Ifjúmunkás, 1967 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1967-01-05 / 1. szám

Az utóbbi hét évben százharmincegy házasságot kö­töttek Kisiratoson. A KISZ-szervezet nyilvántartásá­ban hetvenöt házasember szerepel. De számolni kell még azokkal is, akik a tavaly vagy tavalyelőtt nőttek ki a szervezetből. Végül is tehát igazat kell adnom Andó Antal néptanácsi elnöknek. Több mint száz fia­tal házas él a községünkben — erősítette. Nyíltan megmondtam mindenkinek, mire szeretnék választ kapni : hogyan élnek, gondolkoznak a fiatal házasok ? Nem becsülöm le a statisztikát, de jelen esetben jobban érdekeltek az egyéni vélemények, a kendőzetlen igazságok és az őszinte belátások. f§— Mit mondanak „ők“? Csonka Lajos és felesége. A férj technikus a téesz­­ben. Az asszony ugyanott könyvelő. Kérdésem látszó­lag meglepi őket. Még nem tudnak válaszolni: alig két hete házasok. — Másoknál mit tapasztaltak­­! — Ahogy én látom, nálunk nem nagyon törődnek a fiatal házasokkal — fejtegeti Csonka Lajos. — Termé­szetesnek tartják, hogy magukba vonultan élnek. Nagy többségük nem jár gyűlésekre, a kultúrelőadásokra legjobb esetben mint nézők mennek el. Pedig sokan közülük régebben jó műkedvelők voltak. Csonka Lajosné : Ismerek olyan fiatal asszonyt, aki nagyon szeretett táncolni. Miután férjhez ment, ki­maradt. Jobb, ha ő mondja meg, miért. A „jó táncos“ fiatal asszony nem kéreti magát, ha­mar kivágja . — A pletyka végett. A lányok szeretnek táncolni, szerepelni. De miután férjhez mennek, kimaradnak. Engem sem az uram tiltott el. Pletykálni kezdtek ró­lam, s nem mentem többé. Igaz, a lányok sem veszik szívesen, ha fiatal asszonyok járnak a kultúrcsoport­­ba. Féltik tőlük az udvarlójukat. Azt gondolják, ha va­laki fiatal asszony . . . — Természetesnek veszem, hogy maga ezzel nem ért egyet. De érdekelne a véleménye: mit lehetne tenni, hogy megváltozzék a helyzet ? — A KISZ-szervezet erkölcsi kérdésekkel is foglal­kozzék. Védje meg a fiatal asszonyok becsületét. Per­sze, ha­­ van mit védeni. Azt hiszem, meggondolkoztató az, amit a „jó táncos“ fiatal asszony mond. Hallaiék három éve házasodtak. Saját erejükből két szoba-konyhás lakást építettek. A házat még le kell vakolni. Erre meg televízióra, rádióra, szép szőnyegre gyűjtenek. Ha a gyerek még késik, nem baj, mert az asszony nem szeretne kimaradni a munkából. A ker­tészetben dolgozik. — Szokott segíteni itthon az asszonynak ? — kérdem a férjét Hallai Ferenc . Nem szégyellem megmondani, hogy még főztem is, amikor beteg volt. — Mit csinálnak az őszi-téli estéken ? Hallainé : Átmegyünk a szomszédba televíziót nézni, rádiót hallgatni. — Nem hiányzik valami másféle szórakozás ? Mond­juk a tánc ? Egymástól veszik át a szót. A férj és a feleség gondo­lata, véleménye megegyezik. Legénybált elég sűrűn rendeznek Kisiratoson. Ide csak az ifjak meg a lányok járnak el A fiatal házasok nem vegyülnek. Megszól­nák őket érte. Mindjárt azt mondanák: egyikük vagy másikuk ki tudja, kiért ment oda ? „Emberbájt", aho­vá a meghittebb emberek járnak, ritkábban rendez­nek. Ide viszont az ifjak meg a lányok nem mennek el. Miért? Ha egy legény felkérne táncolni egy fiatal asszonyt, akinek régebben udvarolt, vagy ha egy férfi felkérne egy lányt, mindjárt megindulna a pletyka. Legénybál — emberbál, íme, mesterséges válaszfal házas és nem házas fiatalok között. Senkinek sincs bátorsága fellépni a maradiság ellen Beletörődnek a helyzetbe. Félnek a pletykától. Szinte érthetetlen, hogy az az erős közösség, amelyben az új erkölcs sok­sok vonása virágzik, nem kísérelte meg tövestül ki­vágni a pletyka mérgező dudváját. Falkas Jánosné, huszonhárom éves, hét osztályt vég­zett, számfejtő a téeszben. A férje négy osztályt vég­zett. — Szerelemből ment férjhez ? Az egyenes kérdés nem hökkenti meg. — Igen. Habár, tudja, a szülők nálunk azt akarják hogy tanult emberhez menjen férjhez a lányuk. Olyan­hoz, aki több iskolát végzett, vagy szakmát tanult. — A kisiratosi lányok szemében a téeszben végzett paraszti munka nem szakma ? A százhektárokon ter­mesztett gabona, paradicsom, kender, cukorrépa, ku­korica szakértelmet követel. Meg aztán úgy tudom, hogy több mint negyven fiatal végez olyan szakmun­kát, amilyenre maga gondol. Állatgondozók, kerté­szek, traktorosok, sofőrök, kovácsok, ácsok. — Hiába tanulnak a műhelyben, nem kapnak írást róla. Vajon miért ? (Utólag válaszolok a fájó kérdésre, amelyet máshol is hallottam. Változott a dolog. Egy újabb határozat szerint a termelőszövetkezetek kötelesek fejleszteni kisipari részlegeiket. A szükséges munkaerő-sza­kembe­reket a saját műhelyeikben képezzék ki. Tanoncokat vesznek fel a szakmunkára rátermett fiatalok közül­. A beszélgetést tovább folytattuk . — Kisiratoson a kétgyerekes családok vannak több­ségben — mondtam. — De kimutatás járt a kezemben, s kiderült, hogy sok az egyke is. Húsz-harminc év kö­zötti házasok helyzetét néztem meg. A 165 családból 98-nak egy gyereke, 59-nek kettő, 7-nek három és csak egynek van több gyereke. Maguk is 1962-ben házasod­tak és csak egy gyerekük van. — Külön akartunk menni a szüleinktől. Jól kere­sünk, 35 000 lejes házat építettünk. Aztán televíziót, bútort, szőnyeget vettünk. De persze, nemcsak ezért van egy gyermekünk. Nincs kire hagyni. Még ha együtt laknánk a szüleinkkel, akkor sem lenne, hiszen tőlünk a faluból sokan elmentek a városba, s aztán nagy a kertészetünk, minden munkaerőre szükségünk van, az idősebb asszonyokéra is. Ezután biztosan több gyerek lesz nálunk is. De ehhez csecsemőgondozó is kellene, meg nagyobb óvoda. Milyen következményei vannak annak, hogy a fiatal házasok elszakad­­nak a közösségi élettől ? Bérczi Ferenc tizenhét éve tanít a községben. Köz­lékeny, megfontolt ember benyomását kelti. Láthatóan érdekli a felvetett kérdés. — A fiatal házasok nemzedéke általában kevés isko­lát végzett. És minél kevesebbet tud valaki, annál igénytelenebb önmagával és másokkal szemben is. Megmondom őszintén, nem tudom, hogyan lehetne ki­mozdítani őket ebből az állapotból. — Száznegyvenhat tévé, 450 rádió van a községben. Hetente háromszor filmet vetítenek — vetettem közbe — Igen, de a tévében és a rádióban közvetített szín­darabokat jobban megértenék, ha önmaguk is szere­pelnének. — Arra gondol, hogy a műkedvelő tevékenység bi­zonyos ismeretek megértését is szolgálhatná ? — Pontosan. Csak az a baj, hogy kevés színdarab foglalkozik a fiatal házasok bonyolult problémáival. De menjek tovább: olyan színdarab se nagyon van, amely egyáltalán a fiatalok valós kérdéseit vinné a­­né­zők elé. Mindenki olyan szerepet akar játszani, amely­­lyel magára vonja a figyelmet. És ezt csak úgy éri el, ha a nézőt érdeklő problémát, figurát elevenít meg a színpadon. Az ilyen színjátszás felkeltené az érdeklő­dést, vonzó erőt jelentene s így több műveltség-gyara­pító előadást, szimpoziont is lehetne tartani. I­r. Macian Teofil véleményét is megkérdeztük : — Mit mondhatnék? Először is a gyermekáldást említe­ném. Ez igazán a fiatal házasok problémája. Nos, 1950- ben 80 szülés volt a községünkben, 1957-ben 56, míg a ta­valy december elejéig csak 14. Azt hiszem, szükségte­len ehhez bármit is hozzátennem. Legfennebb annyit, hogy sokféle előadást tartunk és így a fiatalok egész­ségügyi szempontból műveltebbek. Nagyobb bizalom­mal vannak az orvos iránt is. A gyerekek, terhes anyák táplálkozása jobb, mind eddig, de még mindig nem elég korszerű. A pletyka rossz hatását azonban, ha szóba hozta, hadd mondjam meg, én is érzem a munkámban. A lányok például nemigen járnak or­voshoz, mert félnek a pletykától, hogy betegesnek tart­ják őket, és ezért nehezen mennek férjhez. A lányok eljárnak az egészségügyi tanfolyamokra, de miután férjhez mennek, sokan kimaradnak közülük. Több fiatal asszony panaszkodott, hogy a férje megszidta, mert nem maradt otthon . . . Többszöri kísérletezés után, csak az egyik késő este tudtam elbeszélgetni Szanda Antallal, a téesz elnöké­vel. — Az csakugyan igaz, hogy a fiatal házasok egy része zárkózottan él — mondta. — Azt hiszem, ennek az az egyik oka, hogy nem ég bennük a tudásvágy. Azonban összefüggésében kell nézni a dolgokat. Ezek a mai fia­talok még sok mindent csinálnak, amit a mi egykori szegénységünktől örököltek. Nem ők a hibásak ezért. A szülők sem. A múlt. Még mindig nehezen érjük el, hogy minden szülő négy osztálynál tovább engedje ta­nulni gyerekét. Sokan kimaradtak az iskolából, most kellene pótolniuk a hiányokat. Annyi minden történik ezen a világon, s oly keveset tudnak ezekről. Pedig hasznukra válna. Meg aztán hadd mondjam meg, hogy régebben moz­galmasabb volt a KISZ-munka is. Mostanában mintha kevesebb lenne a vidám hangulatú hazafias munka. Nem vonzza a fiatalokat. A KISZ-szervezet gyűlései is sokszor szárazak, unalmasak. Miért nem tűznek napirendjére érdekesebb kérdéseket, ami érdekli ma a fiatalokat. A házasokat is. A néptanácsnak sokkal nagyobb ceremóniát kellene csinálnia az esketésből. Ünnepet ! Ezt a napot ne fe­ledjék el sohasem a fiatalok . . . Más dolog: én nem hiszek abban, hogy a fiatal házasok nem akarnak el­menni az érdekes összejövetelekre. Csak hát, hogy va­lahová elmenjek, először tudnom kell, miről lesz ott szó. S itt van az értelmiség kérdése. Jobban be kellene kapcsolódniuk a község életébe. Nem mondom én, hogy semmit sem tesznek a kultúrmunkában, de sok minden csak papíron van meg. Szép dolgokat vesznek tervbe, de a végrehajtása ... Én is szerepeltem már nemegyszer ebben a tervben, hogy előadást fogok tartani a termelőszövetkezetről- Azt gondolja, szólt valaki, hogy mikor ? És így történik az mással is. Pedig igazán jó lehetőségeink vannak ma a kultúr­­munkára. Sokan arra hivatkoznak, hogy a klub még nem készült el, azért nehéz. Öt-hat évvel ezelőtt sem volt klubunk és mégis volt énekkarunk, s olyan szín­darabokat adtak elő, amelyekre még ma is emlékez­nek az emberek. Azt hiszem, ez mind összefügg azzal, hogy a fiatal házasok magukba zárkózva élnek. Mit mondanak azok, akik sokat tehetnének azért, hogy a helyzet meg­javuljon ? Az iskola igazgatói szobájában beszélgetünk. Lengyel József iskolaigazgató : Higgye el, mi sok mindent megpróbáltunk, de nem sikerült felkelte­nünk az érdeklődést. Nem jönnek el... u°iP !‘!Р.ар ésU olvasókörre 30 asszony jött Ы Köz­­tük sok 30 éven aluli is. Csonka Lajostól, a technikus­­tól viszont azt hallottam, hogy az agrotechnikai kör­ben 14-16 fiatal mindig jelen van. a szobethnikai kő­­, — ‘s­ amikor a szülői értekezlettel egybekötve tartottunk nevelő jellegű előadást, majdnem száz szá­zalékos részvételt biztosítottunk .. . S/a „^„íJasi0­ Uam’ gyümölcsöző kultúrmunkát vé­geztek eddig iS. De nem lehetne a műkedvelői próbá­­kat a sokféle összejövetelt, köröket és mit tudom én TM-ket' kihasználni arra, hogy egyik-másik tanító adást tartson ?Méld’ szabadon elmenni­ ott, érdekes elő­— Hát. . . Szóval... — Tehát, lehetne­ a könyvtárbanko* ku­lturális munkatervit forgatom — Mi az új benne a tavalyhoz viszonyítva ? a tervben‘lajozgat " kultúrotthon igazgatója szintén szülői lektorátus. Előadás-ciklus a föld történe­téről és mások­ megoldásához hozzájárul ? Nem lehetne például né­hány érdekes, vidám összejövetelt rendezni a fiatal házasok tiszteletére? És valami kedves meglepetéssel megragadni őket, kíváncsivá tenni, hogy máskor is el­jöjjenek. Nem különös, hogy most, amikor a különbö­ző szervezetek, újságok, folyóiratok sokat foglalkoznak a fiatalok, közöttük a házasok etikai nevelésével er­kölcsi, viselkedésbeli dolgaival, a szerelem, barátság, házasság problémáival, ilyen jellegű célkitűzés alig szerepel ebben a munkatervben ? Benedek Sándor : Hát igen, ezekre is gondolnunk kel­lett volna. Utolsónak a termelőszövetkezet KISZ-titkárához, régi ismerősömhöz, Miklós Károlyhoz mentem. Idestova tíz éve végez KISZ-munkát. Nős, kétéves gyermek apja. Műhelyfelelős. Nagyon elfoglalt, sok a társadalmi meg­bízatása, s mégis igyekszik becsülettel elvégezni KISZ- teendőit. Most is, mint máskor, őszintén beszél. — Csak mint fiatal házas beszélhetek arról, hogyan élnek, gondolkoznak társaim, de mint KISZ-titkár ke­veset mondhatok erről. Csak azt, hogy nem járnak el gyűlésekre, kultúrmunkára. Az a baj, hogy nem törőd­tünk eddig velük. Pedig azokból, amiket például maga is elmondott, kiderül, hogy szükség lenne erre a törő­désre. Persze, most nehezebb kimozdítani őket, mint régebben. Ott a sok tévé, rádió, újság, folyóirat, mozi­ba járnak. De ha a kultúrotthon valami érdekeset hir­det, s mindenki idejében tudomást szerez róla, elmen­nek. A magam példájából mondom ezt. Most már lá­tom, nem szabad beletörődnünk, hogy a fiatal házasok öregesen éljenek. Be kell vonnunk őket kirándulások­ba, szórakozásba és mit tudom én még, mibe . . . Nem tudom, sikerült-e írásommal a kisiratosi KISZ-szervezet, a helyi tömegszervezet vezetőit gondolko­­dóba ejtenem. Lényegében ennél se többet, se keve­sebbet nem akartam. Csupán felhívni a figyelmüket : a fiatalok nagy többsége, még azok is, akik azelőtt ak­tív szerepet játszottak a község­ kulturális-társadalmi életében, házasságukkal egyidejűleg visszahúzódnak a közös tevékenységtől. Egész életüket csak a munka s a családi élettel járó problémák töltik ki. Arról szr­rettem­ volna meggyőzni az olvasót, hogy ez a „visz­­szavonulás" mindenképpen hátrányos úgy a fiatalok, mint a község számára. Tenni kéne valamit annak a bizonyítására, hogy „házasember nem vénember“. T­a­­lán több segítséget, gondoskodást kellene, érezzenek a fiatal házasok a KISZ és más helyi szervek részéről már az induláskor. Szebbé kelene tenni közös erővel az esküvőket, az azt követő napokat és éveket. A szervezeti kulturális életnek olyan formát és tartal­mat biztosítani, amely közelebb áll érdeklődési körük­höz, amely segíti őket eligazodni a családi élet soryú­szor igen bonyolult problémáiban. Még egyszer elismétlem: csupán egy jelenségre szándékoztam felhívni a figyelmet — mindenekelőttt kisiratosiakét, de mindazokét is, ahol hasonló a hely­­zet —, s ha ez sikerült, akkor nem maradhat el az or­voslás sem. Ami viszont már nem az újságírótól_[úgy_ Elsősorban nem tőle. SZEKERES LAJOS ! Ifjúmunkás

Next