Ifjúmunkás, 1975 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-04 / 1. szám
2 Ifjúmunkás A 86-os meghívó Olyan ez a Murfatlar, mint a siker. Mámorít. Én először a sikert ismertem meg, 15 éves koromban. A Murfatlart később. .. Valamikor nem járt ki hozzánk a busz. A szomszéd faluban letett, további három kilométert gyalogoltunk. Ha teherautó haladt arra, esetleg felvett. Elég gyakran vettek fel ahhoz, hogy beleszeressek a gépkocsikba. Ezért felvételiztem az autószerelői szakiskolába. Akkor jártam először a városban egyedül, és amikor a felvételi eredményeket néztem át izgatottan, láttam, hogy ezután már mindig a saját lábamon járok. Bejutottam... A busztól szinte repültem hazáig, csak az utcánk elején lassítottam kimértre a lépést. A nyári szellő, meg a kék ég a tanúm, hogy milyen nehezemre esett. Mert mámoros voltam az örömtől, első vágyam teljesült. A szakiskola után a nagyváradi IRTA-hoz kerültem, ahol most is dolgozom. Úgy szokás, hogy az újoncot idősebb szaki keze alá osztják be. Erős bácsihoz kerültem. Mesterem néma. Társaim részéről részvétfélét éreztem. Az idősebb szava tele tapasztalattal, magyarázata, oktatása nagy segítség a kezdőnek, és én ettől a szótól elestem. De csak látszólag. Mi nem hiányoltuk a szót. Erős bácsi úgy tudott magyarázni mozdulataival és végtelen türelmével, hogy engem egy év alatt teljesen önállósíthattak, pedig általában másfél év gyakorlat kell az újoncnak. De koccintsunk... Ötödször búcsúzom az óévtől a municípiumi KISZ-bizottság szilveszterén. Mehetnénk a szüleimhez, a nővéremhez vagy a menyasszonyom családjához, de mi itt érezzük igazán jól magunkat, ahol mindenki fiatal. Miénk a 86-os meghívó. Kibéreltük. Nem akarunk elszakadni a társaimtól, függetlenül attól, hogy az idén öszszeházasodunk és újfajta gondjaink lesznek. Például szerződés az öröklakásra. Ettől még készülődök a hajtási jogosítvány megszerzésére és folytatom naponta a titkároskodást. 150 sofőr és szerelő tartozik a KISZ-szervezetbe, amelynek titkára vagyok és mindenkiért felelősnek érzem magam. Felelős vagyok azért, hogy munkánkat ne csak elvégezzük, ne adjuk csupán a megszokottat. Úgy érzem, soha jobb érzéssel nem írtam számot a papírra, mint most év végén, amikor összegeztem, hogy hónapról hónapra egy-egy napot megtakarított üzemanyagból dolgoztunk — úgy igaz ez, mint ahogy Costea Florian a nevem. Tiszta ez a bor, akár a kristály, ürítsük ezt a poharat arra, hogy 1975 végén még több sikerre és boldogságra koccinthatunk. Lejegyezte: Bihari Katalin A hangulatfelelős Mondjon valaki a Koleza kertnél jobb szilveszterező helyet Sepsiszentgyörgyön. Főleg, ha ott a Saturn, vagyis Kláráért muzsikálnak és olyan a menü, hogy pontosan illik hozzá a csúszós bor. Ehhez még csak annyi kell, hogy a 130 ember fia között találjon a szó. Mert hiába mind fiatalok és bohók, ha alig ismerik egymást. Eddig jórészt gyűléseken találkoztak, és ott nem mindig a barátkozás a döntő szempont. Igaz, hogy minden jó, ha a vége jó, az pedig messze van, vagyis hajnalban. De minden még jobb, ha a kezdet is jó. Erre vigyáz Simon Ilona, aki most hangulatfelelős, egyébként a városi KISZ-bizottság titkára. Úgy látszik, a két feladatot ezekben a felszabadult órákban sem tudja elválasztani egymástól. — Munkám közben rengeteg fiatallal találkozom, és ha szót akarok érteni velük, akkor ismernem kell őket. Most itt az alkalom: 130 fiatalt ismerhetek meg alaposan. — Nem fárasztó így a szilveszterezés? — Létszükséglet. Kezdő vagyok. .. Átéltem már sikertelenséget, miután megforduult a fejemben, hogy gyorsan viszszatérek a mesterségemhez. A gépnek lehet parancsolni, ha az ember érti a nyelvét. Én értem. De ez lett volna a könynyebbik út. Meg kell találni a szót a fiatalokkal is. Hogy a megbeszélés után ne legyen eredménytelen bólogatás. Közben a Koleza kertben folyik a bor és a jókedv. Simon Ilonkának nagyon fontos, hogy ezen a szilveszteren senkinek se legyen hiányérzete. Ez a szilveszter-szervezés a legkomolyabb feladat, amivel titkároskodása óta megbízták. Közben a jövő feladatainak megoldására készül fel. Sepsi Barnabás Akik a klubot szeretik Percek választanak el 1975- től. A vidámság és örömmámor mindenkit magával ragad a székelyudvarhelyi ifjúsági klubban. Az éjfélt jelző gongütésekre felcsendül a hagyományos újévi köszöntő — bort, búzát, békességet, sok örömet, egészséget az új esztendőben! Mindenki ölelkezik, beszél, egymás szavába vág, szép asszonyt, derék legényt, bő gyermekáldást, 1300-as Dáciát, mindenféle jót és szépet kívánnak nagy hangon egymásnak. Jakab Endrét, a Tehnoutilaj KISZ-titkárát sem kell nógatnom a beszédre. „Nyilatkozik“ ő kérdezetlenül is. — Ez az ötödik éve, hogy itt szilveszterezek. Ide húz a hangulat, ahol együtt vagyok legjobb barátaimmal, munkatársaimmal. Szilveszterre mindazok idegyűlnek, akik szeretik a klubot. Nem is kívánhatnék magamnak különb barátokat. Együtt ünnepelünk most sok közös munkasikert. Hogy csak a legutóbbiakat említsem: itt van a napokban befejezett 345 férőhelyes legényszállás, a jól megszerverezett szakmai olimpiászok keltette sikerélmény, ösztönző az a tudat, hogy az elmúlt évben bármit terveztünk, mellettünk állt, messzemenően támogatott az üzemünk vezetősége, a pártbizottság. Hogy ebben az évben mit szeretnék elérni? Először is azt, hogy együtt az egész KISZ-tagsággal példamutatóan teljesítsük az évi tervfeladatainkat, hogy még az 1976-os év beállta előtt az új ötéves tervre termelhessünk. Tudjuk, ez igen komoly munkát, nagy felelősséget igényel, de nagyon bízok munkatársaimban, és biztos vagyok, hogy sikerülni fog. Ennek azonban igen fontos feltétele, hogy az anyagellátás ütemes, rendszeres legyen. 2500—3000 féle anyaggal dolgozunk, és ennek mind kellő időben kéz alatt kell lennie. Nagy tervem, hogy ebben az évben közösen a Cérnagyárral felépítsünk egy üzemi kantint. Szeretném, ha minden részlegen, minden mesterségi ágban rendszeresíthetnénk a szakmai versenyeket. Átfogóbb szakmai felkészítésben akarjuk részesíteni a fiatal szakmunkásokat, hogy fokozzuk és elmélyítsük a műszaki-tudományos propagandát az ifjúság körében. Ezek hát a terveim. Bízom teljesülésükben. Ezt azért mondom annyira határozottan, mert érzem és tudom, hogy nem vagyok egyedül. Mirk László „Kicsi nekünk ez a ház...“ kibővítették A gyulafehérvári Ifjúsági Klub szilveszteri műsorában még a meglepetések címszó alatt sem szerepelt az, hogy az újságíró kérdéseket tesz fel a jelenlevőknek. Azt hiszem, egyszerűen nem volt erre való idő az amúgy is túlzsúfolt műsorban. A kérdések egyébként az ilyenkor szokásosak lettek volna; ki mit vár, mit kér, mit akar az elkövetkező esztendőben? Azt senki se gondolja, hogy ennek a kérdéscsoportnak a tömör és őszinte megválaszolása könnyű dolog. Vannak, akik egy életen át gondolkoznak ilyen és hasonló kérdéseken. Mások a divatos sláger szövegébe gondolják mondanivalójukat. „Szép, szép, szép az élet. Mondta Csipkerózsika és...“ satöbbi. Persze, az ilyenfajta komolykodás kissé elütött volna a hangulattól, ami itt már a nyolc órai kezdetkor a vidám öröm magaslatából startolt az elkövetkező esztendő felé. A gyulafehérvári fiatalok ugyanis ez alkalomra kibővítették a város központjában lévő klubjukat. A termeket színes lámpákkal, szalagokkal csillogóvá díszítették. Ahhoz, hogy ide valaki meghívót kapjon, külön ki kellett érdemelnie. Munkával, tevékenységével. A város minden vállalatából jöttek a fiatalok, de meghívták ide a városban vakációzó egyetemi hallgatókat is. Kérdéseimre — melyeket mégis csak feltettem néhányuknak — pohárcsengéssel, mosolygós kipirulással, ütemes lábkapkodással, tapssal. La multi ani.'-al, a megyei KISZ-bizottság titkárának köszöntőjére való figyeléssel, a műsor dicséretével, dallal, tánccal, jókedvvel válaszoltak. A sok közül ime egy sietős válasz. — Ildomos búcsút az óévtől. És sikert a jövőben is. — Személyes óhajtása? — Ebben a pillanatban nem is lehet más: könnyű szülést a feleségemnek. — Fiút akar? — Van már! — Lányt? — Négy éves lányom van. — Tehát... — Nem fogja kitalálni. Megmondom: ikreket! Ki volt ez a fiú, kérdem a mellém sodródó táncoló pártól. — Nem ismeri? Gál Francisc, a szervező. Vagyis a megyei KISZ szervezési ügyekkel foglalkozó titkára... Ezek után alakult ki bennem a vélemény: a fiatalok mernek sokat akarni. Koppány Károly Hány építész álmodik A máskor kicsit kopott terem ezúttal ünnepi külsejű, még azok is nehezen ismerik fel, akik — nemrég kerülve Zilahra — nap mint nap itt fogyasztják el ebédjüket vagy vacsorájukat. Ezen az estén, szilveszter éjszakáján a zilahi fiataloké, a KISZ vendégeié ez a vendéglő, nekik játszik a zenekar, őket mulattatják a Művelődési Ház és az Ifjúság háza legjobb művészegyüttesei, őket köszöntik a hagyományos újévi jókívánságok, nekik áll a bál kivilágos kivirradtig. Bogdanovics Péter egyike a KISZ-szilveszter meghívottjainak. A fiatal építészmérnök a Megyei Tervezési Iroda munkatársa, csupán tavaly óta zilahi polgár. — Második évemet töltöm be a Szilágyságban, s mondhatom, gazdag mérleget készíthettem. Dolgozni jöttünk ide mindketten, s erre bőven volt lehetőségünk, olyan feladatokat kaptam, amelyekre bárhol évekig várhattam volna. Megtervezhettem a város első tornatermét, fürdőépületeket és medencét terveztem a szilágybagosi gyógyfürdőhöz, üzleteket tervezhettem a Gulliverblokkhoz, a Lyrához. .. — Hogy mit várok 1975-től? Lakásunk már van, most a berendezés kiegészítését tervezzük. Építészként újabb nagy feladatot kaptam megtervezhetem a megye első sportcsarnokát. Hogy ez mit jelent, azt csak az képes felmérni, aki tudja, hány neves építész álmodik arról, hogy egyszer ilyen feladatot kapjon. Egyébként számomra elsősorban a szakmai elmélyülés éve lesz 1975. Tanulni akarok, tovább szeretném fejleszteni mindazt, amit az egyetemen, s rövid gyakorlatom éveiben tanultam, fel szeretnék nőni feladataimhoz. Maradandó nyomot szeretnék hagyni magam után... (—««*) Zsigmond Márton fiatal képzőművész újévi köszöntője