáz udvarhelyi fiatal várja mély csendben, szinte lélegzetvisszafojtva a választ Fekete Ferenctől, a Gábor Áron állami vállalat ifjúmunkásától. A Művelődési Palota hatalmas termében, úgymond, tűt sem lehetne leejteni. Talpalatnyi hely sincs üresen. Az ajtókat, ha akarnád, sem tudnád becsukni, ifjak szorongnak ott is, odacipelt padokra, székekre kapaszkodva. Eljött több pártaktivista, itt vannak a középiskolák tanárai, szülők, akik szívükön hordják a fiatalok nevelésének ügyét. Az IMSZ Udvarhely rajoni bizottsága ez alkalommal a közvélemény emberformáló erejét hívta segítségül néhány helytelen magaviseletű ifjúmunkás érdekében. „Éljünk és dolgozzunk szocialista módon mindannyian. Ébresszük fel bennük a munka, a közösség iránti felelősségtudatot, hadd találják meg boldogságukat ők is a munkában, a tanulásban, a hasznos lélekszépítő szórakozásban, ne homályosítsa többé viselkedésük azoknak a tetteknek a fényét, amelyekkel az udvarhelyi ifjúmunkások nap mint nap kifejezésre juttatják munkaszeretetüket, a szocialista haza, a párt iránti nemes érzelmiműket“ — ez a gyűlés motttója. A jó munkára, tartalmas szórakozásra, tanulásra minden lehetőséget biztosított a párt. Az udvarhelyi ifjúmunkások újonnan vagy újjáépített üzemekben, modern gépek mellett, jól felszerelt műhelyekben dolgoznak, képzett mesterek, mérnökök vezetésé- vel sajátíthatják el szakmájukat. Minden lehetőségük megvan ahhoz, hogy gyarapítsák kulturális ismereteiket, valóra váltsák legmerészebb álmaikikat, terveiket, ahogy népiesen mondják: az olló is, a posztó is a kezükben van, csak éljenek a lehetőségekkel. Nem is csak a városnak, hanem a tartománynak is büszkesége a nemrég épített kultúrpalota. Klubja, próbatermei, hatalmas könyvtára sok száz udvarhelyi ifjúmunkásnak kínál nagyszerű lehetőséget arra, hogy művelt emberré váljon. — Miért nem élsz ezekkel a lehetőségekkel, miért vagy bősz ellensége saját magadnak ! Kérdés kérdést ér, mindenki őszinte szívvel szeretné, ha a lesütött fejű fiatalember megérezné a közösség figyelmeztető, óvó szavát. Végül úgy látszik, valami mégiscsak megmozdul ott belül, valahol mélyen. Elhomályosodnak a szemek, a fiú küszködve a szavakkal, botladozó ajakkal megfogadja, hogy megpróbál megváltozni. ...Szőke, megtermett fiatalember megy az emelvényre. Neve Dénes Géza, a Dr. Petru Groza középiskola XI. osztályos tanulója. Azok közé a diákok közé tartozik, akik elégtelen tanulmányi eredményükkel hoznak szégyent az új típusú diák névre. Dénes Géza jelen pillanatban hét (!) tantárgyból áll bukásra. — Vajon az életnek melyik területén, milyen munkahelyen kívánsz dolgozni, mi a célod ? Tudomásunk szerint sehol sem tűrik a munkakerülőket, mindenütt kinézik a lusta, élősködő egyéneket. — Vajon hogy tudja beosztani az idejét például Csömör Sándor ifjú kommunista, az Akarat kisipari termelőszövetkezet munkása ? Ő az esti középiskola XI. osztályát végzi, kilencesnél jobb az általános tanulmányi eredménye. Mindemellett évek óta a termelőszövetkezet élmunkása, az IMSZ-bizottság egyik legtevékenyebb tagja. Léptennyomon elismeréssel beszélnek róla. Vajon miért nem hallani az ő szájából soha a panaszt, a siránkozást, hogy zsúfolt az anyag, hogy fáradt vagyok ? Ezekre a kérdésekre kell feleletet adnod most, Dénes Géza, az egész város színe előtt... ...Ismét más arc, szemében megbántódottság, a szónoki emelvény deszkájába kapaszkodik, félrefordul, igyekszik elkerülni a terem figyelő tekintetét. Homlokán sötét pír váltakozik sápadtsággal. Kovács István, a Gábor Áron vállalat ifjúmunkása, szabadidejét nem a művelődési palotában, a könyvtárban vagy a moziban tölti, ő egy idő óta az italban keresi a „kultúrát“, a kocsmában a szórakozást. Néhány hónappal ezelőtt még példaként emlegették az üzemben, most szégyene annak. — Még nem késő. Ezernyi példa bizonyítja, hogy a közösség emberformáló ereje végtelen, kimeríthetetlen. Számtalan félrelépett fiatalt emelt újra emberi méltóságra, adott vissza szocialista társadalmunknak. Bízzál benne, Kovács István, akarj, tudjál te is megváltozni! — Ezt mondja most nyolcszáz aggódó tekintet. — Légy hát ember a talpadon. Válaszolj egyenes szóval kérdéseinkre... . .. Csend nehezedik a teremre, félbemarad a legkisebb mozgás is, az emberek megdöbbenve várakoznak. Szabó Imre, a József Attila helyiipari vállalat dolgozója azonban nem jelenik meg a közvélemény ítélőszéke előtt. Az előbb még itt volt, de elosont. Hogyan is nézne az emberek szemébe az olyan magatartású ifjú, mint ő, mit is mondana munkatársainak, ismerőseinek, akik hiába igyekeztek embert faragni belőle. Szégyene a munkaközösségnek, a családnak, aki emberi méltóságáról megfeledkezve, megkárosítja a nép féltve őrzött vagyonát. Ugyanezt kérdik Veress Zoltán traktoristától is, aki az elmúlt hetekben barátjának összegyűjtött pénzére tette rá a kezét. Szülőnek küldött ajándék, téli holmi a testvéreknek, saját magának — ez lett volna a sok szeretettel élére rakott pénznek a rendeltetése. ...Négyen, nyolcszáz becsületes munkaszerető ifjúmunkás, a város fiatalságának színe-java előtt. Maguk is érzik, látják, hogy szilárd fal, hatalmas erő áll előttük, innen muszáj megtérni, nincs más választás, meg kell változni. A közösség nem hagyja egyetlen tagját sem elveszni, az üzem, az intézmény hírneve nem tűri a pecsétet. Legbeszédesebb bizonyítéka ennek ez a gyűlés. Az ifjúmunkások azért jöttek ide, hogy elmarasztaló, de baráti szóval figyelmeztessék őket kötelességeikre, támogassák egész emberré válásukban. Szilárd erkölcsi erejük, szorgalmas munkájuk, szép életük ad hitelt szenvedélyes szavaiknak. Például Györgypál Ildikó a készruhagyár ifjúmunkása, párttagjelölt. Két éve egyszer sem került le a neve a legjobbak, az élmunkások tisztelettáblájáról. Tehetséges, szorgalmas tagja a Művelődési Ház színjátszó csoportjának. Az üzemi IMSZ-bizottság tanulmányi felelőse. Amikor beiratkozott az esti középiskola román tagozatára, alig tudott románul. Most a kilencedik osztályt végzi kiváló tanulmányi eredménnyel. Igen, így érdemes élni, így minden esztendő meghozza gyümölcsét, a jól végzett munka, a megbecsülés boldogságát. Elismerő tekintetek, tisztelet övezik, amikor szólásra emelkedik. — Mélységesen tévednek azok a fiúk, akik hangoskodással, zebraviselettel, modortalansággal és munkakerüléssel akarják felhívni a figyelmet magukra. Melyik lány merné összekötni az életét egy ilyen megbízhatatlan, nevetséges alakkal, ki áll szívesen szóba az olyannal, aki az utcasarkok majomszigetein, a kocsmában ténfergi át szabad délutánját ?. Kinek a szívében találnak együttérzésre ezek a fiatalok? Nem hiszem, egy is akadna köztünk. Ifjúságunk határozottan elítéli, magától idegennek tartja Fekete Ferenc, Kovács István, Dénes Géza és társainak a magatartását, városunkban sem adunk helyet, nem engedünk teret az ilyen viselkedésnek ... Boros Gábor, a Gábor Áron állami ipari vállalat megbecsült munkása, a pártalapszervezet titkára lép a szónoki emelvényre. A legjobb matricások egyike, részlege már december 6-án teljesítette évi tervét. Elenyészően kevés városunkban azoknak a fiataloknak a száma, akik megszegik szocialista társadalmunk együttélési szabályait. A döntő szó nálunk is azoké az ifjúmunkásoké, akik a kommunisták oldalán fáradságot nem kímélve munkálkodnak népünk és saját maguk boldogulásáért, szorgalmasan tanulnak, megbecsülik munkatársaikat, családjukat. Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy titeket, Fekete Ferenc, Kovács István hónalján fogjunk, embert faragjunk belőletek. Szomorú emlékek vetnek árnyat az idősebbje arcára, keserves napokat idéz a szónok. Gotthárd Bélának, a rajon fiatal főügyészének a szavait jegyezzük: ... 1942-ben a szombatfalvi elemi iskolában még facipőt adtak „ajándékképpen“ nekünk, micsoda új esztendő volt az... a gimnázium régense hazazavarta azt a diákot, aki nem fizette be idejében a tandíjat... Ma vinilinkötésű tankönyv, ösztöndíj a dolgozó nép ajándéka. Korlátlan lehetőségek várják mindenütt a fiatalokat. Hányszor halljuk idősebb elvtársaink ajkáról, ha még egyszer fiatal lehetnék ... Szomorúság vegyül szavaikba, de biztatás is. Sokan közülük szürkülő fejjel próbálják behozni, amit a nyomorúságos élet hosszú évtizedeken át megtagadott tőlük. Kell ennél nemesebb, szebb biztatás számunkra ? Néhány elkapott mondat, szó az, mai noteszbe kerül a szenvedélyes hangú hozzászólásokból. Bizony, számtalan kérdésre kellett az elmarasztaltaknak válaszolni. ... szégyellem magam... a rossz barátoknak köszönhetem... többet soha, soha nem fordul elő... nem felejtem ezt a leckét... elvtársak, én tettekkel akarom bebizonyítani, hogy használt a szó... és így tovább. Volt, aki alig tudott szóhoz jutni, volt, aki mindent megígért azonnal. Zsebre dugott kézzel, cinizmussal az arcán azonban egy megbízált sem ment helyére. — Erős a mi szocialista közösségünk — vonta le a következtetést Kömives János elvtárs, a rajoni pártbizottság első titkára hozzászólásában. — Meggyőződésem, hogy szép eredményeket érlel ez a gyűlés mindannyiuk, de különösképpen a megbíráltak szívében. Szó volt a gyűlésen olyan ifjakról, akikkel munka- vagy tanulóközösségük méltán büszkélkedhetik. Olyan nagyszerű ifjúmunkások ezek, akik munkájuknak és a tanulásnak a szerelmesei. Minden udvarhelyi gyárban, iskolában találkozni velük. Hallottunk azonban mindannyian beszélni olyan ifjakról is, akik a munkával szemben „úri“ magatartást tanúsítanak. Azt várják, hogy a társadalom mindent adjon nekik, ők azonban mentesek legyenek minden kötelezettségtől. Ez a magatartás erkölcstelen, nem méltó a szocialista társadalom ifjához. ...A dolgozó nép rendelkezésére bocsátja fiataljainknak a tanulás minden lehetőségét, de egyesek elmulasztanak élni vele. De nem új típusú ember az sem, aki a munkaórák után, a munkaközösségen kívül helytelenül viselkedik, gondolván, hogy bármit tehet magánéletében. A magánéletnek a közélettől történő elszakítása a polgári felfogás maradványa. Ezért nem lehet közömbös az IMSZ-szervezetek számára az, hogy mivel töltik fiataljaink szabad idejüket, mit olvasnak, kik a közeli barátaik, kelt-e lelkükben a munka mély, magasztos érzelmeket ? Az utcán, a táncban tanúsított viselkedés, mind mind tükrözője az életfelfogásnak. Bántó a szemnek, fáj az embernek, amikor a rendesen viselkedő, öltöző fiatalok tömegéből kirí egy-két disszonáns hang, csúnya öltözet. Gyönyörű kultúrházunk van, itt jó alkalom kínálkozik elsajátítani a helyes viselkedést, táncot, öltözködést. Az IMSZ-szervezetekben beszéljenek többet könyvekről, filmekről. Az ifjúsági csütörtökök kiváló alkalmak arra, hogy a fiatalok érdekes témákról hallgassanak előadást, találkozzanak a kultúra és a tudomány nagyrabecsült képviselőivel, aktivistákkal. íme, mennyi csodálatos lehetőség a kommunista erkölcs jellemvonásainak elsajátítására. Ha bevonjuk ezekre a megnyilvánulásokra azokat is, akikről a gyűlésen bíráló szó esett, nem kételkedem, hogy hamarosan belőlük is szorgalmas emberek válnak, hasonló azokhoz, akik most e teremben ülnek. A rajoni IMSZ-bizottság igényes szervező munkáját, a Művelődési Palota művészegyüttesének, a város köztiszteletben álló írójának, Tomcsa Sándornak a hozzáértését, lelkesedését dicsérte a gyűlés után bemutatott illusztratív program is. Szellemes karikatúráját láthatta a közönség azoknak a megnyilvánulásoknak, amelyekkel néha egyes fiatalok az utcán, a táncban, a sportpályán, a vendéglőben „megörvendeztetik“ a lakosságot. Görbe tükörbe nézhetett az a néhány fiatal is, akire vonatkozott a csípős elmarasztalás, érezhette, hogy így nem lehet tovább viselkedni, újra vissza kell térni oda, ahol a többség van, a példamutatók sorába. Zöld Loroe