Ifjúmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1972-01-06 / 1. szám
A matematika tekintélye Remegett a tunika, a páncél, a cilinder, amikor jött a rabszolga, a jobbágy, a munkás boldogabb új évet követelni magának. Ezt a remegést egyéni félelem váltotta ki A kizsákmányolok osztályközösségében az általános pánik a századforduló táján tört ki, amikor Enrico Barrone egy matematikai modellel bebizonyította, hogy az ipari termelés elképzelhető tulajdonos nélkül. Barrone nem volt szocialista, de úgy látszik, legalább igazi tudós volt, akinek nem tudta kedvét szegni az, hogy felfedezése ellentmond elképzelésének és közölte moduljét azzal a címmel : A közösségi állam termelési minisztériuma. Addig — nekünk ma hihetetlennek tűnik — a legreakciósabb körökben is őszinte és örömteli volt a kétkedés, egyszerűen nem tudták elhinni, hogy fejlett munkamegosztás közepette a társadalom meg tud lenni kapitalista vállalkozók nélkül. És ami nélkülözhetetlen az, ugye, hasznos — ebbe az elképzelésbe ringatták magukat, teoretikusaik segítségével, akik bőségesen ontották az elméleteket a tőkésről és pénzéről, mint a termelés ösztönző feltételéről. Pedig már Karl Marx munkáiban is található néhány újratermelési modell, de mert sokkal elméletibb szintű, nem mindenki értette meg azok közül, akiknek mindent kétszer kell mondani, a pénz kivételével... A matematika azonban könyörtelen, vele molttal sem lehet vitába szállni, ezért a pánik. De a kapitalizmusban a matematikus is csak munkaerő, akit speciális eszközökkel rá lehet bírni a következő kijelentésre: modellem csak látszatra osztálynélküli, és ez azért van így, mert a számok tökéletlenek, nem fér el bennük egy mérhetetlenül kis réteg mérhetetlenül nagy fogyasztása, ezért megkérem a kedves tőkéseket, maradjanak csak nyugodtan a helyükön, illetve azon a helyen, amit elfoglalnak, és csak annyiban értékesítsék javaslataikat, amennyiben megfelelnek becses ízlésüknek. Így lesz a tudományos modellből javaslat, az ágazatok papíron összehangolt tevékenységéből kisebb-nagyobb káosz, infláció, munkanélküliség. Matematikus tervez, tulaj végez. Persze, most az egész hűhó a matematikusokkal és tervezési modelljeikkel felesleges, hiszen több ország gyakorlata bizonyítja, hogy a bonyolult termelési rendszereket nagyban leegyszerűsíti a nem-termelő személy hiánya. Ez a nagy hadakozás a terv ellen különben azt bizonyítja, hogy éppen a terv az a nyíl, amelyet kézbevéve azt kérdi a munkás: mibe lőjem, tulaji szék áll előttem ... Veszedelmes fegyver: feleslegessé teszi a tőkés vállalkozót, kiszorítja a gazdasági életből és így a társadalomból is — ne csodálkozzunk, hogy hadakozik ellene. Számunkra, szocialista ország számára, megnyugtató, bizalmat keltő, ösztönző. Tervünk — a törvényerőre emelt matematika — irányítja a munkás, a részlegvezető, az igazgató, a miniszter tevékenységét. Tervünk tisztelete nemcsak tudományosságának szól. Valljuk a tervszerű gazdálkodás felsőbbrendűségét azért is, mert országunk gyakorlata bizonyítja. Terveink segítségével valósítottuk meg az ország harmonikus, sokoldalú fejlődését, a gyors iparosítást, az életszínvonal emelését. Tervünknek tekintélyt ad eddigi terveink sikeres teljesítése és ennek mindenki által érzékelhető pozitív következménye. A mi matematikusaink számára a politika a legteljesebb ösztönzést nyújtja az új tervezési módszerek kidolgozására. És a tervezés tökéletesedésének mindnyájan tanúi lehetünk. Ötéves tervünk mellett elkészültek távlati tudományos előrejelzések. Ha valakiben felmerülne a kérdés, miért nem jött rá az emberiség a tervgazdálkodásra legalább az ősközösség idején, hogy elkerülje az osztályharcot, akkor figyelmeztetnünk kell arra, hogy az ember nem születik okosnak. Ahhoz, hogy elfoglalja megfelelő helyét a terv, sokat kellett fejlődnie a tudatnak. Az embernek el kellett jutni a szükségszerűség felismeréséhez, az egyéni és a közösségi érdek szoros kapcsolatának megértéséhez, hogy a tervben meglássa saját érdekét. Kerekes Árpád RENDES HÉTFŐ — Itt a konfekció-osztályon mikor kezdődött az év? — próbálom túlkiabálni a gépek zaját. — Ma reggel — kiáltja vissza egy lány. — Mi van ma? — Ma...? ...hétfő, na nézze, hogy megkevertek ezek az ünnepek... — Mire gondolt ma reggel? — Azt hiszi, volt időnk gondolkozni? Ültünk a géphez, s már indult a szalag... — Ennyi lány együtt és ne beszéljék meg a szilvesztert? — Ilyen lármában ? ... — Mit vár az új esztendőtől? — Folyamatos munkát, a fiatal lányok lakásgondjainak megoldását... — Nehezebb-e az év első munkanapja? — Hát annyiban nehezebb, hogy ma véletlenül elfelejtették bekapcsolni a szellőztetést. Alszunk el a melegtől... — Történt-e ma valami rendkívüli ? — Ha csak az, nem, hogy mindenki vidám és nincs veszekedés. — Tehát ez egy rendes hétfő... — Eléggé az. Mert azért itt a lányoknak jólesett volna, ha valaki a gyárból ma reggel épp csak annyit mond: „Lányok, idén is számítunk rátok!“ — Kivel beszéltem ? — Tessék? — kiáltja a lány. — Nagy Ilona — mondja Gräffner Lucia, az üzemi KISZ-titkár. Az Aradi Vörös Trikó gyárból üzenik a lányok. A RENDKÍVÜLI ÉVEK IS RENDES HÉTFŐVEL KEZDŐDNEK. A. i. 31ÓTÉV távlatai Öröktüzek nemcsak a mesében léteznek. 1972 is például konkrét öröktüzeket vett át az előző évtől. Égtek a tüzek Galaţi, Vajdahunyad, Vlahica és az ország többi kohóiban és csak az elektronikus berendezések „tudják“, hogy az állandóan folyó acélból mennyi csöppent át ötéves tervünk második évébe. Az új esztendő talált a Vaskapunál egy hatalmas öröktüzet, amelyet csak nemrég gyújtottunk meg, de máris annyit termel, mint amennyit 191-ben az összes villany-erőművek adtak. Égett az örökláng Piteşti, Craiova és az ország többi vegyi kombinátja felett. Kell-e hangsúlyozni, hogy ezek mesterséges öröktüzek? Mi élesztettük és ugyancsak mi vagyunk azok, akik nem hagytuk kialudni egy napra sem. Szilveszter éjszakájára sem. Öröktüzeink egynapos kialudásának lehetetlen következményei lennének. Este ÖRÖKTÜZEK például hiába próbálnánk telefonálni taxiért. Próbálkozásunk már azon elbukna, hogy fagytól meggémberedett ujjakkal nem lehet tárcsázni, mert a központi fűtés kazánjában sem természetes öröktűz ég... Valamikor azt állították a közgazdászok, hogy a társadalom élete azonnal megszűnne, mihelyt megállna a termelés és elfogyna a meglévő tartalék. Az állítás igaz maradt, csak annyiban változott, hogy a termelés megállása elegendő lenne a katasztrófához. A modern élet nem tartalékokra épít, hanem folyamatosságra. Adódik ez például az elektromos energia uralmából. Még senki sem látott villanyraktárat: amenynyi termelődik, annyi fogy... Nem véletlen tehát társadalmunk tisztelete azok iránt, akik munkával táplálták öröktüzeinket szilveszter éjszakán is, amikor életbe lépett ötéves tervünk második évének törvénye. (K. A.) EGY ÉVI RAKODÁS Gócán Vales, a kolozsvári Carbochim üzem ifjúsági szervezetének vezetője óév utolsó napjának estéjén 10 órakor kezdte meg a szolgálatot. Ő volt a vállalat ügyeletes irányítója. Körbejárta a gyárat, elbeszélgetett az emberekkel, megnézte, minden rendben van-e a kemencéknél, aztán, mire megpihent volna, jelentették — betolnak egy vagont a gyári rakodóra... Hogy ne kelljen fekbért fizetniük, a szilveszteri váltás ráérő tagjai vállalták — jórészt mind ügyeletesek —, hogy hazafias munkában megrakják kész termékekkel a vagont. Nem mondta nekik senki, akár ott is hagyhatták volna a vagont, de a jó vállalati hírnév kötelezett — hiszen év végéig a dolgozók, s közöttük nagyon sok fiatal, jelentős összegű többlettermékkel ajándékozta meg a nemzetgazdaságot. Ez a romantikus éjféli rakodás „egy egész esztendőt“ tartott — közben meghallgatták a pártfőtitkár újévi beszédét, boldog új esztendőt kívántak egymásnak s folytatták a munkát, abban a szellemben, amely a magas, államfői útmutatásból fakadt. — Mire észbe kaphattunk, már le is telt a munkaidő — meséli most visszaemlékezve 1972 első napjára. — Természetesen jó dolog családi körben vagy barátok között ünnepelni a búcsúzó évet meg a beköszöntőt, ám a gyár, az ütemes tervteljesítés is megköveteli a magáét, s örvendek, hogy az idén ezt az élményt, a munkával ünneplést is megismerhettem... A Carbochim ifjai a jelek szerint az idén sem adják alább tavalyi önmaguknál. Hogyha lehet, még inkább rászolgáljanak az üzemi pártbizottság jó véleményére és arra, hogy ötéves tervünk második, igen jelentős esztendeje többek között nekik köszönhetően startolt jól ebben az igen jelentős, országosan is egyedülálló vegyiüzemünkben. Ács László FORGÁCS ÉS FENYŐ Van nekem egy jó emberem, Béres Tibor, aki foglalkozására nézve asztalos. Illetve asztalos volt, amíg a gépek és automaták ki nem vették kezéből a vésőt és a fűrészt. Most gyári munkásnak nevezhetnénk inkább, mert az idő legnagyobb részét gépek mellett tölti a marosvásárhelyi Augusztus 23 bútorgyárban. A két kezemen meg tudnám számolni a napokat, mikor érzi magát igazán asztalosnak az esztendőben. Igazán asztalosnak érzi magát például az év utolsó napjában, amikor meggyalulja, keresztbe vágja és összeilleszti a télifatartót. Amikor gyertya- és fenyőillattal telik meg a szoba, ő eltűnődik a fák sorsán, emberek sorsán. Pontosabban a hasznos fák és a hasznos emberek sorsán. Az ilyen tűnődések után az én emberem rendszerint az új esztendőre gondol. Mint most is. És ha megjön az új esztendő, már az első naptól kezdve ott van a gyárban, a gépek mellett, és nem tudja senki róla, hogy tulajdonképpen minden esztendőben új életet kezd. Új életet, mert hasznosabb akar lenni mindig egy árnyalattal. Nemcsak mint asztalos, hanem mint ember is. Mint óráját az utazó ember, terveit-céljait a nagy tervekhez igazítja minden évkezdéskor. Talán azért is szeretem ezt a forgács- és fenyő hangulatú embert. Héket Ferenc Ifjúmunkás 3 KEZDJÜK SZÉPEN Most, hogy mindkét lábbal átléptük az új év küszöbét, a tervezgetések után mozdítani is illik egyet-mást a tett hímes mezején. Szilágybagoson, ebben a hepehupás dombokkal övezett kicsi faluban is például már az év első munkanapján megkezdték az idénre tervezettek megvalósítását. Fél ezer szarvasmarha, ezernél több juh, mint rendszerint, úgy kapott enni, hogy az előirányzott 31 tonna hús és a 2500 hektoliter tej következő szilveszterig meglegyen. Persze, nemcsak az állattenyésztőknek akadt dolga: nemsokára beindul a nyírágseprű üzem és elfoglaltságot nyújt az agronómus, az állatorvos ikerházának építése is. Mielőtt az építők ennek nekifognak, be kell fejezniük a 100 férőhelyes istállót, amelyet tavasszal vesznek igénybe a gyarapodó állatok. De akkor majd nagyon el kell gondolkoznia a bagosi fiatalnak, mert a gyorsan bővülő termálfürdő építkezései, vagy az eddigieknél sokkal modernebb, gépesített istálló és más munkahely között kell választania. Jól mondják itt az emberek, hogy az 1972-es év még több lehetőséget ad, mint a tavalyi. Nagyobb lehetőségek előtt állnak a lányok is, akiknek be kell bizonyítani, hogy jobban értenek a zöldségtermesztéshez: kisebb területről is be kell takarítaniuk a tervezett 336 tonna zöldséget. Mindezek azt juttatják észbe, hogy még jobban mehetne a munka, ha a KISZ- szervezet ismertetné azokat a tervfeladatokat, amelyekből kitűnik a fiatalok tennivalója. Munkájuk ezzel tudatosabb, igyekezetük eredményesebb lenne 1972 folyamán. Tar Károly