Ifjúmunkás, 1966 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-06 / 1. szám

Hozzon az új esztendő még több örömet és még na­gyobb beteljesüléseket a román népnek, újabb sike­reket a boldogságra és jólétre irányuló törekvései valóra váltásában, növelje még nagyobbra hazánk anyagi és szellemi erejét, biztosítson újabb győzel­meket a társadalmi haladásért, a világbéke diadalá­ért küzdő erőknek. Nicolae Ceauşescu elvtársnak, az RKP KB főtitkárának a rádióban és televízióban el­hangzott újévi beszédéből. Jókedvvel megültük az esztendő első jeles napjait, ünnep múltával ki-ki munkához látott. Milyen lesz az idei esztendő? Eredményeink ad­nak rá választ. Tavalyi munkánkat Tudor Arghezi egy mondatával jellemezhetnék leg­jobban, amellyel a vezetés munkastílusára utalt ugyan, de országos ténykedésünkre, egész né­pünk munkájára is bátran vonatkoztatható : „Keveset beszéltek, és nagyon sokat végeztek.“ Kell-e ennél szebb, költőibb év végi marlag ? Az igazság mindig egyszerű , csűrés-csavarás, köntörfalazás nélkül, közönséges szavakkal is megfogalmazható, mert tényszerűségével hat. Vajon 1966 végén összegezhetjük-e eredmé­nyeinket ilyen tömör, büszke mondattal ? Hisz­­szük, hogy igen. Amikor Szilveszter éjszakáján dolgos eszten­dő kezdetét köszöntve, poharainkat összekoccin­­tottuk, a szakadatlanul működő üzemekben a­­nyag s energia formájában már valóra váltak az ötéves terv első eredményei. 1966 nem kez­dés — folytatás magasabb szinten, lelkesebb, tudatosabb munkával. Az óesztendő utolsó s az új első napjaiban sok fiatal s javakorú ember nyilatkozott. Ki-ki munkaterülete szerint, megnevezte a legfonto­sabb tennivalókat, de valamennyiük mondan­dójában volt valami közös, amely a sikerek Felkötik a síléceket, nekivágnak a hegynek. Így kezdődik a borszéki téli vakáció. Még egy kicsit tapogatóznak, próbálgatják, erős-e a kötés, még mindenki komoly, fontoskodó, keresi a helyét, de­­ már megcsillan a száz­­nyolcvan tanuló előtt a kéthetes táborélet sokszínű izgalma. Ennyien jöttek ide a ma­rosvásárhelyi sportiskolából december 24-én. A hátizsákokban élelmet nem hoztak, leg­többjük még tavalyelőttről tudta, fölösleges lenne, olyan itt a koszt. De hoztak fényképe­zőgépet, meg könyvet, mert belekalkulálták a rossz időt is. A napi program legtöbb pontja a szabad levegőn való mozgásra, sportra, játékra vo­natkozik. Ébresztő nyolckor, délelőtt sízés, délután 5—7-ig klub, azután vacsora, tízkor lefekvés. Hanem, hogy közben mennyi volt a játék, hógolyózás, a vicces beugratás, azt aranyfedezete , a felelősségtudat. A feladatok komolyságához illő tárgyilagossággal beszél­tek valamennyien. Az esztendőfordulós gondo­latokban nyoma sem volt a hetvenkedő, min­dent túllicitálni akarásnak. Vége az évnek, dol­goztunk, s ezután még jobban igyekszünk, hogy hiánytalanul valóra váltsuk azokat a feladato­kat, melyeket pártunk IX. kongresszusa megfo­galmazott. bA megkezdett munka még tudato­­saS*b '•vgzAér­ek igény© lelkesít mindnyájunkat. „Miért írjak most jól ismert dolgokat — kér­dezi az Ifjúmunkásban tett nyilatkozatában Rácz János, kolozsvári marós —, hogy így meg úgy fogok dolgozni a következő évben?... Különben is túl vagyunk azon, hogy egysze­rűen csak odaálljunk naponta a gép mellé, s legyúrjuk azt a nyolc órát. A fiúk például is­merik már, milyen textilgépeket gyártunk 1965- ban. Mindegyikünknél notesz van, abba sok min­dent bejegyzünk...“ Azt hiszem, nemcsak az Unirea gépgyár marós­ brigádja hord ilyen no­teszt magánál, ha képletesen is, de valameny­­nyien magunknál hordunk egy jegyzőfüzetet, s hogy mit jegyzünk bele, arról büszkén számot adhatunk majd az új ötéves terv első esztende­jének végén — nem nagy szavakkal, mert a tettek ideje a miénk. Forró László IZGALMAS TÁBORÉLET nem is lehet elmesélni. A tanulva­ szórakozást azt igen. Huszonhetedük­én orvosi előadást hallgattak, huszonkilencedikén Togănel Dan, a Papiu Varian középiskola tizedikes tanuló­ja ismertette Rebreanu Akasztottak erdeje című könyvét, harmincegyedikén szilveszte­reztek, január másodikén versenyt rendez­tek Ismerjük meg Borszéket címmel és elő­adást hallgattak az olimpiák történetéből. Január harmadikán a Ion című regény is­mertetését hallgatták meg. Amikor az újságot kézhez kapják, már utoljára veszik le a sílécet, éppoly fáradtan, annyi élménnyel telített hangulatban, mint ottjártunkkor. Néhány nap múlva már a sípálcák helyett krétát szorongatnak. Minden bizonnyal ha­sonló szakértelemmel. Simény Ferenc ! MESE! Február 3-i szá­munkban indul az Ifjú­munkás 21 fordulós műveltségi versenye. Minden forduló tizen­két kérdést foglal ma­gába az irodalom, a mitológia, a képzőmű­vészet, a zene, a színház, a film, a technika, a fi­zika, a kémia, a mate­matika, a földrajz, a történelem, a sport és a testkultúra, valamint más diszciplínák terü­letéről. Részvételre az illető lapszámból kivá­gott szelvény jogosít. Az összesített verseny győztesei között magne­tofont és más értékes díjakat sorsolunk ki. Az egyes fordulók győz­teseit is jutalmazzuk. KARNEVÁL A PALOTÁBAN Szilveszter estéjén már kilenc óra előtt fiatalos hangulat töltötte Ь'е­а КЖ»­­társasági Palota termeit. A fővárosi vállalatok és intézmények, tudományos ku­tatóintézetek és főiskolák fiataljai és csaknem hetven ország hazánkban tanuló diákjai vettek részt a KISZ Bukarest városi bizottsága rendezte újévi karne­válon. Kilenc óra. A havasi kürtök feladására a palota négy sarkánál tüzek lobban­nak. A lángok bevilágítják a hatalmas teret, fényük felrajzolódik a házakra, terjeszkedik, mintegy jelképpé válik , fényüzenetet vetít az ország négy sarka felé. A palota kapujában megjelenik a Pluguşor — az ekécske. Megelevenednek a román folklór legszebb lapjai. Szól a köszöntő, csattog az ostor, ver a kolomp. A száz jókívánságot hordozó művészt lovaskíséret követ. Nyomukban hat fehér ló vontatta ekén hozzák az újévi fenyőfát. Rigmusok, köszöntök, jókívánsá­gok csendülnek, a kürtösök meghirdetik a karnevál kezdetét. A parádés folklór felvonulás után Petru Enac­ne elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának első titkára újévi jókívánságait tolmácsolja a jelenlevőknek. A fiatalok, közöttük a szocialista versenyek kitüntetettjei, kiváló diákok és tanu­lók jóleső érzéssel hallgatják a munkájukat elismerő szavakat, jókívánságokat. A palotában szilveszterező 3500 fiatal számára örökké emlékezetes ma­rad, hogy az újév első óráiban megjelentek közöttük a párt és a kormány ve­zetői. A szeretett vendégeket hatalmas, lelkes, szűnni nem akaró taps és éljen­zés fogadta. Az ifjúsági ünnepség vendégei voltak a következő elvtársak : Nicolae Ceauşescu, Chivu Stoica, Ion Gheorghe Maurer, Gheorghe Apostol, Alexandru Birlădeanu, Emil Bodnăraş, Constantin Origan, Alexandru Drăghici, Paul Niculescu-Mizil, Leonte Răutu, Leontin Subiján, Petre Blajovici, Petre Lupu, Ilie Verdeţ, Mihai Oalca, Manea Manescu, Vasile Patilineţ, Virgil Trofin. A párt- és államvezetők együtt járták a bórát, együtt szórakoztak a bukaresti fiatalokkal. Nicolae Ceauşescu elvtárs melegen köszöntötte a kommunista ifjúsági szer­vezetet, a KISZ Központi Bizottságát, országunk egész ifjúságát, gazdag új esz­tendőt és sikert kívánt nekik a szocialista építés kiteljesítésének művéhez való hozzájárulásukban. Pártunk Központi Bizottsága főtitkárának szavait a fiatalok nagy lelkese­déssel, hosszas éljenzéssel fogadták. Hazánk ifjúsága e megható pillanatokban ismét kifejezte mélységes szeretetét és ragaszkodását a Román Kommunista Párt és vezetői iránt. 1966. január 6. Ára 30 bani A. K­ISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK HETILAPJA IV. sor. X. évf. 1. (457.) szám Alapítási év : 1922 azt hiszem, másnak is fel­tűnt.. El is gondolkozott talán a buszban, de nem eléggé. Mert nem hábo­rodott föl. Nem tett sem­mit, hogy azt a táblát le­vegyék. Ott van most is. A kicsi falu kellős köze­pében. A vastagfalú­ köz­épület homlokán. Jókora deszkadarab, erős sze­gekkel fölszegezve. Fe­kete betűkkel azt írták rá, hogy „Leltári szám 127". És kedvére tűnőd­hetik az ember, mire jó ez... Mert azt például megértem, ha a könyv­tári könyvnek, kölcsö­nözhető dominónak, sakk­nak leltári száma van, hogy ne vesszen el, ne cserélje el senki, ne té­vessze össze a sajátjával. De ezt a házat nem kell félteni, hogy elvesz egy ködös éjjel, kicserélik vagy öszetéveszti valaki a magáéval, s újravakol­ja. Ezért értelmetlen ez a lajstromozás. Sőt, csú­nya és szomorú dolog. Mert sok mindent elbír a ház. Erkélyeket, obelisz­­keket, cirádás párkányo­kat, kőből faragott orosz­lánfejet, madarakat, vá­zákat, hermát és kariati­dát, cégtáblát, s az építés dátumát is. Csak a lel­tári számot nem. Mert dőre dolog lenne kar­­totékolni az Eiffel-tor­­nyot, a kölni dómot, a Kremlt, a templomokat, a sírköveket. És szomorú lenne, ha leltári számot viselne az ember. (!) És minden, ami nem té­veszthető össze semmivel és senkivel. Mert az az egy van belőle. Mint a­­hogy minden emberből egy van. Csak egy. Ha ér valamit. Le kéne venni azt a táblát. És minden leltári számot, mely értelmetlen és megalázó. Hogy ne le­gyen soha csak adat a ház, a falevél, az utca, a parkok, s az ember. Mert bennük, közöttük, s álta­luk élünk. S az élet nem kikölcsönözhető. ojUA/dte.

Next