Ifjúmunkás, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1978-01-08 / 1. szám

Köpe Ilona tanítani akar. Nem most született benne ez a vágy. Évekkel, évtizedekkel ezelőtt, még elemista korában, amikor nagyon megszerette a tanítónőjét. Akkor gondolt először arra, hogy ezt a pályát választja. Később, amikor megértette, hogy hogy miben is áll a tanító munkája, elhatározása erősödött. Szecseleváros­­ból indult az enyedi Bethlen Gábor tanítóképzőbe, öt évig tanult egy olyan osztályban, amelyről az iskola tanulmányi igazgatója, Biális János mondja, hogy „hosszú idő óta talán a legkiválóbb“ volt. 1973-ban végzett. A tanügyi minisztérium 44 090/1973 számú rendelke­zése értelmében abban az évben a végzősöket július 5-én konkrétan megnevezett munkahelyekre osztották be. A helyeket a megyei tanfelügyelőségek jelentették a minisztériumnak. Brassó megye, ahonnan Köpe Ilona jött (a megyei tanfelügyelőség ajánlásával) a tanító­képzőbe, nem közölt egyetlen helyet sem. Ebben az esetben, a fenti rendelkezés egyik alpontja értelmé­ben az elosztó bizottság annak a megyei tanfelügyelő­ségnek a rendelkezésére bocsátotta a végzetteket, ahol lakóhelyük volt, így került Köpe (leánynevén Tomos) Ilona, a 2633/21 számú átirat alapján Brassó megyébe. Köpe Ilonát azóta sem helyezték végleges állásba. Köpe Ilona tanítani akar. Ezért egyetlen, a tanügy által hivatalosan felajánlott munkahelyet sem utasított vissza. A Brassó megyei tanfelügyelőség 1973. augusztus 30-án kelt átirata (5854 szám, XIV/I iratcsomó) alap­ján kinevezték a Szecselevároshoz tartozó brádeti pre­ventorium óvodájába helyettesítőnek. A kinevezés szep­tember 1-től a következő év augusztus 31-ig érvényes. 1973. november 19-ig maradt Brádeten. Ekkor a sze­­cselevárosi líceum harmadik elemi osztályába hívták helyettesíteni. Végre taníthatott, nagyon akart és ez meglátszott a munkáján is. Perián István aligazgató mondja: „Őszintén szereti a tanügyet, ez biztos. Lel­kesen és jó eredménnyel tanít... Sokat dolgozott, azok közé tartozik, akik nagyon sokat tettek a gyermekekért Sok szemléltető eszközt készített, foglalkozott a gyen­gékkel, lakásukra is eljárt tanítani őket". A következő tanév kezdete előtt Köpe Ilona újra je­lentkezett a megyei tanfelügyelőségnél. Az iskola igaz­gatósága támogatta, újabb helyettesítő-tanítói állást kapott. A megyei tanfelügyelőség 194/1974-es számú rendelkezése értelmében (6790/1974 november 1, XIV/1- es iratcsomó) október elsejétől kinevezték helyettesítő tanítónak a szecselevárosi reál-humán líceumba. Az átirat is bizonyítja, hogy a helyettesítésért is sokat kel­lett kilincselnie, a kinevezést a tanév megkezdése után két hónappal kapta meg. Köpe Ilona úgy emlékszik ezekre az évekre, hogy időt és idegeket prédáló hetek­kel kezdődött minden tanév, javadalmazást szeptember hónapra rendszerint nem kapott. 1975-ben például, de­cember elsejétől szól a kinevezése. Köpe Ilona mégis azt mondja, hogy ez a három év volt élete legszebb időszaka. „Nem tudok tanítás nél­kül élni." Ekkor kötött házasságot is. Férje tervezőmér­nök a helyi Electroprecizia üzemben. Éjfél utánig tartó vitatkozásaik örökös témája az iskola, a tanítás, a hi­vatás. Az ember azt csinálja, amit szeret, ami a képes­sége, ha azt akarja, hogy a maga és a közösség ja­vára a legtöbbet adhassa. Köpe Ilona évről évre foly­tatta küzdelmét, vállalta a helyettesítő tanító bizonyta­lan helyzetét. 1976. szeptember elsejétől kinevezik a 3-as számú általános iskolába. Itt is csak helyettesít. (A Brassó megyei tanfelügyelőség 200/1976 augusztusában kelt rendelkezése.) Ebben az évben párhuzamos első osz­tályok indultak a 3-as számú általános iskolában, a tanulók nagy részét Köpe „tanító néni“ még a nyáron felkereste és felkészítette az iskola kezdésére. „Öntudatosan foglalkozott az osztályával, amely szo­katlanul gyenge képességű gyerekekből állott. Fél év után sikerült a megkövetelt tanulmányi szintre emelnie osztályát. Ebben az igyekezetében maga mellé állí­totta a szülőket, cselekvésre biztatta a szülői bizottsá­got" — így vélekedik róla a 3-as számú iskola igazga­tója. Az 1977. március 3-án végzett tanfelügyelői szak­ Aki a tengerparton, Constantán járt, messziről is láthatta a kikötő daruit s a parttól pár kilométerre várakozó hajókat. Akinek alkalma kínálkozik betekinteni a kikötőben folyó munkába, hamar rájön, hogy a tengeri szállítás­ban talán a legegyszerűbb dolog maga a hajózás. A ki- és berakodás, a hajók felkészítése, egyszóval a ki­kötői „nyüzsgés“ megszervezése, irányítása sokkal ko­molyabb munkát követel, mint ahogy az a Kaszinó melletti sétányról látszik. Kezdjük ott, ahol mindent tudnak, nevezetesen a konstancai kikötő központi diszpécser-szolgálatánál. A rádiótelefonokkal teli irányítóasztalok mellett Aldea Ioan és Miclăuş Nicolae kikötői irányítókkal és Negri­­lá­boan flotta-diszpécserrel ismerkedünk. Nincs köny­­nyű dolguk, ők tartják a kapcsolatot a távoli tengere­ken lévő román hajókkal, innen irányítják a konstan­cai kikötő egész forgalmát, szervezik a révkalauzok, vontatók és úszódarusok munkáját. Ugyancsak ők kí­sérik figyelemmel a ki- és berakodások menetét, és számontartják­ az indulásra felkészített hazai, illetve külföldi hajókat. Amikor ott jártunk, 54 hajó tartózkodott a kikötő­ben, 26 pedig a „ládában“ várt arra, hogy felszaba­duljon a méreteinek megfelelő rakpart. — A diszpécserek azok, akiket a hosszú útról visz­­szatérő tengerészek néha bizony nem éppen szép sza­vakkal emlegetnek — mondja Nicky, azaz Miclăuş Ni­colae, ő a legfiatalabb diszpécser, és vele indulok el szétnézni egy kicsit a kikötőben. — Mi csak továbbítjuk a kikötőparancsnokság hatá­rozatait és nem tőlünk függ, melyik teknő jön be ha­marabb a ládából, hiába neheztelnek ránk a hajósok. Minden délben 11-kor ül össze a kikötő vezetőségi ta­nácsa, s ott döntik el a „nagy fejek“, mi lesz a moz­gás az elkövetkező 24 órában. Kocsink lassít­ó lépésben haladunk el a Polar­ II gyűjtőhajó mellett, amely az Észak-Atlanti vizeken portyázó román halászhajóktól átvett fagyasztott halat rakja ki. Pár száz méterrel arrébb sötétvörös színű minden. Az ércrakodópart két hatalmas kanalasdaruja mellett az 55 000 tonnás Bocsa ércszállító horgonyoz Pár napja tért vissza Brazíliából,­ éjjel-nappal folyik a kirakodás, mert a ládában hasonló rakománnyal vá­rakozik a Tomis és a Lupeni. Néhány méterrel odébb, a török lobogó alatt hajózó Fadwa gyomrából citranccsal teli ládákat emel ki з daru. Az Odorhei mellett megállunk pár percre. A 12 000 tonnás teherszállító harmadtisztje jó ismerőse Nicky­­nek. Felhív bennünket a fedélzetre, ahol teljes gőz­zel folyik a rakodás. Bemutatkozunk, Nicky barátja Rindasu Leonard, 23 éves, már járt a Földközi- és az Északi-tengeren. Nem kis büszkeséggel meséli: most készül a „keresztelőre“, ugyanis először hajózza majd át az egyenlítőt. Előkerül Grigorescu Corneliu parancs­nok is, meghív egy igazi tengerészkávéra. Megjegyzi, hogy ők ezt a telet átnapozzák. Ezt úgy kell érteni, hogy a Távol-Keletre indulnak pár nap múlva. Szue­­zi-csatorna, Vörös-tenger, Indiai-óceán az útirányok szinte végig az egyenlítő közelében haladnak. S mire Japánból visszatérnek, már itt is teljében lesz a nyár Tengerészköszöntés szerint jó szelet kívánunk és foly­tatjuk nézelődésünket a kikötőben. Egy hatalmas, fe­dett raktár mellett a Forestexport külkereskedelmi vállalat dolgozói vasúti kocsikból hatalmas ládákat raknak ki. Kísérőm elmondja, hogy a 30 000 négyzet­­méteres fedett raktár két híddaruja — mindössze há­rom ember közreműködésével — 160 vagonnyi árut képes kirakni 24 óra alatt. Külföldön nagyon kereset­tek a román bútoripar termékei. A Forestexport je­lenleg négy hajót tölt meg bútorokkal Marokkó, Ka­nada, az Egyesült Államok és arab országok számára. A Făget festésén látszik, hogy nem sokat járt még viharban. A román kereskedelmi flotta legfiatalabb hajója. A próba­járatások után most készül első útjá­ra, kristályszódát, ásványi olajat, faipari termékeket raknak fel, s pár nap múlva irány a Földközi-tenger. Algír és Casablanca érintésével. Az áruk rakodását Ghiosea Nicolae csoportja végzi. A főnök tizenhét éve dolgozik a kikötőben, a többiek: Malancaş Vasile, Blănaru Ion, Angheluţă Gheorghe fiatalabbak, de mindegyikük magassága 1:30 körül van, és ahogy mon­dani szokás, „nem lenne leányálom egy pofont kapni tőlük“. Ma már nagymértékben gépesítették a kikötői mun­kát, a rakparti daruk mellett csak úgy nyüzsögnek az emelőtargoncák, villásdaruk, rakodó­szalagok. De azért szükség van itt az emberi erőre. A cementes zsákokat kézben kell kivinni a vagonból a palettáig, amit majd a daru a hajó gyomrába emel. A vasércet is be kell lapátolni a híddaru kupájába, s mindehhez megfelelő testalkat szükséges. A rakodók 12 órát dolgoznak na­ponta, utána 24-et szabadok, javadalmazásuk 3500— 5000 lej között van. Szép összeg, de ezért meg kell dolgozni a nyári hőségben éppúgy, mint a csontig ha­toló januári szélben. Megszólal a kocsiba szerelt rádiótelefon, Aldea bácsi hívja Nickyt. Vissza kell térnünk a központba. Az egyik móló mellett a sokak által ismert motoros ki­rándulóhajó, a Transilvania vesztegel. Bizony, elég rozsdás, ócska már, nemsokára szárazdokkba vontat­ják, általános javításra. A nyáron újra elindul, főleg a Loto-Pronosport nyerteseit szállítja Fekete- és Föld­közi-tengeri kirándulásokra. S még mielőtt visszatér­nénk a központba, elhaladunk a nemrég vízrebocsá­­tott Independenţa tartályhajó mellett. A román flotta zászlóshajója, a hazai hajógyártás büszkeséget a kons­tancai hajóépítő vállalatnál készült. A 150 000 tonnás kolosszus 40 méter magas és több mint 200 méter hosszú, próbajáratait kezdi. A központban már nem jut idő a vendégekre. Az Oradea teherhajó indulásra kész, révkalauzért sürgeti a diszpécsert. Az angol Star Nestor rakodását még nem fejezték be, de merülése már nagyobb, mint amennyit a rakpart mélysége megenged, ezért át kell vontatni egy mélyebb mólóhoz. Rádiótelefon a vonta­tókhoz. A Satu Mare is indulni akart, de az utolsó percben érkezett még két hatalmas, gépekkel teli láda, két vontatón. Az egyik 80, a másik 120 tonnás. Ehhez egy úszódaru, illetve egy autódaru szükséges. A disz­pécser telefonál ide-oda, de az úszódarunak nincs he­lye, hogy beálljon a teherhajó mögé, mert ott egy má­sik rakodik. Marad a szükségmegoldás, a vontatót a ládákkal, a hajót és az úszódarut is másik mólóhoz kell irányítani. Mi lesz itt még estig? Mindenesetre, nem unatkozik senki. Közben megjön a napi telex a távoli tengere­ken lévő román hajók aznapi helyzetével. (A lista hosszú, csak néhány példát másolunk ide. A kőolaj­szállító tankerek közül a Muntenia, Argeş és Dacia a Perzsa-öbölben hajóznak. A Bicaz ércszállító vasérccel megrakva hazafelé tart Brazíliából a marokkói partok mentén, a Botoşani pedig ugyanoda tart, mintegy 200 mérföldnyire van a brazil partoktól. A Pionier — Ca­sablanca kikötőjében, a Cluj — Anvers-ben, a Deva — New Yorkban rakodik. Az Oltul a Japán-tengeren halad Oszaka felé. A Tirgu-Bujor az Égei-tengeren végzi próbajáratát.­ . . . Valahogy így zajlik az élet a kikötőben, talán nem olyan izgalmas és látványos, mint maga a hajó­zás az egzotikus tengereken, de munka, izgalom és látnivaló itt is akad bőven.­ ­ Nagy L. Róbert Hajózni egyszerű _____If­júmunkásOD_____ Mirk László és Tar Károly riportja KÖPE ILONA TANÍTANI AKAR ellenőrzés alkalmával felvett jegyzőkönyvből idézzük: „Lelkiismeretesen készül az órákra, sok változatos szemléltető eszközt használ. Tanítási módszerei sok­félék, a meséltetést váltja a beszéltetés, az egyéni mun­kát a didaktikai játék. Nagy figyelmet fordít a ta­nulók logikus gondolkodásának kialakítására, vala­mint a gyerekek magyar és román nyelvű szókincsé­nek gazdagítására. Szoros kapcsolatot tart fenn a szü­lőkkel." A jegyzőkönyvből az is kiderül, hogy Köpe Ilona gazdag iskolán kívüli tevékenységet folytatott. Pionír osztagparancsnok, a művelődési otthon ének­karának tagja, a Nők klubja, valamint a városi népi egyetem lelkes szervezője. Munkatársai előtt tekintélyt és méltó elismerést szerzett. Végleges állást mégsem kapott. De semmi sem térítette el céljától­: a nyáron sike­res véglegesítő vizsgájával megerősítette és bebizonyí­totta, megérdemli a képzőben elnyert tanítói képesí­tést. Idézünk abból a jellemzésből, amit a 3-as számú iskola igazgatósága adott, és amellyel tanügyi foko­zatra javasolta: „Az elvtársnő jól képzett tanítónő, aki a gyerekek tanulmányi szintjének emeléséért mindent elkövet. Iskolai és iskolán kívüli feladatait nagy fele­lősséggel végzi." 1977. szeptember elsején magasabb tanügyi fokozat­ba sorolják. Az iskolakezdés napján még nem tudja, hol fog tanítani. Szeptember elsejétől naponta jár­t tanügynél: amikor délelőtt dolgozott a gyermekekkel a mezőn, akkor délután ment be Brassóba, amikor pedig délután foglalta le az iskola, akkor délelőtt in­tézte állásügyét. Közismert, hogy év elején a tanfel­ügyelőség felbolygatott méhkas. Napokig eredményte­lenül előszobázott. Végül beszélhetett a főtanfelügye­lővel és szóbeli ígéretet kapott. Tanévkezdés napján érte a meglepetés. Az udvarra felsorakozó „osztálya" mellett már állott egy tanítónő. Várták a harmadikat is. Egyiküknek sem volt írásbeli kinevezése. Köpe Ilona ragaszkodott tanítványaihoz. A szülőknek és tanulók­nak egyaránt feltűnt, hogy a tanévnyitó ünnepség a szokásosnál jóval később kezdődött. Várták azt a ta­nítónőt, akit az igazgató a tanügy szóbeli utasítása alapján egyedül jogosnak vélt a második osztály taní­tói helyére. A szülők felháborodtak ezen, az igazga­tóhoz fordultak, kérték, hogy Köpe Ilona taníthassa továbbra is a gyermekeiket. Köpe Ilona „makacsko­­dott". Két napig tanította a gyermekeket, a harmadik nap félreállt a szóbeli megbízással érkezett, nyugdíj­hoz közeledő tanítónő elől. Köpe Ilona sérelmével felsőbb szervekhez fordult. (Ugyanakkor a II.­­ osztály szülői bizottsága kérvényt szerkesztett, amiben kéri a helyi és a megyei szerveket, hogy gyermekeiket Köpe Ilona taníthassa. A kérvényt csaknem minden szülő aláírta). Meghallgatták és a kö­vetkező írásbeli eligazítást kapta: „Kérésére közöljük, hogy Szecselevárosban tanítói állás csakis versenyvizs­gával foglalható el, ha megüresedett hely akad. Az 1977—1978-as tanévben jóváhagyjuk beosztását a brá­­deti (Szecseleváros) 10-es számú, óvodába mint he­lyettes óvónőt." (A megyei tanfelügyelőség 2062/1977 szeptember 26-án kelt átirata) Köpe Ilona elfoglalta a felajánlott munkahelyet. Négy év után ugyanoda jutott vissza, ahonnan indult. Helyzete továbbra is bizonytalan. Meglátogattuk a brádeti óvodát. Az igazgatóval, a párttitkárral és a KISZ-titkárral folytatott beszélgetés­ből kiderült, hogy a húsz tanerőt foglalkoztató intéz­ményből évenként tíz-tizenhárman helyet cserélnek, újak jönnek. Az óvodai nevelést-gondozást szolgáló munkájuk nem haladja meg a napi ötven percet. Nyil­vánvaló, hogy ez a munkakör nem elégítheti ki egy nemrég végzett, törekvő tanítónő munkával szembeni igényét. Szecselevárostól hat kilométerre, gyönyörű festői kör­nyezetben, mondhatni nyaralásnak beillő, könnyű az óvodai munka. Köpe Ilona többet akar. Képesítését ér­vényesíteni, a tanítói hivatásnak élni. (Az igazgató vé­leménye szerint ebben az óvodában eredményesebben dolgozhatna sok nyugdíjazás előtt álló óvónő és ta­nítónő, akiknek sokoldalú, több évtizedes tapasz­talatuk van és értőkben foglalkozhatnának a néhány hónapig itt tartózkodó, 2­ 6 éves tüdőbeteg­gyanús gyermekekekkel. Ehelyett, csupa fiatal kezdő tanerő oktat itt, akiket az át nem gondolt, sietős ki­helyezés juttatott ide.) Köpe Ilona nem fél az ingázástól, a falura menés­től, nem kényelmi szempontok késztetik arra, hogy ki­tartson a tanítói pálya mellett. Bár férje kívánságára kitanulta a műszaki rajzolást és helye van az Electro­­preciziában, mégsem gondol arra, hogy hivatását fel­cserélje. A tanítónő sorsát vizsgálva, helyi és megyei tanügyi vezetőkkel, volt és jelenlegi kollégáival beszélgettünk. Akik mellette vagy ellene vannak. Megdöbbentő az, hogy az érdekelt szülőkön kívül mások alig gondolnak arra, hogy az I.—IV. osztályokban fontos a folytonos­ság, hogy ugyanaz a tanító oktassa és nevelje a ta­nulókat. Azt nem tagadja senki, hogy a fiatal, nem­rég végzett tanítók a legkorszerűbb módszerekkel, hoz­záértően tanítanak. Érthető, hogy a szülők szívesebben bízzák inkább rájuk az elemistákat. Ezért állunk mi is Köpe Ilona mellé. Nyilvánvaló: félreértés történt. Ezért nem is részle­tezzük és vitatjuk elsőbbségi jogát valamely szecsele­városi tanítói hely betöltésére. Mint tapasztaltuk, bán­tóan gyakran váltják vagy helyettesítik egymást itt a tanítónők. A megyei tanfelügyelőség elismeri, hogy minden, tanulmányait befejező, képesített tanítót el kell helyezni. Nem helyettesítőként! A szecselevárosi iskolákban és óvodákban úgy tudják, hogy Köpe Ilonát iskolavégzés után elhelyezték, de a felajánlott helyet nem fogadta el. Ebben az esetben valóban úgy „ille­ne", hogy a Szecselevárosban sorára várjon. De Köpe Ilona minden felajánlott munkahelyet elfoglalt. Jelenleg ugyanabban a helyzetben van, mint amikor négy évvel ezelőtt elbúcsúzott az enyedi Bethlen Gá­bor tanítóképzőből. Most is — nem akárhogyan — ta­nítani akar.

Next