Ifjúmunkás, 1972 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-06 / 1. szám

A matematika tekintélye Remegett a tunika, a pán­cél, a cilinder, amikor jött a rabszolga, a jobbágy, a mun­kás boldogabb új évet köve­telni magának. Ezt a reme­gést egyéni félelem váltotta ki A kizsákmányolok osz­tályközösségében az általános pánik a századforduló táján tört ki, amikor Enrico Barro­­ne egy matematikai modellel bebizonyította, hogy az ipari termelés elképzelhető tulajdo­nos nélkül. Barrone nem volt szocialista, de úgy látszik, legalább igazi tudós volt, aki­nek nem tudta kedvét szegni az, hogy felfedezése ellent­mond elképzelésének és kö­zölte moduljét azzal a cím­mel : A közösségi állam ter­melési minisztériuma. Addig — nekünk ma hihe­tetlennek tűnik — a legreak­­ciósabb körökben is őszinte és örömteli volt a kétkedés, egyszerűen nem tudták el­hinni, hogy fejlett munka­­megosztás közepette a társa­dalom meg tud lenni kapita­lista vállalkozók nélkül. És ami nélkülözhetetlen az, ugye, hasznos — ebbe az elképzelés­be ringatták magukat, teore­tikusaik segítségével, akik bő­ségesen ontották az elmélete­ket a tőkésről és pénzéről, mint a termelés ösztönző fel­tételéről. Pedig már Karl Marx munkáiban is található néhány újratermelési modell, de mert sokkal elméletibb szintű, nem mindenki értette meg azok közül, akiknek min­dent kétszer kell mondani, a pénz kivételével... A matematika azonban kö­nyörtelen, vele molttal sem le­het vitába szállni, ezért a pá­nik. De a kapitalizmusban a matematikus is csak munka­erő, akit speciális eszközökkel rá lehet bírni a következő ki­jelentésre: modellem csak lát­szatra osztálynélküli, és ez azért van így, mert a számok tökéletlenek, nem fér el ben­nük egy mérhetetlenül kis ré­teg mérhetetlenül nagy fo­gyasztása, ezért megkérem a kedves tőkéseket, maradjanak csak nyugodtan a helyükön, illetve azon a helyen, amit el­foglalnak, és csak annyiban értékesítsék javaslataikat, a­­mennyiben megfelelnek be­cses ízlésüknek. Így lesz a tudományos mo­dellből javaslat, az ágazatok papíron összehangolt tevé­kenységéből kisebb-nagyobb káosz, infláció, munkanélküli­ség. Matematikus tervez, tu­laj végez. Persze, most az egész hűhó a matematikusokkal és terve­zési modelljeikkel felesleges, hiszen több ország gyakorlata bizonyítja, hogy a bonyolult termelési rendszereket nagy­ban leegyszerűsíti a nem-ter­melő személy hiánya. Ez a nagy hadakozás a terv ellen különben azt bizonyítja, hogy éppen a terv az a nyíl, amelyet kézbevéve azt kérdi a munkás: mibe lőjem, tulaji szék áll előttem ... Veszedel­mes fegyver: feleslegessé teszi a tőkés vállalkozót, kiszorítja a gazdasági életből és így a társadalomból is — ne cso­dálkozzunk, hogy hadakozik ellene. Számunkra, szocialista or­szág számára, megnyugtató, bizalmat keltő, ösztönző. Ter­vünk — a törvényerőre emelt matematika — irányítja a munkás, a részlegvezető, az igazgató, a miniszter tevé­kenységét. Tervünk tisztelete nemcsak tudományosságának szól. Vall­juk a tervszerű gazdálkodás felsőbbrendűségét azért is, mert országunk gyakorlata bizonyítja. Terveink segítségé­vel valósítottuk meg az ország harmonikus, sokoldalú fejlődé­sét, a gyors iparosítást, az életszínvonal emelését. Ter­vünknek tekintélyt ad eddigi terveink sikeres teljesítése és ennek mindenki által érzékel­hető pozitív következménye. A mi matematikusaink szá­mára a politika a legteljesebb ösztönzést nyújtja az új ter­vezési módszerek kidolgozá­sára. És a tervezés tökéletese­désének mindnyájan tanúi le­hetünk. Ötéves tervünk mel­lett elkészültek távlati tudo­mányos előrejelzések. Ha valakiben felmerülne a kérdés, miért nem jött rá az emberiség a tervgazdálkodás­ra legalább az ősközös­ség idején, hogy elke­rülje az osztályharcot, ak­kor figyelmeztetnünk kell ar­ra, hogy az ember nem szüle­tik okosnak. Ahhoz, hogy elfoglalja megfelelő helyét a terv, sokat kellett fejlődnie a tudatnak. Az embernek el kellett jutni a szükségszerű­ség felismeréséhez, az egyéni és a közösségi érdek szoros kapcsolatának megértéséhez, hogy a tervben meglássa sa­ját érdekét. Kerekes Árpád RENDES HÉTFŐ — Itt a konfekció-osztályon mikor kezdődött az év? — próbálom túlk­iabálni a gépek zaját. — Ma reggel — kiáltja vissza egy lány. — Mi van ma? — Ma...? ...hétfő, na nézze, hogy megkevertek ezek az ünnepek... — Mire gondolt ma reggel? — Azt hiszi, volt időnk gondolkozni? Ültünk a gép­hez, s már indult a szalag... — Ennyi lány együtt és ne beszéljék meg a szilvesztert? — Ilyen lármában ? ... — Mit vár az új esztendő­től? — Folyamatos munkát, a fiatal lányok lakásgondjainak megoldását... — Nehezebb-e az év első munkanapja? — Hát annyiban nehezebb, hogy ma véletlenül elfelejtet­ték bekapcsolni a szellőzte­tést. Alszunk el a melegtől... — Történt-e ma valami rendkívüli ? — Ha csak az­, nem, hogy mindenki vidám és nincs ve­szekedés. — Tehát ez egy rendes hétfő... — Eléggé az. Mert azért itt a lányoknak jólesett volna, ha valaki a gyárból ma reg­gel épp csak annyit mond: „Lányok, idén is számítunk rátok!“ — Kivel beszéltem ? — Tessék? — kiáltja a lány. — Nagy Ilona — mondja Gräffner Lucia, az üzemi KISZ-titkár. Az Aradi Vörös Trikó gyárból üzenik a lányok. A RENDKÍVÜLI ÉVEK IS RENDES HÉTFŐVEL KEZ­DŐDNEK. A. i. 31ÓTÉV távlatai Öröktüzek nemcsak a me­sében léteznek. 1972 is pél­dául konkrét öröktüzeket vett át az előző évtől. Égtek a tüzek Galaţi, Vajdahunyad, Vlahica és az ország többi ko­hóiban és csak az elektronikus berendezések „tudják“, hogy az állandóan folyó acélból mennyi csöppent át ötéves tervünk második évébe. Az új esztendő talált a Vaskapunál egy hatalmas öröktüzet, amelyet csak nem­rég gyújtottunk meg, de máris annyit termel, mint amennyit 19­­1-ben az összes villany-erőművek adtak. Égett az örökláng Piteşti, Craiova és az ország többi vegyi kombinátja felett. Kell-e hangsúlyozni, hogy ezek mesterséges öröktüzek? Mi élesztettük és ugyancsak mi vagyunk azok, akik nem hagytuk kialudni egy napra sem. Szilveszter éjszakájára sem. Öröktüzeink egynapos ki­­aludásának lehetetlen követ­kezményei lennének. Este ÖRÖKTÜZEK például hiába próbálnánk te­lefonálni taxiért. Próbálkozá­sunk már azon elbukna, hogy fagytól meggémberedett ujjakkal nem lehet tárcsázni, mert a központi fűtés kazán­jában sem természetes örök­tűz ég... Valamikor azt állították a közgazdászok, hogy a társa­dalom élete azonnal meg­szűnne, mihelyt megállna a termelés és elfogyna a meg­lévő tartalék. Az állítás igaz maradt, csak annyiban válto­zott, hogy a termelés megál­lása elegendő lenne a kataszt­rófához. A modern élet nem tartalékokra épít, hanem fo­lyamatosságra. Adódik ez pél­dául az elektromos energia uralmából. Még senki sem látott villanyraktárat: ameny­nyi termelődik, annyi fogy... Nem véletlen tehát társa­dalmunk tisztelete azok iránt, akik munkával táplálták öröktüzeinket szilveszter éj­szakán is, amikor életbe lé­pett ötéves tervünk második évének törvénye. (K. A.) EGY ÉVI RAKODÁS Gócán Vales, a kolozsvári Carbochim üzem ifjúsági szervezetének vezetője óév utolsó napjának estéjén 10 órakor kezdte meg a szolgá­latot. Ő volt a vállalat ügye­letes irányítója. Körbejárta a gyárat, elbeszélgetett az em­berekkel, megnézte, minden rendben van-e a kemencék­nél, aztán, mire megpihent volna, jelentették — betolnak egy vagont a gyári rakodó­ra... Hogy ne kelljen fekbért fizetniük, a szilveszteri váltás ráérő tagjai vállalták — jó­részt mind ügyeletesek —, hogy hazafias munkában megrakják kész termékekkel a vagont. Nem mondta nekik senki, akár ott is hagyhatták volna a vagont, de a jó vál­lalati hírnév kötelezett — hiszen év végéig a dolgozók, s közöttük nagyon sok fiatal, jelentős összegű többlet­ter­mékkel ajándékozta meg a nemzetgazdaságot. Ez a romantikus éjféli ra­kodás „egy egész esztendőt“ tartott — közben meghall­gatták a pártfőtitkár újévi beszédét, boldog új esztendőt kívántak egymásnak s foly­tatták a munkát, abban a szellemben, amely a magas, államfői útmutatásból fakadt. — Mire észbe kaphattunk, már le is telt a munkaidő — meséli most visszaemlékezve 1972 első napjára. — Ter­mészetesen jó dolog családi körben vagy barátok között ünnepelni a búcsúzó évet meg a beköszöntőt, ám a gyár, az ütemes tervteljesítés is megköveteli a magáét, s örvendek, hogy az idén ezt az élményt, a munkával ün­neplést is megismerhettem... A Carbochim ifjai a jelek szerint az idén sem adják alább tavalyi önmaguknál. Hogyha lehet, még inkább rászolgáljanak az üzemi pártbizottság jó véleményére és arra, hogy ötéves tervünk második, igen jelentős esz­tendeje többek között nekik köszönhetően startolt jól eb­ben az igen jelentős, orszá­gosan is egyedülálló vegyi­­üzemünkben. Ács László FORGÁCS ÉS FENYŐ Van nekem egy jó embe­rem, Béres Tibor, aki foglal­kozására nézve asztalos. Illetve asztalos volt, amíg a gépek és automaták ki nem vették ke­zéből a vésőt és a fűrészt. Most gyári munkásnak nevez­hetnénk inkább, mert az idő legnagyobb részét gépek mel­lett tölti a marosvásárhelyi Augusztus 23 bútorgyárban. A két kezemen meg tudnám szá­molni a napokat, mikor érzi magát igazán asztalosnak az esztendőben. Igazán asztalos­nak érzi magát például az év utolsó napjában, amikor meg­gyalulja, keresztbe vágja és összeilleszti a télifa­tartót. Amikor gyertya- és fenyőillat­tal telik meg a szoba, ő eltű­nődik a fák sorsán, emberek sorsán. Pontosabban a hasz­nos fák és a hasznos emberek sorsán. Az ilyen tűnődések után az én emberem rendsze­rint az új esztendőre gondol. Mint most is. És ha megjön az új esztendő, már az első naptól kezdve ott van a gyár­ban, a gépek mellett, és nem tudja senki róla, hogy tulaj­donképpen minden esztendő­ben új életet kezd. Új életet, mert hasznosabb akar lenni mindig egy árnyalattal. Nem­csak mint asztalos, hanem mint ember is. Mint óráját az utazó ember, terveit-céljait a nagy tervekhez igazítja min­den évkezdéskor. Talán azért is szeretem ezt a forgács- és fenyő hangulatú embert. Héket Ferenc Ifjúmunkás 3 KEZDJÜK SZÉPEN Most, hogy mindkét lábbal átléptük az új év küszöbét, a tervezgetések után mozdíta­ni is illik egyet-mást a tett hímes mezején. Szilágybago­­son, ebben a hepe­hupás dombokkal övezett kicsi falu­ban is például már az év első munkanapján megkezdték az idénre tervezettek megvaló­sítását. Fél ezer szarvasmarha, ezernél több juh, mint rend­szerint, úgy kapott enni, hogy az előirányzott 31 tonna hús és a 2500 hektoliter tej kö­vetkező szilveszterig megle­gyen. Persze, nemcsak az ál­lattenyésztőknek akadt dol­ga: nemsokára beindul a nyírágseprű üzem és elfog­laltságot nyújt az agronómus, az állatorvos ikerházának építése is. Mielőtt az építők ennek nekifognak, be kell fe­jezniük a 100 férőhelyes is­tállót, amelyet tavasszal vesz­nek igénybe a gyarapodó ál­latok. De akkor majd nagyon el kell gondolkoznia a bagosi fiatalnak, mert a gyorsan bő­vülő termálfürdő építkezései, vagy az eddigieknél sokkal modernebb, gépesített istálló és más munkahely között kell választania. Jól mondják itt az emberek, hogy az 1972-es év még több lehetőséget ad, mint a tavalyi. Nagyobb le­hetőségek előtt állnak a lá­nyok is, akiknek be kell bi­zonyítani, hogy jobban érte­nek a zöldségtermesztéshez: kisebb területről is be kell takarítaniuk a tervezett 336 tonna zöldséget. Mindezek azt juttatják ész­be, hogy még jobban mehet­ne a munka, ha a KISZ- szervezet ismertetné azokat a tervfeladatokat, amelyekből kitűnik a fiatalok tennivalója. Munkájuk ezzel tudatosabb, igyekezetük eredményesebb lenne 1972 folyamán. Tar Károly

Next