Ifjúmunkás, 1973 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-04 / 1. szám

SAIM RUDEANTJ : Télapó nevel A mam­a: így, Costică­ Aztán két dologra figyelj: ne hullasd el a sza­­kállad, mert akkor a dolognak nem lesz varázsa, és ne add az ajándé­kokat, amíg nem felel a kérdéseid­re, mert akkor a jelenésednek nem lesz nevelő hatása. Costică: (belép a gyerekszobába): Szervusz, Petrişor. Petrişor:­­Jóesték Télapó. Lássuk a játékokat! Costică: Csak lassan, fiacskám. Előbb monod meg, hogy megy az iskola? Petrişor: Most egyáltalán nem megy. Costică: Nem megy? Petrişor: Nem, mert vakáció van. Costică: Ah... igen. Hoztam egy pom­pás szánkót. Szánkózni nagyon jó, egészsé... Petrişor: Mást még hoztál? Costică: Hallgass végig, édes fiam, úgy, ahogyan a szüleidet is meghall­gatod Petrişor, őket nem hallgatom meg. Costică: Ejnye, fiam, akkor te nem kaphatsz játékot! Petrişor: De igen, mert amikor apu­ és anyu hangosan kezdenek beszélni, éppen ők mondják, hogy menjek ki és ne hallgassam őket. Costică: Hm... igen. De a tanító bá­csira csak hallgatsz, igaz? Petrişor: Nem, mert mindig azt mondja, hogy ne hallgassak, hanem beszéljek. Costică: Biztosan azért, mert nem tudod a leckét. Petrişor: De tudom. Még azt is tu­dom, hogy mi a fővárosa Tanga­nyikának. Én megmondom a fő­várost, Télapó mondja meg a fő­­folyót. Costică: ...Hát akkor vegyük elő ebből a nagy zsákból a teherautót. Petrişor: Szép Mondjam a fővárost? Costică: Aztán nézd ezt a helikop­tert. Mintha igazi lenne Petrişor: Mondjam a fővárost? Costică: Hagyd a fővárost és nézd meg ezt a lovacskát Petrişor: Akkor térjünk át a ter­mészetrajzra.. Costică: Nem térünk semmire! Fogd a játékaidat és én megyek tovább a jó gyermekekhez­ Petrişor: Hát nem marad nálunk vacsorára Costică bácsi? Costică: De igen... Te, honnan tu­dod?.. Petrişor: Már az elején tudtam Az igazi Télapó hozza a játékot és bé­kén hagy. Costică bácsi sohasem hoz semmit és mindig nevel. Úgy­hogy most, amikor a Télapó hozott játékokat, és nevetni kezdett, mind­járt tudtam­, hogy itt valami össze van keverve. Costică: (kitámolyog a mamához) Ideégtem Mama: Biztos leesett a szakállad. Costică: Igen a szakáll volt a hibás. Ion Dogar-Marinescu Szöveg nélkül A felügyelő, bár nemrég töltötte harmincadik évét, szép karriert futott be, őrmesterként kezdte, jelenleg pedig a Nehéz Esetek osztályfőnöke, ka­pitányi ranggal. Ha alaposan meggondolja, tulajdonképpen semmit sem oldott meg, sőt, ha közeledett a megoldáshoz, mindig közbejött valami, de ha egy pálya felfelé ível, azt nem szabad megállítani. Ez volt a főnök véleménye és a felügyelő minden „eset“ után egy lépcső­fokkal feljebb került ott, ahol a rangokat osztogatják. Kedd reggel kávé közben riasztották. A harminckettes őr­szem jelentette, hogy a Számítóközpont négyes termében egy zöldköpenyes nő fekszik, a komputer és a sarokasztal között, valószínűleg holtan. A felügyelő azonnal mozgósította a készültséget, és néhány perc múlva megkezdődött a helyszínezés. A nő valóban zöld köpenyben volt Ba­ lába fenn­akadt a sarokasztal irattartóján, fényes fekete haja szétomlott a szőnyegen, nyitott szeme üvegesen csillogott így is nagyon szép volt... A felügyelő hozzá lépett, megfogta a kezét, de riadtan hátrált, mert egy szörnyű hang kiáltott rá : Mars ki.. ! A fényképész hasra esett, az orvos az ajtóhoz ugrott, de a felügyelő óva­tosan körülnézett, majd újra meg­fogta a hulla kezét. MONDTAM MAR. MARS KI! - hallatszott az ordítás és a felügyelő ha­bozás nélkül odalőtt­ a hang irányába. Azonnal le is hasalt, mert olyan visz­­szalövés következett, amit hallani is rem­­­etes volt. Aztán a hirte­len csend vált gyanússá. A fel­ügyelő felpillan­tott, de a nő se­hol. — Hol a hul­la ?... — Itt volt, — szólalt meg az őr­mester. — Azt én is tu­dom — mondta a felügyelő, de hirtelen lehajolt, mert a nő he­lyén egy gépírá­sos papír feküdt: X—1—2 + Rab. 1392 + 75 4192—0.000773. 42+95%. — Ez tiszta matematika, mond­ta kissé megbotránkozva a felügyelő, de belépett a Központ igazgatója, s csak rápillantott a papírdarabra, máris leült a komputer mellé, megcsa­vart néhány gombot, leütött két-három billentyűt és másodpercek múl­va a női holttest újra eredeti helyén feküdt. — Mi történt ? — kiáltott fel csodálkozva a felügyelő PÁVAI GYULA — Semmi, csak egy zseniális reprodukció — felelte a mate­matikus. — Ugyanis a gép haragszik kezelőnőjére, ha sokait egy­hangú programmal táplálja Azt hiszem, úgy érzi, nem tisz­telik az egyéniségét és valahányszor felgyülemlik a mérce, holtan dobja ki a lány pontos modelljét. De eddig nem árulta el a pontos formulát Úgy látszik, önnel szk­rma­­tizá! Ezért adta át a megoldást, amit hónapok óta hiába keresünk. — És a lövés ? ... A főnök elmosolyodott, és szeretettel simo­gatta meg a gép műanyagburkát . Vicc, ahogy önök is szoktak üres pisztollyal ijesztgetni. .. A nyitott ajtóban megjelent egy na. „A zöldköpenyes pontos mása. De a szeme élettől csillogott, és amikor a felügyelő kezet fogott vele, már mindketten „megérezték a jö­vőt“. Az esküvői ebédnél a fő­­matematikus hirtelen le­csapta a kanalat, és megkérdezte az új asszonyt — Mery, ezen­túl is bejön? Szó sincs róla — felelte a fel­­­ügyelő. — A fele­ségem otthon ma­rad, a gyermekek­kel. . — Mégis zseni­ális a gép — mondta a mate­matikus. — Nem szabadulhatott másképp magától,­ hát férjhez adta egy rendőrhöz a­­kinek szintén megszabott prog­ramja van... De erre már senki sem figyelt, hiszen mindany­­nyian részegek A ZÖLD KÖPENYES NŐ Alaszu Pál­­ Fordított Cantata Profana voltak. ­3 . Ezzel a fáradsággal azt is meg lehetne kérdezni, kinek kell ezek­ben a zsíros napok utáni órákban disznófősajt, alig­ melegített ko­csonya, vagy akár egyetlen darab, csodálatosan sárga lében úszkáló töltöttkáposzta? Ne undorodjunk kérem, legyen egy csöpp humo­runk.. .. Különben, itt a baj. Mármint a humorral ez a baj. Hogy van, ami­kor kell, s van úgy, hogy éppenség­gel nem kell. S ha nem kell, szegény a humo­rista, szegény az olvasó. S ha kell, ugyancsak fő a szegény humorista szegény feje, s szegény az olvasó is, mert nem tud nevetni, nem tudja hirtelen, mitől tágult ki az agya, míg rá nem döbben, hogy nyeríteni is lehet, de föl kell idézni Svejk­ůду­ két kalandját, esetleg Rejtőnek azt a bemondását, hogy nem kell pánikot kelteni, s erre fel, termé­szetszerűen, menten kitör a pá­nik. .. Persze, ez esetben az ohasó mégis szerencsés, mert ő nincs, vagy ha van, meghatározatlan. De januári KÉRDÉSÜNK : Kinek kell a humor ? a humorista létezik, legalábbis létét számon kérik minden év végén, a­­mikor illik és ildomos is nevetni, jókedvűnek lenni. De a humorista gyarló ember ír­jon ő akár szatírát. A nagy fogla­­kozás nála sem tart túlságosan so­káig, hiszen még a legjobb bor is hatni kezd, aztán az új esztendő első óráiban kezdődik az átmeneti (nem az új, a fennköltebb —csupán az átmeneti) csömör. A csömör pe­dig nincs összefüggésben a humor­ral. A humorral csak a természe­tesség, az önfeledt­ség, a mondva­­csinálatlanság van összefüggésben. A humornak nem lehet beinteni, mint ahogy beint a tamburmajor állig fegyelmezett zenekarának. Aki beint a humornak, annak nincs humora. Egy deka humora sincs neki, ahogyan ezt Bajor mondaná. Könnyebb lenne arra válaszolni, kinek nem kell a humor. Úgy hi­szem, azoknak nem kell, akik any­­nyira okosak (vagy csak annyira?), hogy mindent tudnak róla. Mármint a humorról. Nekünk (már bocsánat a többes számért) azonban kell. Mert bízni akarunk abban, hogy a humor­ban is van egy csipetnyi igazság. Egy csipetnyi bár. De mit érne?... na jó, senkit sem akarok ismét e dolgokkal traktálni, így hát csak azt­ kérdem meg : mit érne a kor­­helyleves egy csipetnyi só nélkül? Hogy a savanyú káposztáról ne is beszéljünk­­ összegezésként : szerintem a hu­mor az ünnep utáni kijózanodás­hoz is kell. Lázár László ■ szerkeszti: lázár László & pusztai ícrfszerkesztő • •

Next