Ifjúmunkás, 1989 (33. évfolyam, 1-51. szám)

1989-01-07 / 1. szám

Az ifjú nemzedék hazafias munkájának 1988. évi mérlege TÁVIRAT NICOLAE CEAUŞESCU ELVTÁRSHOZ, a Román Kommunista Párt főtitkárához, Románia Szocialista Köztársaság elnökéhez Hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceauşescu elvtárs! A hazafias elkötelezettség, az óriási alkotó erőfeszí­tés és a példás forradalmi mozgósítás lelkesítő és fel­emelő légkörében, amely az abban a nagy horderejű expozéban foglalt tézisekből, eszmékből és orientáci­ókból fakad, amelyeket ön, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceauşescu elvtárs, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma, a demokrati­kus szervek, a tömeg- és társadalmi szervezetek együttes ülésén tartott, s amely rendkívüli elméleti és gyakorlati jelentőségű dokumentumot forró és lelkes egyöntetűséggel a párt, az egész nép forradalmi mun­ka- és akcióprogramjaként fogadtak el, mi, a haza összes fiataljai és gyermekei, teljes gondolati és cse­lekvési egységben jelentjük, hogy az ön értékes orien­tációi és útmutatásai szellemében cselekedve, teljesí­tettük, illetve túlszárnyaltuk az arra vonatkozó prog­ramban vállalt felajánlásainkat, hogy az ifjú nemze­dék vállaljon részt Románia 1988. évi gazdasági-társa­dalmi fejlesztésének egyes objektumai kivitelezéséből. A most záruló esztendőben volt négy évtizede an­nak, hogy a párt hívó szavára a brigádosok felavatták az ország szolgálatában végzett hősi munka korszakát, s ezt az évfordulót a kék kezeslábast és brigádosjel­­vényt viselő fiatalok felemelő munkatettekkel fémje­lezték mind a 16 országos ifjúsági munkatelepen, 42 megyei és 112 helyi munkatelepen, amelyek fontos beruházási objektumoknál működnek és az ifjúság forradalmi, kommunista, munkával és mun­n­kára történő nevelésének igazi iskoláit képezik, és csupán az idén több mint 4,2 milliárd lej összértékű munkálatot végeztek. Jelentős megvalósításokat értek el a motrai és a ro­­vinari-i bányaipari kombinátban működő országos ifjúsági munkatelep brigádosai, akik több mint 2 mil­lió tonna szenet és több mint 10 millió köbméter med­dőt termeltek ki, illetve takarítottak be, a Dîmboviţa komplex szabályozásánál és a Duna—Bucureşti-csator­­nánál, valamint a mezőgazdaságban szervezett orszá­gos ifjúsági munka­telepek brigádosai, akik több mint 61 000 hektár mezőgazdasági területet rendeztek be öntözésre és tekintélyes volumenű teraszozási, rézsű­­zési, vízhatlanítási, vízépítési, vezetéképítési és más talajjavítási munkálatot hajtottak végre. Az iparban, a mezőgazdaságban és az oktatásban Az ifjúság­i hatalmas társadalmi erő a pártprogram va­lóra váltásában jelszóval folyó és a nagy szocialista verseny szerves részét képező KISZ-vetélkedő az idén több millió fiatalt, munkást, mérnököt, technikust, tanulót és diákot ölelt fel, akik jelentős mér­tékben hozzájárultak a tervfeladatok, különöskép­pen a fizikai és exporttermelés megvalósításá­hoz, újabb nyersanyag-, alapanyag-, energia- és tüzelőanyag-források hasznosításához, a társada­lom által rájuk bízott összes javakkal való ésszerű és hatékony gazdálkodáshoz. Ugyanakkor nagy felelősséggel igyekszünk diverzifikálni az akció­kat a fiatalok szakmai és politikai felkészültsége szün­telen emeléséért, általános ismeretkörük bővítéséért, szoros összhangban a tudományos-technikai forrada­lom, ama forradalmi folyamat jelenlegi követelmé­nyeivel, amely az adott fejlődési szakaszban a román társadalomban bontakozik ki. Az idei mezőgazdasági kampányok során több mint 3,5 millió fiatal és gyer­mek kapcsolódott be és járult hozzá aktívan növény­­ápolási munkálatok végrehajtásához, a talajerózió le­küzdéséhez, újabb földterületek mezőgazdasági műve­lésbe fogásához, gyümölcsfák ültetéséhez, gyümölcsö­sök ápolásához, a termés késedelem nélküli és minő­ségi feltételek közötti begyűjtéséhez és elraktározásá­hoz. Jelentjük, hogy egész munkánkat és az ön arra vonatkozó hívó szavaira, orientációira és útmutatásai­ra építve, hőn szeretett és tisztelt főtitkár elvtárs, hogy fokozni kell az újrafelhasználható anyagok visz­­szanyerését és termelési újrafelhasználását, a KISZ-, a KDB- és pionírszervezetek az idén begyűjtötték és átadtak 350 ezer tonna vasat és acélt, 9 ezer tonna színesfémet, 40 ezer tonna papírt, több mint 125 millió darab üveggöngyöleget, valamint más anyagmennyi­ségeket. Az ország fiataljai és gyermekei ugyanakkor jelentősen hozzájárultak a városok és települések, a vállalatok, az intézmények és az iskolák jó gazdálko­dásához és szépítéséhez, jelentős gazdálkodási-közmű­­vesítési objektumok megvalósításához. Biztosítjuk, hőn szeretett és tisztelt főtitkár elvtárs, hogy az ön útmutatásai szellemében széleskörűen, hangsúlyozott bírálati és önbírálati szellemben ele­meztük egész tevékenységünket, átfogó intézkedési programokat szabtunk meg, konkrét célkitűzéseket vállaltunk és példásan teljesítjük, biztosítva így a fel­tételeket annak a programnak a valóra váltásához, hogy az ifjúság részt vállal a haza egyes jövő évi gaz­dasági-társadalmi fejlesztési objektumainak kivitele­zéséből, továbbá Románia Szocialista Köztársaságnak az 1989-re — a párt XIV. kongresszusának, az antifa­siszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felsza­badító forradalom 45. évfordulójának esztendejére — szóló egységes országos gazdasági-társadalmi fejlesz­tési tervből, valamint a mezőgazdaság, az élelmiszer­­ipar, az erdő- és vízgazdálkodás fejlesztési tervéből kikadó összes feladatok valóra váltásához, megfogad­va, hogy hazafias munkával több mint 24 milliárd lej értékű munkavolument végzünk el. Abban a szilárd elhatározásban, hogy a továbbiak során is mindig hatalmas társadalmi erőt, szocialista nemzetünk jövőjét fogjuk képviselni, mi, a haza ösz­­szes fiataljai és gyermekei ünnepélyesen megfogadjuk a párt előtt, ön előtt, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceauşescu elvtárs, hogy szüntelenül dolgozunk és tanulunk, jó munkásokká és szakemberekké képez­zük magunkat, és azok is leszünk, konkrét munkatet­tekkel hálálva meg az irántunk való bizalmát, a pár­tunk és államunk állandó gondoskodása folytán szá­munkra megteremtett nagyszerű munka-, élet- és ta­nulási körülményeket. Ezekben a felemelő pillanatokban, a köztársaság ki­kiáltásának 41. évfordulója és az új év előestéjén fia­tal szívünk mélyéből fakadó lelkesedéssel kérjük önt, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceauşescu elvtárs, a mélyen tisztelt Elena Ceauşescu elvtársnőt, fogadják forró újévi jókívánságainkat, kívánunk önöknek jó egészséget, boldogságot és lankadatlan munkabírást, hogy ugyanazzal a forradalmi tisztánlátással és bátor­sággal vezéreljék a párt és a nép sorsát drága hazánk — Románia Szocialista Köztársaság — elévülhetetlen dicsőségére és nagyszerűségére! A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Г­­ A KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGA DÍSZOKLEVELÉNEK ÁTNYÚJTÁSA A KISZ KB székeházában 1988. december 28-án lezajlott ünnepség keretében átnyújtották a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bi­zottsága díszoklevelét a szakmai vetélkedők és szakolimpiák, valamint az országos műszaki­tudományos alkotási verseny országos szakasza nyerteseinek 1988-ra. Ez alkalommal kiemelték, hogy a fiatalok, a KISZ-szervezetek Nicolae Ceauşescu elvtárs, a párt főtitkára lelkesítő, hívó-ösztönző szavaira válaszolva, meghatványozták erőfeszítéseiket és akcióképességüket a szakmai felkészültség, a műszaki-tudományos alkotómunka legújabb vívmányainak szüntelen elsajátításáért, és az ifjú nemzedék alkotó potenciáljának hasznosí­tásáért az összes tevékenységi területeken. Az ünnepség részvevői hatalmas lelkesedés­sel és felelősségteljes elkötelezettséggel juttatták kifejezésre az összes fiatalok mélységes szere­­tetét és megkülönböztetett háláját Nicolae Ceauşescu elvtárs, Elena Ceauşescu elvtársnő iránt az ifjú nemzedék számára megteremtett nagyszerű munka- és élet-, tanulási és érvénye­sülési körülményekért, annak szentelt fáradha­tatlan munkásságukért, hogy Románia sokolda­lúan fejlődjék a béke, a megértés és az együtt­működés világában. Ez alkalommal is megerősítették az ifjú nem­zedék teljes csatlakozását a párt bel- és külpo­litikájához, elhatározását, hogy követi a pártfő­titkár munkásságának és életének, forradalmi gondolkodás- és cselekvésmódjának ragyogó példáját, s fokozottan járul hozzá az RKP XIII. kongresszusán és országos konferenciáján meg­szabott nagyszerű célkitűzések megvalósításá­hoz, Románia további felemelkedéséhez, a hala­dás és a civilizáció újabb és újabb csúcsainak meghódításához. Az ünnepség keretében felszólalt Ioan Toma elvtárs, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Ifjúmunkás 2 Tettekkel fogunk bizonyítani Az aradi IMA a kohászati ipar számára szükséges pótalkatrészeket, gépeket, felszereléseket gyártó nagy­vállalataink egyike. A fiatal szakember, Fodrer Olga szerint gyáruk a hazai kohászat „gépészeti osztálya“ e jelentős iparág zavartalan működését biztosítja. Kokilláktól — az öntés során használt öntőformáktól — a hengerművek munkahengereiig mindent gyárta­nak itt, öntöttvasból éppúgy, mint többféle, különle­gesen ötvözött acélból; a gyár nyersanyagszükséglete szinte felér egy kisebb megye egész kohászati ipará­nak igényeivel. — Épp ezért — mondotta már beszélgetésünk ele­jén Ţăranu­boan, a vállalat pártbizottságának titkára — alapvető kötelességünk betartani az anyagok, alkat­részek és részegységek visszanyerésére és újrafel­használására vonatkozó programokat, ahogyan azt Nicolae Ceauşescu elvtárs novemberben elhangzott Expozéjában ismételten hangsúlyozta. Immár negye­dik éve működik vállalatunkban a visszanyerő, felja­vító, újrafelhasználást előkészítő szakműhely, melyet kifejezetten azért hoztunk létre, hogy a keletkező sa­ját hulladékot, illetve a szállítóinktól kapott újrafel­használható anyagokat kohósításra alkalmassá tegye. Amint a gyár szakemberei elmondták, már eleve úgy határozták meg a kohóba, illetve az acélgyártó kemencékbe kerülő nyersanyagok keverékét, hogy en­nek szinte felét újrafelhasználható anyagok alkossák. Az előkészítő részlegen minőség szerint osztályozzák, méretre darabolják, s a napi szükségletnek megfelelő­en olvasztókba küldik az újrafelhasználható anyago­kat, illetve a saját hulladékokat. Ezek minősége és állaga eltérő: a saját hulladék rendszerint minőségi bizonyítvánnyal kerül ide, csupán osztályozni és da­rabolni kell. A többit azonban gondosan válogatják, mert összetételük sajnos nem minden esetben felel meg az előírásoknak, s olykor a vegyelemzés is meg­lepő eredményekkel szolgál. A gyáriak azonban min­den nehézség ellenére jó eredményeket értek el. Ta­más Julianna technikus, a munkaszervezési osztály munkatársa ezzel kapcsolatban adatokat is sorol. 1988 decemberéig például 159 tonna nikkellel, 300 tonna krómmal, s 33,8 tonna molibdénnel ötvözött acélt ko­­hósítottak újra saját hulladékukból. Jelentős meny­­nyiségű réz-, bronz-, alumínium- és ólomhulladékot is átadtak az újrafelhasználóknak, noha az IMA-ban színesfém-hulladék szinte alig keletkezik. , — A dolgok pedig összefüggnek — veszi fel ismét a beszélgetés fonalát Ioan Ţăranu. — Látszólag vaj­mi kevés kapcsolat van például az újrafelhasználható nyersanyagokat előkészítő műhely s a fajlagos ener­giafogyasztás között. Mégis az előbbi zavartalan mű­ködése az utóbbit is befolyásolja. Bár nagy fogyasz­tók vagyunk, sikerült betartanunk az energiafogyasz­tási előirányzatokat. Ám még több villamos energiát takaríthatunk meg, ha az előkészítőben sikerül meg­felelő méretre darabolni a villamos kemencékbe ke­rülő anyagot, mindenekelőtt az újrafelhasználható hulladékot. A különböző méretű anyagokból az előírt­nál kevesebb fér a kemencékbe, működés közben kell folytatnunk a töltést, ami energiaveszteséget okoz. A darabolás-előkészítés oxigént igénylő munkafolyamat. Vállalatunkban mindeddig gondot okozott a szükséges oxigénmennyiség biztosítása. Nemsokára azonban fel­épül oxigénüzemünk, ami minőségi javítást jelent majd az újrafelhasználható anyagokat előkészítő munkafolyamatban. Ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy acélolvasztó kemencéink maguk váljanak ol­vasztótégellyé, így többet, jobbat termelhetünk azo­nos mennyiségű energia felhasználásával. A mi vál­lalatunk egyszerre régi és új, elődje a város 1894-ben alapított fémmegmunkáló gyánacskája, ám az utóbbi negyedszázad alatt nőtt olyan nagyvállalattá, ahol mintegy 4000 harminc év alatti fiatal dolgozik. Most azt szeretnénk bizonyítani, hogy a hagyomány, azaz a régi lelkesedés, és a korszerűség, az új technológia, meg a fiatalság révén 1989-ben is kimagasló eredmé­nyeket érjünk el. Reméljük, nem csak a szándékkal maradunk. Kiss Zoltán Bursuc Constantin felvétele

Next