Ifjúmunkás, 1973 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-04 / 1. szám
SAIM RUDEANTJ : Télapó nevel A mama: így, Costică Aztán két dologra figyelj: ne hullasd el a szakállad, mert akkor a dolognak nem lesz varázsa, és ne add az ajándékokat, amíg nem felel a kérdéseidre, mert akkor a jelenésednek nem lesz nevelő hatása. Costică: (belép a gyerekszobába): Szervusz, Petrişor. Petrişor:Jóesték Télapó. Lássuk a játékokat! Costică: Csak lassan, fiacskám. Előbb monod meg, hogy megy az iskola? Petrişor: Most egyáltalán nem megy. Costică: Nem megy? Petrişor: Nem, mert vakáció van. Costică: Ah... igen. Hoztam egy pompás szánkót. Szánkózni nagyon jó, egészsé... Petrişor: Mást még hoztál? Costică: Hallgass végig, édes fiam, úgy, ahogyan a szüleidet is meghallgatod Petrişor, őket nem hallgatom meg. Costică: Ejnye, fiam, akkor te nem kaphatsz játékot! Petrişor: De igen, mert amikor apu és anyu hangosan kezdenek beszélni, éppen ők mondják, hogy menjek ki és ne hallgassam őket. Costică: Hm... igen. De a tanító bácsira csak hallgatsz, igaz? Petrişor: Nem, mert mindig azt mondja, hogy ne hallgassak, hanem beszéljek. Costică: Biztosan azért, mert nem tudod a leckét. Petrişor: De tudom. Még azt is tudom, hogy mi a fővárosa Tanganyikának. Én megmondom a fővárost, Télapó mondja meg a főfolyót. Costică: ...Hát akkor vegyük elő ebből a nagy zsákból a teherautót. Petrişor: Szép Mondjam a fővárost? Costică: Aztán nézd ezt a helikoptert. Mintha igazi lenne Petrişor: Mondjam a fővárost? Costică: Hagyd a fővárost és nézd meg ezt a lovacskát Petrişor: Akkor térjünk át a természetrajzra.. Costică: Nem térünk semmire! Fogd a játékaidat és én megyek tovább a jó gyermekekhez Petrişor: Hát nem marad nálunk vacsorára Costică bácsi? Costică: De igen... Te, honnan tudod?.. Petrişor: Már az elején tudtam Az igazi Télapó hozza a játékot és békén hagy. Costică bácsi sohasem hoz semmit és mindig nevel. Úgyhogy most, amikor a Télapó hozott játékokat, és nevetni kezdett, mindjárt tudtam, hogy itt valami össze van keverve. Costică: (kitámolyog a mamához) Ideégtem Mama: Biztos leesett a szakállad. Costică: Igen a szakáll volt a hibás. Ion Dogar-Marinescu Szöveg nélkül A felügyelő, bár nemrég töltötte harmincadik évét, szép karriert futott be, őrmesterként kezdte, jelenleg pedig a Nehéz Esetek osztályfőnöke, kapitányi ranggal. Ha alaposan meggondolja, tulajdonképpen semmit sem oldott meg, sőt, ha közeledett a megoldáshoz, mindig közbejött valami, de ha egy pálya felfelé ível, azt nem szabad megállítani. Ez volt a főnök véleménye és a felügyelő minden „eset“ után egy lépcsőfokkal feljebb került ott, ahol a rangokat osztogatják. Kedd reggel kávé közben riasztották. A harminckettes őrszem jelentette, hogy a Számítóközpont négyes termében egy zöldköpenyes nő fekszik, a komputer és a sarokasztal között, valószínűleg holtan. A felügyelő azonnal mozgósította a készültséget, és néhány perc múlva megkezdődött a helyszínezés. A nő valóban zöld köpenyben volt Ba lába fennakadt a sarokasztal irattartóján, fényes fekete haja szétomlott a szőnyegen, nyitott szeme üvegesen csillogott így is nagyon szép volt... A felügyelő hozzá lépett, megfogta a kezét, de riadtan hátrált, mert egy szörnyű hang kiáltott rá : Mars ki.. ! A fényképész hasra esett, az orvos az ajtóhoz ugrott, de a felügyelő óvatosan körülnézett, majd újra megfogta a hulla kezét. MONDTAM MAR. MARS KI! - hallatszott az ordítás és a felügyelő habozás nélkül odalőtt a hang irányába. Azonnal le is hasalt, mert olyan viszszalövés következett, amit hallani is remetes volt. Aztán a hirtelen csend vált gyanússá. A felügyelő felpillantott, de a nő sehol. — Hol a hulla ?... — Itt volt, — szólalt meg az őrmester. — Azt én is tudom — mondta a felügyelő, de hirtelen lehajolt, mert a nő helyén egy gépírásos papír feküdt: X—1—2 + Rab. 1392 + 75 4192—0.000773. 42+95%. — Ez tiszta matematika, mondta kissé megbotránkozva a felügyelő, de belépett a Központ igazgatója, s csak rápillantott a papírdarabra, máris leült a komputer mellé, megcsavart néhány gombot, leütött két-három billentyűt és másodpercek múlva a női holttest újra eredeti helyén feküdt. — Mi történt ? — kiáltott fel csodálkozva a felügyelő PÁVAI GYULA — Semmi, csak egy zseniális reprodukció — felelte a matematikus. — Ugyanis a gép haragszik kezelőnőjére, ha sokait egyhangú programmal táplálja Azt hiszem, úgy érzi, nem tisztelik az egyéniségét és valahányszor felgyülemlik a mérce, holtan dobja ki a lány pontos modelljét. De eddig nem árulta el a pontos formulát Úgy látszik, önnel szkrmatizá! Ezért adta át a megoldást, amit hónapok óta hiába keresünk. — És a lövés ? ... A főnök elmosolyodott, és szeretettel simogatta meg a gép műanyagburkát . Vicc, ahogy önök is szoktak üres pisztollyal ijesztgetni. .. A nyitott ajtóban megjelent egy na. „A zöldköpenyes pontos mása. De a szeme élettől csillogott, és amikor a felügyelő kezet fogott vele, már mindketten „megérezték a jövőt“. Az esküvői ebédnél a főmatematikus hirtelen lecsapta a kanalat, és megkérdezte az új asszonyt — Mery, ezentúl is bejön? Szó sincs róla — felelte a felügyelő. — A feleségem otthon marad, a gyermekekkel. . — Mégis zseniális a gép — mondta a matematikus. — Nem szabadulhatott másképp magától, hát férjhez adta egy rendőrhöz akinek szintén megszabott programja van... De erre már senki sem figyelt, hiszen mindanynyian részegek A ZÖLD KÖPENYES NŐ Alaszu Pál Fordított Cantata Profana voltak. 3 . Ezzel a fáradsággal azt is meg lehetne kérdezni, kinek kell ezekben a zsíros napok utáni órákban disznófősajt, alig melegített kocsonya, vagy akár egyetlen darab, csodálatosan sárga lében úszkáló töltöttkáposzta? Ne undorodjunk kérem, legyen egy csöpp humorunk.. .. Különben, itt a baj. Mármint a humorral ez a baj. Hogy van, amikor kell, s van úgy, hogy éppenséggel nem kell. S ha nem kell, szegény a humorista, szegény az olvasó. S ha kell, ugyancsak fő a szegény humorista szegény feje, s szegény az olvasó is, mert nem tud nevetni, nem tudja hirtelen, mitől tágult ki az agya, míg rá nem döbben, hogy nyeríteni is lehet, de föl kell idézni Svejkůду két kalandját, esetleg Rejtőnek azt a bemondását, hogy nem kell pánikot kelteni, s erre fel, természetszerűen, menten kitör a pánik. .. Persze, ez esetben az ohasó mégis szerencsés, mert ő nincs, vagy ha van, meghatározatlan. De januári KÉRDÉSÜNK : Kinek kell a humor ? a humorista létezik, legalábbis létét számon kérik minden év végén, amikor illik és ildomos is nevetni, jókedvűnek lenni. De a humorista gyarló ember írjon ő akár szatírát. A nagy foglakozás nála sem tart túlságosan sokáig, hiszen még a legjobb bor is hatni kezd, aztán az új esztendő első óráiban kezdődik az átmeneti (nem az új, a fennköltebb —csupán az átmeneti) csömör. A csömör pedig nincs összefüggésben a humorral. A humorral csak a természetesség, az önfeledtség, a mondvacsinálatlanság van összefüggésben. A humornak nem lehet beinteni, mint ahogy beint a tamburmajor állig fegyelmezett zenekarának. Aki beint a humornak, annak nincs humora. Egy deka humora sincs neki, ahogyan ezt Bajor mondaná. Könnyebb lenne arra válaszolni, kinek nem kell a humor. Úgy hiszem, azoknak nem kell, akik anynyira okosak (vagy csak annyira?), hogy mindent tudnak róla. Mármint a humorról. Nekünk (már bocsánat a többes számért) azonban kell. Mert bízni akarunk abban, hogy a humorban is van egy csipetnyi igazság. Egy csipetnyi bár. De mit érne?... na jó, senkit sem akarok ismét e dolgokkal traktálni, így hát csak azt kérdem meg : mit érne a korhelyleves egy csipetnyi só nélkül? Hogy a savanyú káposztáról ne is beszéljünk összegezésként : szerintem a humor az ünnep utáni kijózanodáshoz is kell. Lázár László ■ szerkeszti: lázár László & pusztai ícrfszerkesztő • •