Ifjúmunkás, 1977 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1977-01-09 / 1. szám

FÜGGETLEN ROMÁNIA_______щит Legnagyobb történelmi próbatétel Veress Sándor itt töltött negyedszázada alatt, az 1877-es függetlenségi háború volt. Ennek előkészületei és lefolyása idején a Bukarestben élő magyar mérnök, illetve 48-as emigráns, Bem tábornok katonája egyben-másban módosította eddigi nézeteit a törököket illetően. Veress Sándor ugyanis 1849-ben az akkori török birodalomban talált menedéket, s noha mindig elítélően nyilatkozott a más népeket, nemzeteket elnyomó török kormányzatról, s rokonszenve a birodalomban élő, nemzeti létükért küzdő bolgároké, görögöké, cserkeszeké és más népeké volt, kétségtelenül kialakult benne egyfajta törökbarátság. Ennek hagyományai még a menekülő kurucok idejébe, Mikes Kelemenékig vezethetők vissza... A változást a román nép hangulatának alakulása érlelte be Veress Sándorban. A románság százados élet-halál harcot folytatott a török hatalmi törekvésekkel, s ezek a hagyományok mélyen éltek a városok és falvak lakóiban akkor is, amikor az oszmán hatalom már csak jelképes uralmat gyakorolt az ország fölött. Veress Sándor jól emlékezett Havasalföldre menekülésének napjaira, 1849 augusztusára, amikor nemcsak a román lakosság rokonszenvével találkozhatott, hanem a török csapatok garázdálkodásaival is.... Földmérő mérnökként, a falvakat járva megismerkedhetett a törökellenes harcok helyi mondáival, a folklórban jelentkező törökellenes szabadságvággyal. Hosszú századokon át a románság nemzeti jellegét és mivoltát védelmezte a hódító török hatalommal szemben, ismeri fel Veress... Sohasem magával a török néppel szemben voltak ellenérzései, most is csupán az elnyomó hatalmat, a hivatalos Török Birodalmat okolta és kárhoztatta. Már a függetlenségi háború után, Dobrudzsában tett látogatásai során (ide is mérnöki munkája vezette) szeretettel ír a török és tatár pásztorokról, szokásaikról, életrendjükről... 1877 januárjában a főváros központjában, a behavazott Cismigiu-népkertben az önként jelentkezett egyetemisták kiképzését kezdik el. Gyakorlatoznak az orvosok, lábra áll a Polgári Gárda tizenegy zászlóalja, hogy mozgósítás esetén, a frontra induló egységek helyében a belső rendet biztosítsa. Az általában nehezebben moccanó parasztság körében is tudatosodni kezd a törökök elleni utolsó, döntő háború elkerülhetetlensége. Veress Sándor feljegyzése 1877 április végéről: „A román katona sokat eltűr, magát örömest aláveti tisztjei parancsának — a tisztek igen csinosak és már nem fiatalok, sőt talán igen sok bennök a nős, gyermekes tiszt, ágyúik kitűnő hátultöltők, három kilogrammos golyóval... A román hadsereg magában hordja egy jó sereg magvát. Mire fog menni? Sok fog függeni a vezénylettől. Ha saját főtisztjeik alatt maradnak, sokkal jobb lesz rájuk nézve, mert a román katona szereti tisztjét és viszont, de ha idegenek keverednek a dologba, úgy hamar bele fog unni.“ Kitör a háború, mely Románia számára a rég várt függetlenséggel végződik. Veress Sándor tevékenységét jól nyomon követhetjük ezekben a hónapokban — saját tudósítása alapján. „Én a zimniceai parton álltam...“ így indítja egyik hangulatképét, 1877 júliusában. Ez a zimniceai Duna-part az, ahol a háború tulajdonképpen elkezdődött, június közepén, az orosz csapatok átkelésével a folyamon. Június elején a függetlenségi háború romániai előkészületeiről ad hírt Calafat, Brăila és Craiova városokból. Július elején megjelenik egy eredeti levele az aldunai harctérről. Augusztus elején pedig Ploieşti-ről keltezi írását a bulgáriai hadjárat eseményeiről... Hosszan beszél a bolgár népről, amely előtt a törökök várható legyőzése megnyitja az önálló állami lét, a nemzeti függetlenség felé vivő utat... A meleg vallomásból, úgy tűnhetnék, hogy Veress Sándor hangja váratlanul aggódó tanácsadásra vált át. Óvja a felszabadulás előtt álló bolgárokat, nehogy ezután ők etessenek szalonnát a törökökkel, vagyis a török elnyomók vétkébe essenek, és most már ők váljanak a történelem kerekének forgása folytán hatalmuk alá kerülő törökök sanyargatóivá. Csak úgy tűnik, hogy váratlan fordulat ez az írásban, valójában nem más, mint haladó, humanista elveinek következetes érvényesítése... Meglátta Veress Sándor a román katonák fegyelmét, bátorságát, hősiességét. És meglátta a háború ejtette fájó sebeket is. 1877 novemberében arról tudósít Zimniceáról, hogy nincs tüzelő a városban, óriási a zsúfoltság. Ahol máskor négyezren laktak, most 20—30 ezer embernek kell hajlék, hiszen itt a fő átkelőhely a Dunán. A városkában 150 kemence süti naponta a kenyeret a bulgáriai mezőkön harcoló román katonák számára... Már a győzelem után, 1878 nyarán, a függetlenségi háború eseményeire viszszatekintve, számba veszi, hogy kik vállaltak részt magyarok közül a román nép nagy harcában állami függetlenségének kivívásáért. Fialla Lajos tábori orvos tevékenységét méltatja. Majd leírja, hogy nem egy magyar iparos vagy gazdatiszt vállalkozott arra, hogy a harcoló román hadsereget felszerelésekkel és élelemmel lássa el . „Szabó Albert vasmunkát szolgáltatott. Brakota szalámival, sajttal, csajjal kereskedett.“ Megtudjuk, hogy a két Veress-testvér, Sándor és Ferenc „több százezerre menő lisztet, árpát, szénát szállított az élelmezési irodának.“ Ott voltak a csatatereken a régebbi bukaresti magyar lakosok, akik már előbb állampolgárságot nyertek, ott voltak a moldvai csángók, s rajtuk kívül igen sok névtelen tábori kovács, lakatos, ács, „nem is számítva a százakra menő élelmes székely szekereseket, akik a táborba élelmiszert hordtak.“ Веке György A szerzőnek a bukaresti Politikai Könyvkiadónál 1976-ban megjelent, VERESS SÁNDOR tolla és körzője című kötete nyomán. Harctéri levelek „Rázós“ téma került terítékre a III. évesek egyik nemrégiben összehívott közgyűlésén. Van-e a KISZ- szervezetnek náluk szerepe az osztályközösségek kialakításában? A vitát, annak szenvedélyességét nem lehetne hűen reprodukálni, inkább idézek belőle néhány jellemző mozzanatot. — A baj ott kezdődik, hogy sokan még mindig különválasztják az úgynevezett „KISZ-munkát“ a többi iskolai és iskolán kívüli tevékenységtől. Mintha a mi életünkben ez a kettő nem egy lenne. Azt, hogy ezek kölcsönösen összefüggnek és meghatározzák egymást, inkább csak elméletben tudjuk. — Harmadik éve ismerjük egymást, együvé tartozunk. Mégse mondhatjuk el magunkról, hogy kiforrott, összetartó társaság lennénk. — Eddig nem szerveztünk egy olyan kirándulást, hogy abban mindenki színes lélekkel bekapcsolódott volna. A közösség fele többnyire unott pofával, kényszeredetten vett részt rajtuk. Emlékezzetek csak arra, hogyan valósult meg egy nemrég feldobott kirándulási ötlet. Menjünk a hegyekbe! — mondták „egyesek“. Utazzunk le a tengerre! — harsogták a „kettesek“. A harcból a „hegyesek“ kerültek ki győztesnek. Persze, a többiek részvételéből senkinek sem tellett öröme. — Azt is észrevehettük, hogy akadtak olyanok, akik csak heccből is akadékoskodtak, ellenkeztek. Velük szemben kellene közösen fellépni. Ebben látom az osztály KISZ- szervezetének egyik legkomolyabb szerepét. Oly módon tudatosítsa a társaságban a közérdeklődésre számot tartó ügyeket, akciókat, hogy senki se mutasson hátat a többinek. Ennek egyik feltétele az, hogy legalább a KISZ-szervezet tisztségviselői lelkesen és becsülettel elvégezzék a rájuk bízott feladatokat. Ha mindenki eleget tesz a maga munkájának, akkor a közösségi élet tartópillérei biztosan állnak, lehet rájuk építeni. Csakhogy mi a valóság? Egyesek húznak az osztályért, mások csak magukkal törődnek. — Ha nem hozunk fel példát erre, akkor nem megyünk semmire. Itt van a faliújság kérdése. Az egyik felelős tudta, hogy cikket kell írnia osztályunk életéről. Azt hiszitek, hogy megcsinálta? Mikor felelősségre vontuk, azt a lakonikus választ adta, hogy erről a legnehezebb írni. Semmi jelentős esemény vagy jelenség nincs a mi osztályunkban. Mondjátok, hát igaz ez? Már az is jó téma lenne, hogy csak vitázunk, mindig csak vitázunk arról, miként is lehetne összetartó osztályközösséget kialakítani... E vita a választási közgyűlés előtt zajlott Soha jobbkori Jegyzi: Mirk László A hagiyománsokhoz híven Beszélgetés Ungur Aurel elvtárssal, a KISZ Fehér megyei bizottsága első titkárával . Első titkár elvtárs, 1975- ben a megye szervezete a gazdasági terv teljesítésében elért sikereiért, a terv 60 százalékos túlteljesítéséért a KISZ Központi Bizottságának dicséretét érdemelte ki. 1976- ban sikerült-e ráduplázniuk arra az eredményre? — Nem szeretném elkiabálni a dolgokat, épp azért csak azt mondom, hogy továbbra is keményen dolgoztunk. Már rég kiderült, hogy csupán az ócskavasgyűjtéssel kevésre jutunk, hogy a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás, az építőipar megannyi lehetőséget jelent számunkra. Tavaly minden KISZ-szervezet városon, falun, községekben, vállalatoknál, iskolákban egyaránt a lehetőségeknek megfelelő helyen, erőikhez mérten vett részt közös tervünk megvalósításában. Idejében feltártuk a lehetőségeket, megbeszéltük a munka mikéntjét az érdekelt intézményekkel és a KISZ-szervezetek tagjaival. Amikor az év elkezdődött Az ifjúsági tevékeny tényező verseny... célkitűzésein túl versenyt hirdettünk a városok, a községek, falvak, illetve az egyes szervezetek között. A versenyben nyilvántartottuk az esedékes negyedévi terv teljesítését és túlteljesítését, a mutatószámok mennyiségi és minőségi tiszteletben tartását illetve a feladatok teljesítésének követési módját, le egészen a szervezetek egyes tagjaiig. Versenyzászlókat és jutalmakat osztottunk az élenjáró szervezeteknek. Így kapott jutalmat például Cimpeni — mely már az első negyedévben teljesítette egész évi tervét — Enyed, Sibet, Kudzsír, Sebes, Ocna Mureş, Baia de Arieş és Orbó, hogy csak néhány szervezetet említsek. — Miként vált be a munka ilyenfajta megszervezése? — Valamivel több mint másfél milliós bevétel megvalósítását terveztük, körülbelül 2 millióig jutottunk. Hazafias munkavállalásunk pedig 55 millió lej értékű volt és év végére 66 millió lej értékű munkát végeztünk el. — Néhány részadatot ismertetne? — Fehér megye fiataljai 1976 november végéig összegyűjtöttek 2364 tonna ócskavasat, 6 tonna színesfémet, 307 tonna papírt, 391 ezer darab üveget, lecsapoltak 342 hektár árterületet, gyümölcsfákkal beültettek 5 hektárt, megtisztítottak 48160 hektár legelőt, összegyűjtöttek 75 tonna gyógynövényt, erdősítettek 367 hektárt, ültettek és gondoztak 43 hektár csemetekertet, karbantartottak 876 hektár erdőültetvényt. Ezenkívül az ő munkájukat dicséri egy 230 férőhelyes óvoda Gyulafehérváron, védnökségükkel készül el az enyedi fémipari vállalat újabb üzemegysége, a gyulafehérvári gát és még jó néhány létesítmény a megyében. Tavaly 80 munkatelepünk volt. — Évről évre nagyobb feladatokat vállalnak a megye fiataljai. Töretlen lesz ez a hagyomány 1977-ben is? — Feltétlenül. 1977-es tervünk célkitűzései meghaladják a tavalyiakat. Elkészítettük 1980-ig érvényes távlati tervünket is, amelynek összeállításánál a megye fejlesztési tervét tartottuk szem előtt, hiszen ott kell segíteni, ahol valóban a legnagyobb szükség van a fiatalok munkájára. 1977-ben 89 helyi munkatelepet nyitunk, folytatjuk a megkezdett munkát Enyeden, és ott leszünk a Maros gátjának további építésénél, a munkásszállások építkezéseit csak éppen megemlítem. Persze, reméljük, hogy olyan terven felüli kellemes feladataink is lesznek, mint az enyedi ifjúsági művelődési ház építése volt, ahol körülbelül 300 ezer lej értékű munkát végeztek a fiatalok. Vállalásainkat becsülettel teljesítjük, mert végső soron minden munkánkból elsősorban nekünk, fiataloknak lesz hasznunk. Lejegyezte: Kovács Nemere Ifjúmunkás® (Folytatás az 1. oldalról) nek az intézkedéseknek a gyakorlatba ültetése meghatározó szerepet tölt be az egész ötéves terv sikeres teljesítésében, a tudományos-műszaki forradalom teljes kibontakozásában, az öszszes tevékenységi területek tökéletesítésében. A XI. pártkongresszus határozatainak megfelelően 1977-ben megkezdjük a munkahét fokozatos csökkentésének megvalósítását, megkezdjük a dolgozók javadalmazásának növelésére vonatkozó intézkedések alkalmazását, ahogyan az ötéves terv előirányozza. A most kezdődő évben megünnepeljük a függetlenségnek — az ország gazdasági-társadalmi haladása, nemzetünk szabad és független érvényesülése döntő fontosságú történelmi eseményének — a 100. évfordulóját, megrendezzük népünk alkotómunkájának első fesztiválját, a Megéneklünk Románia fesztivált, megtartjuk a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kongresszusát, a dolgozók tanácsainak kongresszusát és a párt Országos Konferenciáját. Köszöntsük ezeket az eseményeket és összejöveteleket új sikerekkel tevékenységünk minden területén, a XI. kongresszus határozatainak megvalósítása terén.“ Ez idei munkaprogramunk tömör, lényegretörő megfogalmazása. S hogy nemcsak szándék, azt az egész ország népe kitartó, odaadó munkával bizonyította az első januári napokban. Pártunk főtitkára itt is példát mutatott: a január 3-án Délj megyében tett munkalátogatáson a gyakorlatban követte nyomon — értékes útmutatásokkal segítve a helyi párt- és állami szerveket — miként valósulnak meg jövőbe néző terveink. !